• Előszó •

Versek •

Novellák •

Humor •

Dokumentációs írások •

Krimi •

Esküvő utáni krízis a nyugati férjjel

Egy másfél évig álmodott álom valóra vált, egy plátói szerelem házassággal végződött, egy nyugati üzletember felesége lettem, megesküdtem Eddyvel, a miskolci anyakönyvi hivatalban. Biztos vagyok benne, hogy leheletnyi kis ruhám igen előnyös volt számomra, de nem a ruha, hanem a rendkívüli boldogság szépített meg. Magam is elcsodálkoztam amikor tükörbe tekintettem, arcom sugárzott, mint az angyaloké, pedig 46 éves voltam már. Esküvőnk rendkívül szokatlan eset volt Miskolcon. Egy nyugat-német vőlegény fehér hollónak számított Magyarországon 1977-ben. A sok kételkedő, kikkel szemben nehéz volt Eddybe vetett hitemet megtartanom, most igazán meglepődött.

Délután volt az esküvőnk, ezt követően egy családi körben zajló vacsora a Tokaj Étteremben. A számlára ma is emlékszem, valószínűtlenül kis összegbe került, mindössze hétszáz forintot tett ki. Az igazi nagy lakodalmat későbbre terveztük, templomi esküvővel összekötve. Sajnos ez csak terv maradt, erre sohasem került sor.

Németországi új rokonaim nem repestek az örömtől. Anyósom szavai jégesőként hullottak szívemre:

- Cigányasszonyt hoztál a pusztáról, fiam? - kérdezte, és azt hiszem, nemesi származásom és szőkeségemnek teljes csődje volt ez a mondat. Tájszólásukat nehezen értettem meg, de az a kevés is, amit megértettem túl sok volt ahhoz, hogy boldog maradjak.

- Nekem csak egy menyem van és azt Gizellának hívják - mondta fagyosan anyósom. Gizella két unokát szült nekik, ám egy éve már, hogy egy rendőrrel állt össze.

Gizellát sikerült pár percen belül személyesen is megismernem. Találkozásunkkor, ujjamra pillantva, észrevette Eddytől kapott gyűrűimet, és azokra mutatva így szólt:

- "Elloptad a gyűrűimet". - Ettől a mondástól annyira bepörögtem, hogy lehúztam az ujjamról és hozzávágtam. Csend lett. Mindannyian keresgélték az elgurult gyűrűket, komikus jelenet volt. Indulatomat önérzetes büszkeségem diktálta.

Ezután Gizella gyűrűsujjait felemelve az anyósát megfenyegette és mondta, "Ha ezek itt alszanak, unokáitokat nem látjátok többé!"

Apósom részeges disznónak nevezte páromat, majd a háta mögött pár száz márkát nyomott a kezembe, hogy utazzam haza, mentsem a bőrömet. Bár a szülői ház emeletes volt, mégis hotelben kellett megszállnunk. Németországból máris elegem lett!

Másnap reggel bírósági tárgyalásra mentünk, egy általam ismeretlen városba: Gizella és Edgár közötti osztozási perre. A bíróság épületének folyosóján Gizella hozzánk csatlakozott, nagyon csinos öltözéke kiemelte egzotikus szépségét. Izgatottnak és kacérnak hatott. Egyszer csak huncut mosollyal egy borítékot húzott ki táskájából, orrom elé tartotta, és én felismertem Edgár kézírását a levél címzésén. Dinamitként hatott a mozdulat.

- Edgár, ti leveleztek a hátam mögött? - kérdeztem sértetten. - Kérem a levelet! - Gizella azonban visszasüllyesztette táskájába, győztes mosollyal és magabiztossággal.

Miután Edgár szótlan maradt, fejvesztetten szaladtam a folyosón végig, le a lépcsőn, ki a térre. Gyűlöltem őket, őrülten féltékeny voltam, és kijátszva éreztem magam.

Eddy utánam jött, kért, hogy jöjjek vissza. Makacs maradtam. Ő visszament. Ezután még kétszer ismételte meg a békítést, de hiába. Ekkor én egy cukrászdát fedeztem fel - bár mindössze húsz márka volt a táskámban - beültem és rendeltem valamit. A következő pillanatban Eddy jelent meg az ajtóban. Rám talált, felém tartott, mire én gőgösen így szóltam:

- Ne zavarjon, uram. - Mindenki felénk nézett, Eddy vérvörösen elhagyta a helyiséget.

