TARTALOM   • Előszó • Versek • Novellák • Humor • Dokumentációs írások • Krimi •  


Mákosbejgli

Frissen sült kalács szaga terjengett a konyhában. Pirosra sült mákos bejglit húzott ki az asszony a sütőből. Mikor a tepsiből kiborította, eszébe jutott öccse, mennyire szerette mindég. Bár a gyermekkor már csak emlék, mégis szeretné, ha testvére most is ehetne belőle. Hirtelen elhatározással a telefonnál termett, hogy felhívja az üzemben. Tárcsázás után a központ jelentkezett. Szolgálatkészen dörmögte egy basszus hang:

- Kapcsolom a mérnök elvtársat, tessék várni! - Furcsa, most először hallotta testvérét így szólítani... mérnök elvtárs... Jóleső büszkeséggel hatott rá a szokatlan kifejezés. Annyi gondolat rohanta meg, hogy valósággal összerezzent, mikor a portás újra megszólalt.

- Sajnos a mérnök elvtárs kint van az üzemben. Tessék később hívni.

Szórakozottan tette le a kagylót, és leült a készülék előtt. Gondolatai messze kalandoztak, a gyermekkor édes és keserű emlékei között. Mostanában gyakran gondol a régi időkre. Képekben tűnik fel a múlt, s oly élesen, hogy nem csak szavak, de ízek és régen érzett illatok lepik meg. A mérnöktestvérét most két évtized távlatából nézte. Szőkefürtös, félénk kis dundi gyerek volt. Állandóan rettegésben tartotta a családot. Mindent megevett, ami útjába került. Apró gombokat marékszámra. Pelenkamosáskor csakúgy csörgött a sok lenyelt apróság a lavórban. Amint nőtt, étvágya is úgy növekedett. Később már nagykabátgombokat is megevett. Élénken emlékszik a nagy riadalomra, mikor egy ízben észrevette testvére fuldoklását. A kis mohó már nem elégedett meg a gombokkal. A kis játék mozsártörő akadt a torkára. Mikor észrevették, már meg volt kékülve a fuldoklástól. Anyjuk kétségbeesve kapta fel, hátát püfölve a rémülettől. Mire az orvos megjött, Gyuszika már sikeresen lenyelte a mozsártörőt. Három nap múlva az is kikerült a mosásból, feketére oxidálódva. Szerencsére nem történt komolyabb baj.

Hat évvel később jó étvágyának köszönhette, hogy a nagy betegség sem tudott megbirkózni vele. Hányszor mentette meg testvéreit a veréstől, mikor helyettük is megette a spenótot, fejenként tíz fillérért; titokban kicserélték a tányérokat, hogy édesanyjuk meg ne lássa. Ugyancsak titokban nyalogatta tüdőbeteg édesapjuk kikészített mézes keverékét - vesztére -, mert így kapta meg szegényke a fertőzést. Kétoldali tüdőgyulladása tüdővésszé fajult. Három orvos is lemondott róla. Soha nem felejti anyja zokogását, mikor megtudta, hogy a fia menthetetlen. A jóságos öreg doktor remegő hangon közölte a tényeket. Az anyja vallásos érzelmeire kívánt hatni, mikor vigasztalni akarta.

- Bele kell nyugodni az Isten végzésébe, asszonyom. Isten adta őket, ő tudja miért veszi el és ad helyette másikat - utalt az édesanyja várandós állapotára. - Hiszen a maguk anyagi helyzetével éppen elég lesz hármat is felnevelni.

Orvosságot már nem írt fel, hanem a gyerek kábítására Törley pezsgőt ajánlott, hogy ne érezze úgy a fájdalmat. Ezentúl mindennap megvették a drága pezsgőt, pedig csak táppénzből éltek ebben az időben. Apjuk szanatóriumban volt Mátraházán. Édesanyjuk napokon át éjjel-nappal virrasztott, csak egy-egy órát pihenve ruhástól. Majd a szomszédok tanácsára végső próbaképpen reszelt torma közé fektette a nyögő beteget. Az sem tett csodát, a beteget a járványkórházba szállították, hogy legalább testvéreit meg ne fertőzze, mikor már egy falat le nem ment a torkán. Ha megkérdezték, hogy mit kíván, csak a szemével intette, hogy semmit.

