|
• Előszó • | Versek • | Novellák • | Humor • | Dokumentációs írások • | Krimi • |
Olga asszony kereszthuzatot csinált a szobában. Elviselhetetlen meleg volt. Állt a levegő, ahogy népiesen mondják. Kánikula ez már, csak a vízben, vagy víz mellett lehet elviselni - gondolta szomorúan - és a telefon után nyúlt.
- Drágám, mit csinálsz? Nem jönnél ki a strandra? - kérdezte első számú barátnőjétől.
- Sajnos elígérkeztem, családi ünnepség este, és még annyi dolgom van. - hangzott a válasz.
Ismét tárcsázott. Második számú barátnőjét csalta:
- Gyere velem strandra, nem lehet itthon kibírni, dög meleg van.
- Mosok, szívem, már nem hagyhatom félbe.
Olga elhatározásaiban kitartó szokott lenni. A kudarc csak fokozta vállalkozó kedvét. Megint tárcsázott, de mintha összeesküdtek volna ellene, a nyolcadik hívás is eredménytelen maradt.
A magányosság nyomasztó érzése nehezedett rá. Emancipált nő életét élte. Hétköznapjait kitöltötte a munka, csak az ünnepekkel nem tudott mit kezdeni. A hétvégén mindig nekikeseredik. Könnyei már készültek előtörni és sajnálni kezdte magát. Egyedül maradt... Miért? Fellázadt az asszonysors ellen. Megcsalták és ezt nem tudta elviselni. Hányszor végiggondolta már... Nem fogok sírni. Mindent ki fogok bírni, bíztatta magát. Egyedül megyek. Ki kell nőni a gátlásokat! A férfi mindent tehet? Úgy dolgozom, mint egy férfi, akkor pedig úgy is szórakozom. - Szőtte gondolatait.
Gyors mozdulatokkal táskába dobott egy fürdőruhát és egy könyvet.
A buszon fullasztó hőség volt, ruhája rátapadt testére. Szerencsére az út nem tartott soká, s Tapolca áldott vizében gyorsan felüdült. A nyomasztó gondolatok is elhagyták. Lehet egyedül is szórakozni - bíztatta magát. Teste nagy lendülettel suhant a vizen. Szeretett úszni.
Plédet terített a fűre és hanyatt fekve adta át magát a nap hevének. Nem sokáig bírta, s felállt, hogy levegő érje.
Gyönyörű ez a Tapolca és a vize isteni! Nem csoda, ha nagy itt a tömeg, sok a külföldi is. Hiába nézegetett jobbra-balra, egyetlen ismerőst sem látott. Amint így keresgélt, észrevette, hogy egy szempár villant felé. Kisportolt, hatalmas testű férfi fürkészte bronzszínű alakját. Zavarta ez a tolakodó tekintet. Elfordult, aztán a víz felé menekült. Belevetette magát, s vidáman, boldogan úszott.
Amint a vízből kilépett, megállt a gyepen, s várta, hogy lecsurogjon róla a víz, ijedten vette észre, hogy a férfi feléje tart. Kezében sporttáska volt, s ismerősnek kijáró mosollyal köszöntötte Olgát:
- Kezét csókolom. Megengedi, hogy letegyem a táskámat csak néhány percre? - Ez a kérdés roppant átlátszó volt. Olga visszafojtott dühvel bólintott. A férfi letette a táskáját és a medence felé indult. Odaérve nagy ívben dobta magát a víz fölé, majd megpördülve a levegőben zuhant lefelé és eltűnt a víz alatt. A produkció Olgának szólt. Néhány perc múlva az asszony előtt állt vizesen.
- Köszönöm szépen - emelte fel az óriás táskát lassított mozdulattal, szemét folyton Olgára függesztve.
- Nem unalmas így egyedül? Tartson velem! Meghívom egy kis hűsítő italra.
Olga zavartan nézett körül.
