JOSEPHUS

dráma három felvonásban

Szereplők

VESPASIANUS
római császár

JOSEPHUS
a zsidó háború krónikása

TITUS CÉZÁR
a császár id. fia

BERENIKÉ
zsidó hercegnő

JONATÁS
kyrénei lázadó

DOMITIANUS
a császár ifj. fia

CÉNISZ
a császár ágyasa

HÍRVIVŐK
Liver, Maior, Minor

KATONÁK
Thrax, Robus, Mucius, Camillus, Peppe, Tharsus, Max, Kurro, Bell

RABSZOLGÁK

FILOZÓFUSOK
Epaphroditos, Epiktétos

SZENÁTOROK
Santarra, Lamia, Cocceianus, Nerva, Agricola

I. rész

A Flavius palota atriuma 71-ben, a nagy triumphus estéjén. A helyiség stílusa kevert, római-görög. A görögöknél ez a helyiség arra szolgált, hogy a férfi és női lakosztályokat elválassza egymástól, a rómaiaknál viszont fogadóhely és társalgó szerepét tölti be. Vespasianus császár - akinek esze ágában sem volt elfoglalni egyik elődje palotáját sem - saját házának atriumát trónteremként is használja. Ez abban nyilvánul meg, hogy a fal mellett álló heverők között meghúzódik egy ébenfa székecske: a császár trónja. Rajta hever a bíbor és a diadém.

A falakat dús csillám borítja, a köztudottan zsugori uralkodó egyetlen luxusa ez, időnként megnézi a falakon sziluettjét: nehogy görbén járjon!

Vespasianus erősen lábfájós, ez megfosztja minden fürgeségétől, óvatosan és nehézkesen mozog. Most egyszerű házi tunikát visel, de díszruháját még nem tette le, abban csoszog fel és alá.

Josephus figyelmesen, koncentráltan hallgatja a császárt. Arcáról soha semmi le nem olvasható ezen az elmélyült figyelmen kívül. Kezét rendszerint összecsukja hátán, ami szoborszerűvé teszi. Mélykék bársonytógája arisztokratikusabb annál, semhogy Vespasian szó nélkül elviselné. Minél alázatosabb Josephus, annál ingerültebb a császár, aki korántsem bízik "esztelenül az észben".

Vespasian:
A szükségszerű - ez az egyetlen törvény! És nekem békére van szükségem! Hírnökök zavarták meg triumphusomat! Velem nem fogtok játszani! (Josephus elé áll) Még nem söpörtem el Júdeát, Josephus. De elsöpröm, ha nem tanultatok semmit Jeruzsálem égéséből. Ha most Egyiptomban kezditek, amit lezártam Galileában!

Josephus:
Nem lesz több zsidó háború, uram. Kyrénében csend van.

Vespasian:
Ha Kyrénében csend van, honnan tudod, hogy éppen Kyrénében kell csendnek lenni?!

Josephus:
Csak következtetek, uram. Bereniké hercegnő azért nem kapta meg a selymeit, mert Kyrénében vesztegelnek a hajók.

Vespasian:
Bereniké selymet vár Afrikából? Kyrénéből! (nagyon nyájasan) Mondd, Josephus, nem érdekes ez a véletlen?

Josephus:
A hercegnő mindig onnan hozatja a selymet, mint Cleopátra. Nagyon szereti az egyiptomi kelmét.

Vespasian:
Szereti az egyiptomi kelmét! (bólogat) Mért ne szeretné, nem igaz?! Hasmoneus-vér. Elegáns kívül-belül. Megjelenésetek látvány. Agrippa aranyban pompázik, te állandóan kékben lebegsz, a hercegnő meg szereti az egyiptomi kelmét. De mit szállít hajóján kelméken kívül? Tudom, a hercegnő nem politizál, ennél ő arisztokratikusabb. De meddig? Titus kicserélve jött haza Júdeából...

Josephus:
A szerelem fölötte áll a történelemnek, uram!

Vespasian:
Amíg fölötte áll, nem érdekel. Csakhogy nekem Bereniké hercegnő jóvoltából nincs hadvezérem! S én nem tűröm, hogy ez a... ez a szajha...!!

Josephus:
Egy szóval senki és semmi meg nem határozható. Legkevésbé az ember.

Vespasian:
Akkor mondok kettőt! Hercegi szajha! Királyi ringyó! A cézár ágyasa! Nem fogom tűrni, hogy éppen az én fiamból csináljon egy második Antoniust! (lassabban) Mindenkit el tudnék fogadtatni a római plebssel, érted: mindenkit, kivéve Bereniké hercegnőt!

Josephus:
Titus császárt Róma nevelte. Ha választania kell majd a hatalom és a szerelem között: nem fog habozni.

Vespasian:
Habozni nem fog. De melyiket választja?!

(Liver lép be.)

Liver:
Az egyiptomi helytartó követei! (el)

Vespasian:
(kurtán) Úgy látszik, Kyrénében nincs csend. Menj diktálni, míg hivatlak!

(Josephus a szobájába megy. Vespasian leül az ébenfa székre. A diadémot a fejébe nyomja, de a bíborral csak lábát takarja be. A követek jönnek. Szabvány római katonák, csak mellükön sugárzik az egyiptomi napkorong.)

Vespasian:
Hagyjátok az adorátiót! Az üzenetet!

Maior:
Az afrikai helytartó ő-

Vespasian:
Az üzenetet!!

Maior:
Császárom kívánsága parancs. Tiberius Alexander segítséget kér. Kyrénében fellázadtak a zsidók.

Vespasian:
Tudom. Rövidebben!

Maior:
Egy bizonyos Jonatás nevű egyén vezetésével megrohanták és elfoglalták a keleti kikötőt. A helyőrséget lemészárolták, elsáncolták a rakpartot, mintegy 20 stadionnyi területet. A sikátorok népe csatlakozott hozzájuk. A lázadás terjed.

Vespasian:
Miért?!

Maior:
Miért? Miért terjed a lázadás?! Mert lázadni akarnak, bizonyára.

Vespasian:
Gyere csak ide! Te Proteus Maior vagy, igaz?

Maior:
Legalázatosabb szolgád.

Vespasian:
S mi ez a fejeden, legalázatosabb szolgám?

Maior:
Paróka. Ez a divat Egyiptomban.

Vespasian:
S te, Tullus Minor, mitől illatozol úgy, mint egy matrózbordély?

Minor:
Nefretiti rózsaolajtól. Olcsó, és buknak rá a hetérák.

Vespasian:
Mikor még saját szőrzeteteket viseltétek, és nem szégyelltétek a fokhagymaevést -, nem kértetek segítséget a Fehér Nílus elfoglalásához. Hányan vannak a lázadók?

Minor:
Pillanatnyilag talán kétezren.

Maior:
De számuk napról napra nő!

Vespasian:
Kuss! Kétezer rongyos zsidóhoz kell nektek segítség?! Hát idefigyeljetek! Azt üzenem Tibérius Alexandernek, hogy mától kezdve 30 sestertiust fizet minden centurio, aki parókát hord vagy rózsaolajat használ! A begyűlt pénzből kiállíthattok két új légiót!

Maior:
Parancsodra, dominus!

Vespasian:
Nem feleltél arra a kérdésemre, hogy miért lázadnak a zsidók?

Maior:
Nem tudom, dominus!

Vespasian:
Akkor minek jöttetek ide? Megnézni a római divatot, vagy mi?! (a császár megbotlik, s fájdalmában felordít) A lábam! Liver!

Liver:
(bekukkantva azonnal felfogja a helyzetet) Küldöm Céniszt.

Vespasian:
Visszafordultok! Hírt hoztok a lázadás okáról! Ha megint valami vallási ostobaság, aminek ellentmondtatok: megtizedelem az afrikai légiókat. Ha végetvettek ennek az ügynek, kitüntetem a légiókat. Mert az én birodalmamban mindenki azt imád, amit akar. De a tetteket számonkérem. Elmehettek.

(Követek zavarodottan kihátrálnak. Vespasian belöki Josephus ajtaját.)

Vespasian:
Van ismerősöd Kyrénében, Josephus?

Josephus:
(be) Nincs, uram.

Vespasian:
(vadul) Helyes. Nem tűrök a házam mellett égő istállót!

(Cénisz érkezik. Vaskos, középkorú némber. Kedélye lenyűgöző.)

Cénisz:
Már megint közönséges vagy, Vespasian. És üvöltesz, mintha a doktor úr süket lenne. Aztán holnap nem tudsz dolgozni a fejfájásodtól. Én nem bánom, csináld, magadnak csinálod!

Vespasian:
(megnyugszik) Elhoztad a füveidet?

Cénisz:
Csak a füvek érdeklik! Vén vagy már, kedvesem, hajaj, minek nekem ilyen vén szerető? Teljesen belerokkantál a császárságba. Igaz, doktor úr?

Josephus:
(csendesen) A császárnak kevesebb szóra, s gyors segítségre van szüksége, Cénisz.

Cénisz:
(Vespasianushoz) Jól van, gyere, felrakom a pakolásaidat. Aztán rúgd le rögtön, mint a múltkor, mikor...

