HYPATIA

Szereplők

HYPATIA
alexandriai filozófusnő

ÁGOSTON
keresztény teológus

MAREB
Hypatia és Ágoston tanítómestere

EPITHEMOSZ
Mareb barátja

IBN SAUD
arab filozófus

STRATONIKE, SIRIANUS
rabszolgából nevelt akadémikusok

HIPIASZ, MANILLA, SILIUS, DEMETRIUS
Hypatia görög tanítványai

ORESZTESZ
a Római Birodalom alexandriai helytartója

TIBER, RUFUS, MARCUS
római katonák

SYNESIOSZ
Hypo püspöke

KYRILLOSZ
Alexandria püspöke

ATHANASIUSZ
a Nagy Rend feje

VAZUL, ISIDOROSZ, HYERONIMITA, ANAKORÉTA, TABENNISI
keresztény tudós szerzetesek

NONNIUS
halász

TANÍTVÁNYOK, KATONÁK, KOLDUSOK, SZERZETESEK

Szín:
Alexandria és a Perzsa-öböl

I. rész

1. jelenet

A 415. évben a kereszténység már nem kívánja tagadni végső célját: a pogány filozófusok megsemmisítését. Konstantinus császár óta a kereszténység üldözött vallásból uralkodó ideológiává emelkedett. Tényleges uralma azonban a szellemi élet területén komoly akadályba ütközik, a pogány filozófusok nagy fölénnyel vívják a hitvitákat, s korántsem ők maradnak alul.

Történetünk idején az Alexandriai Kertben, tizenkét olymposi isten monumentális szobrának félköre előtti központi előadóhelyen gyülekeznek az iskola tanítványai és mesterei. Bár Alexandria nem Athén, hagyományaiban a görög iskolákat követi, s a feszült helyzetben mesterek és tanítványok ezt szándékosan külsőségekkel is fokozzák, - hófehér tógával és tunikával -, mely már anakronizmus környezetük súlyosan díszített sokszínűségében.

Hipiász:
Hypatia nemcsak bíborköpenyt kapott Theodosius császártól hatalmas tudásáért, hanem azt az ígéretet is: amíg él, taníthat! Honorius ezt nem vonhatja vissza! Rendelete ellentmond humánumának!

Manilla:
Elveszíteni ezt a kertet annyi, mint elveszíteni életünket! Ez az egyetlen hely, hol nem uralkodnak zagyva babonák, hol úr a tiszta ész!

Silius:
Hisz épp ez az, hogy itt az ész az úr ...

Demetrius:
Kit bánthat ez és miért? Kinek fáj, hogy van Alexandriában egy kert, ahol a bölcs istenek mosolya vigyáz Platon és Arisztotelész követőire? Mit véthet egy iskola?!

Hipiász:
Ha messze jár az igazságtól, nagyobbat, mint egy hibás császári rendelet. De hát messze járunk mi az igazságtól, éppen mi, akik azt állítjuk: az igazság ténykérdés és nem hitkérdés! A filozófia az igazság tudománya. Az igazság ténykérdés. A tények igazságát már csak mi őrizzük, tehát csak nekünk van jogunk a filozófiához!

(Ibn Saud érkezik, és azonnal csatlakozik a beszélgetőkhöz.)

Ibn Saud:
Juliánus császár azért záratta be a keresztény iskolákat, mert nem bírta elviselni, hogy a filozófiát hittételeken tanítsák. Honorius császár bezáratja - ahogy ők mondják - a "pogány" iskolákat, mert nem bírja elviselni, hogy az igazságot tények világítsák meg.

Hipiász:
Melyből kiderül, mennyit értenek a hatalmasok, a tudományhoz! Számukra mindez visszavágás!

Ibn Saud:
Érdekes gondolat, méltó az elemzésre. Honorius császár tudományok iránti tisztelete Hypatia iránti megkülönböztetett figyelmessége közismert. Váratlan rendeletének súlyos oka lehet.

Demetrius:
Vagy súlyos sugalmazója!

Silius:
Én következménynek tartom a leiratot.

Demetrius:
Minek a következménye, ha nincs előzménye! Oly elzárkózva élünk ebben a kertben, mint a hajdani Vesta-szűzek. Aki nem akar nem tud rólunk, hónapszám ki sem lép innen senki sehová.

Manilla:
Nem esik nehezemre. Kint minden közönséges. A falak tövében emberek hálnak piszokban, mámorban, s a szemük tele van éjszakával és sivataggal.

Silius:
Azaz tömény butasággal.

Hipiász:
Hypatia azonban mindennap kimegy közéjük. Ezt ne felejtsük el. Beszélget velük, szavamra mondom: nem tudom miről! De láttam nem egyszer, ezek az emberek várják őt, sétájának idején kezükkel szedik föl a földről a tökmagot. S ha mindez a "bősz Kyrillosz" prédikációjának idejére esik, a templom bizony olykor néptelen.

Ibn Saud:
A deviáns viselkedés Hypatia jellemzője. Rendkívüli, mert kiszámíthatatlan.

Hipiász:
Tehát kiszámíthatatlan, hogy mit fog tenni Hypatia ezért a kertért?

Ibn Saud:
Semmit sem tehet. De nem ez a kert az Alexandriai Akadémia, hanem ti, Hipiász, a tanítványok...

(Stratonike és Siriánus érkezik. A két fiatal akadémikust lelkes taps és éljenzés fogadja, a tanítványok minden felől közelebb húzódnak, mestereik nevét kiáltják, akik mosollyal üdvözlik őket és Ibn Saudot.)

...és figyelemre méltó mestereik. Örülök győzelmeteknek, Stratonike és Sirián!

Silius:
Nagy vita volt, méltán nyertétek meg. Isidorosz eszmerendszere mély sebet kapott. Úgy beszélik, elhatározta: többé nem vesz részt filozófiai vitán. Betegesen érzékeny ember!

Siriánus:
Ahhoz képest egészen jól bírja a bort. Együtt iszogattunk Sziduri kocsmájában késő éjszakáig.

Ibn Saud:
Együtt inni a legyőzött ellenféllel régi, szép szokás. Azt hittem, kipusztult.

Stratonike:
Ő hívott bennünket, mert tudtunkra akarta adni, hogy Ágoston Alexandriába érkezett.

Ibn Saud:
Ágoston, akit szentnek neveznek, aki az új ideológia megteremtésén fáradozik?!

Siriánus:
Egyetlen Ágoston van, itt van és titokban van itt. Két napja tárgyalnak bezárkózva Kyrillosszal, ezért nem volt ott a vitánkon a püspök, holott máskor valóságos arénai bevonulást művel.

Ibn Saud:
Összefügghet Ágoston érkezése a császári rendelettel?

Siriánus:
Nem tudom. Az okot Isidorosz sem ismeri, sőt olyan érzésem volt, mintha tőlem várna magyarázatot. Valószínűtlen az egész! Ágoston óvatos. Nem valószínű, hogy nyíltan elismeri, mekkora eredmény a keresztény ideológia számára: az Alexandriai Akadémia, "pogány sasfészeknek" nevezett fellegvára a tudománynak - nincs többé!

A tanítványok (felzúgnak):
Nem engedjük! Le a császárral! Éljen a filozófia! Éljen Hypatia!

(A tombolás ellenére azonnal észreveszik a megérkező Hypatiát, s rögtön beáll a csönd. A filozófusnő 40-45 év körüli, de arcán időtlen nyugalom ül. Nemcsak szépsége és értelme páratlan, hanem jelleme is, Hypatia őszinte. Nem tud más lenni. Természetes egyszerűséggel viseli bíborköpenyét, látszik, hogy örömét leli benne.)

Stratonike:
Nagyon vártunk már, Hypatia!

Hypatia:
A helytartó jelezte érkezését. Ha katonái a közelben vannak, hallották az előbbi zűrzavart.

Hipiász:
Oresztész ismer minket, jól tudja: kiáltásunk az elkeseredés hangja volt!

Hypatia:
Híre terjedhet, - az Akadémián lázadók és felségsértők üléseznek.

Demetrius:
Oresztész előbb húzza nyársra minden katonáját, semhogy engedné: neked ártsanak!

Hypatia:
Nem szeretném, ha Oresztész prefektusnak olyan parancsot kellene kiadni, amit nehéz érteni. Nem szeretném, ha ez ott történne, ahol büszkék vagyunk az értelemre, ahol a puszta lét: állásfoglalás!

Ibn Saud:
Hidegen és hivatalosan beszélsz. Nagy okod lehet rá. Talán tudod már, hogy Ágoston Alexandriába érkezett?

Hypatia:
(hevesen felé fordul, habozik) Nem tudtam, hogy már megérkezett.

Siriánus:
De tudtad, hogy jönni fog? Mondd, Hypatia, miért mozdult ki magányából a remetéknél is remetébb Ágoston?

Hypatia:
Nyilvános vitát kíván velem.

(Óriási zaj támad, aggódó és örömteli. Hipiász Hypatiához lép)

Hipiász:
Az évszázad legnagyobb vitája lesz! Köszönjük neked, hogy oly eseményben lesz részünk, melynél nagyobbat nem kívánhatunk!

Manilla:
És győzni fogsz, hiszen egyetlen vesztett vitád sincs!

Silius:
Nincs vesztett vitája Ágostonnak sem!

Stratonike:
Miért nem szóltál eddig?

Hypatia:
A vita bizonytalan, mivel hárman tiltakoztak ellene.

Demetrius:
Tudom az elsőt! Kyrillosz, Alexandria mindenható keresztény püspöke!

Hipiász:
(iróniával) S az ok a logika lineáris összefüggései szerint?!

Demetrius:
Nem tudom, mit mondott, de azt gondolta: a kereszténység nem engedheti meg magának, hogy Ágostont, istenük földi mását kitegyék a pogány női ördög kisértésének!

Hypatia:
(vidám nevetésükre elmosolyodva) Milyen fiatal vagy, Demetrius!

(Oresztész érkezik preatoriánusaival. A helytartó egyenesen Hypatiához siet, a tanítványok barátságosan elkeverednek a katonákkal - látszik, mindez megszokott. Oresztész olyan államférfi, aki elsősorban katona. Szerelme egyformán oszlik meg Hyp és a hatalom között.)

