A szerkesztő előszavava

A nyugati magyar irodalomnak - több avatott ismerője szerint - legerősebb oldala az értekező próza. Szám szerint is jóval többen írnak esszét, tanulmányt, vallomást, kritikát és publicisztikát, mint verset, elbeszélést, regényt vagy színművet. Természetesnek és magától értetődőnek tetszik tehát, hogy az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem a nyugati országokban született magyar lírai és szépprózai alkotások után az értekező prózát is bemutatja.

A kezdeti elképzelések szerint egyetlen kötet tartalmazta volna a teljes anyagot, pontosabban azokat a műveket, amelyeket a válogató egy ilyen antológiába való felvételre érdemesnek és méltónak minősített. A figyelembe vett szerzők száma és a kiválasztott írások terjedelme azonban olyan nagy volt, hogy szétfeszítette egyetlen kötet befogadóképességét. Ezért kellett úgy dönteni, hogy az értekező próza bemutatása két kötetben történjék: a "Nyugati magyar esszéírók antológiája" és a "Nyugati magyar tanulmányírók antológiája" című gyűjteményben.

Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a két kötetben több szerző kaphat helyet, mint ahány beleférhetett volna egyetlen kötetbe. Hátránya, hogy a szétválasztás nem mindig sikeres, esszé és tanulmány nem fedi minden esetben azokat a műfaji sajátosságokat, amelyeket általában és hagyományosan az esszé vagy a tanulmány tulajdonságainak szoktunk tekinteni. A határ egyébként is gyakran elmosódik, miután az esszének tulajdonított magasabb esztétikai érték és művészibb stílus nem egy tanulmánynak is sajátsága, másfelől találunk esszéket, amelyek éppen úgy igénybe veszik a szaktudományos apparátust, mint a tanulmányok, amelyeknél ez mintegy előírás és kötelezettség. Azután vannak tanulmányok, amelyek ugyanolyan szubjektívek és személyesek, mint az esszék és fordítva, esszék, amelyekben az egyéni szempontokat, érzelmeket, indulatokat túlszárnyalhatja a tudományos alaposság, a felismerések és megállapítások adatszerű bizonyítása.

Ebben a gyűjteményben is talál az olvasó írásműveket, amelyeket szívesebben sorolt volna a tanulmányok körébe és a majdani tanulmánykötetben is lesznek alkotások, amelyekről egy szigorúbban ítélkező elme azt állapítja meg, hogy voltaképpen esszék. Arra kérném tehát a két kötet szíves olvasóit, hogy tekintsék a kettőt egyetlen gyűjteménynek és ne időzzenek sokat a szerkesztő - elismerem - önkényes válogatása, a kiválasztott munkák minősítése és besorolása mérlegelésénél.

[...]

A Nyugati magyar esszéírók antológiájának szerkesztésében az a szempont vezetett, hogy a válogatás csak magyar tárgyú műveket tartalmazzon, még akkor is, ha egyik vagy másik szerzőnek akadna nem-magyar témákról írott munkái között jobb is. Ez azért látszott ésszerűnek, hogy a gyűjtemény lehetőleg tematikailag is egységes legyen. Talán a feltételezett olvasók érdeklődésének is jobban megfelelnek a magyar tárgyú, mint a nem-magyar témájú írások. A kötet magyar tárgyköre arra is módot nyújt, hogy az olvasók egymással rokon tárgykörökben szembesülhessenek a gondolatok sokszínűségével, az eszmék pluralizmusával és az egymásnak ellentmondó megközelítések, ábrázolási módok, ítélkezések ütköztetésével, tehát az alkotói és véleménynyilvánítási szabadság tüneteivel. Az itt közölt esszék felölelik a magyar bölcselet, irodalom, nyelvészet, történelem, művelődéstörténet és társadalomtudomány több időszerű és izgalmas problémáját.

München, 1986 június.
Borbándi Gyula