MAGYAR JOHANNA
dráma 6 képben
Történik
1664 december és 1691 március között
Csáktornyán, Munkácson, Thököly sátrában és Bécsben
SZEREPLŐK
Krónikás
Zrínyi Ilona
Zrínyi Péter
Wesselényi Ferenc
Nádasdy Ferenc
Báthory Zsófia
I. Rákóczi Ferenc
Kiss Imre jezsuita gyóntató
Hedvig apáca
Thököly Imre
Absolon Dániel
alias báró Lilienberg Dániel pápai követ
Lipót német-római császár
Kollonich kancellár
Niemann írnok
I. kép
Helyszín: Csáktornya 1664 decemberében. Asztal körül ülve látható Zrínyi Péter, Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc. A szín előtt anonymus-arccal állandóan a játéktér sarkában maradva ül a krónikás. Míg a képek változnak, lantját pengetve egy-egy versszaknyi összekötő szöveget mond. Az ötödik kép kivételével a cselekmény menetébe nem szól bele.
Krónikás:
"Mostan emlékezem az elmúlt időkről..."
Az elmúlt időknek jó nagyasszonyáról,
Győzedelmes szívű Zrínyi Ilonáról,
Rettenetes ősök bátor utódáról...
Zrínyi P.:
Mi legyen a jelszó?
Wesselényi:
Minek ide jelszó! Ismerjük egymást, nem?
(mutogatva) Frangepán... Nádasdy...
Engem tán ismersz, Zrínyi Péter?
Zrínyi P.:
(felugrik) Nem tréfa ez, Wesselényi!
Óvatosság nélkül elvesztünk!
(másképp) Egy hónapja sincs, hogy
eltemettük Zrínyi Miklóst...
Frangepán:
(jóval fiatalabb a többinél, karcsú,
villogószemű, szenvedélyes - szépségével
és heves modorával egyformán kirí a három
meglett korú férfi közül) Igazad van, sógor.
Olvadunk, fogyunk. Bécsből fűtik azt a
poklot, melyben rohad a magyarság!
Nádasdy:
Lassan, öcsémuram, csak lassacskán! Miklóst
vadkan tűzte az orrára.
Frangepán:
Vadkan! Attól pörkölődik a hús, te Nádasdy?!
Talán golyót hord az agyarában! Így
gondoltad, bátyám?!
(szembefeszülnek egymással)
Nádasdy:
(lassan elfordulva) Elfelejtem szavad,
Frangepán. Én Miklós halálát nem láttam...
Ami az országos változásokat illeti...
Francia királyt a Habsburg helyébe...
(hirtelen) Adott-e pénzt hozzá XIV. Lajos?
(a szobán zavart csönd - Nádasdy gyanakodva
figyel - egész más hangon szólal meg)
Zrínyi bán! Te hívtál Csáktornyára! Kétszer
fordult a homokóra, mióta hallgatlak
benneteket! (Wesselényire mutat) Lipót
császár magyarországi helytartója két órája
feszegeti Lipót császár bűneit,
méltatlanságát a magyar koronára! (Frangepán
közbe akar szólni) Csillapodj, Frangepán!
Azt mondtam magamban: jót akartok. Lajos
messze esik innen, zsoldosai nem eszik föl
kenyerünket. Benne vagyok!
(többiek összenéznek)
Wesselényi:
Ember vagy, Nádasdy!
Nádasdy:
(figyelembe se veszi a közbeszólást) De ha
kiderül, hogy Lajos pénze nélkül, katonája
nélkül, puszta szóra bolondítottatok ide...
Zrínyi P.:
Akkor...
Nádasdy:
(kardjára teszi a kezét) Akkor én innen
egyenesen Bécsbe megyek, urak!
Frangepán:
(az ajtóhoz ugorva kardot ránt) Innen sehová
élve, te eb!
Zrínyi Ilona:
(belépve egyetlen tekintettel felméri a
helyzetet - Frangepán leengedi a kardját, de
nem mozdul az ajtóból - Ilona beljebb lép, s
a jelenet végéig ezen az egy helyen marad -
nagyon szép, magabiztos teremtés, aki
belépésétől kezdve sokkal erőteljesebben van
jelen, mint szavai mutatják) Apám azt
mondta, hogy jöjjek... ha kardcsörgést
hallanék...
Nádasdy:
(székbe dobja magát) Ezt a részletet ki
tudtátok fundálni, de a pénzt nem!
Ilona:
Milyen pénzt?!
Nádasdy:
Emberek dolga ez, Ilona kisasszony!
Zrínyi P.:
A lányom tárgyalt Lajos követével.
Wesselényi:
Ezt nem mondta, Péter!
Ilona:
Könnyebb anyámnak és nekem észrevétlenül
utazni, mint kegyelmedék közül bárkinek.
Gyakran látogatjuk Velencét. Vidám város...
Mulatságos előadást néztünk meg, sokat
nevettünk. Kellemes nevű francia írta:
Molière...
Wesselényi:
(inkább hitetlenkedve, mint dühösen)
Ezt a gyermeket ártottad országos
dolgokba?!
Ilona:
(Wesselényihez fordulva) Páholyunkat
felkereste minden jelenlévő követ.
Az előadás vége felé érkezett a márki.
XIV. Lajos egyetlen feltételt szabott.
Nádasdy:
Na lám! Ezért kerülgettétek két óra
hosszat! Beszéljen, kisnagyságod, mit
hallgattak el előlem, s miért?
Ilona:
(csendesebben, mint eddig) A francia
király csak úgy vállalja a magyar koronát,
ha Zrínyi Miklós, vagy Rákóczi Ferenc lesz
a helytartója. (elfordul, lehajtja fejét)
Wesselényi:
Ezért hallgattunk, Ferenc...
Nádasdy:
Tehát mindenképpen nádor akarsz maradni?!
Wesselényi:
(Nádasdynak ugrik, hatalmasan rázza)
Ember vagy, te? Ahogy élsz, úgy ítélkezel!
(miután Zrínyi P. szétválasztja őket,
visszakiált) Miklós halott!
Nádasdy:
(rendezgeti magát) Miklós halott, Miklós
halott - már másodszor hallom, mintha nem
tudnám! Rákóczi viszont él, s jobban
hallgattok róla, mint halottról!
Zrínyi P.:
Mert reménytelenebb annál... Fogoly.
Nádasdy:
(rövid hallgatás után) Kicsoda, te?
Ki fogta el?
Zrínyi P.:
(tenyerét mutatja) Ha így nézed: senki.
(kifordítja) Ha így: akkor a saját anyja,
Báthory Zsófia! Házi fejedelmet csinált
belőle a haza fejedelme helyett!
Nádasdy:
Nocsak... Erre nem gondoltam...
Frangepán:
(Nádasdyhoz) Kegyelmednek kell írni a
franciáknak! Kegyelmed országbíró, s a
leggazdagabb főúr Rákóczi után!
Nádasdy:
(nevető dühösen) Helyben vagyunk már!
Ha ló nincs, szamár is jó, ugye? Előbb
karddal, aztán szóval ölnétek engem...
Egyéb tervetek nincs?!
Frangepán:
Mondjon jobbat, ha tud! (közelebb jön,
a még mindig meztelen karddal)
Nádasdy:
Dugd el a kardod, öcsém, nem vagyok ijedős!
Törököt reggeliztem, mikor a világon sem
voltál!
Frangepán:
Ez nem válasz! (ismét szembeállnak, Nádasdy
ismét elfordul)
Nádasdy:
(dörmög magában) Szép kis baráti kör...
(Ilonához) Csodálom a bátorságát
kiskegyednek! Nézzen csak meg jól bennünket,
és tanuljon rajtunk - úgyis ez a
tragédiánk... Ha két magyar összekerül,
máris tudni akarja: melyik különb a
másiknál...