- Köszönöm, jól érzem magam egyedül - mondta és dacos fény villant a szemében.
A férfi arcáról eltűnt a mosoly. Sértődött haraghullám öntötte el és vörös színűvé vált az arca. Aztán hirtelen mozdulattal összekapta Olga kis plédjét és mindenestől bevágta hatalmas sporttáskájába. Nagy lépésekkel, magabiztosan elindult a büfé felé.
Olga dermedten állt. Kiabálni szeretett volna, de nem kívánta a botrányt. Így tehetetlenül, mélységes felháborodással elindult a behemót férfi után, aki megállt egy napernyős asztal előtt.
- Csatári József vagyok - nyújtotta a kezét Olga felé.
- Adja ide a plédemet azonnal! Maga, maga... szél... - elharapta a szót. Remegett a bosszúságtól, de a feltűnéstől félve, halkra fogta szavát és szemével a környezetet figyelte.
- Foglaljon helyet - szólt a férfi válasz helyett.
- Hogy merte ezt megtenni? Maga erőszakos, tolakodó gaz... - megint csak félig mondta ki a sértő szót.
- Mit parancsolnak? - vágott közbe a pincérfiú.
Olga kényszeredetten leült. A méregtől alig látott. Közben az asztalra került két üveg bambi.
- Nem vagyok szélhámos! Azt hiszem, mond magának valamit a nevem. Nem szokott újságot olvasni? Első osztályú birkózó nem lehet szélhámos ember.
Zöld szemével engesztelőn nézett Olgára, aki kutatón kezdte szemlélni a szemben ülő idegen arcát. A sportrovatot nem szokta figyelemmel kísérni, fogalma sem volt róla, valóban létezik-e ilyen nevű birkózó. Szégyellte tájékozatlanságát. Elbizonytalanodott. A férfi hatalmas, bronzszínű mellkasa, erős bicepszei és összemorzsolt füle is arról tanúskodnak, amit állít. Ha tényleg igaz, hogy ily kiváló férfi, akkor nem is olyan szörnyű az egész dolog. Szerette a különleges egyéniségeket. A mai rohanó élettempó mellett szövődhet talán így is kapcsolat - alkudozott a nő belül önmagával.
- Harmat Péterné vagyok - nyújtotta kezét a férfinek.
- A leányneve?
- Olga - válaszolt az asszony.
- Szép név, komoly név. Olga, Olga - ismételte a birkózó.
- Mondja el, hogyan lett magából első osztályú birkózó - kérdezte érdeklődve az asszony. A férfi kapott a szón.
- Gyerekkoromban egyszer nagyon megvertek. Akkor sírva mentem haza és megfogadtam, hogy birkózó leszek, - eddig jutott a válasszal, amikor egy fiatal anya körülbelül egy éves, angyalarcú gyermekkel karján, helyet keresve állt meg előttük, tétován körültekintgetve.
- Oh, ha engem valaki megajándékozna egy ilyen gyermekkel, annak az asszonynak még a talpát is megcsókolnám - révült el a birkózó, a gyermeken felejtve a szemét.
- Én szerencsétlen vagyok, a házasságom nem sikerült. Azért jöttem Miskolcra, hogy könnyebb legyen új életet kezdeni.
Olga meghatottan nézte. Furcsa volt ez a hatalmas ember, arcán gyerekes szomorúsággal. Ettől kezdve rokonszenvessé vált az asszony szemében. Feltűnt a pincér, a férfi rendezte a számlát. Aztán visszamentek a vízbe és nagyokat úsztak.
- De hát miért váltak el? - érdeklődött Olga.