Pár perc múlva ismerős motorzúgásra lettem figyelmes, és tudtam, hogy férjem itt hagyott. Most döbbentem rá, hogy mit is tettem. Azt sem tudtam, hogy hogy hívják a várost, ahol vagyok, és nem tudtam a hotel nevét, ahol megszálltunk az éjjel. húsz márkával a zsebemben most mihez kezdjek? Ez a helyzetfelismerés teljes összeomláshoz vezetett. Kinn a padra ülve, keserves sírásra fakadtam.

		Eddy az üzleti zseni

Eddy és az arkangyal

Úsztam a boldogságban az anyakönyvvezető előtt. Mindenki minket irigyelt. Párommal útnak indultunk Németországba, hogy megismerjem anyósomékat is. Férjemről valójában nem sokat tudtam. A legfontosabbat pedig az orvosától tudtam meg. Leberzyrose - májzsugor kezdeti stádiumban - mondta keményen. Színes fotóval igazolta előttem az orvos a kegyetlen diagnózist. Szerelmemnek a mája úgy nézett ki, mintha mogyoróból lett volna összerakva. A képet néztem, minden erőm elhagyott. Miután megemésztettem a szörnyű hírt, összeszedve magam elhatároztam, hogy sarkamra állok és az orvos utasítása szerint megtiltom férjemnek az alkoholfogyasztást.

- Te már megittad a magadét, drága Eddykém. Én sem fogok mától fogva alkoholt fogyasztani, hogy téged kísértésbe ne vigyelek - mondtam, mint egy arkangyal, határozottan. Ekkor Eddykém megijedt nagyon - "Lieber Kurz gut" - Inkább röviden és jól - hangoztatta, és esze ágában sem volt lemondani az italról. Ádáz küzdelembe kezdtünk egymással. Eddykém furfangos ötletekkel próbálkozott. Kora reggel kiugrott az ágyból, hogy a pékségből friss péksüteményt hozzon nekem. Amikor hazatért, láttam rajta, hogy már biztosította magának a napi adagot. Ezt látva - gondoltam magamban - holnap okosabb leszek, és én is kiugrom az ágyból és vele megyek a pékségbe is - bár szívem szerint még akkor fordultam volna legszívesebben a másik oldalamra. Eddy ráérzett a tervemre. Igyekezett gyorsabban az autóba jutni, én pedig futottam utána hálóingben, kezemben a cipőmmel és a ruhámmal. Láttam, hogy így is gyorsabb, mint én, és nem enged az autóba. Ekkor elszántan a Mercedes elé álltam, úgy mezítláb és kiáltottam, hogy "mehetsz, de csak a testemen keresztül". Eddy csak mosolygott, majd rückwerzbe állította a sebváltót és nevetve a gázpedálra lépett. Én szájtátva néztem a kocsi után...

Másnap ismétlődött a próbálkozásom. Most gyorsabb voltam egy hajszállal, így már benn ültem az autóban, amikor beszállt. Ekkor felküldött valamiért a szobába, mikor lehoztam a holmit, akkor jöttem rá, hogy trükk volt az egész! A kocsi ajtaja zárva volt számomra. Ekkor vad düh szállott meg, a kocsi elé álltam, majd egy nagy lendülettel a szélvédőbe vágtam levetett cipőmet. Az üveg pókhálószerűen megrepedezett. Ekkor megijedtem nagyon. Eddykém kiszállt a kocsiból és közelített felém. Most kapok egy hatalmas pofont biztos, vagy jó, ha agyon nem üt - gondoltam én. Eddykém mosolygósan felém nyújtotta a kezét és megszorítva az enyémet, megrázta és így szólt: "Gratulálok, Gittukám, most megyek a Biztosítóhoz, és nyolcszáz márkát fogok felemelni, és feljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen. Kővé válva álltam és néztem utána, és nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek.

Ezután az eset után Eddy úgy gondolta, hogy szerelem ide vagy oda, külön kell mennünk. Ekkor így szólt:

- Gittukám, nézd, itt van a pénzünk, megfelezem, menj Isten hírével" - majd futni kezdett. Én meg utána:

- Ezt nem gondolhatod komolyan, Eddykém, én szeretlek, - de mint mindig Eddy gyorsabb volt, mint én. Már kiértünk Mörfeldenből a dűlőútra, és a búzamezők között sportoltunk tovább. Éreztem, hogy fogy az erőm, szuflával sem bírtam már, ekkor már a szerelem gyűlöletbe torkollott és felkaptam egy dorongot, azzal kergettem tovább. Persze nem sokáig, mert összeestem. Eddy visszapillantott és megszánt, elkezdett visszafelé futni, hogy segítsen. Sajnos egy pillanattal hamarabb tápászkodtam fel, észrevette és újból menekülésbe váltott át. Már akkor elértük Waldfeldent. Micsoda pech, ott állt egy taxi és Eddykém bedobva magát, ámultan láttam, hogy meglépett megint.

De éjjel találkoztunk a hotelben és csodálatos, szerelmes éjszakánk volt.

Még nyolc évig harcoltunk így egymással!

Feljelentem a férjem

Idegen országban, idegen városban ültem egy padon és sírtam. Összevesztem háromnapos férjemmel, büszkeségem miatt. Annyira megkeményítettem szívemet, hogy többszörös békülési kísérlete is meghiúsult. Sőt utoljára meg is aláztam mások előtt, amikor elutasító, gőgös hangon így szóltam hozzá: " Ne zavarjon ,uram!"

Ő jól járt, beült a Mercedesbe, mely dugig tele volt magyar áruval és ráadásul megszabadult az arkangyaltól, aki tiltja őt az italozástól. - Most vissza fog esni - gondoltam magamban. Hogy velem mi lesz arra még gondolni sem mertem. Itt ülök, már csak tizenöt márkával a zsebemben, azt sem tudom, melyik városban vagyok, ezt ugyan még megtudhatom, de furcsán fognak rám nézni az emberek, e kérdés után. Fogalmam sincs, hogy mi a neve a hotelnek, melyben aludtunk párommal az éjjel. Arra emlékszem, hogy amint Mörfeldenből Darmstadt felé jöttünk az országúton jobbkéz felől volt a szálloda. Még számlám sincs a Hotelből, még nem fizettünk szobánkért. Németországban nem fizet az ember előre, főleg, ha üzletember, előre nem tudhatja mennyi időre lesz szüksége az üzlet lebonyolításához.

Teljesen elveszettnek éreztem magam, kilátástalan helyzetemben csak sírtam és imádkoztam. Kértem az Istent, bocsásson meg ostoba viselkedésemért.

Egyszer csak férfihang ütötte meg a fülemet. Lehorgasztott fejemet felemelve láttam, hogy egy Audi ablakából kihajolva hozzám intézi kérdését egy férfi.

- Kann ich helfen? (Segíthetek?) - Isten angyalának néztem az idegent e mondat hallatára. Elpanaszoltam ostoba helyzetemet szégyenkezve. Ő csak mosolygott és bizakodóan indult velem a hotel megkeresésére. Tőle tudtam meg, hogy Darmstadtban vagyunk, és ha Frankfurt felől jöttünk és az országút jobboldalán volt a szálloda, egyszerű az eset. Nem hittem a szememnek, amikor megálltunk a hotel előtt. "Halleluja" - szakadt ki belőlem az öröm és hálálkodva rázogattam jótevőm kezét.

Végre a szobánkban vagyok, nyugodtam meg, és talán estére Eddy is megjön. Szobánkban a saját hordozható televíziónkat használtuk, ha Eddy nem jön vissza, van mihez nyúlnom - gondoltam.

Három nap és három éjjel hiába vártam. Nem jött Eddy. Haragudtam rá. Ruhát sem tudok váltani, mindenem az autóban, és a pénzem elfogyott. A szoba csendjét telefonberregés rázta fel. Felkaptam a kagylót, Eddy vidám, piás hangja volt, s én ettől begurultam:

- Még egy órát várok, ha tizenkettőig nem jössz meg, én elmegyek a rendőrségre panaszt tenni - mondtam határozott, fenyegető hangon, és ő csak nevetett. Az idő letelt és ő azért sem jött meg. Ekkor úgy gondoltam, ígéretem be kell tartanom. Ebben a döntésben csak megerősített a hotel tulajdonosa, akivel a rendőrségre mentünk. Így megkezdődött Eddy kézre kerítése, és a rendőrség máris Eddy nyomába szegődött. Eddy észrevette, hogy üldözik, sőt a rádión keresztül hallotta, hogy keresik, így jól a gázra taposott, de hiába: Aschfenburg kereszteződésében négy irányból fogták közre, meglett!

