Szülőfalumban ihletet kaptam
a művészetnek lelkemet adtam
a pannon ember színét hordoztam
de dobronaki ember maradtam

Ha az életben valamit elértem,
a volt és az új családnak köszöntem,
estem, akadtam, többször le is égtem,
de senkitől semmit ingyen nem kértem

I.

Dobronok régen, máma Dobronak
holtig a szívem mélyén hordalak
ahogy éveim lassan múlanak
száraz könnyeim hozzád hullanak

Hazai képek oly mélyen élnek
idősebb vagyok, mélyebbre vésődnek
ápolva voltak és úgy is lesznek
míg a Szent Mihály lovára nem tesznek

Odahaza nem volt hideg ágyam
és mindig meleg szívre találtam
e érzésemet végre kitártam
és erről verset írni próbáltam

Az akarat maga, tudom, nem elég
hogy lenne ebből mélyebb költemény
ez csak pannon szívem ecsete
szép szülőfalum nagy szeretete

Sokat morogtam, nevettem, sírtam
nem egyszer erre jól rá is ittam
többször magamat össze is szidtam
mikor ezt a kis rímelést írtam

Talán van neki olyan szakasza
hogy majd valaki csak elolvassa
ha nem olvassa és félredobja
higgyétek, nem leszek érte goromba

II.

Ó te Dobronak, szívem kis faluja,
fabölcsőmnek nyájas ringatója
szép gyerekkorom meleg ápolója
nagyapámnak a sír takarója

Te magasztos Szent Jakab templommal
te dobronaki híres Jánossal
te kisebb-nagyobb pannon házakkal
te piros arcú magyar lányokkal

Te őseim több száz éves völgye
te gyerekkorom legdrágább gyöngye
talán egyetlen nap el nem múlik
hogy csak egy kicsit rád ne gondolnék

Zsitkóc, Sztrelec van arra és Bakonak
e három falu közt van Dobronak
körös-körül a nagy erdők, mezők
míg a szemünk ellát, bokros legelők

Szőlőhegyeknek a három melle
borospincékkel van hosszan tele
szőlősgazda és paraszt a népe
Murántúlnak tán legszebb része

Bennszülöttek oly büszkék vagyunk rája
hisz ez a környék legszebb falucskája
Szent Jakab fára gazdag pannon tája
volt az őseink földi mennyországa

III.

Elődjeim sarlóval arattak
búcsúkon vett villával takartak
vasgráblával utakat kapartak
de senkinek rosszat nem akartak

Kukoricát kapával kapáltak
füvet kézi kaszával kaszáltak
tehén húzta ekével szántottak
vasárnap csirkecombot rántottak

A lábbeli hogy nagyon ne vásson
cipőben csak a templomban jártak
nagy világot csak kevesen láttak
házakat is még sárból csináltak

Zsúpfödéllel volt fedve a házuk
sok helyen még füstös volt konyhájuk
vászonból volt a parasztruhájuk
bárányszőrből a téli harisnyájuk

Minden reggel szép reggelt kívántak
arramenőt jó borral kínáltak
szombatokon vásznakat dergáltak
utána meg a partra sétáltak

Korán reggel a nappal ébredtek
estére vele le is pihentek
szerényen, de szeretetben éltek
őseim erről sokat meséltek

IV.

Sosem volt könnyű a paraszti pálya
hisz gabonának, bornak nem volt ára,
de erre van a paraszt hazája
Dobronak a jó földek bokrétája

Ha volt ügyesség, erő, okosság,
akkor mehetett jól a parasztság
valaha is azt írta az újság
parasztnak lenni szép és boldogság

Sokat fázik, fáj a keze, lába
a paraszt mégis a maga gazdája
becsüljük meg és vigyázzunk rája
hisz ez a világ első szakmája

A paraszt legyen büszke, de okos
ha beteg a tehene, jó állatorvos
ha kicsit dacos, okos és ügyes
a pénztárcája sosem lesz üres

A nagyapám a helyét megállta
paraszt életét szívből imádta
jó kedvét a hegyen kínálta
a paraszt munkát vígan csinálta

Bár nehéz is a szántóvetőnek
De nem hízelgett ő bizony senkinek
nem egyszer mondta, ha csak volt kinek,
ő paraszt, de nem cserél senkivel

V.