Ilona:
(egyikre se néz) Emlékezzenek kegyelmedék
Miklós bánra! Egységet kívánt. S annak
nálunk kell kezdődnie...!
Nádasdy:
(figyelmesen) Kegyed szép, okos, és
szíve is van... Feleségül menne Rákóczi
Ferkóhoz?
(mindenki megbolydul, csak Ilona marad mozdulatlan)
Wesselényi:
(lázban) Hogy ezt én nem találtam ki!
Frangepán:
(lekicsinylően) Bárkinek eszébe juthatott
volna.
Nádasdy:
(fölénnyel) De nekem eszembe j u t o t t...!
Frangepán:
Csakhogy Ilonának kell végrehajtani!
Zrínyi P.:
(a csendet megtörve) Menj ki, leányom!
Wesselényi:
(kérve) Ne küldd ki, Péter! Ez az egyetlen
megoldás.
Zrínyi P.:
Nem engedem! Folyton Ilona és Ilona!
Miklós katonának nevelte, az anyja
politikusnak! Nem tűröm, hogy
szerencsétlenné tegyétek! Különben sem
ismeri Rákóczit!
Ilona:
(higgadtan) Ismerem.
Zrínyi P.:
Micsoda?!
Wesselényi:
Ezt még nem mondtad nekem, lányom...
Frangepán:
Kegyed rögtön meg van sértve, ha nem tud
valamiről! Talán vezessen naplót, mint
Ilona teszi!
Wesselényi:
Te még bajt hozol a fejünkre, Frangepán!
Szavaid csak lobognak, de nem világítanak!
Hiányzik belőled a meggondolás erénye.
Frangepán:
Szerencsére előre látom, hogy semmit se
érnék vele! Kegyelmedék olyan szárazak
a sok gondolattól, mint az aszályos
esztendő. Ilonából akarnak tüzet csiholni!
Ne hagyd magad, szépséges virágom! Göthöl
az a fiú, kiköpi a tüdejét előbb-utóbb!
Elbúcsúzhatsz a velencei napsugártól, ha
hozzákötöd magad!
Wesselényi:
(rendreutasítón) Rákóczi Ferkó: fejedelem!
Méltó párja Ilonának!
Frangepán:
Ne mókázz, Wesselényi! Te megmásztad Murányt
Széchy Máriáért! Rákóczi még lejönni sem tud
Munkácsból! Egyet mondok, jól jegyezzétek
meg: Zrínyi Ilona kezét tőlem kell megkérni!
Mutassa meg Rákóczi, hogy ki tud törni abból
a jezsuita fellegvárból, különben
szétugratlak mindannyiotokat, ezzel a
szerencsétlen tervvel együtt!
Wesselényi:
Nádasdy, beszélj vele... Elfáradtam.
Nádasdy:
Ha van esze, látja, hogy nincs más megoldás.
XIV. Lajos ravasz király, de okos király.
Igaza van, ha ilyen kockázatos lépéshez
hadvezért, vagy fejedelmet keres kezesül.
Frangepán:
Olyan fejedelem én is vagyok, mint Rákóczi
Ferkó!
Nádasdy:
Honnan tudja ezt Párizsban XIV. Lajos?!
Épp azért kell ez a házasság, mert csak
Ilona kezében biztos Rákóczi gyeplője!
Talán megnyernénk nélküle is, de csak vele
tarthatjuk meg.
Zrínyi P.:
Mit szólsz ehhez, Ilona?
Ilona:
(habozva) Nem vagyok hercegkisasszony, kinek
sorsa felől családi tanács dönt... Nem
kívánkozom el a jó bástyákról, száguldó
lovaktól, éles szablyáktól. Karddal
képzeltem el az én harcomat, urak!
Frangepán:
(örömmel) Na ugye?
Wesselényi:
(nagyon öregen és fáradtan) Hallgasson meg,
Ilona kisasszony... Amíg Zrínyi Miklós élt,
mindnyájunk szívében hit virágzott, hogy ő
lesz az új Hunyadi Mátyás. Nem esett
közöttünk hangos szó, módban és célban
megegyeztünk. Zrínyi Miklós halála óta
meghalt IV. Fülöp, s Portugália kivált a
spanyol birodalomból. Ez az új állam ölelte
keblére a pápa testőreit, a jezsuitákat.
Nádasdy:
Frangepán, vigyázz az ajtóra! (F. szó nélkül
engedelmeskedik)
Wesselényi:
A jezsuiták egy vallást ismernek, a pápa
vallását, s csak egy államot ismernek,
a pápa államát. Megteremtették hozzá az
első jezsuita uralkodót is: Lipótot...
S a legkeresztényibb Habsburg császár az
egységes katolikus Európa érdekében koncul
dobta Magyarországot a töröknek...
Ilona:
(elgondolkodva) Német maszlag, török
áfium...
Wesselényi:
Úgy van! Hiteles bizonyíték rá a vasvári
béke! Osztozkodik hazánkon a török szultán
és az osztrák császár! Sosem történt volna
meg, ha van nemzeti királyunk!
Ilona:
Miklós bátyám vállalta volna Lajos
szövetségében...
Wesselényi:
Rákóczi Ferenc is vállalni fogja, ha
kegyed mellé áll!
Ilona:
Miért csak akkor?
Frangepán:
Erre felelj, Wesselényi! Erre én is
kíváncsi vagyok.
Wesselényi:
Rákóczi helyzete nem hasonlítható
senkiéhez... Ezt neked is tudnod kell,
Frangepán! Anyja a jezsuiták legelső
pártfogója volt egész Európában. Azóta,
hogy Sárospatakon letelepítette őket,
egy lépést sem tesz nélkülük. Rákóczit
papok nevelték a birodalom iránti
tiszteletre, a császár hűségére.
Valószínűleg kiszemelték már azt a birodalmi
hercegnőt is, akivel érdekük
összeházasítani. Egyedül Ilona kezének
reménye szabadíthatja ki ebből a hálóból...
Ilona:
Egyszer láttam csak, rövid időre a hévizi
fürdőn... Anyám hívta föl figyelmemet szelíd
kedvességére... Nem a mi fajtánk, nem erős,
de jó ember... Hiszem, hogy ügyünk mellé
áll, ha nem is meggyőződése, de hite
szerint... Mondjanak el neki mindent,
kegyelmedék, ami itt történt. Azt is, hogy
Zrínyi Ilona koldus egy birodalmi
hercegnőhöz képest, és nem vállalja a
házasság előjátékait, a maga árultatását.
Ha mégis mellettem dönt: én akkor sem
üzenhetek... Határozni férfiak dolga,
meghallgatni: asszonyoké...
Nádasdy:
Nem bolond az a fiú, hogy ilyen lányt
elszalasszon!
Wesselényi:
(Z.P-hez) Ez a házasság eldöntetett!
Frangepán:
(szomorúan Ilonához) Hadsereg ellen
indultál, Ilona! Ahová Báthory Zsófia
lép, csapatban találod a gyilkos papokat...
Ilona:
Én Rákóczi Ferencnek üzentem, Erdély
fejedelmének... A szabad Magyarország
jövendő királyának!
Frangepán:
És ha azt látod majd, hogy erőtlen!
Hogy az asztalra sem üt, ha beleköpnek
a levesébe...? Akkor mit teszel?
Ilona:
Megtanítom akarni... Asztalra ütni, ha
kell! Vagy - megteszem helyette...
II. kép
Helyszín: Munkács 1671 május elsején. A szobában Kiss Imre jezsuita gyóntató várakozik Báthory Zsófiára, aki fekete, testhezálló, spanyolgallérú és fejdíszű ruhában jelenik meg, amikor a krónikás szövege elhangzott.
Krónikás:
"Pilises fejeknek hódult magyar nemzet,
Mire, hogy magadat eszedben nem veszed?
Hol van régi okos hadviselő eszed,
Hogy papok igáját nyakadra ereszted."
(Ismeretlen szerző: Papvilág Magyarországon 1671)
Kiss páter:
(szabályos udvari meghajlással) Nagyságod
öltözéke arra enged következtetni, hogy az
udvarban jelenleg a spanyol párt uralkodik...
Zsófia:
(mozdulatlanul botjára támaszkodva) A Burgban
a császár uralkodik.
Kiss páter:
Persze... Úgy értettem, hogy Szelepcsényi
érsek tanácsaira hallgat... Mióta otthont
adott nekünk, Jézus legalázatosabb
szolgáinak, az érsek nagy tisztelője
méltóságodnak! Biztos vagyok benne, hogy
megmentette az ifjú herceget is az
összeesküvés következményeitől...! (ismét
meghajol)
Zsófia:
(ugyanolyan mereven) Semmivel sem tartozom
érte! Zsoldoskézre adtam minden váramat,
fizettem aranyban 400 ezret. Tudom, hogy
Jézus szolgái nélkül ez sem menti meg, ha
Bécsbe eresztem. (egyre kifejezéstelenebbül)
Nem menekült egy sem. Tud róla, atyám?
(nem néz a papra) Nem furcsa, hogy mindnek
volt egy jóakarója, aki siettette Bécsbe
utazását?!
Kiss páter:
(zavartan) Méltóságod néha úgy beszél, hogy
igazán nem tudom: mit gondoljak...
Zsófia:
Amit akar. Többször mondta, hogy gondolatai
egyedül Istennél időznek... Aggódom, hogy
távollétemben lelkigyakorlatai egészsége
rovására súlyosodtak...
Kiss páter:
A konyha helyrehozza! Kitűnő szakácsok
vannak méltóságod udvartartásában!
Például...
Zsófia:
(közbevág, de kifejezéstelenül) Ferenc fiam
is ilyen jól bírja anyja börtönét?
Kiss páter:
Sajnos, nem tudom! Hozzá sem jutottam, hogy
szót váltsunk! Ilona folyton vele volt.
Zsófia:
Az ifjú fejedelemasszonyról beszél?
Kiss páter:
(mit sem értve) Természetesen. Szeretném
figyelmeztetni méltóságod, hogy a hercegné
nem ismeri sem az alázat, sem az engedelmesség
erényét. Emellett rengeteg a bizalmasa.
Zsófia:
Magyarázza!
Kiss páter:
Mindent tud, ami a várban történik.
Tegnapra terveztük Hollóscsík áttérítését.
A falu lakói eltűntek. Másodszor fordul
elő, nagyasszony!
Zsófia:
Parancsot adtam, hogy nem léphetnek ki a
várból!
Kiss páter:
Hisz épp ez a félelmetes az egészben!
Ki sem tették a lábukat a belső udvarból!
Ilona viszont sok szolgával beszélt.
Mondhatnám: mindenkivel, aki útjába akadt.
Az elsőket még megkérdeztem, aztán már nem
győztem. Tűzbe-vízbe mennek ezért az
asszonyért.
Zsófia:
Kegyelmed - fél?
Kiss páter:
Isten velünk, ki ellenünk?! Évszázadok
óta egyetlen Zrínyi sem halt természetes
halállal. Isten küldte most is a vadkant
és Absolont az ausztriai ház védelmére!
Zsófia:
Ezt a nevet még nem hallottam.
Kiss páter:
Absolon?! Zrínyi Péter bizalmasa volt,
most a mienk.
Zsófia:
Az aktákban sem olvastam róla!
Kiss páter:
Csodálkozik, kegyelmed?!
Zsófia:
(koppant a botjával, amelyre támaszkodik)
Méltóságod!
Kiss páter:
Bocsánat, nagyasszonyom...
Absolon másik neve: államtitok.
Báró Lilienberg. (paposan megáldja)
Hallgass erről, az Atyának, Fiúnak,
Szentléleknek nevében... Amen.
Zsófia:
(pillanatnyi csend után) Ez az ember
áruló.
Kiss páter:
Nézőpont kérdése, nagyasszony. Árulókat
árulni: hasznos munka. Ezek az emberek
választják szét a császári ház híveit
a császári ház szolgáitól. A Báthoryakat
a Zrínyiektől.
Zsófia:
Sosem kértem erre, atyám! A Báthoryak
küldetése befejeződött. Császárhűvé és
katolikussá tettem a Rákócziakat
Lórántffy Zsuzsanna ellenére. Kegyelmedék
feladata csupán biztosítása ennek a
hűségnek, mely az utolsó Báthory utolsó
ajándéka. (Kiss páter mozdulatára)
Nem sok időm van hátra. Megmentettem
a fiamat. Most megpróbálom kezembe venni
Ilona sorsát.
Kiss páter:
Fölösleges. Vérében van a lázadás. Ha nem
vigyáz méltóságod: Zrínyi Ilona épp úgy
legyőzi Báthory Zsófiát, mint egykor
legyőzte Báthory Zsófia Lórántffy Zsuzsannát!
Zsófia:
Megtörtént. Lázadásra bírta szelíd fiamat,
meggyőzte katonáimat a maga igazáról,
félelmet ébresztett papjaimban...
(elhárítóan a páter mozdulatára) Fölösleges
tiltakozni. Én tudom, hogy mi vagyunk
foglyok ebben a várban.
Kiss páter:
Dehát miért tűri?! Csak intenie kell,
és cselekedni fognak méltóságod
leghívebb szolgái!
Zsófia:
Nem sújthatom úgy, hogy fiamat üssem.
Azt akarom, hogy Ferenc boldog legyen!
Kiss páter:
Istennél az egyetlen boldogság.
Zsófia:
(ellentmondást nem tűrőn) Itt legyen
boldog! Úgyis el kell temetnem...
Kiss páter:
Isten útjai kifürkészhetetlenek
megpróbáltatásban és kegyelemben...
Zsófia:
(fáradtan) Menjen most, atyám!
Gyermekeimet várom. (a pap szótlan
meghajlással hátrál) Az esti imánál
ott leszek. Székemről ne feledkezzenek
meg...
(amikor a páter kihátrál, Ilona és Ferenc ugyanott bejönnek)
Ferenc:
(anyjához siet és kezet csókol, míg Ilona
megáll az ajtónál) Köszönöm, anyám.
Zsófia:
Elkerülhetted volna, herceg.
Figyelmeztettelek, hogy életed csak egyszer
válthatod meg...
Különösen az ausztriai háztól...
Ferenc:
Ne haragudj, anyám, én jót akartam
mindenkinek...
Zsófia:
(hidegen) nagy hiba volt, herceg.
Az ellenséget csak gyűlölni szabad,
és ütni kell! (Ilona figyelmesen
ránéz) Az erő irigységet ébreszt
elleneidben. A jóság gyanakvást szül!
Mintha bocsánatot kérnél a világtól,
mert boldog vagy! Ne légy jó ellenfeleidhez,
mert gyengének tartanak! Ütni kell.
Ferenc:
(tétován Ilonára néz) Megbeszéltük
Nádasdyval...
Zsófia:
Nádasdyval...! És másokkal. I s m e r t e m
őket. Megannyi romantikus, lágyszívű
rajongó. Összeülnek álmodozni "sub rosa"!
Mintha Sárospatak lenne a világ közepe!
Minek avatkozol politikába, Ferenc herceg?
A jóság béklyót köt az agyra. A jó ember
nem okos ember. A szív igazságtalanság
fölött ejtett könnyei felőrlik az akaratot...
Ferenc:
(örömmel) Igen, éreztem ezt, anyám!
Zsófia:
Mi indított mégis tettre, szegény fiam?!
Ellenséged neked Nádasdy ellenfele?
Ilona:
(váratlanul) Az!
Zsófia:
(nem néz rá) Válaszolsz helyette, Ilona?!
Mégis az ő fejét kellett megmentenem!
Ilona:
Az nem az én vétkem! Mit érne Bécsnek
egy koldus, asszonyom?! Atyám börtönben,
anyám és testvéreim zárdába zárva...
Elpusztították a Zrínyieket nélkülem is.
Zsófia:
Jobban, mint gondolod, leányom.
Tegnap Bécsújhelyen kivégezték az
összeesküvőket!
Ferenc:
(rémülten Zsófiához) Anyám! Ezt csak
így... (kétségbeesve a dermedt Ilonához)
Ilona!
Ilona:
Hagyd el, Ferenc! Zrínyi Péter lánya
tudja, mikor kell gyászolnia. Nem érti
mások bánatát, aki maga is hóhér!
Zsófia:
A fájdalom elvette az eszedet.
Ilona:
(önkívületben) Csak hallgatom, hallgatom
mit mond! Hátha apámért is szót emelt,
hátha reményt hoz?! Három hónapig volt
Bécsben! Nem Zrínyi Péterért, Még csak nem
is Rákóczi Ferencért! Csupán a maga
igazáért! Mert Báthory Zsófia egy igazságot
ismer: a magáét! A bűnösnek bűnhődnie kell,
lehetőleg itt a földön! Ezt nem bízza
Istenre!
Zsófia:
Félrebeszélsz.
Ilona:
Nem! Minél jobban fáj a szívem, annál
világosabban látok! (kicsit lehiggadva,
vádolón) Aki fölgyújtotta Kiskerekit,
karóba verette Alsólindva népét: nem
segíthetett Zrínyi Péteren! Gyermekek
szívét rágta a holló, öregek ősz haját
szennyezte a vér, de mit számít az, ha
egyszer protestánsok! A protestáns nem
ember! Száz évvel ezelőtt megmondta
Medici Katalin!
Zsófia:
(váratlanul megelevenedve) Ember...?
Azt mondod: ember?! Hallottam, Ilona:
művelt vagy. Én idézzem mégis a görögöket?
"A rabszolga beszélő szerszám." S a jobbágy,
Ilona? A jobbágy gondolkodó szerszám.
Mégpedig ellenünkre gondolkodik. Hová jutunk,
ha ember a jobbágy, ember a lázadó?! Jó,
hogy nem kéred számon tőlem Frangepánt is!
Azt hittem, oda lyukadsz ki, hogy egyenesen
az összeesküvők megmentéséért születtem!
Hová vezetnek a gondolataid, Ilona?
Cromwell államát akarod Magyarországon is?
Én leszek az első, aki ellened fordul. Nem
tudom elfelejteni, hogy királyok és
fejedelmek székén ültek őseim!
Fejedelem-asszony vagyok. És te is! Miért nem tudsz
beleilleszkedni az ország rendjébe?
Ilona:
(fáradtan) Olyan tökéletes ez az ország,
hogy csak beleilleszkedni lehet? Elvetemült
mindenki, aki változtatni akar?
Zsófia:
Mindenesetre: lázadó! Értsd meg végre:
mindegy, hogy száz évvel előbbre vagy-e
korodnál, vagy ugyanennyivel elmaradtál
tőle - a jelenkor egyformán megsemmisít.
Aki mást akar, mint ami van: lázad! Ez a
"ma" ítélete. Érdemes figyelni rá. Saját
társaságával jóban lenni mindenkinek
érdeke. Az érdek az egyetlen terület,
ahol erény és bűn találkozik.
Ilona:
Hiszek benne, hogy a bűnösöket a bűntelenek
csinálják! Hogy csak azokat a bűnösöket
ítélik el, akik útjában állnak másoknak!
Az eszme, hit és meggyőződés nélküliek
seregére mégsem nyomja rá senki a bűnösök
bélyegét, pedig ezek a legnagyobb gonoszok.
Én nem hibáztam!
Zsófia:
Mégis eltévedtél. Rákóczi Ferenc
nem való egy olyan ország királyának,
amelyet előbb karddal kell visszaszerezni
töröktől, némettől...
Ilona:
(lassan) Aki megbotlott, még nem esett
el... Aki elesett, még fölállhat. Nem
halott, aki a földön fekszik!
(komolyan, de nem alázatosan meghajolva kimegy; Ferenc várakozóan néz az anyjára, de az csak kézcsókra nyújtva kezét elfordul; Ferenc is kimegy; Zsófia néhány pillanatig egyedül és némán áll a színen. a másik ajtón Kiss páter és Hedvig apáca jön be; meghajolnak)
Kiss páter:
Egyedül méltóztatik jönni az estéli
ájtatosságra?
Zsófia:
Teljesen egyedül. (kimegy)
Kiss páter:
(Hedvighez) Bárhogy szeretném, képtelen
vagyok jól érezni magam a társaságában!
(kifelé indulnak)
Hedvig:
Néném félelmet ébreszt az emberekben.
Félni és szeretni nem lehet ugyanazt
egyszerre. Nincs barátja, mert önmagának
is ellensége. Ránk van utalva.
Kiss páter:
Nem ilyen egyszerű ez, testvérem!
Sajnos Zsófia kezében a magány is
hatalom...
III. kép
Helyszín: Thököly sátra, 1680. A széken Thököly elmélázva hallgatja a krónikást. Absolon porlepte fekete köpenyben lép be. Egy darabig nézi a fiatal, fáradt vezért, aki - háttal ülve neki - nem veszi észre.
Krónikás:
"Pap töltözik minden te jövedelmeddel,
Pap bír országodnak legnagyobb részével,
Pap hízik zsíroddal, töltözik kincseddel,
Te koplalsz, nyögsz, nézed csak könnyes szemeddel."
(Ismeretlen szerző: Papvilág Magyarországon)
Absolon:
(asztalra dobva fövegét) Üdvözöllek,
Thököly Imre!
Thököly:
(felugorva vállára üt) Absolon! Végre!
(leül, hivatalosan és örömmel) Mit üzen
Ilona a kuruc vezérnek?! Beszélj gyorsan,
barátom, hónapok óta várlak!
Absolon:
Az nagyon szomorú... Özvegy Rákócziné
árváiról, Zrínyi Ilona könnyeiről a
táborban is eleget énekelnek!
Thököly:
(lassan) Ne tréfálj, komám! Az üzenetet,
vagy kettéváglak!
Absolon:
(nevet) Akkor meg éppen bennem
marad minden...
(Thököly elereszti, elfordul)
No, csak ne duzzogj! Ülj le inkább, Imre!
Thököly:
(miközben leül) Párnát ne rakjak
magam alá?!
Absolon:
(komolyan) Meghalt Báthory Zsófia.
Thököly:
(felugrik) Ezt égi jelnek küldte
számomra Isten!
Absolon:
(gúnyosan) Az már igaz. Egyenest
kegyelmednek csinálta azt is, hogy
Gráz alá fuvarozták a Rákócziak kincsét!
Jezsuitákat hízlalnak azon nem árva
kurucokat!
Thököly:
Ne huhogj, Absolon! Nem áll jól a szádban!
Te törődsz legkevésbé az "árva kurucokkal"!
Nem árvább itt senki a másiknál! Beszélj
Ilonáról...
Absolon:
Rákócziné Munkácsra költözött, s fiára
eskette fel a várak vitézeit. Mire Lipót
észbe kapott, Munkács ura lett a kicsi
Ferkó...
Thököly:
Ember ez az asszony, látod?! Fogadok, a
lopott marhát is visszaszerzi!
Absolon:
Megkezdte... Írt Leopoldnak.
A jezsuitákat vádolja. A császár
a fogát szívja, hogy idáig hallik.
Thököly:
Fogja még jobban is, ne félj! Most
fogom bejelenteni kérésemet Ilona
kezére. Most nem merik visszautasítani!
Ha mégis megteszik: lerombolom Bécset,
s Lipót vadaskertjéből eszem hozzá
az ünnepi lakomát!
Absolon:
Ebből csak annyi igaz, hogy nagyon
szereted azt az asszonyt.
Thököly:
Nagyon...
Absolon:
(kajánul) Ha most itt lenne...
Thököly:
(haraggal) Állj! Nem kell itt lennie,
úgyis jelen van. (ábrándozva) Van asszony
jobb is, szebb is, fiatalabb is... Ilyen
volt Teleki Anna! Van kacérabb, könnyedebb,
gazdagabb: fölfedte előttem arcát Fatime,
Kara Musztafa lánya! Tanúm rá a világ,
egyik se kellett. Ilonát akarom!
Absolon:
Nem értelek, Imre! Világszép asszony, de
34 éves asszony, két gyerek anyja. És te
hány esztendőt számlálsz? Húszat,
huszonegyet?!
Thököly:
Mindegy az, Dániel! Nincs senki, kinek
hatását ennyire érezném! Szép asszony sok
van. Ilona egy van! Nem kell itt lennie,
s látom. Nézd, Absolon, nevet, rajtam
nevet!
Absolon:
Ezt joggal teheti, hiszen a bolondja
vagy.
Thököly:
(elkomolyodva) Nem tréfa ez, ne hidd.
Ha egy olyan asszony van, mint Ilona, az
az egy legyen az enyém! Ilona kegyetlen
velem. Ujjain számolta nevetve: hány
tavasz van közöttünk! Azt mondta, van már
fia, aki született fejedelem, minek még egy,
akiből neki kellene valamit faragni!
Absolon:
(kardjához kap) Ezt mondta?!
Thököly:
(elnézően mosolyog) Hagyd a fegyvert!
Karddal nem megyünk asszony ellen!
Ilonának igazsága van, ezért nem felejtem
nevetését. Olvasok a szívében. Mert nem
titkolja ő, ami fáj, csak nem is mutatja.
És azt feleltem neki, csak álljon mellettem:
nem fejedelem leszek, hanem király!
Absolon:
Merész válasz. Fejedbe kerülhet.
Thököly:
Csak Ilona tud róla, és te, Absolon.
Ilonánál az érdeklődés a veszéllyel
kezdődik, ő nem árul el. Téged
megvásárollak. Leszel a kancellárom?
Absolon:
Köszönöm szépen. Talán máris akkora
hatalmad van, mint a császárnak?
Thököly:
Mondd, Absolon, nem csodálkoztál
azon, hogy a török szövetséget kínált,
Fatime kezét, rangot és hatalmat!?
Pedig ki voltam én akkor? Maroknyi
rongyos csavargó közt a legrongyosabb!
Kit láthatott bennem a török? Erre
válaszolj nekem!
Absolon:
Rágtam már, de máig sem tudom...
Thököly:
Mert nem akarod tudni! Mert valamiért
félsz tudni, hogy Zrínyi Miklós utódának
tartanak!
Absolon:
Lehetnél, Imre, lehetnél... De te
szövetséget kötöttél a törökkel, s most
Béccsel állsz szemközt, mint Frangepán,
Nádasdy és a többiek! Eggyel több asszony
csinálta hadvezér! Dehát miért, Imre,
legalább annyit magyarázz meg: miért édes
nektek a vérpad, ha ez az asszony vezet rá?!
Thököly:
(egy ideig figyelmesen nézi Absolont, aztán
leül, s még erősebben szeme közé nézve
mondja) Franciaországról hallottál,
valószínűleg csupa jót és szépet. Hogy gazdag,
kultúrált, erős... hatalmas nemzet. Kétszáz
évvel ezelőtt Franciaország nem létezett,
épp úgy, ahogy hiába keresed ma Magyarországot.
A Napkirály legendás birodalma helyett három
részre szakadt földet, szenvedő népet
szorongatott északon az angol, délen a spanyol.
S az országnak nem volt törvényes, nemzeti
királya, ki magáénak érezte volna a feladatot:
megteremteni a szabad Franciaországot...!
Absolon:
Éppen, mint nálunk...
Thököly:
(változatlanul) Ekkor történt, hogy
valamelyik faluból útnak indult egy
Johanna nevű lány, aki hitt önmagában, és
szerette Franciaországot. Amerre járt,
mindenütt hinni kezdtek neki és bízni
kezdtek benne... Johanna páncélt öltött,
mint a katonák, harcolt, mint azok, s
kiűzte a hódítókat! Francia királyt adott
a franciáknak, nemzetet teremtett ott,
ahol senki sem emlékezett már arra:
hogyan nézett ki az a föld hódítók
nélkül! A nép szentnek nevezte a lányt,
mert hazát és hitet adott nekik.
Absolon:
Hazát és hitet...!
Thököly:
Ez Zrínyi Ilona titka, Absolon.
Ő a magyar Johanna, aki hazát és hitet
teremteni indult!
Absolon:
Vállalom a kancellárságot, Imre! Itt a
kezem, küldj vissza Munkácsra!
Thököly:
(megrázza a kezét) Igaz barát vagy,
Absolon! Köszönöm szívességedet!
Indulhatunk!
Absolon:
Mind a ketten?
Thököly:
Dehogy. Az egész sereg! Esküvőre,
császár riasztásra, ahogy akarod...
IV. kép
Helyszín: Bécs, királyi palota. 1687 május 30. Az üres terembe Lipót siet be, bosszúsan a nyomába loholó Kollonich miatt.
Krónikás:
"A mostani királyt pap tartja fékszárnál,
Arra húzzák, vonják, mit érsek prédikál.
Hogyha ellenünk jár, pápa átka rászáll,
Csak papvilág fénylik, az magyar alászáll."
(Ugyanaz)
Lipót:
Mit akar már megint tőlem, mondja?
Méltóságod eleven kísértet! Bárhová
megyek, a nyomomban van, mint az árnyék.
Kollonich:
(cseppet sem alázatos; szigorú szemű pap,
mindkét keze tele irattekerccsel) Fenséged
sosem található a rendes helyén, kénytelen
vagyok állandóan keresni!
Lipót:
A rendes helyemen?! Nem mondaná meg, kedves
Kollonich, hol van a német-római császár
"rendes helye"?
Kollonich:
A trónján, uram - a kancellárián, de
legalábbis az udvaron belül.
Lipót:
Ilyenkor tavasszal is?!
Kollonich:
Ott a királyi nyaraló, a Hradzsin!
Fenséged viszont folyton a külvárosban
kóborol, nem csodálom, hogy ott akarták
elfogni Zrínyi Péterék!
Lipót:
Hagyjon engem békén a magyarokkal!
A Zrínyiekről meg pláne hallgasson!
Csupa hadvezér meg összeesküvő!
Csupa Ázsia!
Kollonich:
Megbocsásson fenséged, Magyarország
nem Ázsia!
Lipót:
Na látja, Ön jobban tudja, kedves
Kollonich! Ezt nagyon szeretem Önben!
Elvégre azért tartok kancellárt, hogy
gondolkozzon helyettem, s azért fizetem
a hadvezért, hogy harcoljon helyettem!
Kollonich:
Károly herceget fizetni se kell
fenségednek, mégis a legjobb hadvezére!
Lipót:
Néha meglepően hülyének tart, kedves
Kollonich! Nem kell túlzásba vinni a
dolgokat még szánakozás terén sem!
Lajos elzavarta Károlykát Lotharingiából,
csupán ezért sietett a magyar tartományok
visszafoglalására drága rokonom...
Hátha neki adom jutalmul...
Kollonich:
Amit valóban megérdemel! Hiszen ő űzte
ki a törököt Budáról!
Lipót:
(nevet) Hiába erőlködik, méltóságod,
a magyar tartományokat nem adom
Károlynak! Nem vagyok Fülöp, aki
eltűri a tüskét a hátában! Nem csinálok
a lotharingiai hercegből Don Carlost!
Kollonich:
A tüske enélkül is a hátunkban van.
Gondoljon Munkácsra Fenséged!
Lipót:
(bambán) Minek gondoljak Munkácsra!
Zsófia régen meghalt, Ilona esküvőjét
engedélyeztem, mit akar még?! Hallottam,
hogy Thökölyt rabláncon hurcolja Kara
Musztafa! Látja Kollonich, teljesen
érthetetlen számomra, mit akart ez a
gróf a töröktől? Én, ha nem is koronázom
királlyá, de nem is hurcolom Istanbulig
10 kilós vasakkal kezén-lábán, egyetlen
rosszul sikerült csatáért!
Kollonich:
Valóban! Fenséged Bécsbe hozatta volna
fej nélkül!
Lipót:
(töprengve) Ezt Lobkowitz kancellár
sose merte volna a szemembe mondani!
Kollonich:
Én viszont nem mondom fenséged háta
mögött!
Lipót:
(nevet) Mert benne van a tüske, mi? No,
húzza ki, Kollonich, beszéljen Munkácsról,
ha úgy akarja! (leül; Kollonich hatalmas
papírt göngyölít elolvasásra; Lipót
riadtan nézi) Mi ez?
Kollonich:
(nyugodtan) Caraffa tábornok jelentése
Munkács ostromáról.
Lipót:
(sóhajtva) Búcsúzom tőled Fehér Ökör!
Nem megyek kuglizni!
Kollonich:
(süketen) "Első Lipót, német-római
császár, magyar király, a cseh tartományok
örökös ura..."
Lipót:
Kezdje a közepén, kedves Kollonich!
Kollonich:
A közepén?!
Lipót:
Miért, még ott sincs szó az ostromról?!
Kollonich:
(olvasva morog) "...hideg tél...",
"lefagyott kezek...", "április, május..."
Itt van! "A Caprara tábornok által
abbahagyott ostrom súlyos károkat okozott
számunkra. A vár lakói feltöltötték
élelmiszerkészletüket, helyreállították
összeköttetéseiket, megjavították a
várfalakat. Május 22-én zavartalanul
ünnepelték úrnőjük nevenapját. Éppen ezért
az ostromot tisztjeimre bíztam, magam
Eperjesre siettem megtudandó: ki segíti
pénzzel, lőszerrel, élelemmel Munkácsot?!
Kérdéseimre a város lakói február óta
nem adtak választ."
Lipót:
Ez érthető, szörnyű unalmas kérdéseket
tesz föl! Sok van még, Kollonich?!
Kollonich:
(tovább olvas) "Kénytelen voltam Eperjest
a lázadók szövetségesének tekinteni.
Vésztörvényszéket alakítva, a vallomások
alapján kerékbetörettem 25 jobbágyot,
10 kézművest (Lipó felfigyel), karóba
húzattam további 50-et (Lipót feláll),
megcsonkíttattam 45 iparospolgárt
(Lipót sétálni kezd) fejét vétettem
Rakovszky, Palásthy, Medweczky...
Lipót:
(csillapítón) Jó, jó, kedves Kollonich...
Inkább azokat olvassa, akik még élnek!
Kollonich:
Az nincsen benne, fenség!
Lipót:
(szelíden) Igazán? Talán kiirtotta egész
Eperjest? Kezdte Debrecennel, s folytatja
itt! Mert császári adózó városok! Azt
hiszik, hogy velem mindent lehet csinálni?!
(hirtelen keményen) Ide figyeljen, kancellár!
Hol van Szelepcsényi érsek hagyatéka?!
Kollonich:
Bécs védelmére fordítottam.
Lipót:
De a kincstárból is kiutaltatta
ugyanazon a címen ugyanazt az összeget!
A kancellárom ugyanúgy lop, mint a
hadvezérem! Talán még osztoznak is!
Hát ide hallgasson, Kollonich! Ez a
Caraffa egy vaddisznó, s én kikérem
magamnak, hogy egy vaddisznó jelentéseit
olvassa nekem!
Kollonich:
Caraffa tábornok nagyon jó katona!
Lipót:
Látom! Csonkítás, karó, kerék és
miegymás! S mindez az én nevemben.
Mert hát a birodalomban minden az én
nevemben történik. De nem az én
zsebemre! Eperjes már Caraffa zsebében
van! Nem csodálnám, ha visszatérve hercegi
címet vásárolna! Hát nem! Engem ez az egész
Munkács nem érdekel! Kellemesebb tüske, mint
Caraffa! Romantikus asszonyvár a birodalom
szívében...
Az a baj, hogy annyit törődnek vele!
Közösítsék ki, és kész! A vaddisznót
meg küldje a fenébe!
Kollonich:
Megbocsásson fenséged, de ezt a
parancsot nem lehet végrehajtani!
Zrínyi Ilona történelmet csinál a
szemünk láttára! Ha Caraffát visszahívjuk:
Munkácson királlyá koronázzák
Thökölyt! Európa nem lát a "kiközösítésből"
semmit, és rajtunk nevet, hogy nem bírjuk
bevenni a várat, melyet egy asszony véd
csupán! Amíg Munkács áll, a kurucok
Magyarországának megvan a fővárosa!
Lipót:
Kérem, Kollonich, ne emlegesse folyton
önálló országként a magyar tartományokat!
Kollonich:
Én megtehetem, uram...
Küldönc:
(belép; bókol) Lovasfutár Károly főhercegtől!
Lipót:
Izgága rokonaim vannak... Sose jutok már el
a Fehér Ökörbe?! Mondja csak fiam,
a kancellárom majd meghallgatja...
Küldönc:
(Kollonich-hoz fordul, aki diszkréten
elállja Lipót útját) A török szultán
athnámét küldött gróf Thökölyné, született
Zrínyi Ilonának, elismerése jeléül Munkács
védelméért! Károly herceg parancsot vár:
csatlakozzon-e seregeivel Caraffa tábornokhoz!
Kollonich:
Elmehet! (küldönc el; Kollonich a császárhoz)
Mióta a török birodalom fennáll, első alkalom,
hogy egy asszonyt emberszámba vesznek.
Kételkedik-e még fenséged Zrínyi Ilona
erejében?!
Lipót:
Végezzenek Munkáccsal! Eperjest
hagyják békén! Elenged végre, maga
"Cato"?!
Kollonich:
Teljhatalmat kérek Munkács bevételéhez!
Lipót:
(félig kintről) Bánom is én! Csináljon
azt, amit akar!
V. kép
Helyszín: Munkács bástyasora, 1687 május 30. A krónikás belép a színre, énekét a katonáknak mondja, akik a távolba figyelnek. Ilona észrevétlenül ér mögéjük, valószínűleg ellenőrzi a várvédelmet. Páncélt visel, hosszúcsövű szakállas puskára támaszkodik.
Krónikás:
"Váraidat mikor víjja az ellenség,
Nincs akkor papoktul semmi hadiköltség.
Országod pusztítja idegen nemzetség,
Szép jövedelmidbül nincs semmi segítség..."
