CÍMLAP
|
TARTALOM, ISMERTETŐ |
Tartalom
Első fejezet
amelyben egy mese írására szövetkezünk,
és a főszereplőket is megismerjük
Második fejezet
amelyben szegény Dzsoni, a világ legszabadabb
embere a Százarcú Boszorkával viaskodik
Harmadik fejezet
amelyben szegény Dzsoni lába is meg szíve is nagyot nyilallik
Negyedik fejezet
amelyben egy gonosz varázslat történik, és sajnos egy
icipicit szegény Dzsoni szeretete is megrendül
Ötödik fejezet
amelyben Ipiapacsról, a hírhedett rablóról kiderül,
hogy szerencsére nagyszerű gömbérzéke van
Hatodik fejezet
amelyben Rézbányai Győző többször is megsértődik,
de aztán túljárnak az eszén
Hetedik fejezet
amelyben a tizenkét nagyon testvérrel találkozunk,
és Árnika jól leteremti őket
Nyolcadik és egyben utolsó fejezet
amelyben minden jóra fordul, és a Százarcú Boszorka
százegyedik arcát is megismerjük
Ismertető
Östör király nem, adja máshoz a lányát, csak ahhoz, akit az szívből szeret. S ez a legény Dzsoni lesz, a világ legszabadabb embere, aki - furcsa módon - éppen a szabadságának a rabja. A hagyományos meséből "érkező" lovagok már hiába is vívnának meg életre-halálra Árnika kezéért - nevetségessé válnak. Nem utolsósorban azért, mert ebben a mesében minden másképp történik, mint ahogy szokott. Még a Százarcú Boszorka is - aki pedig igen gonosz - felölti a százegyedik ábrázatát, és kiderül, hogy jót is képes tenni, ha nagyon muszáj. Persze fordulatokban nincs hiány e rendhagyó mesében sem. Szegény Dzsoni és Árnika sok gonosz varázslattal birkózik meg, míg rátalálnak a Hétfejű Tündérre, aki megszabadítja őket minden rossztól. A mesét meg-megszakító párbeszédek bölcs tanítást hordoznak. Az író ugyanis a mesét kislányának mondja, illetve vele beszélgetve szövi tovább a történetet. A kislány kérdéseire a felnőtt komolyan, felelősséggel válaszol, tudva, hogy a gyermek szomjazza az igazságot, és a mese - sok szép valótlanságával - csak az igazság győzelmét ígérheti kis olvasóinak. A könyv sikert aratott a kisiskolások, sőt még a serdültebb ifjúság körben is, és a felnőtt olvasók is szívesen veszik kézbe Lázár Ervin szép történetét.
Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk