Válts meg! Édened ne add el     
ócska álom
hiú gyümölcsének

A gyökerek belőled lesznek
s az újratermés
általad szüli újjá a világot.

Kalapos László

Újjászületés

Köszönöm, hogy meglátott
szépséget szomjasan
áhító szemed.
Megmenekültünk!
Köszönöm,
köszönöm Neked.

Miskolc, 1970

- Válts meg kedves - esedezett,
érted mindent újra kezdek.
Úgy borult a szép asszonyra,
mint kapura dús lombú fa
ki övé lett, mert akarta,
de a remélt képzelt csoda
csak testüknek volt lakoma
hisz a kéjben bús a lélek
mellette "Másról" mesélnek,
mint egy felhő látta fájva
hogy foszlik szét a nagy álma,
az asszony teste tűzben lángol,
szíve tőle mégis távol.
A férfiú búsan felült,
hangjába mély bánat vegyült;

"Egy reményem kútba esett
aludj kedves, messze megyek
csak megnyúzva szép a pézsma   
vissza patkány a moslékba."

Irigyelem a villámot
mert villám lehet,
tüzes tőrrel
hasítja a
fellegeket,
hangorkánnal
rettenti az
embereket,
megvillantja
rég feledett
vétkeinket,
csapkod, tombol
kedve szerint,
aztán csend lesz,
béke megint.

A Nagyapám kemény legény,
fél tőle a Mami szegény.
Félve mentem közelibe,
Fut előle minden csibe.
A bakancsa nagyon szögös,
Azt beszélik: "nagyon dölyfös."    
Büszke volt a kutyabőrre
a miniszter elődökre.
Nem mond neki senki nemet,
lábát nyújtja keze helyett.
A Nagymamát megkíméli,
nem is akar hozzá érni,
"Vidd odébb a kampóidat"
Kérésén a család mulat.
A Nagyapa erdészember,
Kezében van gyakran fegyver.
Mami oson a fal mellett,
dugdossa az imakönyvet.
Szeretne templomba menni,
de a tehént meg kell fejni.
Megérkezik az "Ámmen"-ra
Nem is néz már senki oda,
Falunépe vakon tudja,
Megérkezett a Zsuzsanna.
Neki az "Ámmen" is elég.
Otthon ő csak megtűrt cseléd.

Nagyapámban semmi humor,
gyomrát nyomta a nagy tumor.

Nagymama, a drága lélek
Gyakran maga elé révedt,
Sugárzó arccal mesélgette,
hogy az utolsó percébe
lett Nagyapa nagyon gyengéd:

"Ő a mindég oly goromba,
odabújt a két karomba,
itt lehelte ki a lelkét."

Nagyapáról még egy eset,
amit soha nem feledek.
Valamikor réges-régen
bableves volt terítéken,
mellette a túróspite,
ettem a levest septibe,
a levestől majd meg fulltam,
gyorsan a lepényért nyúltam.
E napnak legszebb perciben
Nagyapa felüvöltött mérgiben:
"Zsuzsi, az anyád Istenit"
- Sohasem hallottam ilyesmit -
Gyerekszám is tátva maradt,
repült ottan a jó falat,
mégpedig a fa tövébe:
Tányér pite összetörve.
Szipogott a szegény mami,
Oda van a remek hami.
A cserepeket szedegette,
lepényét a kutya ette.
A túrósból nem is ettem,
A Nagyapa ily kegyetlen!

Sajnáltam a mamát, szegényt,
hát még a jó túrós lepényt!

Szeretni szerette
elvenni nem merte
gátolta a rendszer.
A szegény szép cseléd
itta meg a levét
nem kapta meg a nevét
egyetlen gyerek sem.

Titokban szerette
minden nap kileste
a cselédszobában
a leány nem bánta
az urat úgy várta
kellett is a bába
minden esztendőben.

A szerelmes legény
titokban még remélt
hogy meghal az atyja
- tizenegy gyereket
annyit szült a cseléd -
nevére íratja.

El is ment a jó pap
összeadni őket
a jelzett időben
de az Úr nem ébredt
közbe szólt a végzet;
meghalt még az éjjel
egy kis agyvérzésben.

Sírt a jó hű cseléd
szíve majd megszakadt
mert a nagy szerelmét,
s álmát a névcserét
végleg eltemette;
proli néven maradt
a sír körül álló
tizenegy gyereke.

Önarckép

Csillogó hópehely
csilingelő szán,
hol van romantikád
úgy mint hajdanán?
Szűzfehér hólepel
elolvadva sár,
mint csak a szerelem
hol égig emel
hol meg nagyon fáj
végül már nem is fáj.

Hótakaró borítja a tájat,
mint érted fájó lelkemet
a bánat,
mely hiába sír
teutánad.

Éj van... Suhog a sás.
A hálódban vagyok,
nem törődsz velem
- Biztos a zsákmány,
kikötve lebeg
éjszínű vizen.
A Hold sem vigyáz...
Suhog a sás...
Rángatják a hálót
éhesen a rablók.
- Ellopnak, Szívem! -

Kalló László festőművészhez írott versem     
Miskolc, 1960

Kalló László miskolci festőművész rajza rólam.

