LE VAGYOK GYŐZVE
dramolett hat képben
Szereplők:
dr. Simó István
nyugdíjas jogász, 88 éves
József Attila
mint Simó emléke
dr. Micska Szaniszló
orvos, 38 éves
Varga Zsóka
ételkihordó, 55 éves
Kamilla
a lánya, egyetemista, 24 éves
Gaszton Mór
milliomos, 88 éves
Kolos
az unokája, 27 éves
Szalkai Dénes
anarchista vezér, 55 éves
| Jolly Joker | | | |
| Karó | | valamennyien fiatalok | |
| Vagányok, punkok | | |
I.
A Simó-ház belseje. Egyetlen hatalmas szoba, két ajtó, egy bejárati, egy a mellékhelyiségeké. Lekopott, sőt, lepusztult falak, málló bútorok a századelőről. Mindenütt könyvek sokasága, földön is. Egy hintaszék, ezen ringatja magát Simó István nyugdíjas jogász, akinek 88 éve ellenére értelme megtartott, szelleme töretlen. Ha felállni kényszerül, botra támaszkodik, de inkább botjával húzza magához a könyveket, ezért is vannak a földön. A szobához tartozik egy hatalmas, háromajtós szekrény, mely szinte teljesen kitölti a nézőtérrel szemközti falat, egy kerek asztal és egy rövid, támlás kanapé.
Mivel Simó mindig a hintaszékben tartózkodik, látogatói a kanapéra ülnek. Kivéve Zsókát, aki sosem ül le, a háttérben, a szekrény és az asztal között mozog. Mindent a földön keres, onnan emeli föl az edényeket, majd a rezsót, amin melegíti az ételt.
Varga Zsóka, az ételkihordó, éppen érkezik. Ötvenes évei közepén tartó vidám és közvetlen asszony, aki szereti végigvinni az akaratát. Ez a tulajdonsága köti össze Simóval, mindkét ember agresszív, anélkül, hogy erről tudomása lenne. Zsóka két alumínium edénnyel jön, melyek tartalmát az öregember fazekába és lábosába önti át.
Zsóka:
Jó napot, Pista bácsi! Már megint könyv van
a kezében? Nézze, milyen finomat hoztam ma!
Lebbencs leves, rántott sajt.
Simó:
(vigyorog) Maga, kedvesem, dícséri a nyers
sárgarépát, meg a kozmált tarhonyát. A főtlen
rizst pazarnak nevezte, s a sületlen sültet
egészségesnek!
Zsóka:
Mert meg kell enni. Sovány. Agyonolvassa magát.
Tegnap óta is fogyott.
Simó:
Attilát látta volna.
Zsóka:
Szegény költő!
Simó:
(méregbe gurul) Mit sajnálkozik? Sajnálattal
nem megyünk semmire. Látott már megoldódni
bármit is a sajnálattól? (lesi a hatást)
Beadtam a kérelmet. Per lesz.
Zsóka:
(abbahagyja az étel melegítését meglepetésében)
Maga vagy nem akarja elismerni az igazságot,
vagy ismer egy másikat.
Simó:
(morcosan) Az az igazság, hogy minél inkább hull
a hó, annál inkább havazik. Micimackó-szinten.
Zsóka:
Igen, tudom, a nagy jogalkotónak melegítem a
levest, akinek kezében az igazságtétel és
igazságvétel együtt járt, mint az epe és a
harag. Előbb vagy utóbb nagyon megüti a bokáját.
Itt ül ebben az elhagyatott házban, távol a
világtól, és a halottakkal foglalkozik. Én azt
mondom, törődjön az élőkkel, és hagyja pihenni
a holtakat.
Simó:
Nem kellene halottnak lennie. Mikor együtt
szenvedtünk Öcsödön, hiába én voltam Pista,
mégis őt szólították annak. Engem meg Józsefnek.
Tudatosan megzavarták. A Pista névhez semmi köze
nem volt, tehát nem hallgatott rá. A Józsefhez
volt köze, de nem engedték, hogy köze legyen.
Ürügy kellett a verésre. Ez az igazság.
(Zsóka kis tányérkát hoz, etetni akarja Simót.)
Zsóka:
Egy kanál Attiláért... (Simó lenyeli) Még egy
kanál... (Simó eltolja) Az istenért, egyen már!
Simó:
(makacsul folytatja gondolatait) Nem egyszerűen
verték, hanem nagyon. Verték benne az akaratot,
a büszkeséget. Azt, hogy nem érdekelték a
disznók meg a libák. És visszaütött. Saját
szememmel láttam. Beteg lovat akartak befogni,
és verték azt is. Attila meg nekik.
Zsóka:
Okos gyerek ilyet nem tesz. Nem csodálom, hogy
kikapott. Bizonyos értelemben megérdemelte.
Olyasmibe avatkozott, ami nem az ő dolga volt.
Simó:
(veszedelmes nyugalommal) Megérdemelte a verést?
Nem az ő dolga? Többé be ne tegye ide a lábát.
Vigye a levesét, öntse vissza, egye meg! A
rántott sajtot is. Maga egy Piroska. Farkast
szimatol mindenkiben csak magát a farkast nem
ismeri föl. Nem, ez túl szép. Maga Kunigunda!
Mars ki, Kunigunda!
(Zsóka megfontoltan kezdi visszaönteni az ételt az ételhordóba. Minden mozdulatán látszik, hogy mélyen megbántódott.)
Zsóka:
Legyen úgy, ahogy akarja. De ez volt az utolsó
eset. Nincs rászorulva erre a kosztra. Ahhoz
kellek, hogy beszélhessen hozzám. Ezért kérte,
- ide jöjjek legutoljára. Hogy beszélhessen
József Attiláról. De nem beszél, hanem vádol.
Kibújik magából a kéretlen tanú.
Simó:
(közberikkant) Kunigunda!
Zsóka:
Majd megnézheti magát, ki hajlandó órákig itt
ülni ingyen, hallgatni és hallgatni. Ha
véleményt mondok, nem figyel, meg lefitymál.
Vegyen egy geriátriai robotot, azt azért
készítették, hogy a szeniliseket hallgassa.
És egyetértsen. "Igen, Simó úr, úgy van Simó úr,
igaza van Simó úr." (kész a pakolással, útra
kész) Volt szerencsém, Simó úr!
(Zsóka beleütközik saját lányába, s egy disztingvált középkorú úrba. Kamilla nem olyan szép, mint az anyja, de ifjúságán átsugárzik megfontoltsága. Öntudatos és magabiztos nő, akinek kísérője - doktor Micska - egyértelműen vonzásába került.)
Kamilla:
Hová rohansz, mama? Úgy beszéltük meg, hogy
elhozom a barátomat, s bemutatsz minket Simó
úrnak.
Zsóka:
(dacosan) Tárgytalan.
Simó:
(mulatva) Kunigunda! Milyen szép a lánya!
(Kamillához) Gyere ide, kisbogár. (gyönyörködik)
Varga Kamilla. Sokat hallottam rólad. (kezet
nyújt az orvosnak) Simó.
Micska:
(kézfogással) Doktor Micska.
Kamilla:
Szaniszló könyvet ír József Attiláról. Minden
érdekli, ami vele kapcsolatos.
(Zsóka elfogadja az új helyzetet. Lepakol néhány könyvet a kanapéról.)
Zsóka:
Ide üljetek.
Simó:
Másutt nincs hely.
(Kamilla és Micska leülnek a kanapéra. Zsóka újra kipakolja az ételt, melegíti a rezsón. Háttérben mozog, mint aki otthon van.)
Micska:
Örülök, hogy megismertem. Kamilla szerint
nagyon sokat tud József Attiláról.
Simó:
Öcsödön ismertük meg egymást, és barátok
maradtunk. Kevesen tudták, hogy a költőnek volt
egy bizalmasa, akivel együtt őrizte a disznókat.
Nem leveleztünk. Tudatosan nem. De az ő
biztatására kezdtem jogot tanulni. Nem írt rólam
verset, de nekem mondta el: miért fáj. Nem azt,
hogy nagyon fáj. Az költészet. A miért - maga az
élet.
(Micska a térdén jegyzeteli a hallottakat. Simó a fejét csóválja.)
Simó:
Nem akarom én, hogy miattam ne jelenjen meg
a könyve. Tudja, fiam, túlerővel van dolga.
Micska:
Bocsánat, nem értem.
Simó:
Ismeri Bálám szamarát?
(Micska pillantásával kér segítséget Kamillától. A lány kisegíti.)
Kamilla:
A Bibliából. Persze. Bálámnak útját állja egy
angyal, de csak a szamara látja meg, és megáll.
Micska:
És Bálám megveri a szamarat...
Simó:
Háromszor állt meg a szamár, Bálám háromszor
verte meg, mert ez az ember vak volt minden
sugallatra, égi jelre. Az angyal megadta az
állatnak a beszéd képességét, s a szamár
megkérdezi gazdájától, ugyan miért veri, mikor
az ő érdekében állt meg.
Micska:
Úgy gondolja, néha célszerű megállni?
Kamilla:
Ha találkozunk egy angyallal. Vagy egy nagyon
erős emberrel.
Micska:
Mint Pista bácsi. Szabad így szólítani?
Zsóka:
(jön az étellel) 88 éves.
Micska:
Hihetetlen! Szinte az egész század.
Simó:
Attila sem lenne több kilencvennél.
Élhetne még.
Zsóka:
(Simó kezébe adja a tányért) Simó Pista nem
teremtheti meg azt az egyensúlyt, amit József
Attila vesztett el. Egye meg a levest.
Simó:
(ellenszenvvel nézi a tányért) Lebbencs. Ő meg
a Hiltonban zabál.
Kamilla:
Kiről beszél, Pista bácsi?
Simó:
A gyilkosról. Minden lépését ismerem. El tudta
hitetni, hogy segítőkész és csalhatatlan.
Csalhatatlansága annak hirdetéséből áll, hogy a
világ berendezése jó. Ekkora loyalitást díjazni
kell. Két pengőért juttattak neki telket, amit
kétmillióért adott el.
Kamilla:
A mama szerint Pista bácsi látta, ki lökte
vonat alá a költőt.
Zsóka:
Be is jelentette!
Micska:
Ebből óriási botrány lesz.
Simó:
Ebből per lesz.
Micska:
Az csak provokációs per lehet, amit el fog
veszíteni.
Simó:
Ezért tanácsoltam - hagyjon ki a könyvéből.
Van elég disszertáció, amit alapul vehet.
Pszichoanalítikus visszaemlékezések. Levelezések
és naplók. Dalok. Csodás dallamok. Nekem is
megvan. "Mindenütt tanítható már, óvodától az
egyetemig." Volt már Descartes angyala, meg
Faust ördöge. De még nem csukták be utána az
ajtót. Nem is fogják, míg nem válik világossá
az a tudatos létrontás, aminek alávetették.
Micska:
(szomorúan elrakja jegyzeteit) Ez a per óriási
érdekeket veszélyeztet.
Kamilla:
(Simóhoz) Pista bácsi nem tudja, mekkora
veszélyben van.
Simó:
Én? Talán ő!
Zsóka:
Ez a rögeszméje. Tetemre hívni a gyilkost.
Hogy képzeli? Meglátja magát és belehal?
Simó:
Nem vihetjük magunkkal az utókor átkát.
A mi korosztályunk egyetlen feladata:
méltón meghalni. Nem akarok forogni a síromban.
(Váratlanul erősen és határozottan kopognak, Simó "nyitva" kiáltására belép Gaszton Kolos. A huszas éveinek végén járó fiatalember dinamikus, energikus és szemtelen. Az a fajta, akit hiába dobnak ki az ajtón, visszajön az ablakon. Ruhája elegáns, messze kirí a kopott környezetből, hangsúlyozva, hogy viselője nem idevaló. Láttára Simó száján kiszalad -)
Simó:
Gaszton Mór!
Kolos:
Nem, Simó úr, én Kolos vagyok, Gaszton Mór
unokája. Elnézést kérek a zavarásért. Nagyapám
megbízott, hogy mindenkit hívjak meg ma esti
szoaréjára, akit ebben a házban találok. Amint
látják, megbizatásom kellemes, könnyű
teljesíteni.
Simó:
(elutasítóan) Nagyapja meg én aligha estélyen
fogunk találkozni.
Micska:
(nem tud kitérni a kézfogás elől) Orvos vagyok.
Véletlen, hogy itt vagyok...
Kolos:
Tudom. Tőlünk nem messze laksz. Engedd meg, hogy
tegezzelek.
Micska:
(zavarban) Kérlek.
(Kolos Kamillához fordul, de a lány tüntetően lapozgat egy folyóiratban. A fiatalember egy ideig vár, aztán Zsókához fordul.)
Zsóka:
Én csak az ételkihordó vagyok. Vargáné.
Kolos:
(lelkesen megrázza a felé nyújtott kezet)
Nagy szerencse, hogy itt találtam. Nagyapa
döglődik az unalomtól. Ígérje meg, hogy
mesél neki. Hisz amit ebben a szakmában lát -
Simó:
(közbevág) - az a nyomor. Öregekről, betegekről,
öngyilkosokról szólna az a mese. A végtelen
szenvedésről, a "tartalék nyomorról", mely elől
Gaszton Mór becstelenségbe menekült. Ez a képlet
nem fér be a szoaréba. Hordd el magad!
Kolos:
(meg se rezdül) Nekem nem kell bemutatni a
nagyapámat. Gyakran idézi Anglia véleményét
Indiáról: "A lepra semmi, a szegénység
elviselhetetlen."
(Kamilla ingerülten ledobja a kezében tartott sajtóterméket, és szembefordul a vendéggel.)
Kamilla:
Ha jól hallottam, egyszer már kidobtak.
Ne provokáld ki a másodikat.
Kolos:
(nincs megsértve) Hát jó. Elmegyek. De a
meghívás marad. Jöjjenek el. (Kamillához)
Te nem vagy prolilány.
"... be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz."
(kifelé tart) Viszontlátásra a szoarén!
(Kolos távozik. Hökkent csend marad utána, de nem sokáig. Zsóka a lányára támad.)
Zsóka:
(Kamillához) Neked teljesen elment az eszed?
Ennek a fiúnak a nagyapja az ingatlankirály.
Multimilliomos. Te akarsz kikezdeni a
Gasztonokkal?
Simó:
Két pengőért vette, két millióért eladta.
Róla beszéltem.
Micska:
(Kamillához) Elmégy az estélyre?
Kamilla:
Nem tudom. Botrány lóg a levegőben. Kezd
érdekelni a Simó-Gaszton per.
Zsóka:
Miket beszélsz, Kamilla?
Kamilla:
Nincs kiegyezés. Nem vettétek észre, hogy
ez a XX. század lényege? A sors mindig egy
emberben bízik, s egy kézbe adja a megoldást.
Simó:
(Kamillához) Rágalomra gyanakszol, kisbogár.
Netán és vagyok a kilencvenötödik Tartuffe,
aki kilencvennégy elődjén is túltesz a
képmutatásban. Csak menj el az estélyre. Ismerd
meg Szardanapalt. Svédasztalán mi szem-szájnak
ingere, de senki sem éhes. Nem ezért vannak ott.
Egymást figyelik. Mi az a következő biznisz,
amiből nem szabad kimaradni. Ha Szardanapal
jól betanítja őket, észrevesznek téged is. És
mindent elkövetnek, hogy ne vedd észre a
történelem közeledését.
Zsóka:
Az én lányom minden társaságban megállja a
helyét!
Simó:
És van estélyi ruhája?
Zsóka:
(elengedi füle mellett a kérdést) Sosem
láttam tolakodónak vagy illetlennek!
Simó:
Bár látta volna! Polgárnak nevelte, sugárzik
belőle a polgári költészet, ahogy a Gaszton
kölyök volt szíves azonnal észrevenni. Mikor
idejöttek, még ez a fiatalember érdekelte
(rámutat Micskára), de azóta üzent a pénz,
a gondatlanság, nagyvonalúság, félelem-nélküliség. Nem látja, hogy lelkében már
kitárta a karját: "Jövök, Szardanapal!"
Micska:
(komolyan) Azt hiszem, mindez nagyon távol
van mindattól, amiért jöttünk. (kifelé indul,
zavarában nekimegy a földön heverő könyveknek)
Zsóka:
Várjon, kérem. A lányom is megy. Igaz?
(Kamilla vontatottan feláll, a szekrényhez lép, s hirtelen kitárja. A szekrény - egy felöltőt leszámítva - üres. A lány Simóra néz, aki remekül mulat.)
Simó:
Szmoking nincs. Nem járok estélyre.
Járni is alig tudok.
Kamilla:
(Micskához) Te fogsz elkísérni.
Micska:
(felderülve) Boldogan.
(Mindketten távoznak. Zsóka dühös és zavart.)
Zsóka:
Mi ütött ebbe a lányba? Soha ilyet nem
csinált! (becsukja a szekrényt) Ne haragudjon,
kérem. (kapkod) Holnap hozom az ételt. Ide
jövök legutoljára... és beszélgetünk.
Simó:
(kötözködve) Ugyan miről?
Zsóka:
(naivan és tapasztaltan) A szoaréról. Hiszen
ezt akarja, nem igaz?
II.
A Varga-lakás. Panelszoba Kamilla holmijával. A falakon rock-sztárok fotói, celluxszal ragasztva. Csak a teniszütő lóg befúrt szögön, kiemelt helyen. A lapos heverőre a lány gyakran ledobja magát. Többre nincs hely. Négy ajtó uralkodik: egy az előszoba és bejárat; egy a fürdőszoba-WC; egy a konyha; egy a kisszoba felé, amely Zsókáé. Az első kettő balra és jobbra helyezkedik el.
A két nő egymást kerülgetve használja a mellékhelyiségeket. Zsókának át kell menni Kamilla szobáján, bárhova tart. Mindkét nő átöltözőben. Zsóka levetkőzésben, Kamilla egy ideig szintén, de utána felöltözőben.
A lány felfokozott idegállapotban van, néha bekapcsolja a magnóját, alapos hangerővel, de Zsóka rögtön berohan, és kikapcsolja.
A jelenet kezdetén Kamilla undorral szemléli a beépített szekrény tartalmát. A színen egyedül van, de a kisszoba ajtaja nyitva, innen hallatszik Zsóka hangja.
Zsóka:
(hangja kintről) A legrosszabb döntés. Életed
legrosszabb döntése. (megjelenik a szobaajtóban
féligöltözötten) Én Simó urat akartam
kizökkenteni! Szó sem volt Gasztonékról!
Kamilla:
(becsapja a szekrényajtót) Nincs mit felvennem.
Zsóka:
Csakhogy belátod.
Kamilla:
Mit látok be? Hogy huszonnégy évesen nincs egy
jó ruhám?
Zsóka:
Tele van a beépített szekrény -
Kamilla:
(csípősen) - a te fiatalkori gönceiddel. Hordtad
tíz évig, álltak húsz évig, most pont
megfelelnek arra, hogy elbűvöljem bennük Gaszton
Kolost.
Zsóka:
(visszafordul a kisszobába)
Kamilla:
(utána kiabál) Ezt nem akarod meghallani, igaz?
Ha nekem van igazam, akkor elvonulsz, színedet
sem látni, - egyébként itt lógsz a nyakamon.
Zsóka:
(szobaajtóból) Tehetek én arról, hogy innen
nyílik minden mellékhelyiség? Talán engedélyt
kell kérnem, ha szeretnék bemenni a
fürdőszobába? (közben bemegy a fürdőszobába,
kicsit később lehúzza a WC-t)
(Kamilla bekapcsolja a hordozható magnóját, ledobja magát a heverőre. De a zene vadsága felkorbácsolja, felugrik, s őrjöngő vonaglást visz véghez. Alulról-felülről rájuk kopognak - "Csendet" - "Ki-kap-csol-ni!" Zsóka kijön, kikapcsolja a magnót.)
Zsóka:
(gondterhelt) Miért csinálod ezt? Én nem
bántottalak!
Kamilla:
(gúnyosan) Nem? Akkor miért nem cserélünk
szobát? Hányszor kértelek, de meg se hallod. Nem
tartok előadást sem a betonról, sem a
falanszterről. Nem te találtad ki. De a
kisszobát igen. Minden percben a nyakamon vagy.
Fürdő, WC, konyha, garde-robe. Nem bírom.
Nem látod, hogy nem bírom?