Oresztész:
Istennő elé hívásra vagy kéréssel érkezik halandó. Azzal a kéréssel fordulok hozzád, Hypatia, ezúttal hadd szóljak hozzátok én, a leghűségesebb tanítványotok!

Hypatia:
Figyelemmel hallgatunk Oresztész.

Oresztész:
Kezemben két levelet láttok. Egyik Honorius császár rendelete a nem keresztény hiten lévő iskolák megszüntetéséről. A másik a persepolisi satrapa meghívója az Alexandriai Akadémia mesterei és tanítványai számára, akik előtt megnyitja Perzsia kapuit, s biztosítja, hogy szabadon hirdethetitek gondolataitokat, függetlenül és megbecsülésben élhettek. Ehhez két dolgot teszek hozzá. Először: a kereszténység sosem jut túl az Euphratesen, keleten valóban biztonságban élhet minden tudós. Másodszor: hajóimat rendelkezésetekre bocsátom, bármikor kívántok indulni.

(A csend meghökkenti Oresztészt, Hypatiához fordul.)

Nem vártam lelkesedést, de megértést igen. Ez az egyetlen út, s ez sem áll sokáig nyitva.

Hypatia:
Több katonával érkeztél mint máskor. Történt valami szokatlan, ami nyugtalanít?

Oresztész:
Kyrillosz megnyitotta Alexandriát a szerzetesrendek előtt. Ezért kértem, ne döntsetek, míg nem hallottatok. A várost egy-két napon belül fanatizálják. Tíz szerzetes elég, hogy felboruljon a rend, száz lázadást csinál, kétszáz háborút... Számlálhatatlanul érkeznek a sivatag felől!

Ibn Saud:
A vitára jönnek. Meghallgatni, amint Ágoston legyőzi a "tűz leányát", a "vörös Szehmetet", ahogy Hypatiát bíbor köpenyéről nevezik!

Oresztész:
Bejelentem a Nagy Rend vezetőinek éppúgy, mint Hypatiának tiltakozásomat!

(Csodálkozó moraj. A tanítványok elhúzódnak a katonáktól)

Hypatia:
A Nagy Rend még semmilyen döntésről nem értesített.

Stratonike:
Ágoston viszont a városban van, s a hallottak után meggyőződésem: itt vannak a Nagy Rend tagjai is!

(A kerten szél suhan keresztül. Valamennyien egymásra néznek, egymáshoz húzódnak, mintegy ismeretlen veszedelem árnyékában.)

Oresztész:
E pillanattól kezdve veszélyben vagytok itt!

Hypatia:
A gondolkodó mindig mindenhol veszélyben van. Ezerévek tapasztalata ez.

Oresztész:
A veszélynek fokozatai vannak. Bármely centuriom elmondja alapfokozatait, a praetoriánus összefoglalja az elvet, s én szolgálatotokra állok a stratégiával!

Siriánus:
Nem megyek oda, ahonnan a barbárok jönnek! Süllyedésnek érzem, s az is! Int a császár, és megyünk! A hatalom ily simán győzhet rajtunk? Mindennél fontosabb tehát a captatio benevolentiae, megnyerni a hatalmas közönség kegyét akár gerincünk árán is?! De nekem nincs másom, csak jellemem. Senecát tekintem példának vagy Sokratést és mindazokat, akik kezet emeltek magukra, hogy ne emelhessen rájuk más kezet! És becsülhették magukat utolsó pillanatukig! Százszor inkább az értelmetlen halál, mint az értelmetlen élet. Mert a halál mindig értelmetlen, de az élet lényege értelmében áll, s ha ettől megfosztják, iszonyú marad... Olyan iszonyú, amilyen szörnyű halál nem lehet, ezért választotta szökés helyett méregpoharát Sokratész!

Hypatia:
De nem tanácsolta tanítványainak, hogy kövessék! Az ifjúság nagyhatalom, Siriánus, az ifjúság elé Caesar letérdeltette a Római Birodalmat.

Siriánus:
S most nincs hová menekülnünk a Római Birodalom elől!

Hypatia:
Élet és értelem azonos szavak. Életünk értelme maga a létezés. A többit magunknak kell megteremtenünk. (Oresztészhez fordul) Elfogadjuk a persepolisi meghívást. Köszönjük gondoskodásodat. A hajókba még ma megkezdődik a berakodás. (Tanítványokhoz fordul) Mindenkinek el kell hagynia az Akadémia területét. A hajókon fogtok találkozni egymással, hogy elkerüljétek a (mosolyog) veszélyfokozatokat.

Hipiász:
Magadról szólj, mesterem! Te melyik hajón leszel?

Hypatia:
Vitám Alexandriához köt, utánatok megyek, amint befejeztem.

Hipiász:
Nem hagyjuk el Alexandriát nélküled! Vagy veled lépünk hajóra, vagy sehogy!

(A tanítványok egyetértően bólintanak a három szószóló szavaira)

Silius:
A császárnak megadjuk, ami a császáré: elhagyjuk kertedet, nehogy vád érhessen az iskola fenntartása miatt. De nem hagyunk el tégedet. Ott leszünk vitádon.

Demetrius:
Nem búcsúzunk. Manillával üzenj néha, ő itt maradhat: lány létére nem veszik tanítvány-számba a keresztények. És most .... csendben .... !

(A tanítványok meghajolnak a mesterek előtt és nesztelenül eltűnnek a bokrok között)

Stratonike:
Olyanok vagyunk nélkülük, mint levegő nélkül a tüdő. Vagy gyökér, mely zöldje nélkül földben rekedt.

Ibn Saud:
Döntöttek helyettünk.

Hypatia:
Mellettünk döntöttek. Akarják ezt a vitát.

(A Serápeum felől Epithemosz karjára támaszkodva Mareb jön.)

Manilla:
A nagy tanító jön. (Hypatiához) Te nem tudhatod, hogy hányszor képzeltük el Mareb két nagy és egyformán veretlen tanítványát egymással szemtől szembe! Ő most nagyon boldog és büszke lehet.

Mareb:
Nem, gyermekem, nem vagyok boldog és büszke. Tiltakoztam a Nagy Rendnél ...

Siriánus:
Sosem hittem volna, hogy te vagy a harmadik tiltakozó, agg Mareb! Hiszen nagy tanítványaid nevét ismeri az egész világ: te tanítottad Hypatiát és te tanítottad Ágostont, mikor még Augustinusnak nevezték!

Mareb:
Augustinus...mindig ellentmondott minden szabálynak. Logikája kemény és csillogó, mint arannyal kevert vasérc. Mégis könnyen szárnyal, mint a tűz, s éppoly ellenállhatatlan. Egymaga többeket térített meg a kereszt számára, mint az apostolok. Már fiatal korában legfőbb vágya volt megnyerni magának, aki körülötte él, s minél nehezebb megnyernie valakit, annál jobban akarja. Szoborrá vált korán, s árnyékában számtalan kis ágostonszobor született: szerzetesek és remeték... A keresztények legjobb teoretikusai, egyben politikusok és harcosok. Minden vitádat végighallgatták képviselőik.

Oresztész:
És Athéntől Alexandriáig üldöztek, most pedig bezárják a kört.

Epithemosz:
Túl sokat kérdeztél, Hypatia, s még többet válaszoltál olyasmire, amire szerintük nincs válasz.

Hypatia:
Mindenre létezik magyarázat, tehát válasz is. Az értelmet nem lehet örökké ígérni! A kérdésekre válaszolni kell.

Mareb:
Nem ismerheted előbb a feleletet a kérdésnél. Ágoston, akinek egész életművén a hatalmas halálfélelem sápadtsága ül, aki újraértékelte a görög és római filozófia valamennyi kérdését, nagyon jól tudja, hogy a világértelmet itt a Földön kereső Hypatia alapjaiban rázhatja meg a keresztény misztikát. Ezt nem akarhatja, tehát mást akar. Vissza kell lépned a vitától!

Siriánus:
S akkor az új ideológia nyer anélkül, hogy győzött volna! Ezt akarjátok?

(Tiber jön a katonák mögül, Oresztész elé lépve jelent.)

Tiber:
Szerzetes közeledik a város felől.

Mareb:
Megkezdődött.

Hypatia:
Egyedül kell találkoznom vele. (Oresztészhez) Semmit sem ér a fej, amit fegyverrel kell védeni. És nem látom jelét támadásnak.

Oresztész:
(Tiberhez) A kert területén maradunk. Húzódjatok a tenger felé. Marcus készüljön föl futárszolgálatra. Az utasítást személyesen közlöm vele!

(Tiber lelép és elviszi a katonákat magával. Oresztész Hypatiához lép.)

Sajnálom, Hypatia, most - mikor végre kérsz tőlem valamit: nem teljesíthetem! A katonának is vannak szempontjai, elég helyzetet készítettem elő ahhoz, hogy felismerjek egy tökéletesen előkészített helyzetet, melynek gyakorlott taktikája aggodalommal tölt el. Védelmem alatt maradsz, egyelőre láthatatlan védelmem alatt.

(Oresztész távozik, katonái után. Ibn Saud, Stratonike és Siriánus követik. Mareb és Epithémosz maradnak utoljára. Míg az agg tudós kibotorkál helyeslőn morogja)

Mareb:
Bár előbb fogta volna föl a Birodalom, hogy védeni kell a ritka koponyákat: más dolgok történtek volna azok helyett, amik történtek Mediolanumban, Peluseumban. Élne Symmachus és élne atyád, Theon... Igaz, keress föl a Serápeumban, átadom Theon utolsó levelét....

Hypatia:
Ne a levélre vigyázz, magadat őrizd meg nekünk!

(Athanásiusz hallja ezt a párbeszédet, de Mareb távoztával Hypatia egyedül hiszi magát, és iszik Pallasz Athéne korsójából.)

Athanásiusz:
A Nagy Rend üzenetét hozom alexandriai Hypatiának, aki bíborköpenyben áldoz a pogány istenek szobrai előtt!

Hypatia:
Ha áldozat a szomjúság oltása ...

Athanásiusz:
Ismerjük önmagunkat, ezt tanítod. Tudod tehát, áldozat, ha a szomjas lélek csitul. (Másképp) Az Ágostonnal folytatott vita holnapután lesz a Bazilikában. A benyújtott tiltakozásokat elégtelennek találtuk. Ágoston és Hypatia tanításai a fundamentális dogma területén metszik egymást, ezt jelöltük témának!

Hypatia:
Elfogadom, Athanásiusz.

Athanásiusz:
Először találkoztunk, és nevemen szólítasz. Honnan ismersz engem?

Hypatia:
Először Mediolanumban láttalak, ahol Symmachusnak kellett volna vitáznia Ambrósiusszal, de Symmachust útközben baleset érte. Te hoztad a halálhírt. Másodszor Peluseumban találkoztunk, ahol apám, Theon készült vitázni Isidorosszal, de hirtelenül érte a halál. Ezt a hírt is te hoztad. Most harmadszor találkoztunk és megismertelek.

Athanásiusz:
Sosem jártam sem Mediolanumban, sem Peluseumban.

Hypatia:
Nekem kellett volna vitáznom Mediolanumban és peluseumban. Mások haltak meg helyettem, és azóta félek!

Athanásiusz:
Ha félsz, - lépj vissza a vitától! Ágoston hajója csak holnapután érkezik, van időd.

Hypatia:
Nem értem jól ezt a mondatot! Ágoston még nincs Alexandriában?

Athanásiusz:
(feszülten) Hajója holnapután érkezik.

Hypatia:
(elgondolkozva) És addig van időm - visszalépni. Félreértettél, nyilvánvaló. Félelmem nem gyávaságból fakad, hanem az erőszak elleni tehetetlenségből. Látod, az olymposiak korsójában örökké friss a víz. Kelet istenei előtt örökké ég a tűz. Feloldhatóbb ellentmondás annál, semhogy mi egyformán lássuk. Menj vissza a városba, mert bár vendég mindenki, aki e kertbe lép, nem tudom meddig biztosíthatom neked a vendégjogot, ha minden szavad inkább leplezi a valót, mintsem feltárja.

Athanásiusz:
Ne felejtsd: jogod van visszalépni. Én figyelmeztettelek, s te döntesz!

2. jelenet

A püspöki palota és a Bazilika által határolt téren Demetrius és Silius várakozik. Ugyanerre vezet az út a kikötőhöz és a piacra, állandó a mozgás. A templom tövében koldusok tömege kéreget, egyedül Hádész alszik mélyen és nyugodtan.

Silius:
Hipiász ötletei néha döbbenetesek. Épp itt ad találkozót Manillának, ahol nyüzsögnek tetvek és koldusok. Azon kívül, hogy undorító szagukat idáig érzem, szellemem is undorodik a meggyőződéstől, hogy egytől-egyig fizetett delatoresek.

Demetrius:
Kivéve az alvót. Teste rezzenéstelen, magas homloka ráncolatlan, öltözete inkább utazásra készült, mint csavargásra. Fogadni mernék - idegen!

Silius:
Figyelj! Hieronymiták mennek Kyrilloszhoz!

Demetrius:
Kik azok a hieronymiták? A négy éjszínű pap?

Silius:
Jeromos követői azért viselnek feketét, mert szerintük az istennek is van halála. A gyász-színnel fejezik ki, hogy imádni csak a szentséget lehet. Kyrillosz fő támaszai.

Demetrius:
Honnan tudod te ezt?

Silius:
Pszt! Az Anakoréták és a Tabennisiek is Kyrilloszhoz mennek. Valami készül a püspöki palotában!

Demetrius:
Anakoréta jelentése akik visszavonultak. Ők a barnacsuhások? Vagy a szürkék?

Silius:
A szürkék a Tabennisiek, betegápoló és kolduló rend, mindenütt jelen vannak. De az Anakoréták valamennyi rendje sivatagban él, alapítójuk, Antónius, nagyon komolyan gondolta a visszavonulást a nagyvárosok bűnös nyüzsgéséből. Úgy látszik, azóta módosították véleményüket, kivonultak a sivatagból és bevonultak Alexandriába.

(Hipiász és Manilla érkezik, Demetrius látja meg őket előbb)

Demetrius:
Szóval Manilla elé mentél, mi meg itt nézzük tűző napon a papok sétáját! A félvilág szerzetesei besétáltak már a püspöki kapun!

Hipiász:
Biztos lehetsz benne, hogy jönni fog a másik félvilágé is, ugyanis itt lesz a vita holnapután, a Bazilikában.

Silius és Demetrius:
A Bazilikában?!

Manilla:
Befogadó képessége ötezer fő. Nagyobb, mint a római cirkusz, hatásosabb, mint az athéni stadion, rejtélyesebb, mint a konstantinápolyi mauzóleum. Egyenesen arra építették, hogy a láthatatlan isten hatalmát hirdesse.

Hipiász:
Képzeljétek el benne Hypatiát és emberközpontú gondolatait, ha tudjátok! Én képtelen vagyok rá!

Silius:
Engem nem érdekelnek ennek a kolosszusnak a méretei, csak a hatása! Látni szeretném belülről!

Demetrius:
Az élő ember hatása a legerősebb. Hypatiáét a bőrömön érzem, borzongok, ha rágondolok. Szavai száguldanak, mint tengerár, beletörnek a parti sziklák, feketék, barnák, szürkék mindannyian!

Manilla:
Csendesebben! A zöld sziklák jönnek: a Bazilita rend. Maga az alapító Vazul vezeti őket, akit keresztény Diogenésznek neveznek. Stratonike szerint tudós szerzetesek legnagyobbja, akihez Isidorosz is tanulni jár!

(Hádész felkönyököl, majd feláll és átsétál a kis csoporthoz, egyben kifelé sodorja őket a térről.)

Hádész:
Tetszetek nekem, bár Hypatia tanítványaihoz méltatlan, sőt ostoba dolog ily közelről tapogatni az ellenfelet. Akit kerestek úgysincs itt.

Demetrius:
Azt hittük, idegen vagy!

Hádész:
Messziről érkeztem, kétségtelen. Nehezen tudnátok mondani földet, melyet nem ismerek, s olyat is, hol ne ismernék mesteretek nevét. A vitára jöttem, mint oly sokan, de más érzéssel.

Hipiász:
Ha érzéseidet tudomásunkra hozod, elárulhatod nevedet is.

Hádész:
Hádész vagyok.

Hipiász:
Ne nézz minket bolondnak! Hádész egy isten neve, a tizenharmadik alapgondolaté, aki nagyobb, mint a tizenkét olymposi együttesen!

Hádész:
Hypatia véleménye oly elismerő, hogy végre egyszer örülök, mert Hádész a nevem. Sok bajom van miatta, az emberek babonásak, s félnek tőlem, holott nevemről atyám tehet, nem én. A magány csavargásra szoktatott. Vándor lettem, bálát rakok, hullát temetek....

Silius:
Odanézzetek, micsoda pompa és fény! Égkék köntösük csupa vertarany!

Demetrius:
Helios papjaira hasonlítanak, mintha semmi közük nem lenne a keresztrefeszített ácsfiúhoz!

Hádész:
Nem sok van, ez tény. Csak a kezdet érdekli őket, sosem a befejezés.

Manilla:
A Salvatoriánusok csak azóta ismerik el a pápát keresztény egyházuk fejének, mióta Synésiosz belépett közéjük. Úgy látom, ő is itt van!

(Nevének említésére Synésiosz kiválik a Salvatoriánusok közül, és a tanítványok felé indul. Hádész ugyanakkor távolodik.)

Hipiász:
Nézd, istennevű, aki felénk közeledik: Hypatia tanítványa volt, s most Ptolemais keresztény püspöke, de levelezése a mesterrel meg nem szűnt.

Hádész:
(egyre távolabb) Meg akarom nézni, mitől váltak nyugtalanná a koldusok. Eltűntek a piacra menők, senki sem igyekszik a kikötő felé....

Silius:
(fülel) A Nagy Rend közeledik. Hallom az ostorcsattogást!

(Silius Hádészhez csatlakozik, Synésiosz a tanítványokhoz lép)

Hipiász:
Üdv néked, közülünk való! Nincs szükséged egy írnokra, aki feljegyzi a holnapi vitát? Kettőre? Háromra?

Synésiosz:
Menjetek vissza az Akadémiára, s ne mozduljatok Hypatia mellől! Nem vagytok már tanítványok, hanem a vita tudós hallgatói! Az utcán minél kevesebbet mutatkozzatok. Ki az a csavargó, Siliussal?

Demetrius:
Nem tudunk róla többet, mint nevét, de az roppant szellemes. Hádésznak nevezi magát!

Synésiosz:
Több óvatossággal ismerkedjetek. Az idegenek korántsem barátaitok. Hypatiának mondjátok meg: összehívták a szerzetesrendeket, mert Ágoston visszautasította a Nagy Rend által kijelölt tételt. Kötetlen vitát akar. Továbbá nem fogadta el a Bazilikát a vita helyéül.

Manilla:
Szeretem Ágostont! Végre egy reális keresztény!

Hipiász:
Ő az Akadémián akarja a stoát?

Synésiosz:
A Serápeumban akarja, a halál-kultusz ősi szentélyében, s ez egy kissé kihozta sodrából a szerzeteseket. Elsősorban a Nagy Rendet.

(Athanásiusz hangja közeledve: Térjetek ki Isten szolgáinak! Térjetek ki Isten szolgáinak!)

Mennem kell. (indul, majd megtorpan) Oresztész figyelmét hívjátok fel arra: régi csempészösvény vezet a tengerpartról az akadémia-kertbe. Hasztalan őrzi a kertet, ha a sziklákat nem őrizteti.

(Synésiosz besiet a püspöki palotába. A tanítványok Hádészhoz és Siliushoz csatlakoznak, mintegy hátrálva az érkező vezeklők elől, akiknek csuhája inkább szederjes a vértől, mint fehér. Ütemesen ostorozzák magukat. Legjobban Athanásiusz, akinek hangja felismerhető, egyébként csuklyájuktól felismerhetetlenek.)

Athanásiusz:
Térjetek ki Isten szolgáinak! Térjetek ki Isten szolgáinak!

Hádész:
Ezt a hangot ismerem! Tizenkét évvel ezelőtt egy gyilkosságot vezényelt ilyen nyugodtan, Mediolanum déli határán.

Silius:
El kell mondanom Oresztésznek. Évek óta gyűjt minden hírt Mediolanumról, hátha éppen a tiédre van szüksége?

Athanásiusz:
Térjetek ki Isten szolgáinak!

Koldus:
(eléje csúszik) Áldj meg, szenvedések atyja!

Koldusok:
Áldd meg a mi szenvedéseinket...

(A Nagy Rend áldást osztva vonul be a püspöki palotába.)

Silius:
Nem először látom, de mindig újra a velőmig borzaszt a megáldott kín.

Hipiász:
Vajon mit mondhat Hypatia ezeknek a (a térdeplő koldusok felé int) mikor kijön közéjük?

Demetrius:
Igaza van Synésiosznak: vissza kell mennünk az Akadémiára. Valami érthetetlen és félelmes folyik idekint.

Silius:
Előbb Oresztészhez, fiúk. Hádész tartogat egy-két meglepetést.

Hipiász:
Oresztész ott van, ahol Hypatia. Ha az Akadémiára megyünk megtaláljuk a helytartót is.

Manilla:
Félek itt! Induljunk innen amíg meg nem fordulnak a koldusok!

(Manilla kézenfogja Hádészt és magával húzza. A fiúk sietve követik őket.)

Hádész:
(visszanéz) A koldusok nem fordulnak meg. Ők leborulnak.

3. jelenet

Az Akadémia-kertben alkonyodik, az istenszobrok fehér sziluettje nyugtalanító. Oresztész katonái fel-feltűnnek, jelenlétük azonban állandó: hol egy jóízű katonaröhej, hol fegyverzaj és parancsadás jelzi. Tiber és Rufus egymással szemközt érkezik az olymposiakhoz.

Rufus:
Minden rendben, Tiber? A tengerparton legnagyobb veszély Morpheus isten... Zúg a víz, kész altatódal!

Tiber:
Nagy útvesztő ez a kert, tele van szoborral. A fiúk szólongatják őket, az egyiket meg is ölelték, azt remélve: Claudia jött utánuk... De csak Psyche volt.

Rufus:
Ha jobban besötétedik, könnyen egymásnak szaladhatunk. Vagy valamelyik nagyeszűnek! Én még ilyen fegyelmezetlen embereket nem láttam. Itt csüngenek folyton az olymposiak körül, vonzza őket ez az istencsoport, mintha nem volna elég márvány a kertben. A három fiú kész veszedelem: megrészegedtek az örömtől, hogy újra itt lehetnek!

Tiber:
Bár itt lenne az összes kölyök, nemcsak ez a három. Marcus szerint fáklyás fantomok kószálnak az utcákon.

Rufus:
A fantomoktól még betérhetett volna Szidurihoz egy kancsó borért!

Tiber:
Ha átadja jelentését Oresztésznek, itt lesz a bor is, meg ő is. Addig nézzünk körül, ez sosem árt.

Rufus:
Elkelne itt is néhány fáklya.

Tiber:
Megtiltotta Oresztész.

(A katonák előbbi érkezésük irányába távoznak. Stratonike és Siriánus jönnek. Egymás kezét fogva magállnak Pallas szobra előtt.)

Stratonike:
Még mindig remélek. Hypatia harmóniája erősebb, mint saját vágyam az örök nyugalom után. Szeretném megköszönni neki életünket. Nem sejtheti mennyire hálásak vagyunk neki sorsunkért, hogy többek lehetünk mint gondolkodó rabszolgák.

Siriánus:
Késő minden remény, Számunkra ez a kert volt a világ, nem tudunk kilépni oda, ahol általános a megalkuvás. Felszabadított rabszolgának fájnak a legjobban a rabszolga gondolatok.

Stratonike:
(suttog) Még mindig remélek.

Siriánus:
Emlékszel az etruszk feliratra: "Szép életemet befejeztem, mielőtt szépségét elveszíteném". Hypatia hosszan nézte a sírverset, s megjegyezte: "Az élet szépsége éppúgy belefér egy pillanatba, mint száz évbe!" A száz évre húzódó önáltató reményt elutasítom. Homokra épült a világ ... Meg sem születni a legnagyobb szerencse, s utána rögtön: ha visszatérhetünk a semmibe.

Stratonike:
Fogd a kezemet mindvégig, Siriánus! Iszonyú elképzelni, hogy átlépve Hádész kapuján egyedül érkezem.

Siriánus:
Pallas legszebb papnője nem érkezhet kiséretlenül! Ha nem tudott elválasztani minket az élet, a halál képtelen rá, kedvesem!

(Siriánus és Stratonike egymást átölelve továbbsétálnak. Másfelől Hipiász az olymposiak elé vezeti Hádészt.)

Hipiász:
A tizenkét olymposi a kert középpontja. Beszélő isteneknek nevezi őket a nép, bár senki nem hallotta hangjukat. Csodás formájuk megmozgatja a fantáziát. Hypatia gyakran itt pihen meg, s ha éjszaka későig dolgozik, a hajnal itt találja az istenek előtt.

Hádész:
Egészséges életmódnak nem nevezhető, de még mindig jobb, mintha az egész éjjelt a könyvtárban töltené.

Hipiász:
Nem hiszek a cinizmusodban. Láttam a hatást, mikor találkoztatok. Áruld el, milyennek láttad őt te, aki annyi más arcot láttál bejárva messzi földeket? Ilyennek gondoltad mikor még nem ismerted?

Hádész:
Nem szokásom elképzelni az ismeretlent. Hypatia egy név volt számomra, annak az embernek a neve, aki nemcsak felismeri a tényeket, hanem érti az összefüggéseket is. Most már tudom: nem jellemzi sem halálfélelem, sem élniakarás. Arca tiszta és komoly, hiába érte sok csapás, mégsem szenvedő. Nem csalódott, mert messze áll tőle a gőg, mellyel pedig vádolják nem egyszer elvonultsága miatt. Tartok tőle: mindig eléri, amit akar.

Hipiász:
Tartasz attól, hogy eléri célját?

Hádész:
Aki célhoz ér, megfizet érte.

(Egyik oldalról Tiber és Rufus, a másikról velük majdnem egyszerre Marcus érkezik. Hipiász hozzájuk fordul.)

Hipiász:
Remélem, áll a légió mint a cövek még a Synésiosz-féle csempészösvényen is! Egyébként magyarázzátok meg nekem, honnan ismeri Ptolemais keresztény püspöke a tenger vámszedői titkos útjait?!

Tiber:
Én nem csodálkozom azon, mit ismernek a papok, de azon meglepődnék, ha kiderülne, hogy valamit nem ismernek.

Rufus:
Ismertem én is az ösvényt, de nem jutott eszembe, hogy jelentősége lehet. Marcus és a korsó, látod fiam, ennek már van jelentősége! Vörös?

Marcus:
A vér sápadt mellette. Igaz bor ez.

Tiber:
S te igaz barát, mondtam én! Hol jártál?

Marcus:
(Hádészre mutat) Ki ez a gladiátor?

Rufus:
Pompás fickó. Nyugodt, mint az erő maga, s éppoly félelmetes. Kalandokat sejtet, néhány veszett balegyenest.

Tiber:
Próbáld meg, ha érdekel. Az élettapasztalat legtöbbször úgyis balegyenes vagy jobbhorog.

Hipiász:
Hádész behúzza neked, ha akarod!

Marcus:
Ha befogadtátok, engem nem zavar. Igyunk!

(Mindnyájan leheverednek. Marcus Hádészt kínálja először, majd a korsó körbejár. Az alkonyt este váltja föl.)

Fábiusnak vittem parancsot. Nem indulunk Núbia ellen. Alexandriában maradunk.

Hádész:
Tehát Oresztésznek fontosabb Hypatia, mint Núbia meghódítása?

Tiber:
Oresztésznek mindennél és mindenkinél fontosabb Hypatia. Sokba kerül ez a rajongás a Birodalomnak. Bár nem a helytartó az egyetlen, aki tönkrezúzza magát a filozófusszív szikláin, de rájuk mindenki odafigyel.

Rufus:
Ez a képtelen helyzet sem állna fönn, ha Hypatia hajlandó a házasságra. Ugyan ki merne törődni az afrikai helytartó feleségének gondolataival?!

Hipiász:
Lassabban az okoskodással, uraim! Hypatiának nincs helye senki oldalán, mert ő maga egy helyzet! Nagyon rég küzdenek azért a keresztény papok, hogy a szentjózsefek és szentjózsefnék korában az ösztön jászolához térdepeltessék ezt a független szellemet. De kérdelek benneteket: ugyan ki törődne az afrikai helytartó gondolataival?!

(A katonák Hipiász szavai alatt elbóbiskolnak. Az istenek fejét hirtelen fény önti el. Kozmikus hangok suttognak, halhatatlanok fecsegnek fellegeikben.)

Zeus:
HÁDÉSZ!

(Az istenek viharként ismétlik: HÁDÉSZ! HÁDÉSZ! HÁDÉSZ!)

Marcus:
(az álom határán) Túl erős a bor. Hallucinálok.

Tiber:
(ugyanúgy) Vihar lesz. Érzem leheletét. Perzsel a hőség, lever, mint mészáros a tulkot....

(A katonák egymásra dőlve szenderegnek, Hipiász viszont megragadja Hádész karját.)

Hipiász:
Téged szólítanak! Nézd a fejüket, hogy ragyognak! Élnek! Élnek az istenek!

Héra:
- de az ember még nem érett meg gyümölcsei számára!

Poseidon:
Csak a halandók halhatatlanok -

Pallas:
- de a halhatatlanok halandók!

Hephaistosz:
Mi az ő életüket éljük -

Hestia:
- ők a mi halálunkat halják!

Arész:
Általunk.

Aphrodite:
Értünk.

Hermész:
Éppen ezért -

Cérész:
- vagy ennek ellenére!

