Prédául a vers |
![]() |
![]() |
Hommage à Cormieux
Azok a versek
melyekről szólok
nem léteznek
nem szavakból valók
nem népesítik be a papírt
nagy álomban íródtak
vagy nézelődés közben bukkantam rájuk
a helyzet volt maga a vers
mégpedig oly tökéletes
aminőt a hangok egymásutánjában
formált kiejtett aztán leírt
szavak mindenképp csak közelítenek
de soha el nem érnek
s így örök hiányérzetünk marad
egy életen át latolgathatjuk
pont az a szó?
pont az a kép?
pont az a gondolat?
kérdezgetjük
és pont az a forma?
aggodalmaskodunk tovább
talán gyanítjuk is már
mintha a némák és vakok erényei
felelnének meg a legtisztábban
elvárásainknak
mintha a Teremtő
nekik ajándékozta volna
kezdetben a verset
mondván: ti szóltok is
láttok is romolhatatlanul
nem lesztek hiúk sértődöttek
szívetekben nem lesz
harag és gyűlölet
mely mindig a vers
lelkét piszkolja el
viszont én csak
az együttállásokat
érzem és látom s mondom
fénymásolom legbelülre álmomban
vagy révült bambulásaim (ihletettségem)
lebegő perceiben
a vers velem történik
előttem nekem
zúdul át rajtam
zúg a szemem
mint az éji bogár
s néz ki a feltűzött
gyűjteményből
ím például
egy a sokból
prédául
- : -
látok egy lányt - gyönyörű
ásít
látok egy férfit - izmos és erős
aki ás őszi kertben
a lány fogai pedig májusi fényben
úgy villannak mintha a földben
forgolódó ásó villanna
s mindez egy folyó fölötti hídon
amint a villamos átdübörög rajta
és belsejéből kihajolva látom
az elkoszolódott hó márványát
mint a város elgémberedett sírköveit
ahol most egy bukott polgármesterféle fazon
beszél háttal a híd korlátjának
dadog a várost jelképező
koszladt barnás hómárványnak
de senki nem érti
ez a senki nem érti
adja a vers visszatérő ritmusát
a fel-felvillanó ásó
amely a gyönyörű lány
szabályos fogsorával paralel tükröződik
a hídon átdübörgő villamos túlsó oldalán
jelenti a ragyogó ellenpontot
s mindebből valami szomorú dallam
szivárog elő
nem tolakszik
jön mint a vércsík
a lány antik nyakán
aki azért mosolyog
és unottan ásít kitartóan tovább
szemét kissé lehunyja
remeg mintha vágy közelítené
a márvány olvad
mire a háttal álló
bevégzi a szónoklatot
pont elolvad
s a vastraverzek között
fű nő zöld zöld lobog
befutja a fű az ásó fémét
följön a villamos lépcsőjén
a padlat gyönyörű füves rétdarab
többen levetik cipőjüket
és a folyóba hajítják
majd táncba fognak
a lány előttem meztélláb
a sarkán is vér
de olyan fehér
mint az oltott mész
mint a forró porcelán
mint ....
itt aztán lehetne parányi hezit'
de Valaki fölülről vetít
pereg pereg a könny
hozzá kőrisfalevél
a boldogságtól
Amidőn műhelygondokról szól a gondnok |
![]() |
![]() |
"Csak azt birtokoljuk,
amiről lemondunk.
Amiről nem mondunk le,
elhagy minket."
(S. W.) de lehetne éppen (W. S.) is
(Portugál futamok)
Elnézted hosszan
elhallgattad szépen
a versíró fenomént
ahogy a sziklák
lapjaira körmölt
kitartóan és csökönyösen
Sintránál Estorilnál
és a hangerő?
a morajlás pátosza?
mint modoros szavalat
zavarhatott volna itt is
de nem zavart
álltál a szikla-könyv alatt
s meghatódtál
ezen az egyszeri csodán
ahogy a kisebbik Óceán...
vajon jegyzik-e
a Világ-vers-szabványügyi hivatalban?
(Árva buborék)
Amikor a papíron
árnyék sötétül
álmomban persze
mintha tengerárok
feneketlen mélyéről
tempózna föl velem
egy árva buborék gyöngye
talán vers lesz belőle
már rettegek előre
s félem a reggelt
(Felhő ballag)
Vonuló felhő sötét árnyéka
ballag föl méltósággal
a hegyre
kezében üres a korsó
amikor még csak súrolja
a gerincet
aztán átesik rajta
mint egy ügyetlen gyerek
vagy mint öreg csoszogó vén
kinek már gurulhatnak a hordók...
és magára marad a fény
sütteti magát a magányos gerinc
amíg békésen meszesedik...