Vespasian:
(előre siet szemközti egyes ajtón) Ne fecsegj, Cénisz, könyörgöm, ne fecsegj... (el)

Cénisz:
(utána indul, de odasúg Josephusnak) A maga keze nem fáj? Tud írni? Adjak füvet? Tönkrement mindenki ebben a nyomorult háborúban... Az árak meg csak mennek feljebb, feljebb! Ez a kis fű 50 sestertius. És ő nem ad pénzt... (Vespasianus után mutat)

(Vespasian hangja: Cénisz!)

Cénisz:
(kiált) Jövök! (Josephushoz) A saját pénzemen gyógyítom a vén gazembert! (el)

(Josephus egyedül a színen. Vissza akar menni szobájába, mikor belép Liver.)

Liver:
(fáklyagyújtó rabszolgákat hoz, míg azok sorra felgyújtják a fáklyákat, nem mozdul) Túl vagyunk a triumphuson, Josephus úr. Jól megszenved a császár a díszsarúval. Meg aztán a zsidókkal! Ezek állandóan csinálnak valamit, Josephus úr.

(Kintről dallamos kürtszó. Mindketten felfigyelnek.)

Liver:
Titus cézár elefántcsont harsonái! Megismerem ezer közül is!

Josephus:
(az ajtó felé indul, de Liver eléje ugrik, Josephus megtorpan) Csak üdvözlöm őket!

Liver:
(komolyan) Ne akarja, uram, hogy a császár fejemet vetesse! Maga nem hagyhatja el a palotát, míg be nem fejezte a könyvét! A cézár úgyis magához jön, uram. (el)

(Titus és Bereniké érkeznek.

Titus rendkívül magas, katonás, izmos fiatalember. Fekete haja erősen őszül, halántékán már teljesen fehér. Mozgása könnyed, mint az egészséges és erős embereké általában. Bíborvörös tunikát visel, de nem tóga alatti római tunikát, hanem görög díszruhát, mely fölé sosem hord tógát.

Bereniké maga a megtestesült egzotikum. Fekete haját középen kettéválasztva viseli, homlokába makacs fürtök hullanak, mintegy szimbólumaként a hordozójukban feszülő indulatoknak. Jellegzetes mozdulattal igyekszik ezeket a többihez simítani, ilyenkor érvényesül keskeny keze, melynek hosszú körmeit a fáraónők híres zöldeskék festéke borítja. Ruhája ezüsttel szőtt galambszürke peplosz, melyen áttör rugalmas teste. Az ekkor negyvenéves nő harmincnak se látszik. Ebben külsejénél nagyobb szerepet játszik belső egyensúlya, intellektuális biztonsága, mellyel egyszerre képes látni másokat és önmagát.)

Titus:
(két kezét nyújtja Josephusnak) Igaz?? Apám nem enged ki innen, s szem előtt tart, mint valami ritka állatot?! Gondolom, számonkéri, mit dolgoztál, s közben nem hagy dolgozni!

Josephus:
Megígértem a császárnak Júdea történelmét és háborúját.

Bereniké:
Naponta háromszor emlegetünk. Először azért, mert hiányzol.

Titus:
Másodszor azért, mert szeretnénk, ha nem hiányoznál.

Bereniké:
Végül azért, mert mi nem hiányzunk neked.

Josephus:
Sajnálom, hogy személyem probléma.

Titus:
Dehogy sajnálod! Epiktétos szerint csak azért írsz, hogy bekerülj a Pantheonba!

Bereniké:
Epaphroditos viszont azt állítja, hogy te vagy a Flaviusok Herodotosa.

Josephus:
Két filozófus, mindenre tudnak axiómát. A valóság ennél sokkal egyszerűbb.

Titus:
(elkomolyodik) A valóság az, hogy hiába verettem le kezedről a bilincseket: fogoly vagy, s hiába viseled a császár nevét: szolga vagy!

Bereniké:
(indulat nélkül, inkább tűnődve) S hiába római állampolgár, ha zsidó.

(Titus elfordul, Josephus feléje fordul a szóra.)

Josephus:
Mit jelent ez a te fogalmaid szerint, hercegnő?

Bereniké:
(karjára teszi a kezét, elálmodozik) Mindent, Josephus. Keletet, ahol felkél a nap. A kultúrát, melynek csak utódja van, elődje nincs. Az aranytemplomot és a Genezárethet. Én álmodozom néha, Josephus, s ilyenkor a Tiberisről a Jordán jut eszembe, a Capitoliumról Salamon tornya, a Fórum zajáról a sivatagi csönd... (rámutat Vespasian székére) S a császár trónjáról a kivágott theokai liget ébenfái. Hiába tudom, hogy a templom leégett, s a Genezáreth vize piros a vértől, hogy falánk halak hulláktól híznak...

Titus:
(hozzálépve, szelíden) Megígérted, hogy megtanulsz felejteni. A háborúnak vége. Beleőszültem. Soha többé nem vezetek légiókat.

Josephus:
Akkor minek a harci kürt? Emlék?

Titus:
(elkeseredetten) Vadászni is szoktam, barátom. Ha okosabbat mondasz, okosabbat csinálok. De ne kerüljön pénzbe, mert pénzem nincs, és apám szerint üres az államkincstár, noha már az utcai illemhelyeket is megadóztatta.

Josephus:
Építs!

Bereniké:
(lelkesen) Valamit, ami versenyezhetne a piramisokkal. Szebb lenne a függőkerteknél, s hasznosabb a világítótoronynál.

Titus:
(karjába zárja) S nem kerül pénzbe! Niké, gyerek vagy.

Bereniké:
(zavartalanul) Például egy amphiteátrumot. Vagy cirkuszt, azt szeretik Rómában! Óriás lenne, szórakoztató kolosszus, melyben százezer néző nézhetné egyszerre 5-10 ezer vadállat küzdelmét!

Titus:
(megfogja a gondolat) A bátyádnak kiváló építészei vannak. (öklével a levegőbe üt) De nincs pénzem. Nincs anyagom, munkásom, s a rabszolgák pusztulnak.

Josephus:
Claudius úgy csinált pénzt, hogy beöntötte Tibérius aranyszobrait. Mért ne önthetnéd be te is Néróét? Az arany az utcán hever...

Titus:
(elképedve nevet) S apám még nem vette észre! Akkor valami más foglalkoztatja. Vagy beteg. Vagy nem is olyan üres az az állampénztár!

(Kint egyre erősödő ütemes katonai menetelés. Ritmikus, éles kiáltás: HEP! HEP! HEP! Bereniké Titushoz húzódik.)

Titus:
(ingerülten) Milyen zaj ez?

Bereniké:
A légiók! Jönnek a légiók, Titus. Megismerem őket. Így vonultak Tibériás ellen. Hep! Hep!

Josephus:
(suttogva, inkább magának) Hyerosolyma est perdita! Vesszen Jeruzsálem!

Bereniké:
(fél) De hiszen már elveszett. Már semmi, de semmi sincs Júdeában! Csak a halál.

Titus:
(csitítja) Nyugodj meg, kedves. Te itt vagy, velem vagy, enyém vagy.

Bereniké:
(engedelmesen) Tiéd vagyok, tiéd.

Josephus:
(tűnődve) Talán éppen ezért jönnek a légiók.

(Bereniké kitépi magát Titus karjából, s kifut. Titus utána indul, az ajtóból visszaszól.)

Titus:
Kértelek, hogy gondold meg, mit mondasz előtte!

Josephus:
Ezek valóban a júdeai légiók.

Titus:
Attól, hogy lángész vagy, lehetnél férfi, és hallgatsz a veszélyről a nők előtt!

(Kint Domitiánus arrogáns, fiatal hangja oszt parancsot.)

Titus:
No lám! Az öcsikém hadvezért játszik. Játéka nem veszélytelenebb, mint Néróé, aki művész akart lenni gyűlölettel a szívében! Domitianus itt, mikor még fel sem kelt a nap! Mit gondolsz, felébresszem apámat? Nem, nem, bolond kérdés volt! Nem érdekel, öcsém miként ássa vermeit. Megyek. Jobban tennéd, ha te is nyugovóra térnél! Fárasztó lehet egyszerre három változatát látni ugyanannak a gőgnek.

Josephus:
A hatalmasok a formát kapott végzet hordozói. Én tisztelem a végzetet.

Titus:
Jó neked. De én - Josephus -, én öltem!

(A cézár távozik. Josephus hallgatja Domitianus egyre közelgő testőrségének lépteit.)

Josephus:
Nem a tett az értékmérő. Titus legyőzte Júdeát, s Júdea Domitianust rettegi és Vespasianust! (szobájába tér)

(A szín néhány pillanatig üres, majd katonák özönlenek be, két cohors - 20 ember -, az egész helyiség megtelik velük.

Egy részük hagyományos bőr- és vaspáncélt visel rövid karddal. Más részük diszített praetoriánus öltözéket kettős karddal.

Fegyelmük dermesztő.

Láncban állnak a falak mentén, állukat mereven előre szegezik.

Domitianus utoljára lép be. Fiatal, vörösesszőke, félig még kamasz, de minden mozdulatában a későbbi ragadozó lapul. Sagumot és paludamentumot visel, miként a katonák. Amint meglátja a felségjeleket, szinte saját lendületétől megtorpanva keze római hadi köszöntésre lendül: mereven előrenyújtott kézzel, lefelé fordított tenyérrel, zárt ujjakkal.)

Domitianus:
Ave Flavius Vespasianus Imperator!

