Ebben a műben a harcművészeteket és a budó sportokat élesen szétválasztó villámokat igyekszik levezetni a szerző saját testén, vagyis a 21 évnyi karate tapasztalatain keresztül, amelyből 11 évet Japánban gyakorolt. A hazai budósokat és a japán budósokat elválasztó szakadékokat kívánja áthidalni akképpen, hogy e mélység fölé fekszik, kezével az egyik partot s lábával a másik partot érintve, hogy a harcművészetek iránt érdeklődők számára a hátán keresztül oda-vissza járást biztosítson. Így sem minden esetben várhatunk zökkenőmentes és nyugodt átkelést, hiszen az időzóna cefetül igyekszik tépázni az olvasó idegzetét, és a villámok is közben csapkodnak.

Mivel nem oktató, hanem inkább feltáró mű, olyan dolgok ismeretébe enged betekintést, melyeket nem szoktak könyvbe fektetni tanárok és mesterek, s melyek e mű nélkül talán még sokáig a magyar budókák figyelmét és ismereteit elkerülnék.

Így nem igazán a harcművészetet és a budót mutatja be, hanem annak ismeretlen, vagy kevésbé ismert oldalait. Betekintés a kulisszák mögé, leleplezve stílusok és művelők belső tulajdonságait.

Nem stílusokról szól, hanem emberekről, akik művelik azokat.

Nem technikákat mutogat, hanem érzelmi és lelki vonásokat.

Kik és miért is művelik a harcművészeteket, avagy a küzdősportokat?

Na, és hogyan?