Az autót és jogosítványát elvették tőle, és italos állapota miatt gyorsan ítélő bírósági tárgyalás után kétezernyolcszáz márka büntetést róttak ki rá. Másnap a kocsit és a benne lévő árut, személyes holminkat visszakaptuk, de jogosítvány nélkül. Így hát egy évig rizikóval száguldoztunk Európa autópályáin, az egymásnak mindent megbocsátó szerelem szárnyán.

Almaszüret Eddy már megint nagyon szomjas lehet. Rendkívül nyugtalan, egész nap rám sem néz. Jön-megy, szemmel láthatóan készül valamire. Észre vetted te is, Anyukám? - kérdeztem. - Reggel még nagyon kedves volt, milyen szépen megterített, mire mi, asszonyok felébredtünk - mondta Anyám. - Igaz, de én már ismerem őt annyira, hogy ha ilyen nyugtalan, akkor már nagyon terhére van az önmegtartóztatás, innia kell. - Anyukám, mit gondolsz, elég érettek már az almák a fán? Szüretelhetünk ma? Olyan gyönyörű idő van, igazi "vénasszonyok nyara" - mondottam.

Hozzáfogtunk az almaszedéshez, gyönyörű nagy és egészséges volt a termés, igazi boldogságot jelentett a szüreteltetése. Anyám mondta is:

- Lányom, megöregedtem, de ilyen bő termést egy fán még nem is láttam! Az íze is remek, finom, zamatos. Nézd csak, Eddy is talált magának munkát. Figyeld csak, lavórral a kezében az autó felé megy.

- Érdekes, mert én még sohasem láttam, hogy az autónkat saját kezével mosta volna. Vajon mi ütött belé?

Már több kosár almát szedtünk meg, én örültem és csodáltam a bő termést. Azért is boldognak éreztem magam, mert Édesanyám is nálunk volt végre pesti otthonunkban.

- Lányom, nézd csak, Eddy beült az autóba, ugyan hová mehet?

- Sehová, Anyukám, nélkülem nem mehet messzire, talán a féket próbálgatja - magamnak is hazudtam már.

Ám Eddy elment. Nyugtalanul szaladtam a kapuhoz, de az autónak csak a keréknyomát láttam. Láttam azt is, hogy a lavór teljesen szárazon feküdt a gyepen. A lavórban biztosan fehérneműt vitt magával az útra. Ez is az ő fünfzehntrükkjéhez tartozott. Megtévesztett bennünket a lavórral, és észrevétlenül vitte ki benne az útravaló holmit.

- Gondolod, hogy elutazik valahová? - így az Anyám.

- Biztos, Anyukám, három havonta fordul ez elő nála. Ez az idő a leghosszabb, amit kibír alkohol nélkül. Ennek leteltével mennie kell - mondtam szomorúan.

Este Anyám és én az ablakban álltunk virrasztva és vártuk Eddyt, de én sejtettem, hogy egy-két hétig nem fogom látni őt. Csendesen sírdogáltam.

Sajnos megérzésem be is igazolódott. Kerek két hét múlva a kapucsengőt nyomta egy Eddy-forma ember. Amikor közel értem a kapuhoz, a látvány félelmetes volt. Valóban ő volt az, de az arca és szája valósággal kék színű, szederjes volt.

- Te vagy az, Eddy, és a Mercedes hol maradt?

- Ejnye-ejnye Gittukám, hazajött a te egyetlen Eddykéd, ahelyett, hogy örülnél, rögtön az autó után kérdezősködöl, ez nem szép dolog - majd folytatta. - Vonattal jöttem haza, nem olyan jó az egészségi állapotom, hogy vezetni mertem volna... Majd te Gittukám, kikúrálsz, és együtt haza hozzuk Itáliából a kocsit, jó helyen maradt, a Korona Hotel udvarán. Ne aggódj érte!