Katonák:
(ugyanolyan vakon) Ave!

Domitianus:
(pontosan úgy viselkedik, mintha a császár jelen lenne) A triumphusról elkéstem, de hódolatom teljes. Büszke vagyok rád, apám!

(Vespasian megjelenik az ajtóban. Lába térdig be van fácslizva, botra támaszkodik. Domitianus úgy tesz, mintha nem látná, továbbra is a bíbornak beszél.)

Te vagy és te leszel mindenkor a legnagyobb Flavius! Vivat!

Katonák:
(zúgva) Vivat!

(Vespasian kijön, Domitianus orra elé áll, aki átnéz rajta, s lelkesen magyaráz a széknek.)

Domitianus:
A triumphus befejeződött, de a háború folytatódik. Kétezer zsidó áll fegyverben Kyrénében. Lerohanták a várost, s a helyőrséget a tengerbe szorították.

Vespasian:
Honnan tudod?

Domitianus:
(a háta mögött áll, de Domitianus nem fordul hozzá, mintha ez lehetetlen lenne számára) Megfigyelőim jelentették.

Vespasian:
S miért tört ki a lázadás?

Domitianus:
Tíz hajó gabonáért, amit Rómába irányítottak. A lázadók elkobozták és nyersen felfalták.

Vespasian:
Honnan tudod?

Domitianus:
(mintha még nem mondta volna) Megfigyelőim jelentették.

Vespasian:
Mit tudsz még?

Domitianus:
Jelentem, a lázadók fegyvert várnak Rómából.

Vespasian:
(leül székére, ismét betakargatja lábait a bíborral, fejébe nyomja a diadémot; Domitianus most szembenéz ugyan apjával, de senki sem lehet meggyőződve arról, hogy látja is; Vespasian hosszan nézi, lassan elmosolyodik; minél tovább hallgat, Domitianus annál jobban elbizonytalanodik) Ismerem ezt az arcodat, Domitianus. Akkor szállítasz nekem felmérhetetlen értékű híreket, ha valami nagy disznóságot csináltál. Ki vele, mért jöttél?

Domitianus:
(végre fellazul, most majdnem kölyök és ártatlan) Mert elszöktettem Aelius Lamia feleségét, s azt akartam, hogy tőlem tudd meg, ne a szenátustól!

Vespasian:
(felnevet) Hihetetlen! Hadd nézzelek, te asszonycsábító! (arca hirtelen eltorzul, botját a földhöz vágja) Te idióta!!! (képtelen uralkodni magán, haragja félelmetes) Azt hiszed, ha az ember fejjel megy a falnak, akkor a fal dől össze?! Azt hiszed, mert puszta kézzel megfojtod a medvét, megfojthatod a szenátust is?? Csakhogy a szenátus nem fal és nem medve! A szenátus ötszáz hagyományokban nőtt lovag és arisztokrata, akiknek rég büdös a plebejus császár! (elfullad)

Domitianus:
(sápadtan) Hallgass meg, apám!

Vespasian:
Nem hallgatlak, mert nem vagyok szék, akinek az előbb beszéltél, én beszélek és azt mondom neked: az, hogy most, épp a kyrénei lázadással egyidőben szabadítottad rám ezt az ötszázfejű szörnyet, ez nemcsak megbocsájthatatlan vétek, édes fiam, hanem a legnagyobb politikai baklövés!

Thrax:
(bátorítón közbekiált) Ne búsulj, Vespasian! Mi választjuk a császárt, nem a szenátorok!

Vespasian:
(int a katonáknak) Gyertek ide, s üljetek körém, mint a táborban! Gyertek!

(A sorok megoldódnak. A katonák közelebb húzódnak, egy részük leül. Thrax a trónra támaszkodik. Max bort visz a császárnak.)

Robus:
(részvéttel) Beteg vagy?

Vespasian:
(fulladozik) Még egy ilyen tréfátok van, aztán istenné leszek.

Mucius:
Nem olyan hibás a kicsi cézár, mint hiszed! Domitia Longina átkozottul csinos.

Domitianus:
(közéjük furakszik) Kérlek, hallgass meg!

Vespasian:
(legyint) Camillus és Peppe! Vigyétek innen!

(Két katona közrefogja Domitianust.)

Camillus:
Gyere, kicsi cézár, kockázunk egyet.

Domitianus:
(pofonvágja) Nesze!

Camillus:
(ölbe kapja, s az egyik szélső heverőhöz viszi, nevet) Csak nyugodtan.

Peppe:
Itt vannak a kockák. Te kezdesz.

(Néhányan körbeveszik őket, elválasztják a többiektől.)

Vespasian:
Farkaskölyköt neveltetek a fiamból, praetoriánusok!

Tharsus:
Inkább mi csináljunk belőle farkast, mint a zsidód filozófust!

Vespasian:
Az még senkinek sem ártott meg, ha gondolkozik. Ha Josephus nevelte volna, biztos, hogy nem szökteti meg egy szenátor feleségét!

Max:
De esetleg elvesz egy zsidó hercegnőt!

(A vágás talált. Vespasian laposat pislant Tharsusra, majd Maxra.)

Vespasian:
Nem változtatok semmit.

Tharsus:
(komolyan) Most is szívesen odaadjuk érted az életünket, Vespasian.

Max:
Ha kívánod, lábod alá terítjük a világot.

Vespasian:
Ne terítsétek, csak tartsátok alatta!

Kurro:
(nevetve) Amilyen a vezér, olyan a katona. Az a baj, hogy a kicsi cézár még nem katona.

Vespasian:
S ez egyben azt is jelenti, hogy én már nem vagyok katona, mi?!

Bell:
(lelkesen) Nagyszerű katona vagy, még a szenátus is megszavazta neked a Judaikus melléknevet. Mért nem fogadtad el?

Vespasian:
Nagyon jól tudjátok, hogy Judeát nem én győztem le, hanem Titus. A szenátus csak hízelegni akart. (csend van, Vespasian körbenéz) Halljam, mi bajotok Titusszal? Miért ajnározzátok ilyen féktelenül Domitianust? Tudjátok jól, hogy nem rúgom föl a sorrendet: utánam Titus következik, s csak azután Domitianus. Ne akarjatok másra kényszeríteni!

Thrax:
Meg se szólaltunk.

Max:
(kedélyesen) Emlékszel még, mikor hasraestem, Vespasian?

Vespasian:
(bólint) Jopatában, mikor vizes szalmát szórtak a falakról. A te bátyáddal mi történt, Kurro?

Kurro:
Elesett Kamerunnál. Én vittem tovább az ezredsast.

Bell:
Nem tűnik föl neked, hogy senki sincs itt a tizes légióból?

Vespasian:
Tudom, hogy mind egy szálig elestek Gaugaumelában. Csak azt nem tudom hogyan?

Mucius:
Megfőttek a saját páncéljukban...! Leforrázták őket forró olajjal. Nem tudtunk segíteni rajtuk. (váratlanul, szenvedéllyel) Engedj minket Kyrénébe, Vespasian!

(Katonák valamennyien felugrálnak, karjukat előre lendítik. Egyszerre:)

Katonák:
Küldj minket Kyrénébe, Vespasian!

Vespasian:
(ő is feláll) Ha sereg kell Kyrénébe, ígérem, titeket küldlek.

Katonák:
Köszönjük, Vespasian!

Vespasian:
Kyréne egészen különös város, szűk és mocsaras. Egy-két felállást megtanítok nektek.

Katonák:
Köszönjük, Vespasian!

Vespasian:
A gyakorlathoz zárassátok be Róma kapuit, a fürdőket, színházakat, cirkuszokat! Polgár az utcára nem léphet.

Katonák:
Ave, Vespasian!

(A császár int. A katonák fegyelmezetten elvonulnak. A színen Vespasian és Domitianus.)

Domitianus:
Megaláztál, apám! S épp a katonák előtt!

Vespasian:
Szeretnek téged, bár a vesédbe látnak. Előttük ne szégyelld magad! Előttem igen.

Domitianus:
(dacosan) Meg sem hallgattál. Szeretem Domitiát, s nem mondok le róla, bármit parancsolsz.

Vespasian:
(kicsit szomorúan) Nem kell lemondanod róla. Feleségül kell venned! (Domitianus mozdulatára) Saját kelepcédbe estél, Domitianus. Nem szereted Domitiát, talán még annyira sem, mint valamelyik csinosabb kurtizánt. Neked teljesen mindegy volt, melyik szenátor feleségét viszed ágyadba, csak botrány legyen belőle. Hogy a te kis ügyecskéd kapcsán napirendre kerüljön Titus és Bereniké. Mert silány véred, mely legfeljebb a szesztől ver hevesebben, megírigyelte bátyád sikereit és nagy szerelmét. Majdnem engem is léprecsaltál, ha tovább hagylak komédiázni, odáig mégy, hogy bebizonyítod, a hercegnő segíti a lázadókat. Azt hiszed, minden olyan szimpla, mint a te fejed? Hogy akik életüket adják valamiért nem konstruálják meg a halálukat?! Ideje, hogy megtanuld elválasztani a magánügyeidet a politikától. Nem védelek meg a szenátustól. Menj, és keresd föl Lamiát, aki kérésedre önként odaadja azt, amit erőszakkal akartál megszerezni. De vigyázz, olyan őszintévé kell hazudnod halálos szerelmedet, hogy megmenekülj a haláltól.