Zsóka:
De igen, látom (elfordul elrejteni gyengeségét)
A kisszoba emlék. Ott éltünk apáddal, mikor te
még meg sem születtél. Megérthetnéd. (bemegy
a kisszobába, becsukja ajtaját)
Kamilla:
(odarohan, az ajtónak beszél) Nem értem meg!
(Kamilla dühödten kiveszi apja fényképét a fiókból, celluxot vesz elő, s a fotót felragasztja a falra. Közben beszél hozzá, de úgy, hogy anyja nagyon is hallja.)
Kamilla:
Föl veled a falra, apám! Emlék vagy. Minek
csináltatok meg engem? Hogy elviseljem a csorba
bögréket? Az elavult ruhákat? Hogy csak annyit
lássak a világból, amennyit a TV bemutat? Nekem
ennyi is elég, igaz? (kisszoba felé) Az az
Aranypart, mikor átvágtatsz a szobán pisilni,
s az a Napospart, mikor hagymát pirítasz, és
még Elvis Presley hangjának is hagymaszaga van.
Zsóka:
(kijön fürdőköpenyben, közli döntését) Ha nem
tetszik, elmehetsz.
(Zsóka bemegy a fürdőszobába, megengedi a zuhanyt. Kamilla most ennek az ajtónak támad.)
Kamilla:
Nem vagyok megfelelő terméke fennkölt
nászotoknak? Nem sikerült a rabszolgatartás?
Apa is ebbe halt bele!
Zsóka:
(kirohan egy szál törülközőben) Fogd be a szád!
Mit tudsz te apádról?!
Kamilla:
Azt, hogy a becsületbe gebedt bele! (most ő
készül a fürdőszobába, ledobja a farmert és
blúzt, alatta kecses fekete kombiné; a lány
végignéz magán, felnevet) Ez lesz az estélyi
ruhám. Elmegyek, mama. Egy szál kombinéban.
Nem érdekel, hogy egy nap hányszor vágsz neki
az Alpeseknek, illetve az ételkihordásnak.
Nem engedem, hogy zsarolj.
Zsóka:
Legalább a diplomáig bírd ki! Gondold meg,
mibe került, hogy taníttattalak!
Kamilla:
Ez a zsarolás, ha nem tudnád. A lépten-nyomon
elvárt hála, azért, hogy élek, vagyok,
lélegzem, mint a te lányod, mert én nem
lehetek én, ahhoz nemcsak el kellene engedned,
hanem ezt normálisnak kellene tartanod. Belőlem
ne csináld azt, amit magadból szerettél volna.
Nyisd ki a szemed, mi vagy te most a diplomáddal
együtt? És ne hányd a szememre, hogy meghúzom
magam nálad!
Zsóka:
(védekezve) Itt minden a tiéd!
Kamilla:
Semmi sem az enyém! Megfojtanak az emlékeid,
amiket ide telepítesz. Az utolsó másfél
évtizedre nem is emlékszel. Számodra ma is
tízéves vagyok!
Zsóka:
Olyan jó kislány voltál...
Kamilla:
Ne lírázz! Hogy te mit nevezel jónak -
köztudott. Ha valaki megfelel a te
életfelfogásodnak, az áldottjó ember. De
ha másképp merészel látni, ha nem a te
szemeidet használja - kész. Halljam, mit
tudsz felhozni ellenem? Halljam, miért remeg
a gyomrod az idegességtől, ha azt mondom:
saját életet akarok. Saját életet!
(Kamilla beront a fürdőszobába, ahol eddig zuhogott a víz. Elzárja, ahogy kijön, merő víz a kombinéja.)
Ha én hagytam volna nyitva, már állna a bál. Mert amit te teszel, az jó. És te azáltal vagy jó, hogy állandóan kész vagy helyrehozni az én rosszaságomat. A magadét észre sem veszed.
(Kamilla ledobja a kombinéját, bugyira és melltartóra veszi vissza a farmert.)
Kamilla:
Csupa víz az estélyim. Miattad.
Zsóka:
(tapogatózva lánya szándékáról) Simó úr keres
egy házvezetőnőt. Ha úgy gondolod, hogy ez
segítene neked, akkor odaköltözöm. Tiéd marad
a lakás.
Kamilla:
Már megint megoldottál valamit. Ezért csinálod
ezt az ételkihordósdit, rég egy ilyen
lehetőséget kerestél. Simó úr nem véletlen!
Ismerlek, mama. És most is azt gondolod
magadban, milyen jó vagy. Hogy másra van
szükségem, eszedbe sem jut.
(Hosszan, de játékosan csengetnek.)
Zsóka:
(nem mozdul) Csengetnek.
Kamilla:
(ő sem mozdul) Megkönnyebbültél, igaz?
Csengetnek, nem kell válaszolni!
(Zsóka elindul ajtót nyitni, de Kamilla megakadályozza és a kisszoba felé szorítja.)
Kamilla:
Nem nyitsz ajtót. Ha csengetnek, akkor
csengetnek. Úgyis ebben a szobában köt ki,
akárki az. Te meg bevonulsz a tiédbe, és
ottmaradsz. Nem költözöl Simó úrhoz. Úgyis
azt sütöttétek ki, hogy én költözzek oda.
Lakás, fizetés, jövő - egy füst alatt megoldva.
Zsóka:
(már a kisszobából) Mi rossz van ebben?
Kamilla:
(becsapja a kisszoba ajtót) Elmélkedj!
(A lány keresgél a kazetták között. Gyakorlottan a megfelelő fordulatszámnál kapcsolja be a magnót. Teljes erővel felhangzik a Kaláka-feldolgozás zenéjével:
"Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak,
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy..."
Nyomatékosan, ingerülten szól a csengő. Zsóka kirohan, pongyolában. Elzárja a magnót, s még ugyanazzal a lendülettel rohan ajtót nyitni. Az előszobából üdvözlés, Micska és Kolos hangja: "Kézcsókom" - "Már azt hittem, baj van.")
(Micska és Kolos érkezik. A két férfi estélyre öltözött, egy-egy hatalmas divatdobozt hoznak. Kamilla meg sem moccan, de arcán látszik, hogy a férfiak eleganciája hat rá. Zsóka hangsúlyozottan átvág a szobán, és eltűnik a sajátjában.)
Micska:
(nem érti) Valamivel megbántottuk édesanyádat?
Kamilla:
Azzal, hogy itt vagytok. Én ugyanis már nem
vagyok itt.
Kolos:
Akkor nekem látomásaim vannak. Észveszejtő
hallucinációim. Akit tegeznem is szabad.
(átnyújtja a dobozt) Estélyi a látomásnak.
Micska:
(ő is átnyújtja a dobozt) És cipő.
(Kamilla a két dobozt magához szorítva áll. Nehezen megmondható, mit gondol. Egy szót sem szól. A két férfi köszönetet várt, s mivel nem kaptak egy szót sem, szemükkel bátorítják egymást.)
Kolos:
Próbáld föl, Kamilla.
Micska:
Azt hiszem, csakugyan így szokás.
Kolos:
(körbejár a szobában, kezét magához szorítva
óvatosan mozog) Elnézést, ha levernék valamit.
Amit látok: lakás, ahol ketten élnek?!
Kamilla:
Fölöttünk három gyerekkel laknak ugyanennyi
négyzetméteren!
Kolos:
Elképesztő! Hogy jutnak levegőhöz?
Kamilla:
Mit gondolsz, kit érdekel az? (ledobja s
dobozokat, vetkőzni kezd) Nem megyek a
fürdőszobába, mert ott a mosott ruha, s
fejemre csöpög a fregoli. Amellett gőzfürdő,
mire kijövök, elönt a verejték. (ott áll
bugyiban, melltartóban, semmi zavar) Érezzétek
magatokat strandon.
Micska:
(fegyelmezetten nézi) Lehet, hogy ez az est
fénypontja, nem az estély.
Kolos:
(könnyelműen) Majd ott is bemutatja ezt a
számot!
(Kamilla egy pillanatra megkövül. Aztán citromsárga selyemruhát vesz ki a dobozból. Alig különbözik a fekete kombinétól, válla egy-egy pánt, testhez simul, combközépig ér. A lány a cipzárral nem boldogul, Micska segít neki, majd elé térdel a cipővel, ami mindössze két csillogó pánt, pezsgőpohársarokkal. Kamilla teljesen átalakul, mintha virág nyílt volna ki.)
Kolos:
Ámulat. Azt hittem, ilyen szépség nem létezik.
Micska:
(készségesen) Szóljak a mamádnak?
Kamilla:
Ne a mamánál akarj jópontokat gyűjteni. Látod,
hogy nem érdekli. Nos, így néztem volna ki, ha
elmentem volna Gaszton Mór estélyére. (elkezd
levetkőzni; Micskához) Légy szíves, a
cipzárat...
(Az orvos engedelmeskedik, Kolos felháborodik.)
Kolos:
Micsoda badarság ez?! Nem tetszik a ruha?
Vagy a mama nélkül nem mozdulsz? Ő is meghívott.
Gondolom, hallja minden szavunkat. Fogalmam
sincs, mit kell ilyenkor mondani?
Kamilla:
(kibújik a ruhából) Majdcsak lezajlik nélkülem
az estélyetek. (ki a cipőből) El kell foglalnom
a munkahelyemet Simó István mellett.
(visszabújik a farmerbe) Én leszek a házvezető-nője, szabályos fizetéssel. (a ruhát, cipőt
visszateszi a dobozokba, s visszaadja)
Én odaköltözöm. (válltáskájába rakja a magnóját,
másra rá se néz) Viszlát!
(Kamilla távozik. Hallatszik, ahogy csattan utána a bejárati ajtó. A fiatalemberek mint a sóbálvány. Kolos ingerültebb már nem is lehetne.)
Kolos:
Ez a lány... ez nemcsak kiszámíthatatlan,
hanem beszámíthatatlan is! Valóságos
személyiségcserén ment át.
Micska:
Azt hiszem, ezt nem itt kellene megbeszélnünk.
Kolos:
Indulhatunk.
(A kisszobából belép Zsóka. Fehér selyemruhát visel, derekán széles övvel, mely kiemeli karcsúságát. Haja magasra kontyolva látni engedi hibátlan nyakát. Lábán sarkatlan papucscipő, kezében parányi pipere retikül.)
