Ismertető

Lehoczki Károly verseit mai líránkban meglehetősen ritka, kettősség feszíti a plebejus indulat és a szinte ékszerszerűvé csiszolt irály. Úgy szól, ahogyan régen egy paraszt zseni, aki messziről (ha nem mélyről) érkezett az irodalomba, de szinte ösztönösen mindent tud az irodalom csínjáról-bínjáról. Új verseit is dühvel, csaknem undorodó gesztussal löki olvasói elé (Új verseket..,), és gyakran erőt vesz rajta az "én itt sem vagyok" menekülése (Vedd úgy). Érdes hangja nyomban finomodni, lágyulni kezd, ha a faluról, a vidéki tájról, a természet egyszerű szépségeiről versel, a Dunáról, a madarakról, az árokpart növényeiről szól (Őt szeretem; Zsánerkép verébbel; Napraforgó; A tél szívemnek... Csillagfényben stb.), és rögvest indulatos lesz, ha a hivatal packázik vele (A hivatalban), ha a fogyasztói társadalom anomáliát (Nyuszika), a pénzimádatot és az erkölcsi nihilizmust (Új világ; Ember és pénz; Panasz magamnak stb.) és általában a mai nagyvárosi lét megannyi fölháborító jelenségét, nyomorát, kilátástalanságát, szürkeségét, embertelenségét tapasztalja. Szinte valamennyi verse tartalmas igazolása a Már csak úgy című ars poetica-gyanús darabnak; "Már csak úgy írok verset, / mint a japánok, évente egyet. // Ó, a hit régóta nem feszít! / Talán a hiúság, a düh..." Villontól sértő Kálmánon át Ladányi Mihályig fedezhet föl az olvasó reminiszcenciákat áthallásokat, rokon vonásokat Lehoczki Károly verseiben. Az érzelmeit és mondandóját feszítő indulatok azonban sosem feszítik szél a versek formai kereteit, sőt, mintha a költő "sportot űzne" belőle, miképp lehet a fehér izzású emóciót a legkifinomultabb, szimmetrikusra, kristályosra csiszolt formákkal kifejezni. Sajátos esztétikája szerint Lehoczki az előre megrajzolt formai keretek intenzív, hatékony és maximális kitöltésével ér célba, mintha ebben látná saját költészete alapkarakterét legalábbis annak látható, végső formát öltő megnyilvánulását. Szinte már szürreálisán indulatos képeket torlaszt egymásra szabályos zengésű soraiban, például: "Lángoló utcán robogsz velem / este, ha szikrát hány rám az álom" (Azt az utcát) vagy: "Csóró - az utcád, ha bekrepálsz. / felböfög a virtuális élet, / tódít a sajtó, a rádió zihál" (Új világ).

Lehoczki Károly versei azok számára is sokat mondanak, akik a mellbevágó igazságokat keresik a költői művekben, akik a közérzületi-közügyi lírát kedvelik, meg azok is örömüket lelik bennük, akik a formai megoldásokra, az esztétikai-poétikát muiatványok-ra, a tartalmi-formai "ellentmondásosságra" kíváncsiak. - Széles körben ajánlható tehát a helyenként fülkavaró hatású kötet.

Forrás: Új könyvek, 1999. 21. szám