Domitianus:
Tréfálsz velem?

Vespasian:
Nekem nem szokásom. A szenátus a jogrend és a törvény, erkölcseik egyidősök az Urbssal...

Domitianus:
(hevesen közbevág) Melyet képtelenek megvédeni! (meghajol) Végighallgattalak. Nem volt tanulság nélkül való. Nem sokat tévedtél, de egyben nagyot: a lázadókat Rómából segítik. (tekercset húz elő övéből) Olvasd!

(Vespasian elkapja tőle a levelet, mohón átfutja, tűnődik.)

Vespasian:
Nincs aláírás.

Domitianus:
De megjelöli az időpontot, melyben átvehető a fegyverszállítmány az ostiai kikötőben! S ezt az időpontot most már mi is tudjuk.

Vespasian:
És melyik az a hajó? Ki lesz az a békés kereskedő, aki jelentkezik, s hány lesz! Jelentkezik-e egyáltalán? Ha esze van, nem. A levélen nincs aláírás, ez bizalmatlanságot ébreszt mindenkiben, még konspiráció esetén is. (visszaadja a papírt) Nem értem. (hirtelen) Ráadásul az írást láttam már valahol, ami majdnem képtelenség!

II. rész

A szín ugyanaz, de nem változatlan. A két oldalajtó nyitott, hatalmas kővázákba ültetett pálmák akadályozzák becsukódásukat. Nyitva a tető is, erős napfény ömlik be mindenhonnan. A heverők középen állnak, félkörben, mellettük a borasztalok dúsan rakottak. Az étkezőasztalon most tálalnak a rabszolgák. A hosszú lapos asztal már tele van, de mindig új és új tálak érkeznek, amit a rabszolgák jobb híján a földre raknak. Csak Vespasian üres és komor széke üt el a vidám környezettől, amit a helyén hagytak, de nem veszik figyelembe.

Titus és Bereniké a színen van. Titus a tálalást irányítja, Bereniké a nyomában járkál, kezében kehely. Öltözetük egyforma anyagból készült, arannyal szőtt napsárga selyem. Bereniké haját görög kontyba fésülték, s most ezt összefogva homlokába hajlik a keleti monarchák ékszere, a zöld malachit kígyó. Más ékszert nem visel.

Mindkettőjük ruhája korinthusi szabású, mely karjukat vállig szabadon hagyja, s a szegélyek dísze a görög farkasfog. Ez tömör arany, mely tompán csillan a napban, ahányszor mozdulnak.

Titus:
(az egyik ügyetlenkedő rabszolgához) A pulykát a halak mellé tegyétek! (átteszik a tálat) Jó! (szétnéz) Hol a saláta és a gomba?

Rabszolga:
Még nem kegyeskedett jelezni a mártás hőfokát.

Titus:
A salátán meleg, a gombát hűtsétek le!

(Rabszolgák görnyedten kihátrálnak. Titus és Bereniké egymásra mosolyog.)

Bereniké:
Furcsa hadvezér, akinek legnagyobb gondja a gomba!

Titus:
Nem vagyok hadvezér.

Bereniké:
Érdekes -, Lucullus is akkor kezdett ínyenckedni, mikor visszavonult a hadvezetéstől.

Titus:
Azt hiszed, engedem hadügyi kérdéseket fejtegess, mikor - ketten vagyunk?! (elveszi Bereniké kezéből a kelyhet, s megissza borát; ettől kezdve mindvégig ebből a kehelyből iszik) Arkádiai bor. Ezzel kínáltál Tibériásban is. (körbemutat) Mind görög bor! Azóta sosem iszom mást! Azóta sosem kell mástól a szerelem!

Bereniké:
(elfordul) Vajon meddig álmodhatunk még?

Titus:
(magához hózza) Ki vagy te, Niké?

Bereniké:
Ha válaszolok, tovaröppen szerelmed fele.

Titus:
Még mindig annyi marad, hogy elégünk benne mindketten!

Bereniké:
Érzem, hogy tragédiára fogunk felébredni.

Titus:
Miért nem válsz el Heródestől? Miért nem vállalsz engem?

Bereniké:
Nem vállallak? Hiszen követlek, ahová akarod... Amíg akarod.

Titus:
Ismét kitérsz! Mindig kitérsz! Felelj: miért nem válsz el Heródestől?

Bereniké:
Csak addig maradhatok veled, míg az ajándékozó én vagyok. Nem tehetek róla, hogy akkor találkoztunk, mikor már nem téged akarlak, csak magamat adni neked.

Titus:
Miért akarod lehűteni a vágyat, amit ébresztettél? Elhiggyem, hogy nem vagy több azoknál, akik annál jobban becsukódnak, minél inkább feltárul az értük tomboló láz? Ha neked fontosabb: ki ad, ki kap -, miért nem osztod meg velem az erőt, melyet a hatalom jelent, amit bármikor nekem ad Vespasian? Én téged a hatalom minden erejével szeretlek, s te, aki királyok unokája, húga és asszony vagy -, ne mondd, hogy nem erre van szükséged!

(Mielőtt Bereniké válaszolhatna, kintről lovasroham hangja dübörög be. Bereniké megremeg, vakon iszik az első kehelyből, ami kezébe akad. Kifelé figyel.)

Vespasian:
Állj! A huszasok mellett valami nincs rendben! Hallod, Mucius?

Mucius:
A harminckettesek sosem álltak mellettünk!

Vespasian:
(hallható ingerültséggel) Megmondtam, hogy ékbe fordulunk, s nem körbe!! Ti vagytok rossz helyen. Az ék jobbszárnya a Fórum hátamögé esik!

(A katonák fölzúdulnak.)

Mucius:
Képtelenség!

Vespasian:
Kuss! Elölről kezdjük. Rajta!

(A dübörgés távolodik.)

Bereniké:
A hatalom minden erejével szeretsz? Ennek a seregnek, ennek az iszonyúan hatalmas seregnek a szerelem a célja?

Titus:
A hadsereghez semmi közöm többé.

Bereniké:
Ezt mondod - te. S ők mit mondanak? Ők elengednek? Téged, akikkel a legfontosabb dologban forrtak össze: a győzelemben! Ébredj, cézár! A hadsereg célja nagyon is érthető!

(Josephus ajtaján belép Epiktétos, Epaphroditos, Josephus. Epaphroditos öreg, szikár férfi, szuggesztív egyéniség. Beszéde, mint a peidagogosoké az előadásokon. A tudósok dísztelen barna tógáját viseli. Epiktétos alacsony, bal lábára sánta, de gyönyörű fejű fiatalember. Összenőtt szemöldöke és barna bőre elárulják az arabot. Zöld tógája káprázatosan elegáns, rengeteg ékszert visel, szinte elborítják nyakát, kezét, ruháját. Modora azé az emberé, aki fiatalon tudatában van erejének, s élvezi azt. Titus rájuk nevet.)

Titus:
Végre! Azt hittem, örök időkig Josephus művét fogjátok tanulmányozni! Így hívjon az ember filozófusokat vendégségbe!

Epaphroditos:
Hallottátok a légiókat? Hirtelenében azt hittem, feléledt Alexander phallanxa!

Epiktétos:
Kedves fiúk a katonák, de ha vezényszavakat hallanak, megőrülnek! (Berenikéhez fordul) Bocsássa meg, hogy ilyesmivel úntatjuk. Azt külön, hogy jelentéktelenségem is jelen van, de a pontifexek szerint Hephaistos mindig ott található, ahol Vénusz.

Bereniké:
(ráemeli kelyhét) Üdvözlöm mindnyájukat!

(Valamennyien magasra emelik kelyheik, kiisszák, majd elhelyezkednek a heverőkön. A rabszolgák a hátuk mögé állnak, elszedik a csontokat, töltik a kelyheket, tartják a kézmosó réztálakat.)

Epaphroditos:
Ha nem tévedek, ez tharsusi bor, szülőföldem isteni nedűje, Bacchus itala?

Titus:
Eltaláltad, Epaphroditos! Az a másik phalernumi -, Epiktétos kedvence.

Bereniké:
Epiktétos és Josephus ugyanabban a szobában: - ez csak Rómában fordulhat elő!

Epaphroditos:
Hercegnő, amint látja, ez a két ember úgy tele van gondolatokkal, hogy már nem is beszélnek. Ezért jelenlétükben mindig elmésnek érzem szerény személyemet. Ha netán sokat és fölöslegesen beszélek majd, előre kérem bocsánatát!

Titus:
Ne játszd az alázatost, Epaphroditos!

Josephus:
Nem játssza -, tele van vele. S ez jó. A szellem alázat nélkül kantárját vesztett paripa -, irányíthatatlan.

Bereniké:
Én a szellem alázatát a legravaszabb gőgnek tartom! A szellemet alázatra kényszeríteni annyi, mint ellopni villámok villanásait!

Epiktétos:
(elragadtatva) Ez a válasz felér Szibilla igéivel! Kár, hogy nem én mondtam!

Titus:
Úgy emlékeztem, híres ataraxiád kizárja a bókot!

Epiktétos:
(vidáman) Cézárom, nem én vagyok közönyös, hanem az elméleteim. Azok is csak azért, mert kénytelen vagyok valamit Róma és magam közé állítani, míg végképp össze nem téveszt a kyrénei zsinagógával!