Kolos:
Ez igen! Már majdnem arra kértem Szaniszlót,
hogy mutasson be.
Zsóka:
Ugyan már. Ennyire azért nem a ruha teszi az
embert. Csodálkozásuk szinte sértő.
Micska:
Nem csodálkozás. Csodálat.
Kolos:
(körbeszimatolja Zsókát) És ez a királynői
illat! Milyen parfümöt használ?
Zsóka:
A haldokló rózsa illatát.
(Kolos a karját nyújtja, Zsóka belekarol. Mindhárman kifelé tartanak. Micska visszanyúl az előszobából, eloltja a villanyt.)
III.
A Gaszton-villa hallja. Mindhárom fal üvegezett, mögöttük látszik a kert. Csak egyetlen bejárati ajtó van, s a kertből nyílik, egyébként tetszés szerint elhelyezhető. A lakás egyértelműen ott van, ahol a nézőtér. A hall lazán bútorozott, főként virágokkal van tele, melyek padlótól plafonig érnek. A pálmák alatt fehér kerti székek. A kertből szökőkút látszik. Ezt nézi egy székből Gaszton Mór.
Gaszton egyidős Simó Istvánnal, de hiányzik belőle a megszállottság dinamikája, amit ravaszsággal pótol. Pajzsként használja a minden hájjal megkentséget. Egyszerű nadrágot, inget visel és papucsot. Semmi ünnepi. Belép Kolos, Zsóka és Micska, estélyre öltözötten, ahogy elindultak az előző jelenetben. Nem látják meg rögtön a házigazdát.
Zsóka:
Túl nagy itt a csönd.
Micska:
Autók sem parkolnak a ház előtt.
Kolos:
Én sem értem. Nagyapa élete koronájának szánta
ezt az estélyt. Annyi a meghívott, hogy a
kertben is nyüzsögniük kellene.
Zsóka:
(körbenéz) És ez a félhomály! Van világítás
a Gaszton-villában?
(Kolos felkattintja a kapcsolót. Nem túl nagy, barátságos fény fut körbe nem sokkal a mennyezet alatt.)
Micska:
(elismerően) Eredeti.
Kolos:
Nagyapa büszkesége. Legszívesebben itt
üldögél a virágai közt.
Zsóka:
(észreveszi Gasztont) Ahogy most is.
Kolos:
(meghökken a háziruhás öregúr láttán)
Te itt vagy, nagyapa? Ebben a ruhában?
Hol vannak a vendégeid?
Gaszton:
Senki sem jött el. Senki. (észbe kap, és helyet
mutat Zsókának és Micskának) Üljenek le, kérem.
Mindjárt hozatok a svédasztalról...
Zsóka:
(határozottan) Ne tegye. Nem enni jöttünk.
Gaszton:
(önmagán gúnyolódva) Nem fogadnak el semmit
a költő gyilkosától?
(Gaszton felugrik és kitör. Szavaiban több a helyzetet elviselni nem tudó hisztéria, mint a megbántottság.)
Ha nem fogadnak el semmit, minek jöttek ide? Miért nem mentették ki magukat? Hirtelen fejfájás! Váratlan vendég. Bizonyíthatatlan szerencsétlenség. Jól hangzó köntörfalazás. Megmondhatják Simónak, hogy bosszúja sikerült!
Kolos:
(nyugtatni próbálja) Na de... Most igazságtalan
vagy. Ők eljöttek. Ne az ő fejükhöz vagdald,
amit a többieknek szántál. (hangsúllyal) Ez nem
te vagy! Térj vissza ahhoz a Gaszton Mórhoz,
akin nem fog a rágalom.
Gaszton:
(nagy önuralommal) Igazad van. (leül, és
vendégei is leülnek, amitől megnyugszik)
Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásomat.
Megtisztelő, még akkor is, ha Simó emberei.
Micska:
Nem vagyunk Simó emberei. Nem kívánjuk gyengének
látni. Bár a század végére úgy tör előre az
anarchia, hogy az ilyen érzés sem lenne meglepő.
Kolos:
(megdöbbent nagyapja segítségére siet) Hozok
üdítőket. Semmi mást!
Gaszton:
(rászól) Állj.
Zsóka:
Maradjon, Kolos. Nagyapja fél.
Kolos:
(nem hiszi, de elfogadja) Hát jó.
(Négyen egymástól távol, négy támlás széken ülnek. Föléjük fikuszok, pálmák, diffenbachiák hajolnak. Gaszton kényelmesen hátradől, használja a támlát. Kolos csak a szék szélét. Zsóka nem törődik azzal, hogy stílust adjon magának, nem az a fajta, aki "kitalálja magát". Teljes valójával Gasztont tanulmányozza. Micska a legoldottabb, kész arra, hogy összekösse a kis társaság szertefutó gondolatait.)
Zsóka:
Simó doktor sosem tenne jogtalant.
Egész életében a jogot tanulmányozta.
Gaszton:
Tudom, asszonyom. Ismerem a törvényjavaslatait.
Ismerem az álláspontját, mely szerint máig Mózes
az első és egyben utolsó törvényalkotó. Rögtön
utána ő következik. Simó úr ténykedése óta többé
nem beszélhetünk joghiányról. Szabályozta a
létezés minden formáját, a lélegzést, a
gondolkodást, a tulajdont és a munkát. Figyelme
kiterjedt az ebekre, a lovakra, növényekre, sőt,
a hőmérsékletre is. A nagy jogalkotó!
A Kodifikátor! Egy költő útmutatása nyomán lohol
az igazság után!
Micska:
Senki sem lehet igazságtevő, míg nem ismeri
az igazságot.
Gaszton:
Csakhogy nélkülem sosem lesz igazságtétel.
Zsóka:
(Gasztonhoz) Elmegy a bíróságra?
Gaszton:
Nem tudom, miért kellene odamennem. Majd
az ügyvédem elintézi.
Micska:
Gyilkossággal vádolják. Le fogják
tartóztatni.
Gaszton:
(kurtán felnevet) Uram! Ha megtettem volna is,
amivel vádolnak, ennek ötvennyolc esztendeje.
Többszörösen elévült. Önmagáért beszél, hogy
doktor Simó, aki egyidős velem, akinek 58 év
alatt számtalan lehetősége volt vádat emelni,
eddig nem tette meg. Most kell neki a fejem,
amikor vagyonom van. Ő meg a halálán van. Nem
tud meghalni addig a nyomorult, amíg meg nem
alázott!
Zsóka:
Ott volt 1937. december 3-án a szárszói
állomáson?
Gaszton:
(mogorván) Ott voltam.
Zsóka:
Beszélt József Attilával?
Gaszton:
Beszéltem.
Kolos:
Ezt eddig sohasem mondtad.
Gaszton:
Senki sem kérdezte.
Micska:
És ha kérdezték volna?
Gaszton:
(megvetően) Volna! Ha nekem patám volna,
talán ördög lennék?
Zsóka:
Maga beszélt a költővel utoljára!
Gaszton:
Mi következik ebből?
Zsóka:
Vannak gyilkos szavak, Gaszton úr. Létezik
egy tökéletessé fejlesztett módszer a lélek
összeroppantására, melytől ha nem beteg
valaki, akkor majd az lesz. Ha nem állt
szándékában végezni magával, majd tesznek
róla, hogy szándékában álljon. Nem kell
valakit ténylegesen vonat alá lökni, ha
szavaival elérheti ugyanezt!
Gaszton:
(kikel magából) Azok a szavak nem az én
szavaim voltak! Üzenet volt!
Kolos:
(zavartan) Mit mondtál, nagyapa?
Gaszton:
(visszanyeri egyensúlyát) Azt, hogy Simó
ostoba. Sosem tette föl magának a kérdést
- milyen szavakat titkol az, aki inkább
vállalja a gyilkosság gyanuját.
(Gaszton szavainak hatására mindenki elmerül saját gondolataiban. A kertből árnyék vetül az üvegfalra. Csak Gaszton veszi észre. Magatartása megváltozik. Most már beszélni akar.)
József Attilának volt egy álma. Végső álma. Szerette volna, ha azok, akikhez szól - visszajeleznek. Valahogy olymódon, ahogy Strindberggel tették a svéd munkások, akik "ellen-Nobel-díjat" adtak írójuknak. Pedig hol állt Strindberg attól, hogy valóban az ő ügyüket képviselje! De a költő -
(Az árnyék ismét megjelenik. Lövés. Hangtompítós diszkrécióval. Ablakcsörömpölés. Gaszton Mór a vállához kap, kezén átüt a vér. Mindenki felugrik. Kolos kirohan a kertbe. Micska a sebesülthöz siet, megpróbálja elhúzni a sebre tapadó kezet.)
Micska:
Engedje, hogy megvizsgáljam. Orvos vagyok.
Gaszton:
Kolost hívják vissza! Gyorsan. Megölik, mint
a fiamat.
Micska:
(Zsókához) Félrebeszél.
(Zsóka leveszi a ruhája övét, az öregemberhez lép, lassan lefejti a sebet szorító kezet. Gaszton hagyja. Zsóka az orvosnak nyújtja az övet, aki szakszerű mozdulatokkal ideiglenes szorítókötést csinál az övből.)
Zsóka:
(Micskához) Nem beszél félre. Ez a család
szinte kipusztult a furcsa balesetektől.
(Kolos lihegve érkezik a kertből.)
Kolos:
Senki. Nem értem. (nagyapja fejét simogatva)
Strindbergről beszélt. (meghökkenve utána
gondol saját szavainak) Ugye, Strindbergről?
Zsóka:
Csak példaként. Voltaképp egy üzenetről
beszélt.
Micska:
Egy elutasításról, ami úgy hatott a költőre,
hogy azonnal ráfeküdt a sínekre.
Kolos:
(ingerülten) Nem érdekel! Megtámadták a
nagyapámat. Úristen! Nyolcvannyolc éves!
Mi olyan sürgős a merénylőnek?
Zsóka:
Értesíteni kell a rendőrséget.
Gaszton:
(magához térőben van, beszéde még akadozik)
Nem... kell. Nem szabad. (Micskához) Vegye ki
a golyót...
Micska:
Nem bírná a fájdalmat.
Zsóka:
Kórházba kell vinni.
Kolos:
Hívom a mentőket.