(Ugyanaz)
Ilona:
Tisztelem kegyelmedet, deák!
Mestere a kardnak, mestere a versnek.
Krónikás:
Egy múzsám van mindkettőhöz, nagyasszony!
De a tisztesség is túl nagy nekem! Mestere
a kardnak, az lehetség: fegyverrel születik
Munkácson a csecsszopó is...! Ám mestere a
versnek...! Balassi Bálint, Zrínyi Miklós
után?! Gyöngyösi István - hírlik róla -
ő nagy mester. Pennával ír, papírra...
Nagyasszony szépségét is megénekelte!
Ilona:
Vitézi szóra van szükség, nem csevegésre!
Kegyelmed dalától erősebb lesz a szív. Míg
lantját hallom a bástyákon, nem féltem
vitézeimet!
Krónikás:
Pedig az én dalom elröppen, mint a
pillanat... Toll helyett húrokkal
beszélek, csillagos ég a tentám,
sóhajtások szárnya a papírosom...
Ilona:
Badinyi uram sok versét lejegyezte
a regösöknek. Rosszul teszi kegyelmed,
ha veszni hagyja szép szavait! Nagy
szükség van a bíztató szóra! Talán
nagyobb, mint a jó kardra! Fogyatkozunk
a hitben, deák!
Krónikás:
A kis fejedelemmel azt taníttatja
Badinyi mester: "Egy Munkács várába
szorult a szabadság..."
Ilona:
Ferenc fiam még nem sokat érthet az
országos dolgokból. Tettre tanítsátok,
ne szavakra!
Krónikás:
A kis fejedelem érettebb minden saját
korabeli gyermeknél. A minap: lenn
sétált a tüzéreknél, én meg a nyomában,
nehogy baj érje. Egyszerre megáll Fekete
Antal mellett. Hatalmas legény az,
rettentő óriás, alig bírta szemmel, ahogy
végignézte az úrfi. Nézi a kicsi ember a
nagyot, megkérdi: "Hol vesztetted el a
jobb kezedet, vitéz?!" Fekete Anti durva
katona, csak úgy odalökte a szót:
"Levágatta méltóságod nagyanyja, véres
Zsófia!" Csak álltam Badinyival együtt
- az is hallotta az egészet -, nem tudtunk
mitévők lenni. A kis fejedelem nem mozdult,
remélni kezdtük: meg sem értette a sértést.
S akkor odament Antihoz, bátran lefogja
annak ép karját -, csak bámultunk.
"Figyelj csak - mondta - édesanyámasszony
egyszer azt mondta Báthory Zsófiának, hogy
mikor a vallásból törvény lesz, a hit
kényszerré válik, és az Isten
meghal az emberekben. Ne engedd, hogy
a másik kezed emlékezzen az elsőre!
Édesanyámasszony mindnyájatokat szeret."
Ilona:
Én drága fiam... (könnyesen)
Krónikás:
Mi is ezt mondtuk: nagyságod fia ő!
Nem vállalja a közösséget nagyanyjával,
nagyapja örökét viszont biztosan
vállalná!
Ilona:
Ne beszéljenek neki apámról! Nem
dajkamesének való a Zrínyiek sorsa! Úgyis
az örökös harc érleli, a halál mindennapos
látása! Beszéljen neki arról, amit
szeretnénk... Tanítsa meg olvasni a nép
dalaiban, hogy tudjon olvasni a nép
szívében! Tanítsa meg bízni, hogy tudjon
remélni! Tanítsa meg mindarra, amire csak
költő taníthatja meg majd, ha már anyja:
nem él!
Krónikás:
Nagyasszony! Iszonyatost mondott...!
Ilona:
Okom van rá, deák. Mióta Buda gazdát
cserélt, egyedül Munkács áll magyar kézen.
Most Hírt kaptam arról, amit előre láttam:
Caraffa erősítést kap. Nézzen le a völgybe!
Körülzárnak és megsemmisítenek. Magunkra
maradtunk.
Krónikás:
Megsegít Thököly Imre király!
Ilona:
Férjem nem szövetségese, csak rabja már
a töröknek.
Krónikás:
Talán a francia, vagy a lengyel...!
Ilona:
Eszköz voltunk számukra mindig.
Elsiratnak, de meg nem segítenek!
Krónikás:
Felszerelésünk jó! Sokáig tarthatjuk
magunkat!
Ilona:
Így hittem én is. Szemlét tartottam.
Alig van lőszer. Alig van eleség. Sok
a gondatlanság. Mérhetetlen a pocséklás.
Nincs ember, akit számonkérhetnék: ügyes
kezek takarják a vermet. Áruló van
közöttünk.
Krónikás:
(döbbenten) Munkácson?!
Ilona:
(szó nélkül elfordul)
Krónikás:
(fejet hajt) Akkor elvesztünk.
Meghalt Magyarország!
Ilona:
(büszkén felemeli fejét, látnokian szól)
Nem halt meg! Harcolni fogunk, ameddig
lehet! Meghalunk, ha meg kell halnunk!
De kegyelmed feladata hírül vinni:
Munkács eleste nem Magyarország eleste!
(szelíden) Ezt üzenem...
Krónikás:
(fejet hajt; míg Ilona elmegy, ő is
kijön a színről, s előbbi helyét
foglalja el)
VI. kép
Helyszín: Bécs, királyi palota, kancellária, 1691 márciusában. A színen Kollonich, szemmel láthatóan bosszús. Absolon hidegen nézi. Az asztalnál személytelenül ül Niemann írnok. Az ajtónál őr áll.
Krónikás:
Munkács úrasszonya - bécsi udvar foglya
Sasnak körme közé vagyon ő béfogva.
"Fegyverrel, Thököly, bosszút kell állani,
Magyarnak fegyverrel kell veszni vagy nyerni."
(Ismeretlen szerző: Thököly haditanácsa)
Kollonich:
(Absolonhoz) Egyik idétlenség a másik után!
A lányból apáca helyett Aspermentnét
csináltak, az asszonyt kicserélik két
tábornokért! Mintha Doria és Heisler
felérne egy Zrínyi Ilonával! Hová tettétek
az eszeteket?! Egy lázadó ország figyeli
ennek az asszonynak a sorsát! Mit ország!
Egész Európa fogja üvölteni, hogy
fogvatartani sincs erőnk!
Absolon:
Vagy belátják, hogy már nem fontos nekünk.
Kollonich:
Úgy. Szóval nem fontos! Ezt sütötted ki,
Absolon? Ezek után felelj arra is, amice,
kinek a szolgálatában állsz jelenleg?
Francia Lajos címeket osztogat, a szultán
aranyat. Melyiknek adtad el a birodalmat,
amice?!
Absolon:
Csak olyan árut viszek piacra, ami kelendő.
Kinek kell most a Habsburg birodalom, uram?
Kollonich:
(titkolt döbbenettel) No nézd csak! Miből
lesz a cserebogár! Nincs szükséged a
fejedre, amice?!
Absolon:
Nem érne semmit, ha külön őrséget kellene
tartanom mellette. Különben is ön vádolt
először, uram. A vád pletyka addig, amíg
nem bizonyítják. Ha akarom, mosolygok
önön, ha akarom: megbüntetem, mint
rágalmazót.
Kollonich:
Erre megy a játék, amice? Csakhogy valamiről
megfeledkeztél, barátom! A halálos
ítéleteket én íratom alá a császárral.
Absolon:
Önnek szüksége van rám, uram. El fogja nézni
nekem, hogy sem elég gazdag, sem elég
szegény nem vagyok ahhoz, hogy becsületes
maradjak. Thökölyné csereakciója kényelmetlen
ugyan, de több szempontból hasznos.