A parasztember miről álmodik, beszél
legyen szép idő és tele szekér
két hízódisznó, legyen jó kövér
teremjen bor, a családnak kenyér

Nyáron izzadott ez a kis falu
ügyeskedett a legkisebb lakó
futott a kaszás, a tehén, a ló
és csak vasárnap volt kis megálló

Még a betegség sem volt kifogás
ha kezdődött a nyári aratás
marokszedő, a kötő, a kaszás
kötelet vetett a kis iskolás

Hajnaltól estig nem volt megállás
ha indult a búza-rozs szállítás
vagy a réten a szénaszárítás
hegyen a kötés és a fattyúzás

A cséplő, ahogy reggel virradott,
mellette már húsz ember dolgozott
ki szalmát, pelyvát vagy zsákot hordott
a háznál minden kis sarkot beporzott

A cséplés után jött a nagymosás
a fahasogatás, a sok tarlószántás
a háznál kisebb-nagyobb javítás
a parasztnak a nyár nem volt nyaralás

VI.

Októberben fújt az őszi szellő
pihenni készült a gazdag mező
magára maradt a nagy legelő
hegyről hallatszott a kelepelő

Őszi munkából sosem volt kevés
krumpliásás, a gabonavetés
volt kukorica-, volt almaszedés
Teréz napján jött a szüretelés

Kisbíró dobolt, reggel hirdetett
hogy kezdhetjük a szőlőszüretet
volt a hegynek nótája, lendülete
a jó bornak volt nagy becsülete

Szőlősgazdák a pincék előtt álltak
mást e reggelben nemigen csináltak
szép időt és bő szüretet kívántak
és minden arra járót megkínáltak

Reggeltől estig nagy örömmel szedtük
tömtük, morzsoltuk, utána préseltük
az iskolába szüretkor nem mentünk
hisz éjjel-nappal a hegyet böngésztük

Szedtük a szőlőt, ittuk a jó bort
senki szüretkor nem panaszkodott
ettük a mákos és a diós kalácsot
és a szüreti jó csípős bográcsot

VII.

A parasztélet télen szép, mesés
legfontosabb az állatetetés
igaz, hogy ez sem valami kevés
a nyári munkához képest pihenés

Este, reggel az etetés, fejés
kis pajtában az abrakkeverés
hetente kétszer a hegyre menés
karácsony körül a disznóölés

Anyám főzte a napi eledelt
apám etette a sok tehenet
hideg szél hordta kint a levelet
én lapozgattam a képes könyvemet

Nagyapám vágott egy szelet sonkát
mielőtt reggel kezdte a munkát
ha nem volt sonka, hát szalonnát
és ivott rá egy kupa pálinkát

Nagyanyámnak a családfája
volt az egyetlen nagy boldogsága
mosolygott neki szeme, szája
ha átölelte kis unokája

Egy-egy ilyen hazai jelenet
a családi meleg szeretet
keményre faragta gyerekszívemet
és ápolta a paraszt hitemet

VIII.

Télen bíz szép élet volt a falunkban
főzőben jártunk többször a malomba
lakodalmakba, a sok disznótorba
ünnepen meg a Szent Jakab templomba

Milyen mesés volt a hegyi hóesés
meleg pincékben a sok beszélgetés
szombat délután a hegyi kiruccanás,
barátokkal a mámoros borkóstolás

Nagyra becsültük a téli napokat
hóban tapostuk a hegyi partokat
kóstolgattuk a jobbnál jobb borokat
látogattuk a hegyi szomszédokat

Víg nótára állott az ember szája
Volt ám erő a jó borocskába'
ittunk egyet, majd kettőt rája
hisz ezer liter volt hordókába'

Aztán, ha nagyon jó lett a kedvünk
bizony nótázni is nekikezdtünk
mondtuk, nekünk nem kell a tenger,
itt jobban érzi magát az ember

Volt ám igazság a hegyi lőben
magyar nótából volt ott fent bőven
aztán, ha voltunk még jó erőben
mulattunk tovább lent a vendéglőben

IX.