Gaszton:
Állj. Azt akarom, ne tudjon róla senki.
(Zsókához) Mondja meg Simó Pistának...
ott leszek a bíróságon.
Zsóka:
Tudom, hogy ott lesz. (megszorítja az ép
kezet) Vigyázzon magára!
(Zsóka csak szemével búcsúzik a többiektől, majd elmegy. Gaszton Micskához fordul.)
Gaszton:
Lásson hozzá, doktor.
Micska:
De a fájdalom...
Gaszton:
Vegye úgy, hogy nincs jelentősége.
IV.
Ismét a Simó-szoba. A rendetlenség még nagyobb, Kamilla ugyanis rendet akar csinálni, ami abból áll, hogy a földön porosodó folyóiratokat egyik helyről a másikra rakja. Simó érdeklődéssel figyeli a hintaszékből. Térdén nyitott könyv, de nem olvas.
Kamilla végül kinyitja a szekrényt, az egy szál öltönyt az egyik sarokba tolja, a másikba rakodni kezdi a könyveket.
Kamilla:
A szekrény felét lefoglalom a könyveknek.
Könyvek, könyvek és könyvek! Néha úgy érzem,
meg fog valósulni a Bradbury-utópia. A világ
a könyvekre támad, és el fogja égetni. (nagy
lendülettel rakodik, de közben megnézi a címeket)
Elévült a könyvtárad. Csak a port fogja.
Simó:
Elévült könyvek nincsenek, kisbogár. Az lehet,
hogy elhamvad minden alkotás 451 Fahrenheiten, de
az emberiség azonnal újrakezdi. És tudod, miért?
Kamilla:
Volt szerencsém tapasztalni, hogy az illúziók
fontosabbak az életnél.
Simó:
Az ember megsiratja Karenina Annát, de a
szomszédasszonyát nem, hiába egyforma a
sorsuk. De nem egyforma a hatás. A művészt
elismerni annyi, mint elismerni a ránk tett
hatását.
(Kamilla leül a kanapéra. Rágyújt.)
Kamilla:
Ebben az értelemben ma nincs művészet. Hatás?
Ugyan, mi az? A világ kiüresedett. A
hintaszékből ez nem látszik, mégis így van.
Simó:
Nincs igazad, kisbogár. Nagy játék folyik a
döntő hatásért. Különösen a látvány szintjén.
Kit meddig képes a házi oltár elé szegezni
egy szappanopera? Mennyire alkotás a reklám,
elhiszed-e, hogy elit leszel, ha elit a házad
vagy a mosóporod?! Minden ahhoz a kérdéshez
vezet: elfogadod-e a megfordított felelősség
elvet - te felelősséggel tartozol tetteidért,
de az állam nem. Ez itt a kérdés.
Kamilla:
(eloltja a cigarettát) Éhes vagyok.
Megehetem a rántott sajtot?
(Kamilla bal kezében tartja a sajtot, egyet-egyet harap belőle, miközben jobbjával könyvet keres, és meg is találja.)
Itt láttam Strindberget. Hoppá! Hallgass meg egy végérvényes tévedést, mely 1888-ban jött létre, de máig tart. (hamm) Olvasom. "Felhívom a törvényhozók figyelmét, gondolják meg, milyen következményekkel jár, ha állampolgári jogokat adnak a nőknek, - (hamm) ezeknek a félmajmoknak, ezeknek az alacsonyabb rendű emberszabásúaknak, (hamm) ezeknek a beteg gyerekeknek, akik évente tizenháromszor megőrülnek -"
Simó:
(fejből helyesbít) " - évente tizenháromszor,
a menstruációk idején megőrülnek -"
Kamilla:
(türelmetlenül) Igen. (hamm) "Ha teherbe
esnek, tébolyodottak lesznek, életük hátralévő
részében pedig olyan felelőtlenül élnek, mint
a bűnözők, gonosztevők, az állatok."
(Kamilla összecsukja a könyvet, amiből olvasott, s gondosan beteszi a szekrénybe. Az evést is befejezte, azonnal újra rágyújt.)
Itt tört el a rugó, Pista bácsi. A demokrácia lehetetlenné vált, hiszen az emberiség felét alacsonyabb rendűnek bélyegezték.
Simó:
(őszintén mérges) A Vallomások rég elévült!
Strindberg nőgyűlöletének köszönheti, hogy
nem kapott Nobel-díjat! Nő kapta! Lagerlöf
Zelma Az Antikrisztus csodáiért, ami szintén
elévült.
Kamilla:
(csúfondárosan) Úgy hallottam: elévült
könyvek nincsenek. Lásd be, hogy elévült
illúziók annál inkább.
Simó:
(lehiggad) Nem írsz te, kisbogár?
Kamilla:
Még titokban sem. A jellemek állandósultak,
a helyzetekről betéve fújjuk a klasszikus
monológokat. (hirtelen a gyomrához kap)
A fenébe! Meg kellett volna melegíteni a sajtot.
Simó:
(elnézően) Nem szoktál a tömegkoszthoz.
Kamilla:
A félkészek és mélyhűtöttek korában?
Szerintem mindenki tömegkoszton él, még
akkor is, ha csak kenyeret eszik. (kezét
a gyomrára szorítja) Te jó isten, mi ez?
Simó:
(most már nyugtalan) Hogy segítsek, kisbogár?
Kamilla:
(fanyarul) Ennek a szövege soha nincs megírva.
Rögtönözzünk.
Simó:
Se telefonom, se egy pohár tejem...
Kamilla:
Tej? Azt hiszed, méreg? (hirtelen összegörnyed)
Segítség!
(Simó a rokkantak nehéz mozgásával felkel a hintaszékből, kezét nyújtja a lánynak, és a mellékhelyiséghez vezeti, miközben szuggerálja.)
Simó:
Hányd ki, Kamilla. Gyerünk, kisbogár. Dugd le
az ujjadat.
(A lány szárazon öklendezik.)
Simó:
Nem elég! Az egészet. Hányd ki az egészet!
(Kamilla sugárban hány, fordított perisztaltikája beindul, erőltetni sem kell. Megviselten vánszorog vissza a kanapéra. Simó a rezsón vizet forral, közben bíztatja a lányt.)
Simó:
Nem lesz semmi baj. Ennyi idő alatt nem sok
szívódhatott föl.
Kamilla:
Különböző gyorsasággal kerülnek a vérbe... Ha
te etted volna meg, már nem élnél.
Simó:
(leszűri a teát, s a lány kezébe adja)
Csipketea. Forrón idd meg. Lassan, kortyonként.
(Kamilla átveszi a csészét, kortyolgat. Simó visszabiceg a hintaszékbe. A tökéletes csend alatt a szoba lassan átalakul, az emlékek helyévé válik. Valahonnan a háttérfalból belép József Attila. Egyértelműen Simó látomása, mindvégig mozdulatlanul, erős fényben áll. A költő 32 éves, azzal az arccal, amit Simó utoljára látott, közvetlenül a halál előtt. Senki nem néz senkire, mindannyian saját gondolataikra koncentrálnak, egymástól függetlenül.)
Simó:
Aznap, a halála napján, már mindenki tudta,
hogy többet nem bír el. Ezt ő úgy mondta...
J.Attila:
... a szenvedésnek nincs értelme, Pista.
Ezért nem lehet kibírni. Ma éjjel azt álmodtam,
hogy nem szenvedek többé. Elhagytak a démonok,
a láz, a fájdalom kiröppent a trigeminusból, és
csak egy géniusz maradt. Ami azt jelenti, hogy
meg fogok halni.
Kamilla:
Hiába ismert föl mindent, amit a nyomorról
tudni kell. Az örökké hivatalos álláspont
szerint nincs tartalék nyomor. Simó István
mellett kell maradnom, amíg lehetséges. Az
ő túlzó megfogalmazása olyan, mint a reflektor,
mely áthatol az éjszakán.
Simó:
Nem fogsz meghalni, Attila. Sokan vagyunk. A
tömeg milliókból áll. Ha mindenki adna egy
krajcárt...! Egyetlen krajcárt a mi költőnknek!
J.Attila:
Magad vagy és magad maradsz, Pista. Ez nem a
csodák országa. Nem kell nagymonológ. Sem költő
sem prológ. Nem hat a hatás, nem nézet a nézet.
Nem érkezik meg, aki hazatér. Létszükséglet a
hazugság. A hazugság a logikus élet. A gazdagság
intimitásához szolgáló követelmény...
Magyarországon nincs pénz költészetre. (hirtelen
váltással utánozza a gyűlöletet, torz tükre
annak, ahogy arcába vágták) "Ez nem Svédország.
Maga nem Strindberg. Csak egy futóbolond, aki
özvegyek és árvák szájából nézi ki a falatot!"
Simó:
(átéli egykori rémületét) Miről beszélsz,
Attila? Én vagyok, Pista. A te hírnököd.
Jó hírt hoztam! Világkarrier előtt állsz.
Külföldről kaptál pénzt, valcolók gyűjtötték
össze neked.
Kamilla:
"No most, most fölszáll majd az igazi ima...
És a dráma mindig mindig csak tragédia."
J.Attila:
(folytatja, amit fülébe sziszegtek)
"Magának nincsenek tettei. Minden verse
kórkép. A gerinctelenség a betegsége, meg
a hisztéria."
Kamilla:
Az ember csak akkor ismeri föl a határokat,
amikor átlépi. Ez a pillanat is határ.
A felelősség többé nem határozatlan értelmű
szó. Megláttam, mit kell újraértelmeznem.
Simó:
(növekvő rémülettel) Attila, hol vagy?
Vigyázz, tehervonatot tolatnak! Gyere hozzám!
(Az emlékező és a költő közt tehervonat halad, ami lehet vetített látvány, vagy csak hang.)
J.Attila:
Ami van, széthull darabokra.
Kamilla:
Minden a szereteten múlik. Az ember nem
akkor nagykorú, amikor kihal belőle a
szeretet. Ellenkezőleg. Épp ettől válik
kiskorúvá. Elveszíti tájékozódási képességét,
szellemi szabadságát, nincs öntudata, nincsenek
válaszai. "Csak az olvassa versemet, ki ismer
engem és szeret." A legnagyobb figyelmeztetés!
J.Attila:
Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz.
