• Előszó •

Versek •

Novellák •

Humor •

Dokumentációs írások •

Krimi •

A fiatal korosztályhoz tartozik, így csak hallomásból ismeri a primadonnát, a csodálatost, ki felett az évek nyom nélkül szálltak el és megőrizte fiatalságát. De ma este látni fogja Őt! A televízió közvetíti az estét betöltő operettet. Az egész nap feszült várakozás izgalmával telt el. - ó, még csak dél van - sóhajtja, mikor ebédelni megy. Ebéd után nagyobb munkába fog, hogy az idő gyorsabban múljon. Tapasztalatból tudja, hogy repül az idő, ha belemélyed a munkába.

Csak akkor rezzen fel munkájából, mikor a duda hangja fél négyet jelez. Nem is megy, hanem repül haza. Estére vendégek ígérkeztek, munkatársai és a rokonok. Egy kicsit rendbe kell tenni még a szobát - gondolja, és máris zúg a parkettkefélő s tükörfényes nyomában a parkett. A vázában elrendezi az őszi virágokat, a zongorát kétszer is áttörli, majd elégedetten néz körül, mert úgy találja, minden a legnagyobb rendben van.

Csak már hét óra lenne! Tükörbe tekintve látja, hogy haja még kusza és fénylik a bőre, mert az izgalom és a mozgás áthevítette. A fürdőszobában lezuhanyozza magát, forró testét kellemesen hűsíti a zuhogó víz és az illatos szappanszag felfrissíti. A tükör előtt megigazítja haját, s derűsen visszamosolyog a tükörből ránevető arca. Jól néz ki, állapítja meg, és gyermekére gondol, ki most lépett az iskolába. A másik szobában férje tanít, és áthallatszik az annyiszor hallott lecke dallama.

Csengetnek. Ajtót nyit. három kisgyerek áll ott, kezükben kisszék és sámli. Köszönés nélkül surrannak a szobába és elhelyezkednek egymás között megegyezve a tv-készülék előtt. Halk sóhajjal veszi tudomásul a tényeket, s tűnődve csukja be az ajtót. Újabb csengetés. Egy félénk kislány cérnaszál hangon nagymama üzenetét rebegi:

- A nagyi kérdezteti, hogy nem leszünk-e a néni terhére, ha átjövünk este színházat nézni - irulva várja a választ.

- Jöhetnek - feleli és utána kiált - széket is hozzanak magukkal.

Csak már jönnének a rokonok - gondolja, - mert végül nem férnek a szobába. Közben ismét csengetnek. Most az alsó szomszédból jött fel egy fiatalasszony, bemutatja barátnőjét és két gyermeknek utat enged maga előtt. Közben megérkezik két munkatársnő is. Már elég népes a szoba. Csak a rokonok nem jönnek még. Idegesen gondol rájuk, miért késnek. Az utolsó tanítvány is elment, férje egy sarokban talál helyet. Kissé oldalról fogja majd látni a képet. Mit tehet? Nem állíthat fel senkit.

Megkezdődik a műsor. Feszült csend van a népes szobában. A képernyőn megjelenik a bájos bemondó és ismerteti a szereposztást. Kezdődik a műsor. Elindul a cselekmény, komikus és szubrett a színen és minden pillanatban beléphet a várva várt primadonna. Na most! - Na most! - vagy most!

