|
• Előszó • | Versek • | Novellák • | Humor • | Dokumentációs írások • | Krimi • |
Az első kabát
Történetem 1949 körüli időben formálódott. A második világháború okozta anyagi pusztulásokat kezdte kiheverni Miskolc város, a romok helyén sorra emelkedtek a szép vonalú, modern épületek. Az ember tud pusztítani és tud alkotni, ha akar. A viharokat átélt és megmenekült népben óriási erővel tört fel az élni vágyás. A sokáig elnyomott, felszabadult alsóbb osztályok fiai, leányai egyetemeken mutathatták meg, mit érnek. Csodálatos volt ez a hirtelen jött új világ. Korlátok, társadalmi osztályok szűntek meg.
Özv. Kerekesné legnagyobb bánata az volt, hogy férje nem láthatta meg ezt az átalakulást. Urát elvitte a tüdővész. Két fia a Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatója. Mérnökjelöltek. Bentlakók, ösztöndíjasok, s még az étkezés anyagi gondját is levette az állam az özvegy válláról. Kár, hogy az ura ezt a csodát nem élhette át; hogy örült volna mindennek.
Sajnos az özvegy a férje koporsójával földbe tette minden életkedvét, őt már nem tudta magával ragadni az új világ. Imával ébredt, imával feküdt, de a nap minden órájában imádkozott, vagy bibliát olvasott. Ha vendég tévedt hozzájuk, fanatikus kigyúlt szemmel missziózni kezdett, mert ő békét talált és ezt a békét szerette volna világgá kiabálni és átadni mindenkinek. Teljesen elszakadt a való élettől. Időérzéke elromlott. Elfelejtett főzni, de ha mégis főzött, reménytelenül odaégett minden.
Viktória - egyetlen leánya - Budapesten tanult és a vizsga után hazatérve, úgy érezte, hogy eltévedt. Ez az otthon nem a régi. S ez a bibliás asszony nem az anyja, hanem valaki, aki külsőleg nagyon hasonlít az anyjára, de mégsem ő, a régi "anyus".
Időnként a fiútestvérei hazajöttek hétvégén és Viktóriával kétségbeesetten, értetlenül nézték anyjukat, kit mind a hárman mélységesen szerettek. Az anya ilyenkor megragadta az alkalmat, s fénylő szemmel, sugárzó arccal térítette gyermekeit, kérve őket: kövessék az ő útját és térjenek meg bűneikből.
Viktória - bárhogy vizsgálta magát -, bűnösségét nem érezte. Mióta eszét tudta, mindig vigyázott minden szavára, hogy soha ne hazudjék. Kötelességtudása példa volt testvérei előtt, kik felnéztek rá, szeretettel és megkülönböztetéssel. Miből térjen meg hát? Szerelmes volt. Anyja szerint a szerelem is bűn. Az kizárólag az Úrnak járó rajongás. Sehogy sem fért a fejébe, hogy miért bűn a szerelem? Telve volt életörömmel, anyjával ellentétben. A felszabadult új világ küszöbén állva, ő már inkább előre nézett és nem vissza, mint az anyja. Anyjával vitába kezdett. Próbálta meggyőzni, visszarángatni az életbe, de reménytelenül látta, hogy ez hiábavaló törekvés. Az özvegy lábai alól kicsúszott a valóság talaja. Viktória nem volt még annyira képzett és tapasztalt sem, hogy a vitákban győztes lehetett volna. Belefáradt. Abbahagyta a meggyőzési munkát. Dolgozni ment a gépgyárba. Megnyugvással gondolt arra, hogy legalább 8 órán át nyugton hagyja az édesanyja a pokol minden kínjának fenyegetéseivel. Azonban a probléma az volt, hogy még így is rengeteg időt kellett otthon töltenie. A fiúk visszamenekültek az egyetemre, de ő hová meneküljön? A folytonos harcban idegei kezdtek kimerülni, álmatlanság gyötörte.
- Térjetek meg, mert el fogtok kárhozni! 1956-ban eljön az Úr és elpusztítja a földet! - hallotta anyja fenyegetéseit szüntelen.
Mentő gondolata az volt, hogy megpróbált kitérni. Munkából hazatérve, gyorsan megvacsorázott, s különböző ürügyeket talált ki, hogy otthonról elmehessen. Az utcára menekült. Viktória csinos lány volt. Egyesek véleménye szerint feltűnően szép. Öltözködni nem tudott a szűkös anyagi helyzet miatt. Az édesanyja kis nyugdíja tejre, kenyérre volt csupán elég, s kétszer is előfordult egy heti menüben a bab.