(A tehervonat csikorogva fékez. A költő körül hirtelen megszűnik a vakító fény, egy pillanatig sötétség, ami alatt József Attila távozik. Simó és Kamilla visszatér gondolataiból a valósághoz.)
Simó:
Milliókat gyűjtöttek össze József Attila
számára, de sosem kapta meg. Ahogy semmit sem
láttak belőle a szegények sem, akikre hivatkozva
a költőtől megtagadták. A szegények szívesebben
adnak, mint a gazdagok. Ezért forradalmasítja
szeretetük a világot. Őket az Isten sem űzheti
ki a Paradicsomból, mivel azon kívül születtek.
Új mércét, új törvényeket hordoznak, mivel ez a
szeretet nem konfliktushiányból táplálkozik.
Paradicsomi állapota és tekintélyelve nincs.
Annál erősebb az én-tudatuk, nincs olyan
emberfogalmuk, amiben az én ne lenne benne. Nem
igaz, hogy a tömeget tömegemberek alkotják.
A tömeget a közös jövőkép hozza létre, s ennek
megfogalmazóját elpusztítják.
(Kamilla egyre mohóbban figyel az aggastyánra. Felkel a kanapéról, leteszi poharát, s mikor Simó befejezi szavait, a lány homlokon csókolja.)
Kamilla:
Te ismersz egy második tízparancsolatot.
(játékosan az ujjain számlálja) Egy.
Megadod mindenkinek a minden embernek
kijáró tiszteletet. Kettő. Szembeszállsz
azzal, aki alacsonyabbrendűnek kezel. Három.
Szembeszállsz a munka értékének leszállítóival.
Négy. Őrködsz minden ember egzisztenciájának
biztosított volta felett, - hozzáteszem -
halála után 58 évvel is! Öt. Vallod, hogy az
emberi méltóság egy és oszthatatlan, s egy
ember sérelme az egész emberiség sérelmét
jelenti. Hat. Semmiféle fenyegetést nem tűrsz,
mivel a megfélemlítés összeférhetetlen a
tisztességgel. (rácsodálkozik, s még lelkesebb
lesz) Milyen tiszta képlet! Hét. Nem hiszel
a bűn által létrejött hatalomban, - nyolc -
sem az ilyen előnyben! De hiszel - kilenc -
a történelmi kezdeményezőképességben, - tíz -
és az emberek többségének tisztességében!
Simó:
(megfiatalodva mosolyog) Köszönöm, kisbogár.
Bibó politikai tízparancsolata sokszor adta
vissza az életerőmet. Tudod, hogy nevezték
ezekért a gondolatokért? Az összeférhetetlen.
Kamilla:
Összeférhet bárki is a hazugsággal,
tisztességtelenséggel, nyomorral? A pénz
hamis tekintélyével? Miért szánjam Ninivét?
Nem én vagyok az Isten!
(Kamilla előveszi táskájából a magnót, bekapcsolja. Felhangzik: "A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed..." )
Kamilla:
(kikapcsolja, de ujját rajta tartja a kapcsolón)
Énekelj velem. Együtt!
(Kamilla újból bekapcsolja a magnót, bátorítóan és lelkesen énekel, Simó öregesen dörmögve csatlakozik.)
Simó-Kamilla-Kaláka:
"Emlékezz, hogy hörögtél
Hiába könyörögtél
Hamis tanúvá lettél
Saját igaz pörödnél"
V.
Ismét a Varga-ház. Zsóka most érkezik haza Gasztonéktól. Felkattintja a villanyt, leül Kamilla heverőjére. Szeme végigfut a parányi szobán, ahol ijesztő rend van. Takarosan egymás mellett sorakoznak a divatdobozok, még a szalag is visszakötve. Csak a Kamilla által kitett apafotó van vastagon áthúzva. Zsóka döbbenten siet a képhez, megérinti. Abban a pillanatban lehúzzák a WC-t.
Zsóka:
(bátortalanul a fürdőszoba felé)
Kamilla! Itthon vagy?
(A fürdőszoba ajtóban megjelenik egy bőrdzsekis punk. Hatalmas alakjáról, borotvált kopaszságáról, kidolgozott, tetovált izmairól sejthető az alvilági lét. Kezét karba fonva, lábát terpesztve elállja az utat.)
Zsóka:
Ki maga? Hogy jött be? Nekem nincs semmim!
Higgye el!
(A punk undorral tanulmányozza. Egy szót sem szól, egy lépést sem tesz. Zsóka szobájából kisétál Szalkai Dénes. Zsókával egyidős, elegáns úr ötven és hatvan között. Kezén feltűnően sok aranyat visel, gyűrűket, csuklóláncot. Zsóka meglepődik láttára, de nem ijed meg, sőt, valamit visszanyer bátorságából.)
Zsóka:
(csodálkozva) Szalkai Dénes! Diplomaosztás óta
nem láttalak.
Szalkai:
Nem jöttél el az évfolyamtalálkozóra, Zsóka.
Zsóka:
(zavartan) Ételkihordó vagyok. (férje áthúzott
képére néz, s gyorsan hozzáteszi) Özvegy.
Szalkai:
Tudom, Zsóka.
Zsóka:
(a punkra mutat) Ez a gorilla hozzád tartozik?
Szalkai:
Hozzám, Zsóka.
(Int testőrének, aki visszalép a fürdőszobába, behúzza maga után az ajtót. Szalkai a körmét nézegeti, majd hirtelen felpillant.)
Szalkai:
Illatszered még mindig a haldokló rózsa
illata... Ha okos leszel, Zsóka, nem leszünk
sokáig terhedre.
Zsóka:
(gondterhelt) Okos? Mit jelent ez a te
fogalmaid szerint?
Szalkai:
Szükségem van a Varga-diagnózisra, Zsóka.
Zsóka:
(mintha ütést kapott volna) Szóval ezzel
foglalkozik Szalkai Dénes történész? Mi
vagy te, mondd?
(Csengetnek. A punk kidugja a fejét, kérdően néz Szalkaira, aki befogja Zsóka száját.)
Szalkai:
(suttogva) Vissza, Jolly Joker!
(A konyhából is kijön egy hasonló fazon, kisebb alkat, de annál veszedelmesebb tekintet.)
Szalkai:
(ugyanúgy) Vissza, Karó!
(Jolly és Karó visszahúzódnak. Szalkai elengedi Zsókát, jelentőségteljesen figyelmezteti a két ajtóra, mely embereit takarja.)
Szalkai:
Semmi meggondolatlanság, Zsóka.
(Türelmetlen, hosszú csengetés.)
Szalkai:
(suttogva) Kérdezd meg, ki az?
Zsóka:
(kinyitja az előszoba ajtót és a bejárat felé
kiált) Ki az?
Micska:
(hangja kintről) Én vagyok, Szaniszló!
Beszélhetnénk néhány percet Gaszton Mór
állapotáról?
Szalkai:
(suttogva Zsókához) Gaszton él?
(Zsóka a fejével igent int. Szalkai dönt.)
Engedd be.
(Szalkai eltűnik Zsóka szobájában. Az ajtót nyitva hagyja. Zsóka a bejárathoz lép és beengedi az orvost. Micska fáradtan lép be. Végignéz Zsókán.)
Micska:
Látom, még át sem öltözött. Az öve
tönkrement a vértől. Nagyon csúnya az a
vállseb, nem bírom egyedül a felelősséget.
Gondoltam, együtt telefonálhatnánk a
rendőrségre.
Zsóka:
(zavartan) Együtt?
Micska:
Igen, hiszen a merénylet egyik tanúja.
Zsóka:
Értem. (ujját szájára téve hallgatásra inti
az orvost, másik kezével távozást sürget;
közben elutasítóan) Nem akarok belekeveredni
ebbe az ügybe.
Micska:
(nem érti) Keveredni? Hiszen benne vagyunk
nyakig!
Zsóka:
(elveszíti türelmét) Távozzon innen! Nem érti?
Menjen innen!
Micska:
(elhűlve) Na de...
(Szalkai kilép Zsóka szobájából.)
Szalkai:
A doktor úr itt marad. (csettint ujjaival,
mintha kutyát szólítana) Jolly Joker!
(A punk bejön a fürdőszobából. Lenyomja Micskát a heverő végére, félkezét az orvos vállán hagyja. Micska megpróbál felállni, de Jolly visszalöki.)
Micska:
(Zsókához) Szép kis barátai vannak.
Jolly Joker:
Pofa be. (Szalkaihoz) Megüssem?
Szalkai:
Várj, Joly Joker.
Zsóka:
(Szalkaihoz) Mit akartok tőle, Dénes?
Ő csak egy orvos, aki könyvet ír József
Attiláról.
Szalkai:
József Attiláról? Milyen érdekes. Rengeteg
könyvet írtak József Attiláról. Én is akartam
írni egyet.
Micska:
(kárörömmel) Maga? (neveti, sőt, kineveti)
Maga?
(Jolly Joker pofonvágja. Micska eldől a heverőn, félig eszméletlen az iszonyú ütéstől. Szalkai széket húz oda, leül az orvossal szemközt.)
Zsóka:
(Micskának magyarázza) Szalkai történész.
Együtt jártunk... (mindhárom férfi ránéz)
... Évfolyamtársak voltunk.
Szalkai:
Ennyi elég, Zsóka. (Micskához) Hol a
Varga-diagnózis, doktor?
(Micska nagy szemekkel néz rá, egyelőre nem érti. Jolly megrázza.)
Jolly Joker:
Beszélsz, vagy agyonütlek.
Micska:
(Szalkaihoz) Nézze, én nem tudom, ki maga
és mit akar. Valóban létezik egy nyilatkozat
doktor Varga Ervin pszichiátertől, mely szerint
József Attila betegsége nem örökletes. Ő úgy
írja körül: "az élet készítette elő". Ez a
hagyaték többi anyagával együtt a család
leszármazottainak tulajdona. Gondolom, tudja,
hol keresse.
Szalkai:
Amiről beszél, az egyes számú Varga-diagnózis.
Nekem azonban a kettes számúra van szükségem,
amely szerint
(Szalkai váratlanul Micskára ordít. Ebben az ordításban benne van igazi énje, fenyegetőn vetül előre, de a két ember nem fogja föl.)
Szalkai:
Péppé veretlek, te marha! Nem lesz provokációs
per! A költő bolond volt, és az is marad!