A csengő berregése zökkenti a valóságba. Megjöttek a rokonok. Feledve a primadonnát, átfúrja magát a sötét szobában, székek és alakok halmaza között, hogy fogadja őket. Bentről hallja a rivalgást. - Biztosan most lépett be a primadonna! Minden érdeklődése befelé húzza, de mosolyogni kell. Megérkezett a nagymama három unokával, a papa, a mama és kisfia. Természetesen hely már nincsen a szobában, még csókok hullanak az arcára, szeme a szőnyegre téved és a lucskos lábnyomokra. Mire a vendégek lerakják kabátjaikat és kihámozzák a bebugyolált gyermekeket, a primadonna már ki is ment a színről. - Üsse kő! Ezen csak nem mérgelődök! Majd bejön - gondolja magában. Megnyugvással látja, hogy ül már minden vendége. Sőt mi több, ő maga is ül! Mégis itt ma minden a primadonna ellen esküdött. A készülék sistergése felerősödött és csaknem teljesen érthetetlenné tette a hangot. A másfél éves Öcsike hangját viszont annál jobban lehetett hallani! A kicsi buzgón csúszott-mászott a szőnyegen, s ha ott megunta, apja, anyja ölét tapossa elszántan. Szemmel láthatóan jól érzi magát. Valami játék akadt a kezébe a félhomályban és élvezettel vagdossa a zongorához, és a zörgés nagy tetszést vált ki belőle. Nem úgy a háziakból! A féltve őrzött, fényesre törölt zongorát lelki szemeikkel felhasítva, megsebezve látják. A szülők viszont belemerülve a nézésbe, nem törődtek vele. Hozzászoktak már. A készülék hangja megjavult, Öcsike hangja is egyre erősödik. A zongora alatt négykézláb mászkálva, hirtelen mozdulattal beveri a fejét valamibe és éktelenül ordítani kezd. A háziasszony arca gyöngyözik, a meleg már elviselhetetlenné válik, Öcsike szintén. Elszánt mozdulattal felkapja Öcsikét és átviszi a másik szobába, lefekteti a fia ágyába. Öcsike megszeppenve veszi tudomásul az új helyzetet, még ordítani is elfeledkezik. Miért nem jutott eszébe ez a megoldás? - gondolja elégedetten. De nyílik az ajtó és bejön anyuka, kétségbeesetten. Ez hiányzott csak, Öcsike újra üvölt, amint megpillantja anyukát. Ekkor már otthagyja őket kissé dühösen, s a mama reménytelen munkához kezd. El akarja altatni Öcsikét. Másfél óráig tartó fáradsága eredmény nélkül jár. Ez látható Öcsike diadalmas arcán, mikor anyja feladva a reménytelen küzdelmet, pirosló arccal visszahozza karján. A primadonna ebben a percben elvitathatatlanul Öcsike. Erősen konkurál a képernyő művésznőjével, ki vastapsokkal jutalmazva hajlong. Jelen pillanatban Öcsike jobban magára vonta a figyelmet. Közben a többi apró gyerek is Öcsike felé fordult és felbuzdulva féknélküli hancúrozásba kezdenek a szoba szőnyegén. A háziasszony még tett egy kísérletet a lárma elhárítására. A gyermekhadat egy kissé ingerültebb hangon az illendőnél, átzavarja a másik szobába, s hogy vissza ne jöjjenek, az ajtót kulcsra zárja. Mikor visszaül helyére, az izgalma már tetőfokára hágott. Perceken át hiába nézi a képernyőt, képtelen odafigyelni. Most már a kimerültség érzése keríti hatalmába. Vágy támad benne lerázni mindent, s azt veszi észre, nem érdekes már a híres primadonna sem. Menekülni!... Menekülni!... - súgja valami. Csendet, végtelen csendet kíván. Már a harmadik felvonás folyik, de az egészből alig ért valamit. Feje zúg. Tehetetlen düh fogja el. Már nem törődik semmivel. Az előszoba felől apró lábak kíméletlen zaja hallatszik. Ajtócsapkodások és lárma. A nézők csodálatosan jól érzik magukat. Harsogva nevetnek, s tapsolnak, mint a nézőtéren. A műsor végén jókedvvel távoznak és megígérik, hogy jövő szerdán feltétlenül eljönnek ismét, mert jónak ígérkezik az új vígjáték. A háziak kísérve a vendégeket, kimerülten, sápadtan egymásra néznek, szontyolodott mosolyuk s mély sóhajuk azt mondja: Ez így nincs rendjén!

Az asszony szélesre tárja az ablakot és amikor a tükörbe pillant, látja, hogy arca fáradtabb, mint egy nagymosás után.