Nagyon szeretem ezt a kis falut
benne az ezernyi lakost, lakót
családi körben a meleg takarót
a hegyen bort, bográcsot, kandallót

Még dobronaki iskolás voltam
tanulni nagyon keveset szoktam
inkább az eke vasszarvát fogtam
vagy a faluban a napot loptam

Gólya kelepelt a Szeredi házon
sok tarka virág volt a gyümölcsfákon
a legboldogabb voltam a világon
ha nem kellett járnom iskolába

Vártam egyre a téli estéket
a piros arcú hegyről jövőket
tollfosztásban a zsíros meséket
farsang táján a mennyegzőket

Karácsonyt mindig nehezen vártuk
mert a két hízót akkor levágtuk
húsos és kásás kolbászt csináltunk
ebédre bújtarépát kínáltunk

Legszebb volt, mikor estére havazott
legénynóta a nagy hídról hallatszott
nyitogatták a lányok az ablakot
várták a csókkal teli farsangot

X.

Boldogan táncolt a földes gazda
ha a leányát jól férjhez adta
staférungját sok jóval megrakta
a lakodalmát nagy vígan tartotta

Szűz Mária képe lógott a falon
sütemények, torták a nagy asztalon
fehér jégvirág volt az ablakon
két napig zajlott a nagy lakodalom

Elment mindenki, akit csak hívtak
aki nem ment el, azért nem sírtak
két éjjel, két nap ettek és ittak
hazamenni nem akartak, nem is bírtak

Bizony volt zene, tánc, evés, ivás
ifjúnak, vénnek jó szórakozás
a hízó disznó majd kétszáz kilás
víg volt nálunk a vendégfogadás

Új házasok a szülőkkel éltek
együtt főztek, egy asztalnál ettek
együtt arattak, együtt vetettek
a nagy családok így éldegéltek

Az új esztendő másik felében
kis unoka sírt már a bölcsőben
érhetett újra a búzakalász
hisz évről évre bővült a kis család

XI.

Egy életben sokat el lehet érni
de sosem szabad a dologtól félni
csak menni, hinni, előre verődni
az élet útján nem lehet henyélni

Már gyermekként szebbre, többre vágytam
a parasztságban jövőt nem láttam
a víg színpadot szívből imádtam
erővel a városi életet kívántam

Úgy hittem, ott majd lesz jó világ
víg életből ott nem lesz hiány
ligetben nő a szebbnél szebb virág
senki senkinek rosszat nem kíván

Aztán komoly lett a gyermeki álmom
lassan épült a színes világom
gyalog jártam, nem vittek lóháton
megbántam közben, hogy belevágtam

Sok tél volt és sokára jött a nyár
senki sehol tárt karokkal nem várt
mint az elbódult, föl, s alá jártam
sok víz lefolyt, míg magamra találtam

Az élet legszebb útja a szív útja
ha a legjobb, azt csak az Isten tudja
veszélyes, de szép ez a színház kútja
még néhány évad és a végét futja

XII.

Murán túl már több tíz éve nem lakom
elszakadt rég már a parasztkalapom
elhagyóban van a családi vagyon
pókháló leng a kamraablakon

Máma hidegebb a dobronaki táj
igás fogattal rég már senki nem jár
nincs ló, sem tehén, ez egy kicsit fáj
ma traktorral van tele a határ

Parasztgyereket elcsalta a vágy
az öregekért meg eljött a halál
sok üres parasztház új gazdára vár
de parasztot nem hord a gólyamadár

Sajnos nálunk sem kering a parasztvér
a szülői házban már csak az anyám él
az istállóban nincs ló, sem tehén
üres pajtában a hideg szél zenél

Szülőfalumban mindig hűen járok
édesanyámnak szép életet kívánok
a szomszédokkal egy percre megállok
aztán az apám sírjához sétálok

Ebben a csöndes, virágos, szép kertben
régi élmények jutnak az eszembe
szép ifjúságom forog a fejembe
sokan elmentünk innét idegenbe

XIII.