Josephus:
Hagyjuk ezt... A kyrénei lázadás egy őrült lázálma! Egy fantaszta képzelgése! Ha látná: mit váltott ki Rómából tette, egyszer s mindenkorra ráébredne: döntő pillanatokat élünk.

Epiktétos:
Ellentmondok. Döntő pillanat nincs, mert minden pillanat döntő. Rómát nem külső támadás fogja megingatni. Minden világbirodalom magában hordja végzetét.

Epaphroditos:
Ahhoz képest, hogy nemrég a rabszolgám voltál - elviselhetetlenül konzervatív vagy!

Titus:
Hagyd csak őket... A tudósok akkor regenerálódnak, ha széttépik egymást!

Epiktétos:
Szavaimat be tudom bizonyítani. Róma nem az első világbirodalom, és nem is az utolsó. Mind megsemmisült. Igen, vagy nem?!

Josephus:
Nem minden válasz magyarázat.

Epiktétos:
Keressük tehát a magyarázatot! Epaphroditos görög, te héber vagy, én Frigiában születtem. Mindnyájan Rómában élünk. De latinokká váltunk-e ezáltal? Azt tudom, hogy a görög mitől görög, s a zsidó mitől zsidó -, de ki hallott egyetlen latin gondolatot?!

Josephus:
Róma szándékosan állította meg a latinizációt. Világbirodalom, tehát világpolgárokat akar termelni. A római polgár: világpolgár.

Epiktétos:
Világpolgár? Mi az? Egy ostiai kötélverő vagy sikul kovács számára nem egyéb, mint a túlságosan látható eszmék mögé bújó láthatatlan ember. Minél kevésbé érti, annál jobban gyűlöli.

Epaphroditos:
Ne hallgass rá! Ha a fejét csóválja, több szavaiban az indulat, mint a józan megfontolás.

Josephus:
Sosem rendültem meg attól, ha mások feje ingani kezd. Tényeket mondj, Epiktétos, melyek kialakították véleményedet, vagy úgy jársz, mint a mesében: a kígyó ismerte a tudás fáját, az ember a halhatatlanság füvét. Cseréltek, csalódtak.

Epiktétos:
Világos. Mindketten többet veszítettek, mint nyertek, mert nem maradt lényegük.

Titus:
(hevesen) Ilyen csere nincs. Ez fikció!

Epaphroditos:
Az ember mégis gyakran azzá válik a látszat által, ami sosem lehet a látszat által. Az önzetlenség például ritkán tehetetlenséget takar.

Epiktétos:
(felugrik, s középre siet, ahol a tetőn erősen zuhognak be a napsugarak, s ebben a fényözönben szemlélteti, amit mond) Idenézz, Josephus! (felemeli gyűrűs kezét) Arany Afrikából! (megmarkolja nyakláncait) Elefántcsont Ázsiából! (meglebbenti peplosát) Kelme Britanniából! (felkap egy tálat) Pulyka Germániából! (farkánál fogva felemel egy halat) Hal Pannóniából! Bor Hellaszból, tevék Arábiából, lovak Hispániából, viasz Galliából, ében Judeából, márvány Babilonból, és mit akarsz még? Mondd meg nekem, ha képes vagy rá, mi ebben a birodalomban a római?

Josephus:
(csendesen) Az erő, mellyel mindezt megtartja.

(A hirtelen keletkezett csendbe ismét belerohannak Vespasianus katonái.)

Vespasian:
Pajzsot - föl! Kard - kézbe!

(Katonák próbálják. Zúgás.)

Tharsus:
(elkeseredetten) Nem megy!

Thrax:
Lóról nem lehet teknősbékát csinálni, Vespasián! Csak két kezem van.

Vespasian:
Pofa be! A kantárt tessék térddel szorítani! Kezdjük elölről! Rajta!

(A roham elzúg.)

Josephus:
Róma egy döntő kérdésben különbözik az eddigi nagyhatalmaktól: abban, hogy védelmet képes nyújtani a hozzátartozó népeknek. A latinok óriási tanulságot szűrtek le Judea Róma elleni háborújából, mely nemcsak korunk, de az egész történelem egyik legjelentősebb háborúja volt azok közül, melyet államok, népek népek ellen vívtak. A római békét ma a kis népek élvezhetik igazán, akik Róma szárnyai alatt nyugodtan járhatnak a fejlődés útján. S ez fontosabb, mint egy ál-függetlenség, mely soha nem realizálódhatna, nem válhatna valódivá, mert ha nem Róma lenne a világ ura, akkor benyújtaná az igényt Hispánia, vagy Germánia, vagy a gallok. Mert mindig lesznek hatalmas népek, melyek érvényesíteni akarják hatalmukat.

Epaphroditos:
Ha ezt leírod - Róma hangos lesz nevedtől.

Titus:
Róma így is hangos. Egyetlen nagy piac az egész. A leírt gondolatok nem a könyvtárba kerülnek, nem a peidagogosokhoz, nem a jabnei egyetemre, hanem a római piacra. Kofák halat csomagolnak belé, s a katonák olajbogyót zabálnak belőle.

Epiktétos:
Azon tűnődöm - van egy ősi tétel, mely szerint az embert meghatározza: miért adja oda életét. Josephus -, te miért adnád oda?

Bereniké:
Különös kérdés. Most jövök rá, Josephus kivételével mindannyiunkról szinte kiabál a válasz.

(Liver lélekszakadva jön, jelentése félig hörgés.)

Liver:
A szenátorok...

Titus:
A szenátorok? Mit akarsz mondani, öregem? Felgyújtották Rómát? Hadba szálltak apám ellen?

Liver:
Itt vannak. Ki... kihallgatást kérnek!

Titus:
Százévben egyszer jönnek, akkor is rosszkor.

Epiktétos:
Átmegyünk Josephushoz!

Titus:
Dehogy mentek! Ti vagytok a vendégeim, nem a szenátorok. Különben is kedves, régimódi öregurak, akik jól ismerik a terített asztalt. (Liverhez) Kéretem a szenátor urakat!

(Eddigiek a szín baloldalára húzódnak, kivéve Titust, aki a jobboldalon felsorakozó szenátorok és vendégei között áll. A szenátorok hagyományos vörösszegélyű hófehér tógát viselnek. Nerva bíborsávja azonban legalább háromszorosa a többiének. Egymás után lépnek be, meghajlásuk kimért derékszög, míg jobbkezükkel könnyedén bal vállukat érintik.)

Liver:
Cocceius Nerva második konzul!

Titus:
Apám után a legnagyobb hatalom. (meghajol előtte) Örülök látogatásodnak, mert ugye látogatásról van szó?

Nerva:
Látogatásunk küldetés.

Liver:
Livius Ferrus Santarra szenátor!

Titus:
A hajótulajdonosok császára. (meghajol előtte) Santarra, még mindig megvehetnéd Rómát?

Santarra:
Remélem, cézár, hogy Róma nem eladó! De a környező tenger érdekel.

Epiktétos:
(önkéntelenül) Nagyszerű! És bíztató!

Liver:
Aelius Lamia szenátor!

Titus:
Keresztény. Feleségéről lemondott öcsém javára. (meghajol előtte) Tudjátok-e már, hogy a Galileai miért váltotta meg akarata ellenére a világot?

Lamia:
(szelíden) Mert semmi sem valamiért történik, cézár, hanem valami ellenére.

Epaphroditos:
Ennél zseniálisabb agressziót még nem hallottam! Ez egy eredeti vallás: vér és kegyelem!

Liver:
Lucius Cocceianus lovag!

Titus:
Praefectus urbis. A rend őre! (meghajol előtte) Akadozik-e még a taps, ha öcsém szólni kíván a néphez?

Cocceianus:
A nép tanulékony, cézárom!

Liver:
Julius Agricola lovag!

Titus:
Britannia procuratora. (meghajol előtte) Reméltem, hogy jössz.

(Liverre néz, aki meghajlással jelzi, hogy nincsenek többen. Liver távozik. Titus körbemutat.)

Titus:
Tudom, gyűlésről jöttök, s a ti gyűléseiteket végigülni is elég. Itt talán kellemesebb. (Epiktetosra mutat) Barátaim neve nem ismeretlen előttetek. Mindnyájan Bereniké hercegnő vendégei vagyunk.

(A szenátorok meghajolnak Bereniké előtt, aki kedvesen bólint feléjük.)

Titus:
Erre később visszatérünk. Foglaljatok helyet!

Nerva:
(tiltakozva) Hagyományaink tiltják. Szavainkat csak állva intézhetjük hozzád.

Titus:
(bólint) Nagy tisztelője vagyok a hagyományoknak. (mindenki állva marad. Titus bort tölt kelyhébe, Berenikére néz, ráemeli poharát, s kiissza; a kelyhet nem teszi le többé; mint aki ebbe fogódzik; a szenátorokhoz fordul) Hallgatlak benneteket!

Nerva:
(kissé előbbre lép) Úgy jöttünk hozzád, Titus cézár, mint a szenátus tribunusához, akinek mi szavaztuk meg főhatalmát. Kötelességünknek érezzük, hogy tájékoztassunk arról: a nép elégedetlen, a császár lázadástól tart, de a provinciák lekötik erejét. A plebs botrányt rendez a cirkuszokban, s a delatoresek félelmetesen elszaporodtak. A kyrénei háború miatt alig fut be hajó a kikötőbe, nem tudunk gabonát osztani, mert nem szállítanak a provinciák.

