Tavaszodik. A monitor világából, ha kitekintek, éledő természetet látok, egy olyan világban, ami számomra lassan elidegenedett. Adatok, fájlok és IP-címek között bolyongok, routertől szerverig. Figyelek a háló minden rezdülésére, szűrőprogramjaimmal a bődületes adatrengetegből azt az információt szűröm ki, amire szükségem van, amivel alkalomadtán visszaélhetek. Az Interneten minden információ megszerezhető, akármilyen módszerekkel is véded, az előny, a hirtelen rajtaütés, a támadás előnye nálam van. De legtöbbször nem is véded a gépedet. A Visa kártyád számát is az adataiddal mindenféle címekre elküldözgeted, és csodálkozol.

Nem, tévedsz, engem nem érdekel a te kártyád pár száz dolláros kontója. Ennél több az én célom. A bonyolult rendszerek hatalmas munkával kimódolt kulcsai jelentenek számomra kihívást, az on-line bankok tökéletesnek hirdetett rendszerein keresem a réseket. Egy azonosíthatatlan fantom vagyok a neten, gondoskodom róla, hogy minden nyomot eltüntessek magam után. Néha becsületes hackerként járok el, és csak figyelmeztetem a hiányosságokra az áldozatot, máskor pedig ... nem.

Cracker vagyok, akit alapvetően utál és megvet a netes társadalom, mert rajtuk élősködöm, és ugyanakkor rettegnek tőlem, hiszen tudják, hogy a tudásom hatalom ebben a digitális világban. Ez az én világom, a valós világ elől menekültem ide, és szereztem egy új, virtuális identitást egy fizikailag nem létező mátrixban. Előlem nem rejthetsz el semmit, ha valami érdekel, hozzájutok. Eltűnök, majd egyesekből és nullákból újra generálom önmagamat valahol egy zárt rendszer belsejében, hogy a titkokkal - a titkoddal - felszívódjak.