Majd egy alkalommal, mikor ismét kérdezték, nem kíván-e valamit, elhaló hangon azt kérte, ne szólítsák őt becenevén "Babcikának", mert e nevet soha sem szerette. Milyen nehéz volt a szokást elhagyni. Minduntalan elfelejtették ígéretüket, és ilyenkor sírt szegényke. Szerették volna elharapni nyelvüket, amivel bánatot okoztak beteg testvérüknek. Gyuszika soha sem gondolt a halálra, mindég nagymamához készült vidékre. Ereje fogyott, csont és bőrre lefogyott, haja és fogai kihullottak, de ő csak készült a nagymamához.

Mikor édesanyja bevitte sötétkék ruháját a kórházba, már lemondóan a temetésre gondolt. Gyuszika beesett szemében öröm fénye villant fel, amikor meglátta a ruhát, - Ugye azért hoztad be anyukám, mert ebben fogok utazni? - Édesanyja szemét könny futotta el.

- Igen, ebben fogsz utazni - mondotta különös hangsúllyal, sóhajtva a hideg sírra gondolt.

Másnapra csoda történt, Gyuszika enni kért. Ez volt az első jel az életben maradásra. Az orvosok kitartottak reménytelen álláspontjuk mellett, de az anya tudta, hogy a gyermeke megmenekült. Nem halhat meg, aki enni kér. Rövid idő múlva már járni tanult újra, csontvázszerű lábaival. Szánalommal vegyült boldog érzés volt látni. Megmaradt az életnek. Aztán soha többé nem volt beteg. Étvágya jobb lett, mint azelőtt. Ha iskolaszünetben kőművesmunkára szegődött, fizikai munkától megizmosodva, korgó gyomorral jött haza, már a kapuban kiáltotta - Együnk már valamit! - Úgy evett, mint a farkas. húsz-huszonöt gombócot pillanatok alatt tüntetett el.

Mikor később az egyetemre került, édesapja már nem élt. Végzett vele a gyilkos kór. Nagyon örült volna annak, hogy fiai többre vitték, mint ő. Kár, hogy megváltozott a világ! Ő a szakmájával sem tudott elhelyezkedni abban a szörnyű protekciós világban, hiába írt annyi kérvényt elnehezült kezével, alázatos tisztelettel a méltóságos és kegyelmes uraknak. Kénytelen volt segédmunkát vállalni, hogy eltarthassa hattagú családját. Míg a csiszolópor megtámadta a tüdejét, és végzett vele. Özvegy édesanyjuknak egy fillérjébe sem került, hogy fiaiból mérnökök lettek - gondolja hálásan Margit. - Ösztöndíjat is kaptak, meg szállást is. Gyuszika étvágya egyetemi évei alatt sem romlott, csakhát a menzán soha sem lakhatott jól. Itt a mákos tészta inkább tésztás máknak volt nevezhető, oly gyéren volt rajta a mák.

A sütőből kellemes, ínycsiklandozó illat árad szét a konyhában, ilyenkor lehetetlen nem Gyuszikára gondolni. Fel is kapja rögtön ismét a telefont:

- Gyuszikám, ugorj be hozzánk hazafelé, mákos kalácsot sütöttem, és a portástól hallottam, hogy időközben üzemvezető is lettél, gratulálok kinevezésedhez, te aztán nem vagy dicsekedő ember! Gyere, még meleg a mákos!

- Feltétlen beugrok hozzátok, hiszen tudod a mákos beiglinek nincs párja a világon! - Gyuszika boldog hangja, jóleső érzéssel töltötte be Margit szívét.

Ui. Nem hiába könyörögte vissza Édesanyánk Gyuszikát az Istentől. Tíz találmányával jutalmazta meg fivérem Magyar Hazánkat.