Apollon:
Keresd a nagyszerű kivételt -

Artémisz:
- ne tűrd az ocsmány szabályt!

(A fény kihuny, a mozdulatlanság tökéletes.)

Hipiász:
Soha szebb álmom ne legyen: az örökkévalóság visszfényét láttam mozdulatlan arcukon. Vagy sok bort ittam, s azt láttam, mit látni rég kívánok! (Hádészhoz) Mit láttál te, mit értettél meg?!

Hádész:
Ha minden rejtélyt megoldasz: végessé vélik a végtelen. A végtelent akarod megoldani?

Hipiász:
Kérdezed ezt tőlem, vagy tanácsolod nekem?

Hádész:
Látod, egyszerű kérdésemben tanácsot érzel. Ha válaszoltam volna, a saját beleérzésnek nyoma sem lehetne. Ezért hatásosabbak a jó kérdések a legjobb válaszoknál. A kérdés előrevisz, a válasz megállít, különösen, ha kategorikus. Mesterednél egyensúlyban vannak a kérdések és feleletek, s ha semmi többet nem tenne ennél, mint ily következetesen alkalmazza a dialektikát, akkor is ... (Megragadja Hipiász karját) Ott! Ott!

Hipiász:
(suttog) Csuklyás árnyék! Talpra praetorianusok! Csuklyás árnyékot láttunk a fák közt!

Tiber:
Árnyékot látni itt igazán nem csoda!

Marcus:
Nem szeretem a démon-háborút.

Rufus:
Ki tudja, hány ösvény létezik, melyről nincs tudomásunk, de ismeri más? Kétszerezem az őrséget a sziklák körül!

(A katonák három különböző irányba távoznak)

Hádész:
Tovább vezetsz, vagy beszélő szobraidnál kívánod tölteni az éjszakát?

(Synésiosz hangja: Hittem abban, hogy a keresztény eszmerendszer meg fogja változtatni az emberiséget ...)

Hipiász:
(suttog) Itt maradunk! Synésiosz minden bizonnyal Hypatiához beszél, s én szeretnék ma éjjel a mester közelében maradni. Ne töprengj! Két tudóst kihallgatni nem több, mint titokban ülni végig egy logika-előadást!

(Hipiász és Hádész eltűnik a bokrok között. Hypatia érkezik Synésiosszal. A filozófusnő most könnyű kék tunikát visel, hasonlót Synésiosz köntöséhez. Leülnek Pallasz elé.)

Synésiosz:
... de elcsüggedtem, s ma már nem hiszek. A népet váratlanul érte a megváltás gondolata, legtöbben félreértik. Eldobják az egyéni felelősséget, mellyel saját sorsukat alakíthatnák, mindent a papokra hagynak. A papok pontosan ezt akarják. ebbe soha oly tisztán nem láttam bele, mint ma délután, ahol egytől egyig a nép nevében beszéltek.

Hypatia:
A nép rejtélyes, mint a hieroglifák. Beszélhet nevében bárki, mert senki sem ismeri lényegét.

Synésiosz:
Szép megállapítás, Hypatia, s talán számodra igaz is. De én egészen közelről látom a sokat emlegetett népet, s bizony rejtélyét nem találom. A nép mosdatlan és ravasz, s ha csak kétszínűségben nincs fenség, másutt nem lelhető. Megtanulták már, hogyan kell keresztlevelükhöz álláskérvényt csatolni: jövedelemhez juttatni a keresztényeket a legsűrűbb teendőm, mióta püspöki székben ülök. És tehetségtelenek, de a tehetség hiányát pótolja náluk a törtetés. Feltartóztathatatlanul csörtetnek előre, bivalycsorda melyet egy tudományra idomítottak, az afirmációra, állandó és ellentmondás nélküli helyeslésre a fennálló rendnek! Ha nem tudnám, hogy iszonyodsz az alázat pózaitól: térdenállva könyörögnék - ments meg engem, Hypatia, a kisszerűségtől!

Hypatia:
Egy út van, mondod. Ahol nincs alternatíva, ott az igazságból hiányzik valami. Ne akard készen kapni a másik utat: teremtsd meg. Bizonyíts, ez az örökké létező Másik Út. Mit alkottál egyedül, csak magad?

Synésiosz:
A te életrajzodat!

Hypatia:
Egy pogány filozófusnő életrajzát a keresztény férfiteoretikusok számára?!

Synésiosz:
Először hallom hangsúlyozni nővoltodat! Először látlak kék köntösben is, holott ez az igazi színed, jégkék ragyogás, jéghideg izzása sok-sok ezerévnek ... Mondd, Hypatia, van valaki ebben a kertben, kit nem fogsz elküldeni, mint egykor engemet?

Hypatia:
Nézz körül: természettől rendelt igazság már csak ebben a kertben van, ahol Zeus oldalán Héra áll, s a tizenkét halhatatlan közül ugyanannyi a nő, mint a férfi. De az új vallásban az Egyisten - férfiisten és körülveszik férfiszentek, férfiangyalok. Hová tettétek a szelíd Hestiákat, az Aphrodite kedvű lányokat? Hová a Pallasz vezette csatákat? Hérára miért raktok láncokat? Miért tűnt el Artemisz szabad lépte, magányos nevetése a büszke hegyormokon? Miért nem Cérésztől, az asszonytól függ az utód születése? Rabszolga lett a nő, csupán biológiai funkció edénye. Istennek második teremtménye az asszonyi állat - azt hiszem, ennek kifejtése Ágoston kedvenc tétele. A doktorok doktora szerint az alázat a sorrend tudománya. Tegnap azt morogták felém a koldusok: Hypatia, szülj gyereket! Nagyon kérlek: ki ne felejtsd életrajzomból! Ez korod igénye felém, ki fejemben hordok múltat és jövőt!

Synésiosz:
Bennünket silányít le a silány igény, és nem tégedet.

(Synésioszban bennszakad a szó, a kert hirtelen lángoktól válik világossá, melyek magasra csapnak. A kertben katonák cikáznak, rövid parancsok hallatszanak, majd Rufus katonái egyfelől Athanásiuszt vezetik be, másfelől Oresztész érkezik. A katonák tisztelegnek. A beállt csendben hallatszik a lángok emésztő lobogása. Oresztész Athanásiuszhoz lép, és letépi derekáról az övként használt korbácsot.)

Synésiosz:
Fogolyként vezetik a Nagy Rend főnökét! Nem melléfogás ez, helytartó?

Oresztész:
Ez az ember az, akit tizenkét éve kerestem. Mindig nyomában járt a pusztulás: Symmachustól egyenes az út Hypatiáig! A felgyújtott Serápeum bizonyítja, - megállni nem akart!

Hypatia:
A Serápeumban Mareb és Epithémosz!

Oresztész:
Mit számít két aggastyán annak, aki addig korbácsolta Symmachust, míg a szerencsétlen tudós teteme csordától taposott hullának látszott már. De látták a tettet. Azon az éjszakán, míg a gyilkosság után nyugodtan aludtál - valaki megjelölte a hóhérszerszámot. S mivel téged nem ismert, saját nevével jelölte meg! Itt van a név!

Synésiosz:
(átveszi az ostort, nyeléről betűzi) HÁDÉSZ!

Athanásiusz:
(felnevet) Hádész jelölte meg? S hol van maga Hádész? Hol a halálisten, a tanútok!

(Marcus siet kormosan égetten Oresztészhez.)

Marcus:
A Serápeum menthetetlen. A tűz terjed. A lángok átcsaptak a könyvtárra.

Oresztész:
Meg kell állítani bármi áron! Vond össze a cohorsokat! (Marcus el. Oresztész Rufushoz) Fejeddel fizetsz ezért a viperáért! (Elsiet)

Rufus:
Gyerünk kígyócskám.

Athanásiusz:
Azt tesztek velem, amit akartok, akkor is vallom: a ti fajtátokat addig kell taposni, míg alázatot tanul!

Rufus:
Majd tőled vesszük a leckéket!

(A katonák Rufus intésére elvezetik Athanásiuszt. Ugyanakkor Tiber támogatja feléjük Marebet és Epithemoszt. Hypatia önfeledten eléjük fut, s karjába zárja Marebet.)

Hypatia:
Mareb! Drága jó atyám!

Epithemosz:
Ültessük le, s bizony nekem sem árt a pihenés. Forró az út, a tűz terjed. Megjósolta Erathosztenész, hogy a könyvtár második égése egyben az utolsó.

Mareb:
Nincs béke az alexandriai kertben. Füst borítja az istenkirály fejét. Sokféle a napfogyatkozás, de ennél nincs feketébb. Hozzád indultunk Theon levelével, mikor jött Siriánus és Stratonike kérve: hadd töltsék a szentélyben az éjszakát. Nem tudtam, hogy nem látom többé őket, ha megadom az engedélyt.

Hypatia:
A szentélyben voltak, mikor kigyúlt a tűz?

Epithemosz:
(Együtt bólint Marebbel) Nem tudom, hogy miért történt így, de így történt.

Synésiosz:
Az igazság mindig magától érvényesül.

Hypatia:
Az igazság sosem érvényesül magától és sosem akkor, mikor kellene. Ha volna igazság, akkor lenne isten, mert az igazság lehetne az emberek ura. Nélküle azonban üres az ég, s a földön egyetlen isten jár: a halál istene.

(Mareb Hypatiával, Epithémosz Synésiosszal távozik. Hádész és Hipiász kihámozódnak helyükről.)

Hádész:
Akinek így fáj az igazság hiánya, annak nem fáj semmi más.

Hipiász:
Azt mondtad: eléri célját.

Hádész:
Hogyan mondta Synésiosz ... ? ... jégkék ragyogás, jéghideg izzása sok-sok ezerévnek ! Bokájáig sem ér ez a tűz, mely a régi jelképeket égeti el! Te, fiam, didergő álmaiddal mesteredhez képest multista vagy! Számára üres az ég - végiggondolhatatlan mi mindenre rávezetheti ez a nézete! S mily mosollyal monda ezt! Felejthetetlen ragyogás, ezüstfény sötét lombokon.

Hipiász:
(makacsul) Azt mondtad: eléri célját, bár megfizet érte. Mi az igazság ára, Hádész?