Egyetlen, félretaposott cipőjében és halálosan unt ruhájában mozgott. Az utca sem nyújtott menedéket. Itt másik veszedelem leselkedett rá. A férfiak ostroma. El-elállták útját, táncolni, szórakozni hívták a kalandra éhes hímek. Ártatlan bizalommal fordult panaszaival minden idegen felé, kik illedelmesen meg is hallgatták, de mégis ellenségei voltak, mert kivétel nélkül arra törekedtek, hogy szép és vonzó testét elérjék. Ekkor még ő ezt nem tudta.
Munkahelyén eltelt egy hónap. Remegő kézzel nyúlt az első boríték után. Szíve vadul kalapált. Ötszáz forintot kapott. Izgalmas élmény volt számára ennyi pénz, saját munkájának bére, az első kereset. Az infláció után megszilárdított forint.
A kirakat előtt szédülve látta, hogy álmainak álma elérhető közelségbe jutott. Csupán négyszáz ötven forintba kerül a gyönyörű, acélkék kabát. Micsoda fazon - ámult a tükör elé lépve - s alig ismerte meg magát, olyan ragyogó széppé varázsolta a csodálatos színű és fazonú kabát, szőkeségét és arcának hamvasságát kiemelve. Az utcára olyan érzésekkel lépett, hogy mindenki utánafordul majd. S valóban, a férfiak elismerő mosollyal köszöntek felé. Az új kabát teljes lendülettel ruházta fel. Elhatározta, hogy bármilyen harcra is kerül sor anyussal, erős lesz és tántoríthatatlan.
Kettőjük között a háború megkezdődött. Anyus tábora közben megerősödött, s egyik fivére megadta magát anyus akaratának. Hétvégén az egyetemről hazatérve együtt mentek a pünkösdi összejövetelre. Az első ütközet ideje most jött el.
- Viktória, vedd fel a kabátodat, és te is jössz! - hangzott a parancs anyus szájából.
- Nem megyek! - csattant a válasz, s Viktória elszánt, lázadó arccal nézett vissza meglepett anyjára.
- Nem jössz? Mit jelent ez, Viktória? Talán megmagyaráznád? - villant fel a harag anyja arcán.
- Más tervem van - jelentette ki a lány tárgyilagos hangon.
Anyja ebben a pillanatban legszívesebben arcul ütötte volna, de erőt vett magán, mert a nyitott ajtón át behallatszott a Deszkatemplom nagy harangjának hívó hangja. Félretette haragját délutánra, hogy legalább most ne vétkezzen, amikor istentiszteletre készül.
Viktória győzedelmes arccal állt a tükör elé. Diadalmát látni kívánta. Máris színes tervezgetésbe kezdett a közelgő szilveszterrel kapcsolatban.
- Bárcsak akkor is sikerülne függetlenítenie magát. Hallani sem akar anyus ötletéről. Nem megy a szekta összejövetelére - határozta el magában. Munkatársaival úgy beszélték meg, hogy a Kossuth Szálló Fehértermében fogják elbúcsúztatni az ó-évet. - Ez nem fog könnyen menni - aggodalmaskodott magában.
Elérkezett a kritikus nap. Viktória szorongással gondolt az estére. Munka után hazatérve édesanyját sütésközben találta. Fivére segédkezett neki. - Most már elő kellene állni a tervével - szorongatta a félelem.
- Anyus, én a szilvesztert a barátaimmal a Fehérteremben fogom tölteni - kezdte el mondókáját ,- most kívánok boldog új évet nektek, mert éjfélkor nem lehetünk együtt.
- Szó sem lehet róla! - válaszolt határozottan az anyja. - Velünk jössz!
- Nem megyek! Sem ma, sem holnap! - kiabálta a lány.
- És miért nem? - kérdezte az öccse szelíden.
- Mert én élni vágyom! És itt akarok élni a földön, ott pedig folyton a túlvilág örömeiről beszélnek. Én nem kívánok már most odamenni! - szenvedélyesen folytatta. - Szerelmet, boldogságot akarok, gyerekeket...
- Jézus meghalt a vétkeidért, lányom, s te így beszélsz? - vágott szavába anyus.
- Térjenek meg a gonosztevők! Engem hagyjatok élni, tapasztalni! - könyörgött a lány. Élni szép, élni jó...
- Mindegy lányom, nem engedlek el, velünk fogsz szilveszterezni!
- Nem fogok! Úgysem fogok! Várnak a barátaim - kiabálta önuralmát elvesztve és remegve akasztotta le gyönyörű, új, acélkék kabátját.
- Engedjetek el! - fogta könyörgőre a dolgot, s fivérére nézett, hátha a pártjára kel.
- Nem mehetsz nélkülünk az éjszakába - szólt az segítség helyett.