Santarra:
Negyedére estek az afrikai jelzálogok.

Agricola:
Az adókat nem lehet beszedni.

Lamia:
Az egyiptomi már éppúgy megtagadja szombaton a munkát, mint a zsidó.

Cocceianus:
A magistratus tehetetlen a visszaélésekkel szemben.

Nerva:
S a császár - nem tudjuk miért - nem küldte el Tiberius Alexandernek a kért légiókat. Úgy tűnik, félti Rómát, de nem tudjuk: mitől.

Cocceianus:
Közelednek a chattusok, de veszélytelenek.

Agricola:
A szenátus saját költségére megszavazta öt légió előállítását!

Epiktétos:
Az annyi, mint ötvenezer lábonjáró penge. Gratulálok, Josephus! Nyertél.

Santarra:
(agresszíven) Kyrénét pedig javasolom elpusztítani!

Epaphroditos:
Ceterum censeo ....... delendam. A szenátus változatlan, vagy a történelem ismétli magát?!

Nerva:
Befejezésül közöljük, hogy a szenátus megszavazta - mivel a helyzet megköveteli -: lépj Vespasian mellé társuralkodónak! (papirusztekercset nyújt át) Az okmány!

(Bereniké riadtan megindul. A három filozófus szelíden visszatartja. A szenátorok gőgösen állnak, csak szemük feszült. Titus - egyik kezében kelyhével, másikban az okmánnyal - egyenesen maga elé nézve kezd beszélni.)

Titus:
A megtiszteltetést köszönöm. Örülök, hogy bizalmatokat élvezem. De félek, csalódni fogtok bennem, ha elmondom nektek, hogy nem vezetem a légiókat Kyrénébe, hogy soha többé sehová nem vezetek légiókat, mert elhagyom Rómát!

(A szenátorok lesütik szemeiket.)

Olvasok gondolataitokban. Én vagyok a jeruzsálemi győző. Számítottatok arra, könnyen csinálok Kyrénéből is Judeát. Párezer emberrel több vagy kevesebb - igazán mindegy lehetne nekem, s közben helyreáll a hajók szállítási rendje, megérkezik az ingyengabona, befolyik a provincia-adó. De én megúntam eszközvoltomat. Meggyűlöltem!!

(Titus elhajítja az okmányt, amit Josephus elkap. A cézár két kézre fogva kelyhét, iszik.)

Szeretem Rómát, és gyűlölöm Rómát, mert nálunk förtelmesebb posvány aligha található. Szövetkezett itt kereskedő, bankár és szenátor a provinciák bőrére, ahol nem felejtettek el dolgozni. Az egész here birodalom a tartományok zsírján hízik, s még mi vagyunk megsértve, ha egyszer egy században támad egy Kyrénei Jonatás, aki kimondja: Egyiptom az egyiptomiaké! Későn értettem meg, uraim, hogy Judea sem a miénk!

(A cézár kinyújtja kezét Bereniké után, aki hozzálép.)

Elhagyom Rómát, szenátor urak. Mai találkozásunk búcsú volt barátaimtól. Örültem a szerencsének, hogy távozásom előtt még találkoztunk veletek is.

Nerva:
Vespasian császár figyelmeztetett minket, hogy ezt fogjuk hallani. Erre az alkalomra adott számunkra ő is egy pergament. (átnyújt egy újabb tekercset)

Agricola:
Küldetésünk végetért. Engedelmeddel, távozunk!

(Titus elbocsátó intésére a szenátorok távoznak. Epiktétos és Epaphroditos kíváncsian lépnek a tekercshez, amit Titus és Bereniké olvas. Josephus - távol tőlük - mondani kezdi a szöveget.)

Josephus:
"Én, Flavius Vespasianus első consul és princeps, elrendelem, hogy minden filozófus, aki idegen állampolgár, haladéktalanul hagyja el Rómát és Itáliát. Jelen parancsot megkapja minden prétor és magistrátus. A végrehajtásának ellenőrzésével fiamat, és a nép akaratából uralkodótársamat, Titust bízom meg."

Epiktétos:
Honnan ismered a szöveget?

Josephus:
Velem iratta le a császár.

Epaphroditos:
Tehát meggyógyult a kezed?

Josephus:
Nem, de a deákom eltűnt. Elvitték a katonák, és még nem jött vissza.

Bereniké:
Tudtad, mit fogunk hallani, és nem figyelmeztettél!

Josephus:
A császárt szolgálom, hercegnő. Különben sem az a baj, hogy a filozófusokat kitiltotta a császár Rómából, hanem az, hogy ennek helyességéről meg van győződve.

Epaphroditos:
Ha jól értettem a rendeletet, akkor rád nem vonatkozik. Római állampolgár vagy.

Epiktétos:
Egyedül rád nem vonatkozik. Ha elmegyünk, egyedül maradsz.

Bereniké:
Pontosan ez a cél. Rómának Josephus feje kell és az én megaláztatásom. Mi még nem vagyunk a porban. Minket még nem köpött le minden zsoldos és halaskofa. A nagykegyelmű császár elfelejtett odadobni a légióinak, Titus! Még nem osztoztál rajtam a katonáiddal!

Titus:
Ne ölj meg szavaiddal, légy kíméletesebb, mint Vespasian! Nagy szükségem lesz jóságodra, Niké! Lemondok a trónról. Kövesse apámat Domitianus!

(Titus kitárja karját Bereniké felé, aki feléje rebben, de Josephus útját állja.)

Josephus:
Vigyázz, hercegnő! A pillanat varázsa be ne csapjon! A hatalom a végső cél. A cézár: a Judeai Győző!

Titus:
Mit merészelsz!! Te!!

(Titus egyetlen ökölcsapással leüti Josephust. Ekkor lép be Vespasian a gyakorlattól koszosan, de elégedetten. Katonáit hátrainti, de tömegük komoran sejlik mögötte. A császár felnevet az elterült Josephus láttán.)

Vespasian:
Fantasztikus! Mit keresel a földön, zsidóm!

Epiktétos:
Semmiség, dominus, elvesztette a gondolatmenetét!

Vespasian:
Hallod, te, sánta! Te ütötted le a történetírómat?

Epiktétos:
Más érvem nem volt, dominus! Ő azt állította, hogy a hatalom a legnagyobb erő.

Vespasian:
Erre te állonvágtad, hogy megmutasd, a hatalomnál nagyobb az erőszak.

Epaphroditos:
Szakasztott így történt, éleselméjű úr!

Vespasian:
Te vagy az, aki Néró nyakára tetted a tőrt?! Neked egy szavad sem hiszem. Gyere ide, Josephus! Te mondd el, mi történt! Te Flavius vagy, neked adtam a nevemet, hogy megkülönböztesselek társaidtól. Aki téged megütött, engem is megsértett.

Titus:
Elég volt a komédiából! Jól tudod, mi történt. Elégszer használtad ki az öklömet, tudod, hogy mi történik, ha én ütök. Josephus közém és Bereniké közé állt, azt tette, amit senkitől sem tűrök el.

Vespasian:
Senkitől?

Titus:
Te befejezted az én háborúmat. Nem tudok süllyedve emelkedni, nem tudok kivetkőzni emberségemből, hogy beöltözzek a bíborba. Lemondok Domitianus javára.

Vespasian:
Fogjátok el!

(A katonák körülfogják Titust. Bereniké megpróbál hozzáférni, de lehetetlen.)

Epiktétos:
Nyertél, Josephus, ismét. Úgy ismered a latinok lélektanát, mint én a borfajtákat.

Vespasian:
Sajnálom, hercegnő, de Rómát a cézár nélkül kell elhagynia. Titus mindaddig fogoly, míg fenséged megtisztel bennünket jelenlétével. A theokai ébenfaligetben szíveskedjék mással sétálni, s lesz partnere a Genezáretbeli csónakos éjekhez.

Titus:
Soha!

(A cézár szétüt a katonák között. A katonák hullanak az erős ütések alatt, s mivel Vespasian nem ad újabb parancsot, a többiek nem mernek közeledni. Titus kézenfogja Berenikét.)

Ha utamat merik állni katonáid: megölöm magam. Bár erre nincs szükség, Vespasian császár, mostantól egy fiad van, s az nem én vagyok.

(A cézár és Bereniké távoznak. A katonák kérdőn néznek Vespasianra, aki lábát masszírozza.)

Vespasian:
Kemény ökle van, he? Hogy nézel ki, Mucius! Ha-ha!

Mucius:
Thrax elterült, mint egy zsák!

Thrax:
Robusnak eltört a karja!

Vespasian:
Szedjétek rendbe magatokat! Délután folytatjuk a gyakorlatot!

Max:
Értettük, Vespasian!

(A katonák távoznak, Vespasian magához inti Epaphroditost és Epiktétost, aztán halkan, mintha titkot súgna nekik, így szól:)

Vespasian:
Tirhuljatok!

Epiktétos:
(ugyanúgy) A málháink készen vannak. A legelső hajón távozunk.

(A két filozófus lábujjhegyen távozik. Vespasian Josephus felé fordul.)