- Nem fogja elhinni! Hibámon kívül. Egyikünk sem hibás. Törékeny, pici asszony a feleségem, végtelenül finom és intelligens. Tanárnő. Lelkileg szerettem meg. Aztán elvettem feleségül. Végül kiderült, hogy biológiai okokból nem tehetem boldoggá. Tönkreteszem, ha szeretem. Gyenge kis teremtés, érti? Én pedig az egész felépítésemben az átlagnál erősebb vagyok. Feleségem állandóan az orvost járja. Kénytelen voltam a szerelmet házon kívül keresni, mert egy férfit nem elégít ki csak a lelki kapcsolat.
- Szomorú. Sajnálom - mondta az asszony és elfogadhatónak találta a magyarázatot.
- Most már tudom, hogy hozzám hasonló, erős alkatú nő illene - és sokatmondóan pillantott Olga szépen fejlett, kisportolt alakjára. Az asszony elpirult.
- Mit fog kezdeni itt? Munkahelye van már?
- Igen. Itt dolgozom Kazincbarcikán, a Vegyiműveknél. Egyenlőre a Sport Szállóban lakom.
A nap már a hegygerincen pihent, az öreg fűzfák koronáit szórta a búcsúzó sugár, aranybarna színek árnyalatait festve a környezetre.
Elindultak. A buszmegállóban rengeteg ember tolongott, csak állóhely jutott a hátsó részen.
- Régen utaztam buszon. Versenytársaimmal jöttem a reggeli mérkőzésre. Hétvégén beugrom a kocsival magáért. Megengedi? - pillantott az asszonyra. - Elviszem valahová, ahová akarja.
- Jó - felelt Olga.
Még mindig özönlött a tömeg és már gombostűnyi hely sem volt a kocsiban. Olga bárhogy húzódott, a férfi teljes egészével érintette és semmit sem tehetett ellene. Roppant melege volt. Érezte, hogy arca lángol. Kínosnak találta a helyzetet. Egy zökkenésnél - úgy rémlett - a férfi ajka érintette a bőrét, pillanat volt az egész. Furcsa hullám indult el benne. Lelkében az ellenállás megszűnt és a bizalmatlanság feloldódott. A férfi forró lehelete fülébe áramlott. Búcsúzásnál párás szemmel nézte a birkózót, ki már szebbnek tűnt előtte. Az állomáson forrón csókolta meg Olgát. Az asszony beleremegett.
- Szombaton jövök, integetett a férfi.
Szombaton Olga várta, de nem jött. Vasárnap jön - gondolta. Egész nap várta. Olvasott. Mendelssohnt játszott a zongorán. A telefon minden csengésére összerezzent. Nem jött vasárnap sem.
- Valami komoly dolog jöhetett közbe, bizonyára jelentkezni fog holnap - bíztatta magát az asszony.
A birkózó nem jelentkezett. Következő vasárnap is várta. Ablakából figyelte az autókat. Nem állt meg egy sem a ház előtt.
Nem értette az egészet. Kíváncsi természetű volt. Elhatározta, hogy végére jár az ügynek. Már csak azért is kell, hogy tisztán lásson, hogy gondolatai köréből kikerüljön a férfi. Most már sejtette, hogy valami jellemtelenség rejlik a magatartás mögött. Mégis valami belső vágy, mely jelen pillanatban erősebb volt értelménél is, kívánta, hogy előkerüljön a férfi. Míg távollétét titok rejti, nem tud megszabadulni gondolatai hálójából, melyek mint az áram, láthatatlan drótokon repülnek a férfi után. Valami szörnyű bizonyosság is megnyugvást hozna. Tisztán látni! Most azt kívánta.
Interurbán meghívta a Vegyiműveket, itt közölték vele, hogy ilyen nevű dolgozójuk nincs.
Meghívta telefonon a Sporttelepet. Egy női hang vette fel, de nyomban megszakadt a vonal. Ez sem vezetett eredményre.
Újabb ötlete támadt. Levelet ír. A levélre sem jött semmi válasz, azonban vissza sem küldték, noha ajánlva adta fel.
Kíváncsisága egyre fokozódott. Ismét vasárnap van és megint csak a magány szörnyű érzésével küszködik. Nyomozó szenvedély ragadta el. Mily izgalmas lenne egy nagy városban megtalálni egy férfit, kiről ily kevés adata van. A gondolattal csak játszadozott, míg az tetté nem vált.
* * *
Kellemes nyári este volt, mikor a barcikai buszról lelépett. Szél se lebbent, s az emberek élvezve a jó időt, nyüzsögtek az utcákon. Merre induljon most? Hogy kezdje a nyomozást? Úgy döntött, hogy fiatal fiúktól fog érdeklődni, mert a sport a fiatalsághoz áll közelebb.
- Kérem szépen, legyen szíves segíteni nekem. Nem ismer véletlenül Csatári nevű első osztályú birkózót? Piros autója van. Nem tudja, hol lakik? - kérdezte egy szembejövő fiatalembertől.
- A sportszállóban lakik egy hasonló leírású nehézsúlyú birkózó. Ott kellene érdeklődnie.
- Pestről helyeztette át magát - magyarázta az asszony.
- Igen, igen. Szoktam látni az autóval. De egy kicsit messze van a szálló. Szívesen elkísérném, ha megengedi - ajánlotta a fiú.
Elindultak. Velük szemben egy csoport fiatalember jött. A fiú megállította őket. Kis tanácskozás után úgy döntöttek, hogy mindannyian elkísérik a hölgyet. Így indultak tovább hatan vidám hangulatban. Olga most már biztosra vette, hogy megtalálja a birkózót.
- Nem biztos, hogy otthon lesz - kezdte az egyik fiú.
- Lehet, hogy a nőjénél van. - mondta a másik.
- Könnyen megtudhatnánk. Itt megyünk el a ház előtt. Ha ég a villany, az asszony ura itthon van. Ha nem ég, Csatári van az asszonynál.
- Mindenképpen szeretnék beszélni vele - mondta az asszony határozott hangon.
- Ha nincs az asszonynál, meglehet, hogy annak a barátnőjénél van. Ugyanis párhuzamosan tartja velük a kapcsolatot - vigyorgott, aki eddig hallgatott.
- Nem tudom, milyen nexusban van vele, asszonyom, de itt az a híre, hogy ő a falu bikája - jegyezte meg egy szeplős suhanc kaján képpel.
- Mi szívesen elvezetjük a szállóhoz, de aztán hirtelen lelépünk, mert jó erőben van a fiú, öten sem bírnák el vele.
Olga felváltva figyelt a beszélőkre. Szája megtelt keserűséggel.
- Mindegy, most már mégis beszélni akarok vele - tartott ki elhatározása mellett, hiszen a plédje is nála maradt. Közben az utca véget ért. Elhagyták a fényes, kivilágított kirakatokat és hirtelen nagy, sötét legelőhöz értek. Távol, valahol fény vibrált. A szálló ablakainak fénye.
A fiúk kérdőn néztek Olgára.
- Van kedve tovább menni? Nem fél tőlünk ilyen lakatlan helyen?
- Maguk sportolók mindannyian, és én úgy tudom, a sportolók becsületes emberek - jelentette ki Olga.
Gyalogösvényen indultak el. Fejük felett az égbolt lámpásai világítottak hűvösen. A hold még nem jött fel. Az utat bogáncsok ágai szegélyezték.
Mikor az épület kibontakozott a sötétben, a fiúk egyre bátortalanabbak lettek. Olga kérte, hogy vállalkozzon valaki kihívni a birkózót, de nem vállalta egyik sem. Az épületből lépések zaja hallatszott, mire a fiúk úgy szétszéledtek, mint a verebek, ha megriadnak valami nesztől.
Olga tétován állt az épület előtt. Modern vonalú, új ház volt. Az ajtón kilépett egy férfi, kezében szemétkosárral.