- De hát miért? Mi történhet velem?
- Elcsábítanak a világ fiai - válaszolta anyus szenvedő hangon.
- Tudok én vigyázni magamra - érvelt a lány. - Vagy hát el is kísérhetnétek - fordult kérlelve testvéréhez.
- Nem megyünk az ördög furulyáját hallgatni! - jelentette ki anyus.
- Ördög furulyáját? Olyan szépen játszanak, kitűnő zenészek vannak a Fehérteremben - hadakozott a lány.
- Elég a vitából, Viktória! - emelte fel hangját a mama. - Itthon maradsz! - mondta és kulcsra zárta az ajtót, a kulcsot pedig zsebre tette.
Viktória kétségbeesett. - Úgyis elmegyek! Úgyis elmegyek! - kiabálta. - Nyissátok ki az ajtót! - Majd önuralmát elveszítve, felkapta az asztalról a korsót, és földhöz vágta, mire az darabokra hullott szét. Ekkor kapott egy pofont. Erre még csak fokozódott harci kedve. Újabb ütéssel az ajtó üvegei közé csapott, mire az üveg csörömpöléssel hullott a földre. Ujjaiból vér szivárgott... Ekkor már fivére is kiabálni kezdett.
- Térj eszedre! Megőrültél! Bevitetünk a dühöngőbe - mondta rekedten.
Az ablakkereten át hűvös, fagyos levegő áradt befelé az égre nyíló lakásba. Viktória hirtelen elhatározással kilépett az ablakon át és futásnak eredt az éjjeli sötétségben. Laci és az anya utána. Elkapták, pedig már közel volt a kapu. Dulakodtak. Viktória minden erejét összeszedte, de nem akart anyjával brutálisan viselkedni; a földre esett. Laci és anyus megfogták két kezét és húzni kezdték az udvar bő sarában.
- Jaj, a kabátom! A gyönyörű kabátom! - visongott a lány és zokogva tört fel ajkán a sírás. Úgy fájt a kabátja, mintha abba idegszálakat szőtt volna a gép. Bánata túlnőtt minden akaratán; harci kedvét és minden dühét elveszítette.
Végigvonszolták a sárban lábánál, kezénél fogva, haja és kabátja csupa sár lett. Szeméből bő záporban hullott a könny. Bábuként zuhant az ágyra és tehetetlenül nézte, hogy az ágyhoz kötözik, vastag ruhaszárító kötelekkel. Hallotta kábultan, hogy anyja intézkedik:
- Fiam, szaladj, telefonálj a mentőknek! Ez a lány megbolondult. Be kell hogy vigyék az elmére.
A sírással felhagyott és az elhangzott szavak hatására újabb menekülési gondolata támadt. Karjait próbálta megmozdítani, de szorosan fogta a kötél, csak a fejét tudta valamennyire megmozdítani. Szájával kétségbeesetten rágta a kötelet, és szívéből meggyűlölte anyját és testvérét.
- Csak egyszer kiszabaduljak, a házat is rátok gyújtom! - kiáltotta éppen, amikor a mentőautó orvosa belépett. Ebben a pillanatban tényleg úgy nézett ki a helyzet, hogy a lány őrült. Az orvos lábai alatt reccsentek a törött váza és az ablaküveg darabjai, mikor felé lépett. Barátságosan mosolygott az idős úr és leülve szemügyre vette a lányt. Kérdéseket tett fel neki.
- Hogy hívják? Hol dolgozik? Mik a panaszai?
Viktória az orvosra is haragudott. Hangjában dac vibrált, mikor válaszolgatott.
- Beszélje el, hol töltötte a tavalyi szilveszterét?
Az orvosnak a lány tökéletes memóriáját meg kellett állapítania. Furcsán csóválta a fejét.
- Beszéde rendes, válaszai logikusak; memóriája jobb, mint az enyém - mondta és felállt, kezével tépelődőn fogva homlokát.
- Nem vihetjük az elmebetegek osztályára, mert nem elmebeteg - mondta mentegetőzve. A mentőkocsi elrobogott.
Viktória még mindig megkötözve feküdt, s megtört tekintettel figyelte, hogy anyja mint tesz kartont az üveg nélkül maradt ajtóra. A falon átszűrődött a szomszédok rádiójának hangja, s az ó-évet búcsúztatva, s az újat üdvözölve megszólalt a himnusz gyönyörű, fájdalmas dallama... "Megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt..." Szeméből könny gurult a párnájára.
Tehát átlépték az új esztendő küszöbét. Ezen a küszöbön harcolt az új világ szülöttje, ellensége a régi világ konvenciója volt.
A fogason ott lógott a sárban megfürösztött, első keresetből vett, színét vesztett kabát.