Ajánlás

Több műegyetemi humoros újság elolvasása után tagadhatatlan, hogy bizonyos előítélettel van a rádiós kabarészerkesztő minden olyan alkotóval szemben, aki tisztes műszaki hivatását kiegészítve (feladva?) tollat vesz a kezébe, és írásnak adja a fejét. Emlékszünk Karinthy "A jó tanuló felel" című klasszikusára. A reál ismeretek művelőinek a humorát az egyszerű pórnép nem érti. Az embernek az az érzése, hogy a jótanuló és a tanár valami teljesen más nyelven beszél, amiből én aljas módon ki vagyok zárva. Hiszen szemmel láthatóan jól megértik egymást, tehát valószínű, hogy nem velük van a baj, hanem velem... magyarán én vagyok a hülye. Valljuk be, az olvasó társadalom nagyobbik része nem tartja egészen épeszűnek azt, akinek az arcán egy műszaki könyvet olvasva az érdeklődés legkisebb jele is látható.

Nos, annak ellenére, hogy tudok Bükki Tamás tisztes hivatásáról, mégis nagy örömmel és érdeklődéssel olvastam a könyvét. Olyannyira, hogy már az első oldalaknál elfelejtettem számomra megbocsáthatatlan érdeklődését a számok, a fizika iránt. Ugyanis a szerző nagy képességet mutat arra, hogy azt a művi és erőltetetten mesterkélt szétválasztást, ami a "reál" és a "humán" között a francia forradalom óta megosztja a gondolkodó embereket - ismét egyesítse. Olvasva úgy tűnik, nincs antagonisztikus ellentét az anyag és a lélek között. A minden falat átfúró emberben a kereső lélek magára akad. Ki ne szeretne meggyőződni arról, amit nem lát? Vagy ki ne folytatná és képzelné el a maga kegyetlen valóságában gyermekkora meséit?

Végül is Bükki Tamás könyve siker lehet azok körében, akik az olvasást nem csak "szellemi rágóguminak" művelik, hanem hajlandók elmélkedni, meditálni is arról, amit olvastak.

Sinkó Péter
2000. 03. 18