Vespasian:
Hm! Fáj az állad? Nekem a lábam fáj. Öregszem, és a fiaimnak agyukra ment az arisztokráciával való közelebbi kapcsolat. Az elszöktetett szenátorfeleség, ez még csak elmegy, ezt a nép elfelejti, mire megnő Domitian. De Bereniké nagyobb veszedelem számomra, mint a kyrénei lázadás. A Római Birodalom trónján nem ülhet a zsidók császára vagy királya, mit tudom én, hogy nevezitek!

Josephus:
A hercegnő mindezideig nem vált el férjétől, tehát Titus cézár nem veheti feleségül.

Vespasian:
A cézár szerelmes. Leszúrja a férjet, és kész. Titus római, nincs 613 parancsa a jóról és 285 tilalma a rosszról. Mert nektek ennyi van, ha jól tudom.

Josephus:
A hercegnő el fogja hagyni a cézárt, uram.

Vespasian:
Nagyon fáj a fejed? He? Ez a szajha harap a hatalomra, ez nem engedi ki kezéből a fiamat. Hej, de tudnám, hogy intézzem el, ha ez nem kerülne Titus életébe!

(Liver jön, Peppével.)

Liver:
Hír Domitianus cézártól!

Vespasian:
Beszélj, Peppe!

Peppe:
Elfogtuk Kyrénei Jonatást.

Vespasian:
Tehát belesétált a kelepcébe! Ragyogó! Beszélt már valamit?

Peppe:
Semmit. Hallgat és mosolyog.

Vespasian:
Mosolyog?! Csak nem hülye?

Peppe:
Nem hinném. Értelmes, camea-arca van. Inkább fiú, mint férfi.

Vespasian:
Hozzátok ide!

Peppe:
Ide? (Peppe leírhatatlan pillantást vet Josephusra)

Vespasian:
Kérdeztél valamit, praetorianus?

Peppe:
Én... azaz...

(Liver meghallja a kintiek zúgását és kinéz.)

Liver:
Hozzák a zsidót!

(Peppe meghunyászkodik Vespasian pillantása előtt, kimegy Jonatásért és bevezeti. Jonatás fiatalabb kiadása Josephusnak. A császár egyikükről másikukra néz. Josephus halálosan elsápad.)

Peppe:
A kyrénei lázadás vezére, ama bizonyos Jonatás. Fegyverszállítmányért jött Rómába, így csíptük el.

Josephus:
Te nem lehetsz Kyrénei Jonatás. Uram, itt végzetes félreértés történt. Ez a fiú az öcsém. Titus cézár az én kérésemre bocsátotta szabadon Jeruzsálemben!

Vespasian:
És ezt a levelet ki írta?

Josephus:
Ez... ez az én írásom, de nem levél. Részlet a készülő műből, ahol egy titkos akciót idézek. Nem tudom, ki lophatta el.

Vespasian:
Tudod, én nagyon primitív ember vagyok, Josephus. Nem rendelkezem évszázadok ismereteinek anyagával. Az ész csillogására nincs időm. De ne próbáld bemagyarázni nekem, hogy egy elmúlt eseményről írt soraid kapcsán a kyrénei lázadók feje Rómába jön fegyverekért. Én leverettem lábadról a bilincseket, most visszakapod. Én megengedtem, hogy nevemet viseld, mert megjósoltad, hogy császár leszek. De most császár vagyok, és aláírom a halálos ítéletedet, ha nem tisztázod magad a vád alól. Egy éjszakád van rá. Thrax,! Mucius! Robus! Bell!

Katonák:
Jelen!

Vespasian:
Fejetekkel feleltek a kyréneiért! Peppe! Max! Kurro! Tharsus!

Katonák:
Jelen!

Vespasian:
Ti feleltek Josephus Flaviusért!

III. rész

A szín ugyanaz, bár úgy fest, mint katonai tábor. Josephus és Jonatás szabadon járhatna, ha akarna, a katonák nem törődnek velük. Leköti őket a hadi készülődés, Vespasian felségjelvényei ismét a széken hevernek, Josephus pillantása gyakran odatéved. A katonák megállás nélkül hozzák és viszik a híreket, csak a foglyokat őrző nyolc katona állandó.

Camillus:
Fiúk, újabb futár Északról! Mit mondjak neki! Hol van Vespasian?

Peppe:
(ordít) Fogd be a pofád! Nem vagyok a császár dajkája!

Thrax:
Ne ordíts, kérlek! Két fínom vendégünk ideges lesz.

(A katonák röhögnek. Josephus a felségjelekre mutat.)

Josephus:
A császár jelen van.

(Hirtelen csend. A katonák önkéntelenül odafigyelnek.)

Max:
A fenébe is! Igaza van a zsidónak. Domitianus is tisztelgett a bíbor előtt.

Mucius:
(fejére teszi a diadémot) Hülyeség! Akkor most én vagyok a császár, vagy nem én vagyok?

Robus:
Tedd le a diadémot!

Mucius:
Várj, olyan érdekesen nehéz! Nehezebb, mint a sisak.

Robus:
Azt mondtam: tedd le!

Bell:
Azzal játszogass, amit elbírsz!

Mucius:
(leteszi a diadémot) Mit vagytok úgy oda! Vespasian nem hagyta volna itt, ha nem akarná, hogy szórakozzunk vele!

Kurro:
Mondasz valamit! Ezen törtem a fejem éppen, miért kell nekünk éppen itt őrizni ezt a két alakot.

Tharsus:
A császár meg eltűnik, hipp-hopp! - mondá, rögtön itt vagyok.

Peppe:
A 95-ös légióhoz ment. Hallottátok, hogy támadnak a roxolánok!

Camillus:
Az újabb futár a markomannokról mondja ugyanezt.

Bell:
Nyilván igaz mindkettő.

Max:
Az északi limes sosem volt biztonságos. Emlékszem, egyszer -

Camillus:
Azt mondjátok meg, mit csináljunk a futárral! Ti vagytok a császár helyettesei! Intézkedjetek ti!

Thrax:
Mármint hogy én intézkedjek a császár helyett? Elment az eszed, Camillus?

Camillus:
Nem te! Ti - nyolcan.

Tharsus:
Megtörtént táborban is. Miért ne? Szerintem intézkedjük azt, hogy vidd a futárt Vespasian után.

Bell:
Helyes. Vidd csak utána! Rendben?

Többiek:
Rendben.

(Camillus távozik, az ajtóban még találkozik Liverrel.)

Liver:
Hadtest a Danubius alsó folyásán. A hírnök sebesülten érkezett, meghalt.

Robus:
Ezt nektek köszönhetjük! (Jonatásra mutat) Kyréne mintájára egységes támadást intéznek a Birodalom ellen! A roxolánok után a markomannok, most meg - kik ezek ott a Danubiusnál?

Liver:
Már nem volt ideje megmondani.

Peppe:
Ki vele, te tudós doktor, kik vannak a Danubius deltájánál? Te csak tudod? Történelmet írsz, vagy mi!

Josephus:
A dákok.

Kurro:
Ne hazudjál, zsidó! Ilyen törzs nincs!

Josephus:
Óriási hadi nép a dák. Nem kicsi nép, mint a zsidók. A velük való háború szörnyű háború lesz.

Thrax:
Jaj, de félek! Te még nem remegsz, Bell?

Bell:
Kivert a libabőr! Gá-gá!

(A katonák hahotáznak. Peppe csendet int.)

Peppe:
Na jó. Ebből elég! Utol kell érnünk a császárt, de ide vagyunk kötve ehhez a két zsidóhoz. Gyertek csak ide!

(Jonatás és Josephus engedelmeskedik. A katonák közrefogják őket, s kivonják kardjukat.)

Josephus:
Ehhez nincs joguk. Ez önbíráskodás!

Max:
Na ne mondd! És a köpeny?

Kurro:
Meg a diadém?!

Mucius:
Hiszen csak megértettük mélységes mély kijelentését: a császár jelen van!

Robus:
(Jonatásra üvölt) Te mit mosolyogsz állandóan, mintha triumphus várna, meg szűzlányok?

Bell:
Lázadó!

Jonatás:
Messzebb kezdődött mindez, nem Kyrénében. Miért nem elég nektek a ti földetek? Miért nem zabáljátok a saját gabonátokat! Hogyan merészelitek megvetően mondani, hogy zsidó! Hiszen ti vagytok a barbárok, mert ti koronázzátok császárrá az erőszakot!

Josephus:
Ne hallgassatok rá! Azért ingerel benneteket, hogy megöljétek!

Peppe:
Na, előbb egy kicsit szórakozunk!

(Peppe a kardja hegyére tűzi Jonatást, majd tovább löki Robusnak, az társának, és így tovább kardtól kardig, megszabdalva Jonatás testét.)

Ki vele, mit követeltek ti Kyrénében?

Jonatás:
A provinciák függetlenségét!

Robus:
Tovább!

Jonatás:
A római polgárjog kiváltságának eltörlését!

Thrax:
Tovább!

Jonatás:
Pénzt a Rómába küldött szállítmányokért!

Max:
Tovább!

Jonatás:
A colonializmus eltörlését!

Mucius:
Tovább!

Jonatás:
A fajgyűlölet megszüntetését! Mi is... emberek vagyunk...