- Legyen szíves megmondani, lakik-e itt Csatári nevű első osztályú birkózó? - fordult a férfi felé Olga a kérdéssel.
- Nem lakik itt ilyen nevű, tudtommal.
- Pestről jött nemrégen - egészítette ki Olga.
- Kérem itt csak másodosztályú birkózók vannak. A névtáblán tessék szétnézni, mutatott a falon levő névsor felé a férfi.
- Kondoroséknál lehet talán érdeklődni, úgy rémlik, ott van egy vendég Pestről - és elindult felfelé a lépcsőkön.
Az első emelet hosszú folyosóján megtalálta Kondorosék ajtaját. Megnyomta a csengőt. Kinyílt az ajtó és a kicsi, gyengén világított szobából pici, intelligens arcú asszony nézett kutatón vendégére. A szobában egy díványon idős néni ült és kisgyermeket tartott az ölében.
- Jó estét kívánok! Csatári József első osztályú birkózót keresem. Úgy tájékozódtam, hogy önöknél van vendégségben.
Az asszonyka szemében nyugtalanság rezdült.
- Nincs nálunk pesti vendég - mondta ridegen. A nagymama is izgatottan állt fel, csak a baba mosolygott az asszonyra.
- Miskolcról keresem - mondta Olga, és nem tágított.
- Három hete a mérkőzésen találkozott vele, ugye? - kérdezte a szomorú asszony.
- Igen - felelte Olga. - De honnan tudja?
- Akkor volt mérkőzés Miskolcon.
Aztán nagy csend lett. Mind a három asszonyban sötét gondolatok ébredtek. Olga végül is elnézést kérve kifelé indult. Akkor a falon függő esküvői képre tévedt a szeme, ahonnan a pici asszonyka mint menyasszony és a keresett férfi mosolygott felé vőlegényi ruhában. Megértett mindent. Nagy lélegzettel - mely sóhajtásnak is beillett -, elindult a lépcsőkön lefelé.
A fiúk a legelő végén kíváncsian várták és visszakísérték a buszmegállóig.
- Nem mertük megmondani az igazat, mert nagyon erős fiú a Kondoros. Sejtettük, hogy ő él vissza a Csatári névvel.
* * *
Egy hét múlva Olga asszony sokáig aludt vasárnap reggel. Mégis álmosan, fáradtan ébredt. Reggeli kávéját fogyasztotta, amikor csengetést hallott. Ugyan ki keresheti őt vasárnap délelőtt. Kíváncsian ment ajtót nyitni. Meglepetése óriási volt. Az ajtóban állt és zavartan mosolygott a birkózó. Olga egy pillanatig habozott, hogy egyáltalán beengedje-e a lakásba a történtek után. Aztán úgy döntött, hogy meghallgatja, mit tud mondani mentségére. Tanulmánynak szánta már csak a kihallgatást.
A szobába vezette, hellyel kínálta, de ő nem ült le, hanem szenvedélyes hangon így szólt.
- Eljöttem, mert azzal, hogy utánam jött, kedves Olga, bebizonyította, hogy jelentek magának valamit! Szeret engem! Tudom, most nagyon elítél, szélhámosnak és hazugnak tart. A látszat ez. Mi valóban rosszul élünk és megoldást csak a válás hozhat számunkra, annak ellenére, hogy mint embert, szeretem a feleségemet. - Gyorsan, hadarva beszélt. - A válást az anyagi problémák erősen akadályozzák. Feleségem édesanyja eladta a szülői házat és abból vettük az autót. Engem felkaroltak, amikor leszereltem a honvédségtől. Nagyon csóró gyerek voltam, jóformán ruhám sem volt. Drága Olga! Mi valóban külön élünk, noha egy fedél alatt. Rövidesen szabad ember vagyok. Most vendéglátói főiskolára járok, ha végzek, vezető beosztást kapok és jól fogok keresni. Amit a strandon mondtam, most is mondom: Ilyen nő illene hozzám, mint maga. Magát gondolkodás nélkül feleségül venném és érzem, új életet tudnék kezdeni maga mellett. Egyénisége tetszik nekem. Maga bátor, határozott.