Zsóka:
(csendesen, határozottan) Nem volt bolond!
Szalkai:
(felé fordul) Akkor te vagy az, Zsóka.
A haldokló rózsa illatát nem szívhatod
következmények nélkül. Kértelek, hogy gyere
velem. De te ezt a... (letépi a bemocskolt
fotót, s apró fecnikre tépi) ...senkit...
egy nyomorult kisembert választottad! Milyen
csodás voltál, Zsóka! A szemed páros csillagként
sugárzott, ígért, nevetett. Te voltál a Nő,
Zsóka, de nem erre voltál büszke... Te jellem
akartál maradni, aki hisz a pártfogó században.
Nézd meg magad, milyen vagy most!
(Szalkai zsebtükröt tart Zsókának.)
Micska:
(őszintén, Zsókát nézve) Gyönyörű.
(Jolly Joker felemeli a kezét, ütésre készül, aztán gazdájára nézve meggondolja magát.)
Jolly Joker:
(Micskához) Neked kuss van. Ez egy lottyadt
picsa. Világos? Mondd szépen utánam. Le
vagyok győzve.
Micska:
(készséggel) Le vagyok győzve!
(Szalkai tükörtartó keze megmered. Lassan zsebrevágja. Zsókától Micskához fordul. Szeme összeszűkül.)
Micska:
(boldogan) Le vagyok győzve! Le vagyok győzve!
Jolly Joker:
(Szalkaihoz) Meghibbant félelmében.
Szalkai:
(Micskához) Te nyomorult. Gúnyt űzöl belőlem.
Az utolsó versét szavalod? Le vagyok győzve? Te
féreg. (Jollyhoz) Üsd.
(Jolly Joker pofozni kezdi az orvost. Micska visszaüt, nem is ügyetlenül, anatómiai pontossággal a főszervekre. A punk megrázza magát, mint egy bivaly, kinek a darázs orrába csípett.)
Micska:
(mindent bele) Köztetek lettem bolond!
Le vagyok győzve!
(Jolly leüti. Az orvos elterül.
Zsóka, aki a verekedés alatt a falhoz hátrál, leemeli a teniszütőt. A leterített orvos láttán az ütőt Szalkai elé dobja. Jolly Joker lomhán az asszony felé lép, de Szalkai megállítja. Elegáns cipője orrával felemeli az ütőt. Néhány pillanatig mereven nézi, majd lecsavarja a nyelét, s kiemel belőle egy tokot. Felpattintja. Sárgult papírt húz elő belőle. Átfutja. Aztán meggyújtja egy öngyújtóval, megvárja, amíg elég. A hamut is széttapossa. Hosszan nézi Zsókát, aztán a bejárati ajtóhoz lép.)
Jolly Joker:
(kiszól a konyhába) Karó!
Karó:
(becsúszik-mászik a konyhából; most látszik,
hogy hóhér-vagány, tele késekkel, boxerrel,
csökkel) Kivégzés lesz, főnök?
Jolly Joker:
(Szalkaihoz) Mi legyen a nővel?
Szalkai:
(tűnődik) A haldokló rózsák illatát hordozza...
(dönt) Gyerünk, fiúk.
(Szalkai, Jolly és Karó távozik, bezárva az előszoba ajtaját. Zsóka szívére szorított kézzel áll, aztán a fürdőszobába rohan, vizes törülközővel jön, azzal élesztgeti az orvost. Micska lassan felül.)
Micska:
Azt hittem, már nem találkozunk.
Zsóka:
(aggódva) Jobban van?
Micska:
(válasz helyett méltatlankodik) Odaadta
nekik a bizonyítékot! Tudja, mit tett?
Örökre eltűnt a teljes rehabilitáció
lehetősége. (megpróbál felállni, de
visszaesik; megvetően) Útszéli jellemek.
Zsóka:
Nem tehettem mást. Ennek a bandának a
láttán értettem meg, hová tart az emberiség.
Most, és csakis most fogtam föl a - le vagyok
győzve - értelmét. József Attila vállalta a
stigmát.
Micska:
(hevesen) Nem vállalta, nagyon is nem vállalta.
Ne áltassa magát. Amit tett, értem és magáért
tette, Érthető, de menthetetlen álláspont.
Zsóka:
Az élet menthetetlen álláspont. Gondoljon bele.
Szalkai, a normális, aki nem engedi belépni
József Attilát ebbe a közegbe. Jolly Joker,
a normális, aki deréktól lefelé állat, fölfelé
pedig vadállat. És a saját szájába veszi a költő
utolsó üzenetét!
(Micska felülni már tud, megpróbál járni is, de annyira leköti, amit Zsóka mond, hogy abbahagyja.)
Zsóka:
(utánozza Jolly Jokert) "Mondd szépen utánam.
Le vagyok győzve." (saját hangján Micskához)
Érzi a paradoxont? A zseni eljutott Jolly
Jokerhez. Karóról, a hóhérról nem akart tudni.
Micska:
(makacsul) Akkor sem kellett volna kiadni
kezéből a Varga-diagnózist. József Attila
nevén nevezte, amit megnevezni kellett. Ezt
"denunciális dühnek" bélyegezték, mintha nem is
az igazságot, hanem a kétségek demonstrációját
akarta volna. Lépésről lépésre szorították a
kétségbeesésbe, ami nem más, mint fel nem ismert
- és el nem ismert! - gyilkolási folyamat. Itt
volt az esély bizonyítani. A gyilkosnak azt,
hogy gyilkos, mert zsenit kergetett halálba.
Ez a maga Szalkaija tudja, hogy mit akar!
Ennek aztán nincsenek kétségei. Néha már-már
irigyeltem a nyomorultat.
Zsóka:
Amit Szalkainak adtam - másolat. Erre a célra
készítettük a férjemmel, mikor kezdtük
észrevenni, mekkora veszély Varga Ervin
hagyatékát örökölni.
(Lázas sietséggel befut a szobájába, visszasiet egy közepes nagyságú, elegáns, arany foglalatú parfümös üveggel.)
Micska:
A haldokló rózsák illata!
Zsóka:
Igen. Szalkaitól kaptam először ezt a parfümöt.
Szeretőm, a bandita mindenütt kereste volna,
csak itt nem. Nézze!
(Zsóka felpattintja az üvegfoglalat dupla hátát, kivesz belőle egy összehajtott papírlapot. Micska izgalommal nyúl érte, átfutja a sorokat.)
Micska:
(áhítattal) A Varga-diagnózis! Zsóka, maga
csodálatos asszony! Azonnal el kell juttatnunk a
bíróságra. Döntő lehet a Simó kontra Gaszton
perben!
(Arca mosolyra rándulna, felszisszen.)
Szszzz...
Zsóka:
Nagyon fáj?
Micska:
Nagyon fáj.
VI.
Ismét a Gaszton-hall. Gaszton Mór kedvenc pálmája alatt ül. Egyik karja és válla kötésben, egyébként útra kész. Előtte nyugtalanul jár fel-alá az unokája.
Kolos:
Miért kellett átadnod azt az üzenetet?
Hogy fogod ezt tálalni a bíróságon?
Gaszton:
Akkor én is úgy gondolkoztam, mint az
üzenők.
Kolos:
Ezt már mondtad. Természetesen nem hiszem el.
Gaszton:
Az ember változik, fiam. Amit egyik nap
lényegtelennek ítél, azt a másik napon lényeggé
lépteti elő. A szervezetnek lényegtelen volt a
költő. Sándor Pál visszaemlékezéseiben szó
szerint azt írja: "soha egy pillanatra sem
gondoltunk arra, hogy korábban szinte
egyedülálló zseni, aki a magyar
irodalomtörténetben új fejezetet nyit." Ez az
új fejezet az Ember követelése volt.
Kolos:
Minden században felmerül egyszer. Nem tudtad?
Gaszton:
Dehogynem. Csakhogy ebben a században pont
nálunk merült föl. A szennycsatornát, amit
az elembertelenedés hoz létre, alulról és
felülről egyszerre világította át a lírai
reflektor. A lényegtelennek ítélt költő
lényeggé lépett elő. Nem azt akarom mondani,
hogy legendává vált. Legenda nem volt, csak
szenvedés és helytállás.
Kolos:
Begyakorolt dolog ez, nagyapa!
Gaszton:
A szenvedés?
Kolos:
A helytállás. Rossz csengésű szó.
Gaszton:
Fogalmam sincs, mitől lenne az. Szerintem
inkább titok, a szegénység és nincstelenség
titka. Azoké, akik józanul és normálisan látva
az életet képtelenek lelkesedni érte. Mégis
vállalják. Aki helytáll, nem hasonlít senki
máshoz, csak egy másikhoz, aki helytáll.
Akarod vagy nem, napjainkra ez az egyetlen
fajta, aki méltósággal bír.
Kolos:
Akkor azt is be kell vallanod majd, hogy
kudarcot vallottál.
Gaszton:
Úgy van. Ideje nyilvánosságra hozni.
A két út már a harmincas években létezett:
intellektus-fejlesztés vagy szervezkedés.
Olyanná tenni a nyomorultakat, hogy képesek
legyenek helyzetük áttekintésére és
megváltoztatására, vagy a társadalmat tenni
olyanná, hogy felemelje a nyomorultakat.
Az utóbbi mellett döntöttünk, s máig is
állítom, ez a döntés jó volt.
(Gaszton szavai alatt megjelenik a nyitott ajtóban Simó és Kamilla. Ők is tárgyalásra öltözöttek, Simó botjára támaszkodva jár, Kamilla a nehezebb mozdulatoknál segíti.)
Simó:
(Gasztonhoz) Eljöttem a költő helyett
megköszönni, hogy nem lépsz vissza a
vallomástól, de máris megbántam. Semmit
sem változtál, Gaszton Mór. Az a döntés
helytelen volt, mert tudatlanok kezébe
adta a hatalmat. József Attilának és a
tömegeknek nem volt szabad egymásra találnia.
A költő (hangosan, tagoltan ejti a neveket,
mint egy-egy vádpontot) Heideggert,
Kierkegaardot, Kafkát, Crocet, Freudot,
Frommot, Bergsont sugárzott magából, az
"egyének felszabadulását"! Te ezt most sem
ismered el! Most sem!
Gaszton:
(ingerülten) Csak arról tehetek vallomást,
aminek közlését rám bízta a szervezet! Mit
akarsz még, Simó Pista?