Lassan forog a kerék
pedig én úgy sietnék
a lábam gyorsan szedem
vadul dobog a szívem,
a lépcsőházban vagyok
érzem a festékszagot,
mely keze nyomán terem
- fenn az áldott műterem!
Mért kopog a tűsarok
mikor titkon osonok?
Remegek és szorongok
az ajtaján berogyok.

Benn... a kezét csodálom     
amint képet varázsol,
az órát percnek vélem
fürdőzöm a lelkében,
csak bámulom a szemét
fénye elrejti testét,
és a feszültség lehűl
mert a lelkünk egyesül.

Gyorsan forog a kerék
pedig már nem sietnék,
ahogy változik a táj
idézgetem mit mondtál:
"Ne legyen féltékeny
ruháját ha érintem
többet jelent az Gittus,
mint mással száz coitus."

Mikor haza érkezem
fut felém a gyermekem
az apja meg átkarol
a szíve csak úgy zakatol.
"Gyere, gyere, Gittukám,
meg van vetve ágyunk már
s nem hiába vár az ágy
mert elönt a forró vágy.

Miskolc, 1970.

Kalló László miskolci festőművész rajza rólam

Míg alszol nézem
bálvány arcodat
szépívű ajkad
gyöngyfogaidat.
Vigyázva csókolom      
a szép kapucskát
- óh mily fájdalom -
hol úgy csobog át
mint szeles patak
sok kis hazugság.

Elek, az "Eli"-versek ihletője és "A vietnami leány" Pétere

Ostoba gondolat.
Az idő kikezdeget,
az ész kibontogat
halványul sugarad,
de emléken épülő
kínokkal mélyülő
évekkel vénülő
csodának is beillő
szerelmünk megmarad;
Így szeretném, ELEK
Hibáiddal együtt
mindég szeresselek!

Vergődés

elborít, bár
szégyent
hoz rám.

Elmém tudja,
szívem
súgja

gyengeséged
űz ma
hozzám.

Látnok szemem
messze
téved

hogy egy mérleg    
helyre-
billen

tőlem elvesz,
győz a
jellem.

Becsületed
vissza-
nyered,

becsületem
vissza-
nyerem.

Szerelmed a
forró
hullám

Sikong lelkem
mi lesz
velem?

Jaj, Istenem!
- ne így
legyen! -

Szerelmed, mint
forró
hullám

örök tűzzel
hulljon
reám.

Lázadsz ellenem titokban
meg is gyűlölsz olykor engem;
vajon tehetek-e arról
hogy nincs béke a szerelemben?    
Kegyetlennek tartasz? Fáj...
Hallgass meg most védekezem
szólhat a látszat énellenem
mentségem az bármit teszek:
szerelmünkért van az, Elek,
és most, azt is megígérem
haragodért felmentelek.

Nevetős vidám fiú volt
mikor megismertem
most bánat bujkál
ajka szögletében
- pedig hogy szerettem! -

Eltikkadt ajakkal
kiáltok utánad
testemben zsibbadás,   
sejtjeimben vágyak,
szomjazom, égek
és nincs ellenméreg.

Bús lelkemmel nézlek
keresem tapogatva lényed
hunyorogva... tétován
az éteren át fénylesz,
néha-néha látlak,
már majdnem el is érlek.

Te azért vesztettél
mert gőggel elmentél
Ő alázattal jött
Szelíden legyőzött.

Meditáció

A tenger feneke nyugodt    
csak a felszíne háborog.

Nedvek illata orrunkban,
ritkás zsendülés az ágon,
késő éjjeli utunkban
tiprunk gyötrő árvaságon;

- CSAK AZÉRT IS... kéz a kézben
ölelés után..., szakítás helyett... -
ámulunk egy kis verében,
a madárka ott csipeget,

álom helyett a köveken...
- Tavasz van! Nem szabad sírni! -
Lám lám... győzünk a könnyeken
ha lelkünk meg is sínyli.

Jelige: "Háborúból elég volt."

Tehettünk-e többet?
Ám biztos, hogy itten
minden igaz ember
veletek volt hittel
és szívből örvendez
most is a békének
ifjaink tábora
segíteni készül
az építkezésben is
Vietnam népének.

Testem kitárul
Lelkem elárvul.

Furcsa

Egyiket a másik    
nem zavarja
mert mindegyik
ugyanazt akarja.

A legszebb nő is sokszor csak ígéret
csábít, vonz, fűt-fát ígérget,
folyton vár, soha nem ad
tükör előtt ül órákhosszat,
Nem telik be magával soha
ha szól, kiderül róla, hogy ostoba,
Ha megkívánod kibújik karodból:
"Jaj, a ruhám"! - félti a haját
elmázolod rajta a szempillát,
behálóz, befon, kifoszt hiába,
csak ilyennek ne ess a hálójába,
mert úgy jársz mint a pókhálóba esett légy
megfog, majd unottan keresztüllép.