Előszó (részlet)

1997-ben kezdtem el foglalkozni a zsidó kultúrával. Kutatásaim során találkoztam antiszemitizmussal, intoleranciával, megértéssel, érdeklődéssel, elhallgatásokkal. Észrevettem, hogy vallástalan zsidóknál milyen nagy igény van arra, hogy valami módon kifejezzék zsidóságukat, hogy részesei legyenek ennek az ősi kultúrának, s átérezzék azt, hogy ők egy közösséghez tartoznak, még ha e közösség határvonala valójában elég nehezen ragadható is meg. Érdekelni kezdett, ki milyen módon próbálja újraértelmezni zsidó és magyar identitását; egyáltalán, mi határozza meg identitásukat és identitáskeresésük útját, milyen identitásválasztási lehetőségeik vannak a mai Magyarországon.

Mivel a választásokat nem környezetükből kiragadott egyének teszik önazonosságuk keresésekor, hanem a választás inkább társadalmi hálózatok és források kontextusában zajlik (Mars 1999:22), terepmunkám a budapesti zsidó kulturális élet széles spektrumát ölelte fel: azokat a fórumokat, ahol felépíthetik, megerősíthetik és kifejezhetik identitásukat a magukat valami módon zsidónak valló személyek. Elsősorban egy rituális és eszmei megújulásra törekvő, reformzsidó vallási gyakorlatot követő közösségben, a Szim Salom Progresszív Zsidó Egyesületben kutattam, azon kívül a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületben, a Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesületében, a Hasomer Hatzair Cionista Ifjúsági Szervezetben. Részt vettem a pozitív zsidó identitás kialakítását célzó Szarvasi Hagyományőrző Tábor vezetőképzésén, a Bálint Zsidó Közösségi Ház számos programján, de - tájékozódás végett - jobboldali, antiszemita összejöveteleken, illetve a Baloldali Megújulásért Mozgalom zsidókérdésről és antiszemitizmusról szóló vitadélutánjain is. Továbbá minél több olyan rendezvényen és tevékenységben, melyet az általam megfigyelt kultúra tagja figyelemre méltónak vagy fontosnak tartottak zsidóságuk, pontosabban magyar zsidóságuk szempontjából.

A parázs szó sok mindent kifejez abból, amit megtapasztaltam és éreztem a terepmunka során. A rendszerváltozás óta felélénkülő zsidó kulturális életet. Azt a jelenséget, hogy a Vészkorszak túlélői közül sokan fél évszázadon át elnyomták magukban zsidóságuk komor emlékeit, megtagadták hitüket, de az most fokozatosan újra lángra kap, legalább az emlékezés szintjén. Azt a törekvést, amellyel emberek százai próbálták újraéleszteni eddig elrejtett, elnyomott zsidóságukat, vagy megtalálni másságuk nyitját. Idézi még azt a melegséget is, amelyet több, általam vizsgált közösségben éreztem. Továbbá azt az aggódó igyekezetet, mellyel azon munkálkodnak, nehogy kihunyjon a zsidóság "fénye". Hiszen a zsidó identitás, noha parázslik (sokszor azokban is, akik ezt nem akarják), feléleszthető, de vigyázni kell, nehogy elaludjon e parázs. Törekvéseik számtalan pozitív élményt nyújtanak számukra, de feszültségekkel is terhes: felszínre kerülnek rég elfojtott, elhallgatott kérdések, többeket kirekeszt az a szűkebb vagy tágabb csoport, amelyhez tartozni akarnak.