Hádész:
Az igazság ára, gyermekem, az igazságtalanság. És a - csend.

(A tűz emésztő ropogással közeledik, de Hádész és Hipiász mozdulatlanul állnak egymással szemközt.)

II. rész

1. jelenet

A püspöki palota nagytermében gyülekeznek a szerzetesrendek képviselői, egyelőre Isidorosz és Synésiosz.

Synésiosz:
Athanásiusz többet árt nekünk fanatizmusával, mint egy jól felszerelt pogány hadsereg. Iszonyú ember. Te, Isidorosz, aki Theon ellenfele voltál Peluseumban, és ott voltál Mediolanumban is: mennyire látod megalapozottnak az Athanásiusz elleni vádat?

Isidorosz:
Pogány propaganda az egész. Theon annak idején vesztésre állt, s ezt nem bírva elviselni, mérget ivott.

Synésiosz:
Vagy mérget itattak vele.

Isidorosz:
Pogány propaganda.

Synésiosz:
Mily keményen mondod a hellén apostatákra: pogány! S mit jelent ez a szó? Szelídet, természet ölén élőt, azokat, akik fegyver ellen nem fordulnak fegyverrel!

Isidorosz:
Nyíltan ellenállót jelent. Puszta létük állásfoglalás, - ahogy Hypatia hirdeti!

(Hyeronimita és Anakoréta jönnek. Utóbbi leül, előbbi csatlakozik a beszélgetőkhöz.)

Hyeronimita:
A Bazilita rend Isidorosz testvérre bízta képviseletét? Méltán! Bár engem foglalkoztat: hogyan nyerhette meg Hypatia a vitát Peluseumban, épp az Asztronómiai Kánon területén, egy olyan tudóssal szemben, aki a csillagpályák kiszámíthatóságának szenteli életét?

Isidorosz:
Hieronymita testvéreink nem tüntetik ki jelenlétükkel vitáinkat, így nehéz erről beszélnem. Váratlan volt számomra, hogy Hypatia apja helyére lépett, mikor még el sem temette. Váratlanul ért az is, hogy az asztronómiai kánont matematikával kombinálta, s a Nap- és Hold-fogyatkozások kiszámíthatóságának tételét olyan egyenletrendszerben állította föl, melyben az egyenletek számánál több az ismeretlen!

Synésiosz:
Diophanészt alkalmazta gyakorlatban.

Hyeronimita:
Hihetetlen!

Isidorosz:
És azóta is fejlődtek. Siriánus és Stratonike új állandókat ismernek, könnyedén helyettesítenek, ahol mi számításokat végzünk, így a kombinációkra dupla idejük marad!

Anakoréta:
Ha semmi másért, de a gondolkozásnak ezért a túlzó fokáért a pogány iskolákat el kell pusztítani.

Synésiosz:
Kívánsága Siriánus és Stratonike esetében beteljesedett. Kit tisztelhetek az Anakronéta rend jóstehetségű képviselőjében?

Anakoréta:
Névtelenek vagyunk mindannyian. Maradjunk névtelenek.

Hyeronimita:
Igaz, csak a pogányok szeretik a nagy neveket. Mintha nem a névtelenek irányítanák a világot! A szellemóriások felnőttet játszó gyermekek, akiknek fogalmuk sincs a való világról!

Synésiosz:
Ha a földi világ nem a való világ - a megállapítása csodálatos!

(Belép Cirill püspök, mögötte Tabennisi, aki alázatosan köszönti a jelenlevőket, majd elfoglalja helyét. A püspök intésére a többiek is így cselekszenek, bár meglepi őket Cirill vezeklőköntöse.)

Kyrillosz:
Nem püspöki díszben jöttem, a Nagy Rend köntösét szándékosan viselem. Athanásiusz helyett vagyok itt, mert ő a pogányok foglya, ahol gyilkossággal és gyújtogatással vádolják.

Synésiosz:
Tettenérték. Ott voltam, láttam.

Kyrillosz:
Fogalmazzunk pontosan. Athanásiuszt azért fogták el, mert egyetlen idegen volt a kertben, akiről nem tudták, miért van ott. Nem tudták, hogy az én üzenetemet vitte Hypatiának: haladéktalanul hagyják el a várost, melynek a császári rendelet okozta megromlott közhangulatáért nem felelhetünk!

Synésiosz:
Miért nem kapott Hypatia erről nyílt figyelmeztetést? Miért nem tudtunk erről mi sem?

Isidorosz:
Vajon tudomással bír-e felőle Ágoston?

Anakoréta:
Miért nincs és miért nem volt jelen még közöttünk szent testvérünk?!

Tabennisi:
Hol van ő?

Kyrillosz:
(Egyre jobban elkomorulva a kérdésektől) Éppen ezért kértem, hogy a rendek egyetlen teljhatalmú képviselőt küldjenek ... Amit elmondok, arról eddig csak a Nagy Rend tudott ... Őszentsége, Innocentius pápa a keresztény metropolissá kívánja tenni Alexandriát. Ezért határozta el Ágoston vitáját Hypatiával.

Synésiosz:
A pápa határozta el Ágoston és Hypatia vitáját? A császár meg pont ugyanakkor rendeletet ad ki a pogány iskolák megszüntetéséről! Jól egymásbakarol őszentsége és őfensége!

Kyrillosz:
Én tiltakoztam a vita ellen, de a Nagy Rend elutasította. A nép szereti Hypatiát és szereti Ágostont. Addig nem nyertük meg Afrikát, míg egyikük nem győz a másik fölött. A népnek nyilvánvaló igazságok kellenek, és nincs nyilvánvalóbb igazság a győzelemnél!

Isidorosz:
Eddig úgy tudtuk, hogy a vitát Ágoston kérte. Így tudta Hypatia is, csupán ezért nem lépett vissza, ezért nem távozott még Alexandriából!

Kyrillosz:
Hypatia nem hagyhatja el Alexandriát, míg nem vitázott Ágostonnal. Emlékezzetek, feladta az Athéni Akadémiát, és megjelent Rómában. Majd feladta a római iskolát és megjelent Mediolánumban. Onnan jött Alexandriába, ahol mindegyiknél mélyebb gyökeret eresztett. Ha innen is továbbjut veretlenül, új iskolát nyit, ahová újra tódul az ifjúság. Ez nem lehet cél. Megértette ezt Ágoston is, mégis: eltűnt!

Hyeronimita:
Eltűnt vagy meg sem érkezett? Hallottam emlegetni bizonyos hajót, mellyel érkezni fog.

Kyrillosz:
Ezt a hírt azért terjesztettük, mert reméltük, hogy Ágoston visszatér. Ehelyett Oresztész elfogta Athanásiuszt.

Tabennisi:
Kezdem hinni, jogosan.

Kyrillosz:
Ne ítélj, hogy ne ítéltessél! Hozzám a harcos egyház fiai nagyon közel állnak. Ők szenvednek legtöbbet, mert tetteik nem egyszer félreérthetők! Ők járnak mindnyájunk előtt, ahogyan apostolai előtt járt a keresztrefeszített, és megváltotta a világot, bár a világ nem tudta, hogy megváltásra szorul.

Synésiosz:
Az analógiát visszautasítom. Pro primo: Jézus maga cipelte a keresztet, - nem cipeltette másokkal! Még Simont, a cireneit is római katonák kényszerítették segélyre. Pro secundo: Jézust magát feszítették föl, és nem a nevében másokat! Csak annak van joga akarata ellenére megváltani a világot, aki magát áldozza föl! Elhatárolom rendemet a Nagy Rend másokat pusztító cselekedeteitől!

Tabennisi:
Csatlakozom Salvatoriánus testvéremhez. Mi, Tabennisiek nem vagyunk sem donatisták, sem pelágiánusok. Ágoston egyszer már porba sújtotta a szakadár rendeket. Úgy látszik nem eléggé. Itt visszavágást készítettek elő számára, olyan helyzetet, mely alapvetően törvénytelen. Tájékoztatásunkhoz hozzá tartozott volna annak beismerése, hogy Ágoston mindezt felismerve és mérlegelve távozott!

Isidorosz:
Nem hátrálhatott meg a döntő vita elől éppen ő, akiről a pogány tudósok nyíltan hirdetik, hogy megteremtője az új hittételeknek, mivel - mint Hypatia mondá - a keresztrefeszített ácsfiú soha egy sort sem írt le!

Anakoréta:
Ha semmi másért, ezért a kijelentéséért Hypatiát meg kell semmisíteni! Azt a kertet szent tűz érte, mint Sodomát és Gomorrát!

Tabennisi:
Hagyni kellett volna, hogy a szent tűz az égből szálljon alá, mint Sodoma és Gomorra esetében! Ki merészel az isteni igazságszolgáltatás helyébe lépni?!

Kyrillosz:
Tekintsük ezt vádnak?

Tabennisi:
Még nem!

Hyeronimita:
De én igen, én vádolom mind a Salvatoriánus, mind a Tabennisi rendet elfogultsággal a pogány filozófusok iránt! Vádolom azzal, hogy erősebben kötődnek gondolataikhoz, mint hitükhöz!

Tabennisi:
A mi erkölcseink még nem emelkedtek a Hieronymiták tökélyére, akiknek jelszava: mértéktartás szellemiekben!

Synésiosz:
Az elfogultság vádját személyesen nekem szánták, mivel Hypatia tanítványa voltam, és barátja vagyok ma is. Rendtársaim azonban éppúgy nem kívánják nevüket adni egy Hypatia elleni tervhez, mint én, ezért bízták rám a képviseletet. Rendem sosem tévesztette össze saját szűk körét az egész egyházéval! Nem kívántuk megítélni mi, aminek megítélésére az egyház hivatott.

Kyrillosz:
Az egyház megítélése szerint Hypatia akadálya Alexandria kereszténnyé válásának. A nép között járkál hírhedt bíborköpenyében, s bármit kérdeznek tőle: magyaráz és válaszol. Materiális szavai szétzúzzák a hit iránti fogékonyságot.