Észevettem, hogy a keze remeg. Szomorúan kértem, mondja el, hol volt, merre járt, és mit csinált nélkülem. És ő gyónt, mint egy jó katolikus.

- Tudod, Gittukám, már a Skálában vettem tíz üveg pezsgőt és Bécsben a szokásos hotelünkben szépen elkortyolgattam. Csak harmadik nap után folytattam utamat Olaszországba. Ott aztán tovább iszogattam, nem voltál velem, drága őrző angyalkám, és tudod, ilyenkor milyen esendő a te Eddykéd.

- Tudom, tudom - mondtam melankolikusan és telefonáltam a háziorvosunknak, aki gyógyszert írt fel neki. A gyógyszerezés ellenére sem aludtunk éjjel, Eddy állandóan felriadt és félt, tudtam ez az állapot nem más, mint a delírium trémensz! Mégis örültem, hogy végre magam mellett tudhatom őt bárhogyan is.

Három keréken

Meghívást kaptunk egy balatonföldvári szüretre. Férjem boldog volt, mert végre lehetősége támadt egy kis ivászatra, hiszen szomjúsága már határtalan volt. Mint felesége, őrködve vigyáztam rá, akár egy testőr az egészség érdekében, mert orvosa szerint két évig sem élhet, ha továbbra is iszik.

Édesanyámat is magunkkal vittük, aki ekkor már hetvenhatéves volt. A szőlő már le is volt szedve, amikor megérkeztünk. A férfiak a pincében a préseléssel foglalkoztak. Mi, asszonyok, terített asztalnál ültünk a kertben - óriás lombos fák alatt - és mustot kóstolgattunk.

Láttam, hogy férjem arca is egyre pirosabb, sőt később már kékes színt öltött. Anyám és én egyre többször mondogattuk, hogy ennek nem lesz jó vége, hiszen kocsival jöttünk és azzal kell visszajutnunk Budapestre. Edgár egyre dühösebb lett anyámra, én már nem is szóltam, tudtam, hogy ilyenkor felesleges izgatni, mert annak rossz következményei lehetnek. Edgár estig a sok pálinkától és a különböző borok kóstolgatásától jól beszívott. Nem is értem meg ma már, hogyan is merészeltünk a kocsiba ülni. Ám a történet megértéséhez azt is tudni kell, hogy Edgár diktátor természetű ember volt, és ha ivott, ez a tulajdonsága még jobban dominált. Egyszóval hát beültünk az autóba és elindultunk Budapest felé.

Edgár nagyon haragudott ránk, főleg anyámra megjegyzéseiért. Edgár hangosan gyalázkodott, pedig egyébként anyámnak nagy tisztelője volt - fényképét talizmánként a szíve fölött hordta. Mi már nem válaszolgattunk, hanem félelmünkben hangos imádkozásba kezdtünk. A feszültség óriásira növekedett az autóban, olyan hangzavar keletkezett, mintha egy zsinagógában lettünk volna.

Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a velünk szembejövő autókból rémült szemű emberek integetnek, sőt kezükkel köralakot mutogatnak. Rögtön tudtuk, hogy baj van a kerékkel. Edgár csak szitkozódott tovább, rá sem hederített a mutogatókra. Ebben a pillanatban a kocsi óriási rázkódásba kezdett, majd láttuk, hogy az egyik kerék levált a tengelyről és kigurult oldalra, és mi pedig száguldottunk halálfélelem közepette. Edgár végre felismerte a helyzetet, megállt, kiszállt és pótkereket szedett elő. Részegen hozzálátott a kerék felszereléséhez. Előttem van, ahogyan lehajolt, a dereka csupasz volt, mert az inge felcsúszott, én pedig kardigánt vittem neki. Anyám figyelmeztette, hogy elgázolják az autók, ha a fenekét a forgalom felé tartja. A figyelmeztetést megköszönte, - részegen is úriember volt - a kereket hiba nélkül felszerelte - ma sem értem, hogyan - Istennek hála, épen hazaérkeztünk. Bár anyámat enyhe agyvérzés érte később, valószínűleg az útközben kiállott izgalmaktól.

Eddy másnap hajnalban bocsánatot kért tőlünk, és mi, mint mindig, természetesen megbocsátottunk neki.