Hibának pedig semmiképpen nem nevezhető,
mert nem hiba semmi, amit többféleképpen
magyarázhatunk.
Kollonich:
Használható vagy, ez tény. De az én
helyemre ne pályázz, amice! Fejed van
hozzá, vallásod nincs. A Habsburg
birodalom katolikus!
Absolon:
Magyarország protestáns.
Kollonich:
(legyint) Jelenleg így van, Absolon.
Protestáns minden bankár, falubíró és
lázadó. Protestáns minden iparos,
kézműves és polgár. Protestáns minden
Fugger. Protestáns Thököly. Cromwell
óta megbolondult a világ. Divat
protestánsnak lenni! S a magyarok már
honfoglalni is fehér lovon jöttek, csupán
azért, mert ugyanakkor a bizánci udvarban
fehér lovon divatoztak a császár testőrei!
(nevet, majd elkomolyodik) Te most komisz
vénembernek nézel, amice, akiben nincs
kegyelet, és nem vetted észre, hogy
figyelmeztettelek... Igen, fiam: felhívtam
figyelmed az arisztokratákra! Az arisztokrácia
az enyém, Absolon, s én a segítségével előbb
koldussá, aztán németté, végül katolikussá
teszem Magyarországot. Irigykedsz, fiam?
Ne búsulj, csak az eszme az enyém. Te máris
derekasan közreműködtél...
Absolon:
Soha! Ehhez Soha! Mindennek van határa,
uram!
Kollonich:
Főleg a te eszednek, amice! Mit gondolsz,
miért érdekli a pápát a Zrínyiek sorsa,
miért lett jelszó a nevük Magyarországon?!
Mert elfeledték, hogy arisztokraták, mert
nem tartották fontosnak, hogy katolikusok.
Ők mindenekelőtt magyarok voltak. Végezzünk
ezzel. Niemann! Állítsa elő Thökölynét!
(Niemann, őr távoznak)
Absolon:
Távozom, uram...
Kollonich:
Semmi akadálya, fiam. (háttal fordul,
papírkéssel játszadozik) Bár sajnálom,
hogy elmégy. Szerettem volna, ha saját
élményeidet jelented a pápának.
Absolon:
(kételkedve) A pápának?!
Kollonich:
Őszentsége személyes jóbarátom. Római
utam alkalmával elmondta: gyöngéje az
utolsó Zrínyi sorsa. Képtelen megbocsájtani
a pogány szövetséget, a lófarkas zászló
felkarolását a legkeresztényibb császár
ellen. Ha vállalod a pápai követ szerepét,
a legaktuálisabb helyen mondhatod el
nézeteidet Thökölyné szabadonbocsátásáról!
Absolon:
(ingadozva) Protestáns vagyok...
Kollonich:
Nem te vagy az első, aki áttér!
Absolon:
De talán én értem egyedül, hogy
mit jelent!
Niemann:
(őrrel együtt belép) Gróf Thököly Imréné,
született: gróf Zrínyi Ilona!
Kollonich:
(durván) Várjon!
Niemann:
(megbotránkozva) De, uram!
Kollonich:
(rá sem figyelve siettetőn Absolonhoz)
Vállalod?!
Absolon:
Megbízólevél is kellene...
Kollonich:
(kész papírt nyújt át) Tessék.
Absolon:
(meghökkenten) Előre elkészítve?
Kollonich:
Csak a név hiányzik róla. Írd alá
- amelyik nevedet akarod. (nem néz
Absolonra; őrhöz) Vezesse be
Thökölynét! (megnézi a közben aláírt
papírt, szárítgatja) Így, így...
Szóval nincs többé Absolon?! (megveregeti
az ajtóra meredő vállát) Semmi félelem!
A rabság az oroszlánt is megtöri. Sokat
öregedett.
Ilona:
(belép az őr kíséretében; őszhajú,
egyenes tartású, még mindig nagyon szép;
bólintással fogadja Kollonich bókolását:
Absolon észrevéve előrelép) Absolon!
Ön itt?!
Kollonich:
(közéjük áll) Engedje meg, hogy bemutassam
ezt az urat: báró Lilienberg, pápai követ!
Ilona:
(elfordulva) Értem.
Kollonich:
Ismerték talán egymást?
Ilona:
Nem. Mert ezt a pápai követet nem
Thököly kancellárjából faragták, hanem
Munkács árulójából, apám gyilkosából!
Kollonich:
Nézőpont kérdése, asszonyom!
Ilona:
Ez az ember pusztává tette a földet,
ahol született, elfelejtette a nyelvet,
melyen anyja beszélt hozzá, megtagadta
a népet, melynek büszkeségét meg sem
értette! Ki a gazember, ha nem ő?!
Kollonich:
Kegyed képtelen továbblátni szűkebb
hazája körén! Pedig van egy egyetemesebb
közösség, melyhez Lilienberg úr
megtért, ön viszont tékozló lánya
maradt az anyaszentegyháznak!
Ilona:
Kínálja árvának a világmindenséget:
elfogadja-e anyja helyett?
Kollonich:
Ön apját emlegeti, megértem. Nagy hiba
volt kivégzésük. Vérpad nélkül -
ismeretlenül szállnak sírba. Így glória
lebeg fejükön! Új szenteket adtunk önöknek,
asszonyom!
Ilona:
Kegyed azt szeretné bebizonyítani, hogy
az önök célja szentté avatja az eszközt.
Én pedig hiszem, hogy az olasz Giordano
Brunoból, a francia Johannából, a magyar
Zrínyi Péterből maradandóbb és félelmetesebb
dolog lesz, mint egy szent.
Kollonich:
Szabad tudnom, hogy mi az?
Ilona:
Emlék, amit nem felejtenek!
Kollonich:
Ezek után igazán örülök, hogy kegyedet
nem várja sem máglya, sem vérpad!
Férje megmentette az emlékké válástól.
Thököly Imre Zernyestnél elfogta Doria
és Heisler generálist. Szabadságukért
az ön szabadságát kéri cserébe. (elfordulva
szárazon) Megadjuk.
Ilona:
És a fiam?
Kollonich:
Szabad választást engedtünk számára.
Bécsben kíván maradni.
Ilona:
Elbúcsúzhatok tőle?
Kollonich:
Nem!
Ilona:
Értem. Leányomat láthatom?
Kollonich:
Aspermentné jelenleg nincs Bécsben. A csere
viszont fontos. Azonnal indulnak, Niemann!
(az írnok elsiet) Zárt hintóban szállítjuk
önt Erdély határáig. A megállóhelyek miatt
kíséretet is bocsátunk rendelkezésére,
míg vissza nem kapjuk a két generálist!
Ilona:
Erdély határáig... Magyarországon keresztül?!
Kollonich:
Ne reménykedjék, asszonyom. Utolsó útja egyedül
a birodalomnak hajt hasznot. Ami Thököly mellett
vár önre, az kegyelemkenyér, és száműzetés!
Ilona:
Semmi mondanivalóm az ön számára, Kollonich!
Kollonich:
(őrhöz) Indulhatnak, kapitány! Fejével fizet
a két generálisért! (testőrtiszt elvezeti
Ilonát; Kollonich Absolonhoz) Mit jelent
a pápának, amice?
Absolon:
Egyszerű, uram. Zrínyi Ilona férje által
megváltatott, és megfeszíttetett. A bukás
utáni kegy terhét viszi magával, amíg csak
él, s ennél megalázóbb semmi sincs!
Krónikás:
(a függöny előtt mondja el a végszavakat)
Márványtenger partján sorvasztá betegség,
Márványtenger partján vassírba temették.
S mint Johanna szívét nem fogta a máglya:
Néki nem hamvadt el soha koponyája...
VÉGE