Anakoréta:
Egy sétámon Hypatia kertje előtt nagy tömeget láttam, messze földről érkezett nemeseket, akik hallgatni jöttek tanítását arról, hogy az ember maga irányítja sorsát! Ha soha semmi mást nem tanított volna -

Hyeronimita:
A befejezést ismerjük.

(Az utolsó szavaknál belép Vazul. Az aggastyán feldúlt)

Vazul:
Nem ismeritek a befejezést. Legalábbis remélem, nem tudjátok idebenn, hogy odakinn a vezeklőrend megtámadta Hypatia városban tartózkodó tanítványait. Az utcán vérpatak folyik. Szűkül a kör az Akadémia körül. S bár a helytartó katonái helytállnak, menekvésre mégsincs reményük, mivel a vezeklők felgyújtották a kikötőben lévő hajókat - Athanásiuszért! - kiáltják - Athanásiuszért!

Synésiosz:
Athanásiusznak haja szála sem görbült! Oresztész csupán arra vigyáz, hogy törvény elé kerüljön!

Vazul:
Ne kerüljön törvény elé. Minden Hypatia fejére hullik vissza, Athanásiusz elfogatása, Oresztész harca, még Ágoston eltűnése is.

Anakoréta:
Hypatiára gondoljunk, mikor nem tudjuk él-e hal-e Ágoston testvérünk?!

Vazul:
Ki merne kezet emelni Ágostonra, s miért? Leengedi öklét, aki szemébe néz, mert azt tanítja: az igazsághoz sok út vezet, de a gyűlöleté soha! Ám hogyan foglalhatjuk össze Hypatia igazságát az igazságról? Gyűlöld, ami gyűlöletre méltó! És nem jut eszébe, hogy ez az elv is lehet gyűlöletre méltó! Nem jut eszébe, hogy elvével egyedül van! Nekünk kell ezt neki megmondani. Itt semmilyen más döntésnek nincs értelme, a város lázas, féktelen!

Synésiosz:
(halkan, magának) Egy út újra és újra. Ahol nincs alternatíva, ott valami hiányzik az igazságból!

Kyrillosz:
(elégedett az eseményekkel, nyájas) Bocsáss meg, bölcs Vazul, differenciálatlan véleményeinkért ... Úgy lesz minden, ahogy parancsolod. Hypatiát értesíteni sem kell a vita elmaradásáról, tud olvasni a tömeg ordításából ... De te, akit vasból valónak neveznek, miért emelsz szót érte?!

Vazul:
Mert félbemaradt élete nagyobb veszély, mint teljes élete!

2. jelenet

Az alexandriai tengerpart akadémia-kert mögötti egyik rejtett öblében áll Nonnius bárkája. A távolban látszik a felgyújtott hajók üszkös roncsa. A halász hálót kötöz, de néha a távolba mered, ám Hypatia érkezését azonnal észleli. Köszönteni akarja, de Hypatia visszanyomja helyére, s maga is mellé ül, hosszan nézve a tengert.

Nonnius:
Nem látszol nyugtalannak, bár szörnyű volt az éj. Igaz, te sosem vagy nyugtalan. Emlékszem, mikor húsz évvel ezelőtt Alexandriába hoztalak apáddal, két nagy vihar is elkapta a bárkát, izgultam, hajaj, - nő a fedélzeten! S bizony, két férfinak nem vettem annyira hasznát, mint neked!

Hypatia:
Remélem, bárkád most is oly erős, mint húsz év előtt volt. A nyolc embernek, aki hajódra száll: el kell a célig jutnia!

Nonnius:
Ha időben elhagyjuk a kikötőt, hiba nem lesz ... Miért nem jössz velünk?! Hogyan hiheted ezután az éjszaka után, mikor megölték követőidet: szavaiddal győzöd meg ellenségeid?! Ráadásul bőszítve őket ezzel a bíborpalásttal, mely egyébként is beszédtárgy, mióta csak megkaptad Theodosiustól!

Hypatia:
Megtisztelem ellenfeleim ruhámmal.

Nonnius:
Százszor is oktalan, aki maga keresi a veszélyt. Nemsokára magasan jár a fényes Hélios, de utasaim még mindig a könyveket válogatják!

Hypatia:
Centuriók őrzik a kertet, s ezt a partszakaszt! Ne félj, Nonnius! Különben is soká jár még magasan a Nap.

Nonnius:
A napra néztél. Lám, tudod, hogy Hélios egyenlő nevével! Mindenki egyenlő a nevével. Ahogy Hélios napot, úgy Hádész halált jelent. S te kertedbe fogadtad Hádészt, a földöntúli hatalmak legfélelmesebbjét! Talán ő kisér majd a Bazilikába, vagy hogy képzeled?!

Hypatia:
Nem fog kísérni. Szembe fogok állni vele.

(Demetrius és Silius jönnek. Kezük tele tekercsekkel.)

Demetrius:
A mozgással foglalkozó munkák mind sérültek! Hérakleitos magyarázatok nélkül használhatatlan!

Hypatia:
Kezdd a munkádat Hérakleitossal, írd meg kommentárjait!

Silius:
Erathosztenészt cipelem és pergamoni Krátészt összes vonatkozásaival! Kegyelmezz és ne ajánld kegyelembe őket!

Hypatia:
Hozzákezdtél, hogy számításokkal igazold Arisztotelész hipotézisét a Föld gömbalakjáról. Folytasd és fejezd be. Mivel a gömbforma az anyag legnagyobb lehetősége, Arisztotelész igazolódni fog!

Demetrius és Silius:
(kérőn lépnek felé) Mester!

Hypatia:
Siessetek! Nemsokára magasan jár a fényes Hélios! Indulnotok kell!

(A fiúk továbbmennek a bárkához. Nonnius ledobja hálóját.)

Nonnius:
Keményen bánsz tiéiddel. Hádész, persze, ittmaradhat veled! Útálom a fickót, megéri a pénzét, akárkit rejt rongyos maszkja, útálom, mert hatalmában tart téged!

Hypatia:
Tanulmányoztam a hatalmat. Nyomában jártam, mint árnyék a test után. Itt van tenyeremen.

Nonnius:
Üres a tenyered.

Hypatia:
Éppily üres a szív, ha hatalom tölti meg. Háló - tele vízzel.

Nonnius:
Nagy súly az. A tenger hatalmas.

Hypatia:
Mégis naponta legyőzi két öreg kezed, mert nem hatalmát: a halat keresed! Ám hasztalan korbácsolta meg Xerxés, a király - a tenger elmosta őt és seregét!

(Mareb, Epithemosz és Ibn Saud jönnek. Szótlanul megállnak Hypatia előtt, aki sorra megöleli őket.)

Mareb:
Nem így képzeltem a búcsúzást. Azt akartam, velem légy, míg szemem lát, és egyszer én legyek a befejező.

Hypatia:
Befejezője leszel két tanítványod vitájának. Te megálltál, és szétnéztél, miként a hegyek. Bocsásd meg, hogy én csak akkor látok, ha előre megyek!

Epithemosz:
(súgva) Vigyázni fogok rá.

Ibn Saud:
Örökké várni foglak ott, ahová sosem fogsz megérkezni. Ébren tartom bennük a reményt, hogy hajód egyszer feltűnik a Perzsa-öbölben.

(Mareb, Epithemosz és Ibn Saud a bárkára lépnek.)

Nonnius:
Előkészítem az indulást. Vigyázz hálómra, visszajövök érte.

Hypatia:
Vidd a hálót is, és indulj azonnal, ha hajódra lépnek utolsó utasaid!

(Rufus rohan feléjük sápadtan, verejtékesen.)

Rufus:
Oresztész üzeni: meneküljetek! Kiszabadították Athanásiuszt, a tömeg őrjöng és halálodat követeli.

Nonnius:
Megmondtam, hogy Hádész halált jelent! Ott jön, hej, te kedves centurió, téged is megszöktetlek ebből az egérfogóból, ha leszúrod őt!

(Rufus súrolja pillantásával a Hipiásszal és Manillával közeledő Hádészt, majd Hypatiára néz, aki mosolyog.)

Hypatia:
A katona harcol és nem gyilkol. Menj Oresztészhez, jelentsd: a hajó elindult. Egy óra múlva tiétek a város, hiszen nem kell tekintettel lennetek ránk!

(Rufus tiszteleg és rohanva távozik. Nonnius a hálóra tapos.)

Hypatia:
Ne taposd a hálót, mely kenyeret ad neked, inkább válaszolj: elvinnél-e egy keresztény utast is hajódon, akinek személye biztosíték, hogy nem ér benneteket semmilyen támadás?

Hipiász:
Melyikünkről beszélsz? Vagy eszem ment el, ami körülményeink közt inkább érthető, mint érthetetlen, vagy szavaid megfejthetetlenek!

Hypatia:
Ágoston mellett állsz, aki Hádész nevével keresett föl engemet.

Nonnius:
Magasságos isten és istenek! Vele állsz szemközt a Bazilikában!

Hypatia:
Itt állunk szemközt, míg hajótok távozik és Ágoston vele. Vagy tévedtem volna Augustinus, s nem azért jöttél hozzám, mert rádöbbentél - köztük nem maradhatsz?! Látni akartad még egyszer a kertet, ahonnan az egy-isten kinőtt, de nem tudtad nekünk megmondani: Minden annyi mint az Egy! - mert ez a te mindened nem foglalja magába az egészet. Szörnyű a helyzeted. Őket nem vállalod, hozzánk nem tartozol. Menekülnöd kell.

Hipiász:
Istent sejtettem benne, a legnagyobbikat, ki végrehajtja a kapott parancsot: Keresd a nagyszerű kivételt, kerüld az ocsmány szabályt!

Manilla:
Megtette! Felfedte a vezeklők visszaéléseit, s ezzel megmentette a mestert, hiszen nem lesz vita! Semmi akadálya, hogy Ágoston és Hypatia együtt szálljon hajóra! Gyerünk Nonnius, Hipiász! Felkészítjük a hajót fogadásukra!

(Manilla és Hipiász boldogan előre fut. Nonnius lassabban követi őket. Hypatia és Ágoston egyedül maradnak a parton. Távolból fenyegető tömegmoraj zúg föl.)