Apám, nagyapám, feljöttem hozzátok
a családi sírra hoztam virágot
az ég mellében szebbnél-szebb csillagok
az Isten tudja, melyiken utaztok

De jó volna még egyszer együtt lenni
hegyi kályhánál kancsót melegítni
a borpincében a gántáron ülni
és munka után a borral lehűlni

E szép kertből nem kéne messze menni
A szőlőhegyen boldog lehet lenni
jó társaságban nevetni, csevegni
és a rossz kedvet el kéne feledni

Mint régen, raknánk a kályhában tüzet
borhoz öntenénk hideg ásványvizet
úgy, mint valaha, nem ennénk egyebet
zöld hagymával vágottzsíros kenyeret

Megkóstolnánk a borokat sorban
van-e kurázsi az idei borban
tudom előre, hogy nem lennénk gondban
a legjobb most is ott van a sarokban

Felnéznénk kicsit az új szőlőbe
aztán lejönnénk a borpincébe
még valamit itt-ott tennénk-vennénk
aztán a szomszédokkal kicsit összeülnénk

XIV.

Ugyan milyen az a mennyei ország
ott is kenyeret termel a parasztság
odafent is van színház, mozi, újság
és hogy fér össze a mennyei társaság?

E földről nézve fényben van az ég
ki tudja, falunk fent is olyan szép
mi is ott a cél, zöldellik a rét
és ott is kétszer kettő egyenlő négy?

Ott fent is van kanász, csordás, cseléd
a koldusnak is jár délben ebéd
fehér a kenyér, sárga a levél
és milyen nyelven folyik a beszéd?

Ott is kenyeret süt a nagymama
háriszkendőt visel az ómama
nem szokott-e fázni szegénynek a lába
és bárányszőrből van a harisnyája?

Ugye, kötény van kötve elébe
olvasót forgat ráncos kezébe
családfája van sokat eszébe
az unokáit ringatja szívébe?

Kérdezek ezt-azt, de nem jön felelet
nem szorítja meg senki a kezemet
lehajtom, mint már annyiszor a fejemet
aztán valami fojtja a mellemet

XV.

Mindig két ember mutatkozott bennem
paraszt vagy bohóc legyek életemben
végül a két személyt összeadtam
magamból lassan színészt faragtam

Ahogy visszanézek életem útjára,
nem hagytam el a falumat potyára
megvalósult az életem nagy vágya
és szép is volt a művészet világa

Úgy, mint apám, én is küzdtem, fáradtam,
művész földemet ápoltam, átkoztam
estem, akadtam, de meg nem állottam
mikor e színes utamat szántottam

A színházakban vetettem, arattam
százezreket vígsággal itattam
sok bohóc-báró szívébe kapartam
de a szívemben borgazda maradtam

Parasztlétemet sohasem tagadtam
mély ihletet e tájból szakítottam
parasztszívemből egy Jánost faragtam
még folytatnám, de már elfáradtam

Ha még egyszer rövid nadrágos lennék
akkor is víg-színes életből kérnék
megbűvölt ez az észkopró játék
így ismét csak ily színes utat járnék

XVI.

E szürke világon tán legtöbbet ér
ha az asztalon bor, könyv és kenyér
ha a paraszt a szín-ésszel összefér
ha nem engedjük, hogy elfújjon a szél

Dobronok régen, máma Dobronak
holtig a szívem mélyén hordalak
ahogy az éveim lassan múlanak
száraz könnyeim hozzád hullanak

Itt volt őseim parasztajkú háza
erdője, bora, a kenyér gabonája
itt van már ezer éve a hazája
Jakab templom a falu koronája

Szép volt e faluban születni, élni
vetni, aratni, jószágot csépelni
a hegyre menni, ott jókedvűnek lenni
nagy főfás présen a szőlőt préselni

Szép volt, mikor a nagy család összejött
mikor a kenyér a kemencében sült
mikor az ember mindenkit megbecsült
és kalapot emelt, ha jött, vagy éppen került

Ezer év múlva is lesz majd nyár, ősz, tél
a kis falum tán még szebb életet él
de ki tudja, hogy keveredik majd a vér
és az utódunk milyen nyelven beszél?

Valahol messze egy harang kongott
Szent Mihály lova egy művészt hordott
ugyan kinek húzzák a harangot?
most temették a színes parasztot

Kígyós keresztre gyújtottak világot
melléje tettek egy nagy csokor virágot
búskomoran nézték a gyertyalángot
Juliska húzta a lélekharangot