(Jonatás összeesik. Josephus mellé térdel.)

Josephus:
Szerencsétlen testvérem! Te nem láttad Jeruzsálem pusztulását. Te lent szorongtál a bűzös csatornákban, de én ott álltam az Olajfák hegyén és lenéztem a Kidron völgyébe. A római légiók sisakjától nem láttam a földet. Zárt sorokban nyomultak előre, és mögöttük vérfolyó indult a Jordán felé. A vas szorításában vergődők halálordítása éjszakáimon fölriaszt. A tűz ropogását hallom, a megerőszakolt nők sikolyát, akiknek nem maradt idejük maguk ellen fordítani a tőrt. Csak egy asszonyhoz nem nyúltak a rómaiak, csak egyetlen egy ajtóból fordultak vissza, ahol egy anya megette mindkét gyermekét.

Jonatás:
Nem igaz. Nem tesz ilyet senki, nemhogy egy anya!

Josephus:
Jonatás, az ember balsorsában szörnyű dolgokra képes! Én megalázkodtam Titus előtt, ezért kaptam meg életeteket. És megjósoltam Vespasianusnak, hogy császár lesz, mert kezében tartotta - őket!

(Josephus a katonákra mutat, akik kardjukra támaszkodva látható élvezettel hallgatják a szavakat.)

A katonák, a százezerfejű halál, leölték, akik szabad elvonulásért könyörögtek. A katonák hullahegyeket gyújtottak meg és aranyhegyeket szórtak parancsnokaik lába elé. Ezek ellen nincs ésszerű harc, Jonatás! Én hiszem és tudom, hogy Róma legyőzhetetlen.

Kurro:
Százezer halál? Keveset mondtál, doktor! Énekeljünk nekik egy búcsúztatót, fiúk!

Hegyen völgyön át
Megy a légió

Peppe:
Tüske tépi, hőség marja
Mégse remeg meg a karja

Bell:
Megy a millió!

Mind:
Mind a millió!
Mind a millió!

Tharsus:
Százezerfejű halál? Pimaszság tőled, doktor! Ki tudja megszámolni a római légiókat?

Számlálhatatlan
Ez a hadsereg

Thrax:
Reggel ébred Afrikában
Este fekszik Ázsiában

Max:
A világ remeg!

Mind:
A világ remeg!
A világ remeg!

Mucius:
Aki nem remeg, azt megtanítjuk rá.

Robus:
Nem kell többet képzelni magatokról!

Bell:
Mint amennyi vagytok!

Tharsus:
Bőszítő, mikor egy kis nép ugrál!

Peppe:
Nemrég azt sem tudtam, hogy létezik Kyréne! Most itt heversz a lábaimnál Kyrénei Jonatás!

Josephus:
Ő nem kyrénei. Judeai.

Kurro:
Judeáról sem tudtam sokat, míg oda nem vezényeltek. Most már tudom, hogy ízletes lányaik vannak.

Max:
Meg úgy emlékszem, nem isztok bort. Doktor! Isztok bort, vagy nem isztok?

Jonatás:
Ó, hogy fázom ebben a világban! Csak zabálni és ölni tudtok, a Földet el fogja árasztani fajtátok, emberek, akik csak falni és ölni tudnak!

Josephus:
Jonatás, lásd meg: hol vagy?

Jonatás:
Te önmagaddal fizettél az életedért, hozzád nincs szavam! Hogyan hihettem, hogy te segítesz nekünk, te, aki nem tudsz meghalni! Kyrénében mindenki tudta: - miért kell meghalnia!

Josephus:
Azt kellett volna tudniuk, hogy miért éljenek!

Jonatás:
Önmagunkkal nem fizetünk az életért! (lassan feltápászkodik) Hegyen völgyön át megy... a légió? A hegyek meg fognak állítani benneteket! A völgyek el fognak nyelni benneteket! Addig... addig, köpök rátok! (köp) Mind a millióra!

(A katonák nem jönnek ki sodrukból, egyik kiált: Recipe ferrum! - és egyszerre mind a nyolcan keresztüldöfik Jonatást, aki hang nélkül hull Josephus elé. A pengék most Josephusnak feszülnek, de ekkor belép Vespasian.)

Vespasian:
Kardot lábhoz!

(A katonák meglepve és kelletlenül engedelmeskednek.)

Vespasian:
Vigyétek: mutassátok fel a légióknak! Lázadó volt. Meghalt.

Tharsus:
És a másik?

Vespasian:
Életben marad. Én elfogadtam ítéleteteket Kyrénei Jonatás fölött. Josephus Flavius fölött magam ítélkezem!

Katonák:
Ave, Flavius Vespasianus imperator!

(A katonák felemelik és kiviszik Jonatás testét. Kint felmorajlanak a légiók. A császár kíváncsian nézi Josephust.)

Vespasian:
Nem látszol valami megrendültnek. Ha meggondolom -, zavar nyugalmad. Nem sajnálod a testvéredet?

Josephus:
Szép halála volt.

Vespasian:
Értem. A haláltól nem menekülhetett, de megmenekült a kínzástól és agyonkorbácsolástól! Katonaként gondolkodsz. Mivel érted el, hogy nem téged döftek le előbb a katonáim? Mert azt hittem: erre érkezem. Ellened ugyanis nincs bizonyíték. Ludo nem bírta a vallatást. Akik ellened vallhatnának, többé nem beszélnek! S lám, a katonáim is tétováztak veled! Mit mondtál nekik?

Josephus:
Azt mondtam, hogy azonosak a halállal.

Vespasian:
(felnevet) Így már értem. Mintha hájjal kenegetted volna valamennyit. Szeretik, ha félnek tőlük. És néha féktelenek. Kyrénében például nemcsak leverték a lázadást, hanem megöltek minden zsidót. A város tiszta! - jelentették.

Josephus:
A történelem egy rettenetes szakaszának utolsó szemtanúja vagyok tehát.

Vespasian:
Egy tanú mindig marad. Írd meg, amit láttál! Úgy írd meg, ahogy láttad! Róma nemcsak erősebb a többi népnél -, nemcsak érezteti, hogy erősebb, hanem büszke arra, hogy ez megkülönbözteti másoktól. S ha eléggé félnek Rómától, remélem, végre megszületik a béke.

Josephus:
A félelem nem szül békét, uram!

(Két futárt támogatnak be a katonák, akik alig élnek már.)

I. futár:
Egyesültek a markomannok és a dákok. Segít...séget kérnek a Hellespontoson.

II. futár:
Betörtek a sarmaták! Ég a nyugati határ!

Vespasian:
A 95, 96, 97, 98-as légiók Délre fordulnak! Thrax, értesítsd őket! A 99, 100, 101-esek leválasztják a dákokat szövetségeseiktől! Indulj, Robus! Te, Peppe, az ázsiai légiókhoz mégy: tartsák fönn a markomannokat, míg nem indulok! A 200-tól 1000-ig terjedő gall és pannon hadtest a sarmaták ellen megy! Te értesíted őket, Bell!

(A katonák egymás után távoznak. Kint vezényszavak és dal harsan:

Egy-két-há! Nóta!

Hegyen völgyön át
Megy a légió
Tüske tépi, hőség marja
Mégse remeg meg a karja
Megy a millió!
Mind a millió!
Mind a millió!)

Vespasian:
Békére van szükségem, Josephus. Elkísérsz a csapatokhoz, és mindent leírsz, nem kell szépítened egy sort sem! De ilyen apróságokat, mint a kyrénei közjáték, hagyj ki! Említésre sem érdemes!

Josephus:
Értem, uram. Említésre sem érdemes, hogy Kyrénében többé nem élnek honfitársaim.

Vespasian:
Hagyd a honfitársozást! A legtöbb, amit a zsidókért tehetsz: hogy nem teszel értük semmit. Te a zsidóknak úgyis római vagy, a rómaiaknak viszont zsidó. A gyanú árnyéka elkísér, amíg csak élsz, de te húzódj meg az árnyékomban, és írj! A győztesekről nem kérdik mi módon lettek győztesek!

(Kint - A császár vezet! A császár vezet!)

(Cénisz jön, az ágyas szomorúan néz Vespasianra, és Josephus elé ledob egy hadi felszerelést.)

Cénisz:
Csupa sagum és palludamentum az egész város! Ezt Liver küldi a doktor úrnak, úgy gondolja, szüksége lesz rá a hadban. Neked meg füveket hoztam, Vespasian, csak főzd meg egy kis vízben, és kenegesd a lábad, ha kiújulna a rheumád!

Vespasian:
Jól van, öreg csont, úgy lesz! Téged meg el ne szeressen valami derék léhűtő, he? Ha visszatérek, hurkát csinálj, de polip nélkül!

(Vespasian hátbaveri Céniszt, és kilép katonái elé. A császárt végnélküli ujjongás fogadja. A légiók menetelésére mintha megindulnának a falak is.)

Cénisz:
Maga sem jut el oda, ahová készül. Azt hiszem, értem én, miért feszül a homloka a világnak: maga nem szereti önmagát, mégis úgy tűnik, mintha csak magát szeretné. Mert sosem azt csinálja, amit szeretne, hanem azt, amit kell. Most mit bízott magára a császár?

Josephus:
Meg kell írnom a római békét, és a zsidó háborút. (kint a menetelés mindent elnyel)

VÉGE