Ágoston:
Arcod tiszta és komoly. Nem jellemez sem halálfélelem, sem élniakarás. Titkodat, hogy miért veszed semmibe az életet: nem bírtam megfejteni. Lemondok kereséséről, de kérlek jöjj velünk, nemsokára Kréta felé röpül a kis hajó, hová ha elérek ... (Fenyegetően emeli meg öklét, majd le is engedi) Mellékes most az én harcom a rendekkel! De te nem indulhatsz el a Bazilikába, mintha nem tudnád, hogy nem vagyok ott. Nem választhatod az ostobán üvöltő tömeget helyettem, akit egy életre megnyertél, csakúgy mint Synésioszt! Hiszen a nusz, az általad keresett világértelem oly nagyon hasonlít az általam keresett lélekhez, miként egyik csillag a másikhoz!

Hypatia:
Veszélyben látod életemet, ha végigsétálok Alexandrián, - a vitára? Hiszen Ágostonhoz indulok.

Ágoston:
Én vagyok Ágoston, én, aki Nonnius hajójára száll! Ezt te tudod legjobban!

Hypatia:
Hádész nevében kerestél. Hádész szál hajóra. Ágoston vár, s nekem egy dolgom maradt: a megérkezés. Megérkezni csak nyíltan lehet, tehát sietnem kell, míg önmagamra nem zárulok.

Ágoston:
Középszerű világban élsz, melyben a nagyszerűek számára nincs megérkezés! Azt hiszed, nem szívesen tépne szét engem is Athanásiusz csordája? Két legyet egy csapásra, ennyi vagyunk nekik! Csak az emelkedhet föléjük, aki félelmet tud ébreszteni. De ki fél a halottól? Élj, hogy féljenek! Élj, mert lehet, hogy az életnek nincs értelme, de értelmesebb a lét, ha élnek benne igazságkeresők!

Hypatia:
Ha félek, mentsem magam, hogy utána tőlem féljenek, mert megkergettek és elmenekültem ... S ha félnek tőlem újra üldözni fognak, mert félnek tőlem. De hát ki vagyok én, hogy félnek tőlem? Ez az, amire senki sem válaszolt nekem. Menj, és írd tovább békével a másik világot, melynek túlvilági csöndje arról vall: jobb költő vagy mint filozófus, sok a mondanivalód másoknak, magadnak kevés vagy éppen semmi. Nekem el kell indulnom a válaszért. Ha megértettél -- ne szólj többet, menj a hajóra, - és értesd meg velük is!

(Ágoston hosszasan hallgat, majd felfigyel a közeledő küzdelem zajára. Megfordul és a bárkára siet. Hypatia az egyik sziklára lép.)

Hypatia:
Indulj, Nonnius!

(A kis hajó kifut az öbölből. Hipiász kétségbeesett hangja hallatszik utoljára, amint kiált: HYPATIA!!!)

Hypatia:
Ne féljetek ... (lelép a szikláról és elindul a már egészen közeli csatazaj felé) ... hogy ne félhessenek tőletek.

3. jelenet

A szín megosztott. Pálmaliget a Perzsa- öbölben, ahol Silius éppen bemutatja Arisztotelész hipotézisének matematikai bizonyítékát a Föld gömbvoltáról. Mareb és Epithemosz éppúgy őt hallgatja, mint Manilla és Demetrius. De őt hallgatják perzsa és ind fiúk és lányok, a keletiek jellegzetesen könnyed öltözetében és ülésformájában. Csak Hipiász nem figyel az előadásra, a tengerpart felé les, ahová hajó érkezett. - Másrészt látható Synésiosz szerzetescellája, ahol másolóasztaláról mindent lesöpörve szembenéz méregpoharával.

Silius:
Nemcsak az bizonyos levezetéseim alapján, hogy Földünk Gömb alakú, hanem az is, hogy minden csillag gömb alakú. Hypatia rámbízott utolsó mondata vezetett a helyes útra, mikor felhívta figyelmemet arra: a gömbforma az alak legnagyobb lehetősége.

(Ibn Saud érkezik a tengerpart felől. Kezében felbontott levéltekercs és vaskos kéziratcsomó.)

Hipiász:
Meghalt?

Ibn Saud:
Megölték.

Mareb:
Van-e köztünk, ki nem sejtette még? Olvasd föl Synésiosz leveléből, ami mindnyájunkat érint.

(Valamennyien Ibn Saud felé fordulnak, aki olvasni kezdi a levelet. Szavaira megelevenedik a történet, szereplőit mindnyájan látják és hallják.)

Ibn Saud:
Miután Hypatia követőit megölték, a fanatizált tömeget többé nem lehetett megállítani. Úgy üvöltötték nevét, melyből nyilvánvaló lett a tragédia még megtörténte előtt. Cirill mégsem közölte nyilvánosan a vita felfüggesztését. Kijelentette, hogy Ágoston majd lecsillapítja a népet. A püspöki palota előtti tér úgy telezsúfolódott a csőcselékkel, hogy onnan kilépni nem tudtam. Egyetlen reményem maradt: Hypatia talán Oresztész katonáinak kíséretében érkezik. De ő egyedül jött a tengerpart felől ...

(Hypatia érkezik, és elgondolkodva szembenéz a tömeggel, mely az előző felolvasás alatt folyamatosan beszivárgott az emlékezés színterébe. Ibn Saud hangja elhalkul, Synésiosz folytatja.)

Synésiosz:
Megjelenése olyan váratlan volt, oly döbbenetes, hogy minden zaj elült. Úgy tűnt - Hypatia állította meg a tömeget, és nem az őt. Ha elmegy közöttük, talán senki sem bántja, hiszen húsz éven át volt rá büszke Alexandria. Ekkor azonban előlépett Athanásiusz, akinek kiszabadulásáról nem tudtam.

Koldusok:
Védd meg a mi igazságunkat Athanásiusz!

Hypatia:
(érdeklődve előrelép) Mi az az igazság, ami térdre kényszerít benneteket?

Athanásiusz:
A szenvedés az az igazság, amit Alexandriában te nem ismersz egyedül. Te, a boldog istenek ringyója, aki bíborban akarod átlépni a szent templom küszöbét, ahol Ágoston testvér rongyokban imádkozik!

Hypatia:
Azért gyűlöltök engem, mert kétségbevonom a szükségszerű szenvedést?

(A tömeg fenyegetően felzúg, gyűrűje szorosabbra zárul. Hypatia kíváncsian nézi őket, válaszra vár, vagy csalódott a válaszban. Athanásiusz lesújt rá korbácsával.)

Athanásiusz:
Ismerd meg, amit kétségbevonsz!

Hypatia:
(meg se rezdül az ütéstől) Embertelen módon nem lehet jobb emberiséget teremteni! Fel kell emelkedni a jóhoz és meg kell gyűlölni a szenvedést!

Athanásiusz:
Istenkáromlás! Kétségbevonod az eleve elrendelést!

Tömeg:
Kétségbevonja az istentől rendelt szenvedést!

Hypatia:
A szenvedésnek ellentmond az értelem, legkevésbé múló lényegünk. A mérték!

Athanásiusz:
Nincs más mérték, csak Isten! Pusztuljon, aki föléje helyezi magát!

(Athanásiusz újra lesújt Hypatiára. A tömeg felemeli öklét és bezárul körülöttük.)

Synésiosz:
Széttépték őt, aki úgy vélte: értelem szól az értelemhez, ha ember emberhez beszél. Annyira nem maradt belőle semmi, hogy a babonás nép végül ettől ijedt meg, s rémtettét befejezve keresni kezdték Hypatiát. Láttam arcukon a döbbenetet, hogy elpusztult mégis, akit önmaguknak sem bevallva pusztíthatatlannak képzeltek. Ezzel a döbbenettel arcukon hagyták magára Athanásiuszt és társait, akik előtt bezárultak a kapuk, s Oresztész katonái koncolták föl őket. A helytartó Fabiussal egyesült serege iszonyú bosszút állt a rettenetes városon. A szerzetesrendek menekülni kényszerültek, Cirillt maga Ágoston támadja a ravennai zsinaton, aki védekezés helyett viszontvádol. Nem tudható, melyik egyház marad felül, mindnyájunkat félelem tölt el ... Kívánom, ne ismerjétek ezt. Idegen vagyok ebben a világban, ahol az alázat: lemondás a szellemi javakról; szegénység: lemondás a világi javakról; szűziesség: lemondás a testi javakról .... Értelmetlen lett a világ a sok lemondás által. Hypatia, aki az értelem ingyen fénye volt a hit által feldrágult világban - nincs többé! Mikor soraimat írom, még vannak művei, de mire soraimat elolvassátok - elégettetik valamennyi. Elküldöm nektek az egyetlent, ami fölött nincs hatalmuk, az életrajzot, amit én írtam róla. Ne köszönjétek meg. Asztalomon mindvégig itt állt a méregpohár ... Ég veletek!

(Synésiosz kiissza poharát és asztalára borul. Ibn Saud leengedi kezéből a levelet, s felemeli a kéziratot.)

Ibn Saud:
Az egyetlen mű, ami megmaradt a szkizmatikus önintézkedésből.

Epithemosz:
Nehezebb lesz megőrizni, mint egy egész könyvtárat.

Mareb:
Nagy munka és hosszú út vár ránk. De akik utat keresnek, mindig előbbre járnak a többieknél. Annyival előbbre, hogy előttük nincs is út. Az Éhhalállal kimúlt Erathosztenész, a vízkóros Herakleitos, a megtébolyult Diogenész, dárdanyársalta Pythagorász, ki jobban féltette köreit életénél, az agyonvert Hypatia, aki léte árán figyelmeztet, hogy az értelem, mint minden dolgok örök mércéje eltűnt a világból - ők a tiszta ész nyomorultjai, mégis győzni fognak egyszer! Általunk!

Hipiász:
Értünk! Mert a Föld gyümölcsei érettek, de az ember még nem érett meg gyümölcsei számára! Az egyensúly napsugara kell! Lét, melyben az értelem nemcsak ígéret! Keresni fognak Hypatia, most már örökké keresni fognak tégedet ... Megérkeztél.

VÉGE