- Igen, és ezért határozottan kijelentem, hogy én nem tudom ilyen emberrel elképzelni az életemet. Maga hazudott nekem. Ezt nem lehet megmagyarázni, kivédeni. Rosszul alapozott!
- Drága Olga! Bocsásson meg nekem! Ha még azt is meg tudta volna, hogy nem vagyok független ember... Hogy első osztályú birkózó vagyok, azért mondtam, hogy jobban imponáljak magának. Soha többé nem fogok hazudni! - Olga keze után nyúlt és megcsókolta. Olga azonban nem hatódott most meg. Határozott hangon folytatta:
- Nem tudnék soha többé hinni magának. Pedig legfontosabb a bizalom két ember kapcsolatában. Férjemtől is azért váltam el, mert megcsalt. Pedig azért kevés nő válik el az urától. Valahogy igazságtalan konvenciók élnek társadalmunkban még ma is, mely szerint a férfit poligám hajlama menti a hűtlenség alól. Testi felépítésével magyarázzák. A hűtlenséget és hazugságot egyaránt elítélem és megérteni nem tudom. Én lázadó vagyok! Fellázadtam az asszonysors ellen! Noha szenvedek a magánytól, de inkább így szenvedjek, mint úgy! Ha a férfi és a nő jellemét vizsgáljuk, szerintem nincsenek nemek, csak ember és ember létezik. A hűség becsület és jellem dolga minkét embernél és nem felépítés kérdése.
A hatalmas ember homlokán verejtékgyöngyök jelentkeztek. Izgatottan szorongatta ernyőjét. Ha egy kívülálló harmadik személy hallgatta volna a beszélgetésüket, bizonyára őt látta volna most kisebbnek.
- A ma emberének legfőbb bűne a hazugság. Hazudni annyi, mint takarni hibáinkat. Ha pedig hibáinkat takarjuk, reménytelenül pusztulunk erkölcsileg. Csetlünk-botlunk, emberek vagyunk, de merjük vállalni tetteinket. Hibáinkat pedig ne takarjuk el, hanem igyekezzünk felvenni a harcot ellene. Tagadom, hogy a feleségnek könnyebb hűnek maradni az urához, mint a férjnek a feleséghez.
- Csodálatos nő maga, Olga! Magát soha nem tudnám megcsalni - szólalt meg a birkózó. Az asszony ezt a megjegyzést nem is hallotta. A birkózó csókja után nem vágyott már. A férfi ezt tudta.
Még két ízben jelent meg az asszonynál hasonló könyörgéssel, de Olga hajthatatlan maradt. Kérte Olgát, hogy vegye oda albérlőként, a válást megindítja. Olga nem ment bele. Hívta Olgát, menjen el a laktanyába megrendezett mérkőzésre. Olga nem ment el. A mérkőzés után zaklatottan állított be trénerével Olgához. Szemrehányó hangon kezdte:
- Nem jött el, pedig úgy vártam, az idegességtől majdnem elvesztettem a meccset.
Olga szívélyesen megkínálta őket kávéval. Kedvesen társalgott velük. Elhatározásában mégis szilárd maradt. Az edző szeme izzón tapadt Olgára, de Olga hideg tekintetébe ütközött.
A tréner azok közé a férfiak közé tartozott, akik nehezen viselik kudarcukat. Még kétszer megjelent váratlanul Olgánál, míg megértette, hogy személye érdektelen. Olgát nem hatotta meg a férfi szépsége, mert észrevette az ujján a jegygyűrű helyét.
Lelkiegyensúlya helyre állt. Százszor inkább a magány, mint egy jellemtelen férfivel való életközösség - gondolta és lelkében nagy békesség áradt szét.