Simó:
(dühtől remegve) Hogy te, és a hozzád
hasonlók éljetek ma is az akkori döntésetek
értelmében. Egyenlő esélyekről volt szó,
Gaszton! Helyette síberek és svindlerek
váltak milliomosokká. És mindig az ellen
fordultatok, aki agyával és értelmével volt
milliomos. Azt hiszed, elég ezt egyszer
kimondani? Nem egy ilyen eset volt,
hanem esetek sora! A koncepciós perek
száz és száz ilyen esetet produkáltak!
(botjával Gaszton felé bök) Mindaddig
te vagy a gyilkos, míg meg nem tanulod,
hogy a hatalom a döntésekben rejlik,
mindig is abban nyilvánult meg, és
abban is fog!
Kolos:
(a két aggastyán közé siet) Ne menj bele
ebbe a vitába, nagyapa!
Gaszton:
(rárivall) Azt hiszed, hogy a te nagyapád
hülye?!
Kamilla:
(visszaigazítja Simó botját, de Gasztonhoz
beszél) Nem, Gaszton úr. Magát rákényszerítették
egy álláspont képviselésére.
Simó:
Ötvennyolc éven át!
Kamilla:
De ez a tengernyi idő sem volt képes meggyőzni
az álláspont igazáról. Hibásan váltott,
megengedhetetlen eszközökkel lett milliomos -
Kolos:
(közbevág) Nem igaz!
Simó:
De még mennyire igaz!
Kamilla:
Akár igaz, akár nem, tökéletesen tudja,
hogy egy faragatlan és tanulatlan senki
maradt, akit háta mögött "Bunkócskának"
neveznek. Hányszor csapott le életveszélyesen
Gaszton úr, és hányszor csaptak le magára a
hatalmuknál és tisztességtelenségüknél fogva
nagyobb bunkók, míg végre megértette - mert
meg kellett értenie -, hogy legyőzték magában
az embert. Milliói még lehetnek, embersége
már soha.
Gaszton:
Hogy merészel felülbírálni, maga taknyos?
Simó:
(Gasztonhoz) Csak az Ember fogalmát kellett
volna úgy értened, ahogy ő értette.
Gaszton:
Nincs igazad. Előbb az államhatalmat kell
felnevelni, azután az embert.
Simó:
Előbb az embert, aztán az államot, Gaszton!
Kolos:
Ne kezdjünk vitát egy bírósági tárgyalás
előtt. Azt hiszem, az embereket nem lehet
vádlókra és vádlottakra felosztani. Simó úr
örüljön, hogy tanulhatott, s ezáltal
egzisztencia lett; de nagyon kérem, ne
mószerolja azokat, akik tanulás helyett
az időt pénzszerzésre fordították. Nekem
nincsenek előítéleteim -
(Mindkét öreg szólni akar, de Kamilla megelőzi őket. A lány csak annyira indulatos, ami széppé tesz. Minden szavának megőrzi a kontrollját.)
Kamilla:
(Koloshoz) Neked
Kolos:
Miféle mérgezés? Én estélyi ruhát vittem neked,
nem mérget!
Kamilla:
Arzénnál jobban pusztít egy szánalomból
odanyújtott ruha. A te pénzeden a Kanári-szigeteken
sem lennék több luxuskurvánál.
Neked nem kell elszámolnod, mint a nagyapádnak!
Simó:
(ügyesen közbeszúrja) Neki sem kellet
elszámolnia.
Gaszton:
(dühödten visszavág) Rajtam akarod számonkérni
a Négy Igen meghiúsulását? Mi az istenért leszek
még felelős? Én a Négy Igenre szavaztam.
Simó:
Én is.
Kolos:
Én is.
Kamilla:
Én is.
(A négy ember elgondolkozva néz össze. Néhány másodpercig összetartoznak. Ekkor átfut előttük egy patkány. Az irányítható műállatnak csak a felbukkanása fontos. Elég felbukkannia az egyik jól látható pálmacserép mögött. Gaszton Mór veszi észre, és rámutat.)
Gaszton:
(minden ízében remegve) Patkány.
(Egy villanásra mind látják, aztán eltűnik.)
Kolos:
Ennek az állatnak van a legkevesebb joga
itt megjelenni!
Kamilla:
Joga? Hallottad, Pista bácsi? A patkány joga.
Simó:
Szánlak, Gaszton. Mire felébredtél, addigra
a nyomor már nem álmodik, hanem előrenyomul.
Gaszton:
(rosszulléttel küzd) Csak a nyomornegyedekben
vannak... Hol a patkányméreg, Kolos?
Kamilla:
(gúnyosan) Mégis van méreg. Miért is ne lenne?
A patkányok hatszor többen vannak, mint az
emberiség. Élve falják föl a betegeket Indiában,
elhullt gyerekekkel táplálkoznak Rióban, utcákat
foglaltak el Libanonban, és nászutasokat
támadtak meg Velencében.
Gaszton:
Rosszul vagyok.
Simó:
(Kamillához) Menjetek Micska doktorért. Talán
még nem indult el a bíróságra. (Koloshoz) Itt
a kocsid?
Kolos:
Igen.
Simó:
Akkor mire vársz?
(Kamilla és Kolos távozik.)
Simó:
Hallasz engem, Gaszton?
Gaszton:
(előrecsuklott fejjel) Add ide a kezedet, Simó.
(Simó akarata ellenére elérzékenyül, Gasztonhoz biceg, odanyújtja a kezét, amit az megragad.)
Simó:
Semmi baj, Gaszton. Túl fogsz élni. Táncolni
fogsz a síromon. Elbokázod, hogy én vagyok a
felebarát, akinek segíteni kellett volna,
feleellenség, akinek győzni kellett volna.
(A bejáratnál megjelenik Szalkai és bandája. Az anarchisták erősek és fiatalok, hangsúlyozottan egyformák, mint egy magánhadsereg. Közvetlenül Szalkai mögött Jolly Joker és Karó, aki egy patkányt hoz ketrecben. A hall pillanatok alatt tele lesz vagányokkal. Ettől kezdve a színpad olyan, mint egy tabló. Egyik oldalán Szalkai és kísérete, másikon Simó és Gaszton. A két aggastyán különböző módon reagál a nyilvánvaló végre, mégis egyre közelebb kerülnek egymáshoz.)
Szalkai:
Milyen meghatóan szorongatják egymás kezét,
miután egy életen át egymásra vadásztak.
(A vagányok vigyorognak.)
Szalkai:
(az öregekhez) Patkányok vagytok. Az általatok
terjesztett kór neve:
Gaszton:
(elveszíti minden tartását, székéből féltérdre
csúszik) Pénzt akartok, ugye? Rengeteg pénzem
van. A pénz irányítja a világot. Gondoljátok
meg... (elakad)
(Jolly Joker hangosan röhög. A vagányok szája is fülig szalad, élvezik, kivéve Karót, aki patkányát becézgeti.)
Szalkai:
Gondoljátok meg? Hát proli vagyok én, Gaszton?
Fű alá bújó, gyáva senki vagyok én?
Munkanélküli vagyunk, fiúk?
Vagányok:
(diadallal) Nem!
Szalkai:
Eladjuk a szavazatunkat, fiúk?
Vagányok:
(ugyanúgy) Nem!
Szalkai:
Engedjük magunkat átverni, fiúk?
Vagányok:
Nem!
Szalkai:
Ennyit a pénzről, Gaszton. Az ostoba,
konzervatív eszközről, amiben hiszel.
Akkor vesszük el, amikor akarjuk. Orwell
megtanított rá, hogy mitől féltek. (csettint,
Karó hozzálép a ketreccel; Szalkai a patkányra
mutat) Ettől.
(Karó meghimbálja a patkányt Gaszton orra előtt. Mozdulata az ösztönös gonoszság játéka, de épp elég ahhoz, hogy Gasztont elöntse a pánik. Megpróbál a székbe kapaszkodva talpra vergődni. Simó testével fedezi vergődését.)
Simó:
(Karóhoz) Vidd innen ezt a mocskos dögöt.
(Szalkaihoz) Mondd, mit érlel -
(Jolly Joker hangosan röhög. Karó megsértődik Simó szavaitól, magához öleli a ketrecet, és Szalkaihoz fordul.)
Karó:
(Simóra mutat) Megsértett.
Szalkai:
Hallod ezt, kodifikátor? Annyit ne tudnál,
hogy a mi szemünkkel nézve nincs egészséges
társadalom? Nekünk van válságtudatunk, ami
a magadfajtának most sincs. (felordít, vagányai
is összerezzennek) Most nincs!
(Szalkai kering áldozatai körül. Lecsapni készül. Gaszton már áll, Simóba kapaszkodik.)
Szalkai:
Talán mi vagyunk a hibás törvényhozás
lelkiismeretfurdalásától gyötört, mosolyra
képtelen lelkiszegényei?
Vagányok:
(diadalmasan) Nem!
Szalkai:
Talán mi vagyunk a döntésképtelen kisebbség?
Vagányok:
(ugyanúgy) Nem!
Szalkai:
Talán nélkülözzük az ideológiát?
Vagányok:
Nem!
Simó-Gaszton:
(egymásra nézve) Nem?!
Szalkai:
Mi ebben a meglepő? Sem a joggal, sem a
pénzzel nem tudtátok kezelni a hatalmat.
A hatalom egyetlen parancsot ismer.
(Szalkai átveszi a patkányketrecet Karótól, és kinyitja. A patkány mosdik.)
Győzni kell. Nem a sínekre feküdni. Mondd meg nekik az ideológiánkat, Jolly Joker!
(A vagányok a hatalmas punkra néznek, aki jobbkezén előrenyújtja mutató- és kisujját, mintha rontást hárítana el, úgy bök Simó és Gaszton felé.)
Jolly Joker:
Mi nem leszünk köztetek bolondok!
(Vagányok egyszerre, ugyanolyan mozdulattal.)
Vagányok:
Mi nem leszünk köztetek bolondok!
(A patkány kidugja a fejét. Szalkai csettint. A vagányok támadóállásba állnak, késeik tompán csillognak.)
Gaszton:
(kihúzza magát) Méltón kell meghalni.
Szalkai:
(rájuk mutat) Kivégzés.
VÉGE