(Költőkirály és költőbohócok)
Kiül az olvasó a térre
megtapsolja a költőkirályt
aki kőből és roncsfémből
trónol fölötte
és a költőbohócok előbukfenceznek
az erdőből
ők is megkapják a magukét
a tapsot
ütemesen csörtetnek el
nyugtával akarják dicsérni egymást
(A kenyérről ha nem is a mindennapi)
A pompás hideg ésszel
vagy másfelől pillogva
a nemes matériára: az
őrült hatalmas szívvel
dagasztott versekből
csak Isten kemencéjében
sülhet fogyasztható étek...
bár a pátosztól rendesen
megégett az alja
a szándékolt hűvösségtől
keletlen nyers a legközepe
és a héj alatt roszogó liszt
szitálva árulkodik
mintha mondaná is
viszont a lélek túlerejével
dagasztott vers
kovásza képes a csodára:
örökké ehető
héja ropogós
belseje lukacsos
foszlós mint a kalács
s könnyű mint a szív
és a boldog hajnali álom
(Fölzörget)
Egy vers jön
fölzörget éjjel
hozza gyönyörű testét
reggelig kínálja magát
tudja csak az érdekel
ami múló belőle
de a lelke Istené
az romolhatatlan
ha szélnek eresztett
szavaimat mégis
leszüretelné hajnalig
múlhatatlanságunk
harmatcseppjeiből
két gyűszűnyit
azért beküldenék
a Vers-gyámügyre
hátha...!
(Még vársz...)
A zuhanó redőnymondatok
mögül kinézel
kávédba hóbarna versostyákat
kavarsz
ülsz a kocsmasekrestyében
és vársz
dúdolgatsz egy régen sem
hallott pionír keservest:
Lefelé megy a Nap
húz kifelé a Század
búcsúzkodik mind aki él
sorsa ellen dehogyis lázad
Után és előtt |
![]() |
![]() |
"Az írók néha elzüllöttek, de az irodalom
szent volt, mint a haza és a férfierény"
(Márai)
Nézheti ám most egyik a másikat
s kutyaként lógathatja nyelvét
beismerheti már: ő is csak elvét
sőt mámorosan és kéjjel kisiklat
valamit mert nem óramű-helvét
nem választhat jók közt jobbakat
rég' elv-társakból királyfikat
hisz elszabták már azt a kelmét,
palástoljon hát hozott anyagból
csörgesse ezüstjét s vedlő bőrét
tüstént ott kínálja csak hol
jó vevőket lát s áldomásra lőrét
spriccelnek elé a régi csapból
hogy felejtsen és görnyedjen hétrét
Mostanában egy fekete macska |
![]() |
![]() |
Hommage à Bulgakov
Mondhatom bájos
ahogy a diktatúra
visszasompolyog
mostanában egy
fekete macska
a legfőbb cenzorom
míg a Nap besüt
szobámba addig
vígan dorombol
az asztalomon
kéjesen nyújtózik
és álmosan ásít
immár megsárgult
kézirathalmokon
ki hozta ezt a
fekete macskát?
gyanúsíthatnék
egy Margarítát
talán lenne rá
alapos okom -
de most azt kérem
- vigye messzire! -
nem veszem zokon.
Csapás, de hány? |
![]() |
![]() |
Sándor Györgynek ajánlom
Előbb elcsaptam
aggódó segédeimet
aztán elcsaptam
oktalan merénylőként
önmagamat
és egycsapásra
mondhatom-dúdolhatom:
minden megváltozott!
többek közt
benyílt egy eleddig
ismeretlen ajtó
s én kiléptem
bár éjszakára fordult
és sűrű erdő (etcetera)
benne egy sálvékony út
de kavicsokkal hintett
csikorogjon csöppet
dallamát ritmusát
tanulja a vándor
amint araszolgat
már nappalba érve
ezen a csapáson
sőt ha délutánba...
sietőst fölcsaptam
magam árnyékának
kivel pedig vagyok
két csikordulás közt
hallgató viszonyban
de addigra tisztás
erdőközi remény
bukdácsol elibém
füvek zöldje lobban
szövődik hímződik
selymesül talpamra
mintha betűvásznak
fölött tipródhatnék
imitálva táncot
mikor hogyan éppen
"föltiltván" magokat
vérnyálas igricek
csapott farú szukák
kék-márványos bálban
kínozzák a vonót
gyúrják fűrészporból
a vizezett laskát
tüsszögik egymásra
sebesen a tömjént
csapnivaló banda
ajtóm beszögezem
kulcsát is lenyelem
nehogy szóm mint kelés
időnek előtte
rútul kifakadna!
"Múzsánk a kor" |
![]() |
![]() |
(és bölcs Júliánk)
- a kék-márvány köz-lépcső ciklusból -
. . . letilt (93)
........
........ feltilt (94)
.............
............. betilt (94)
..................
.................. kitilt (95)
......................
...................... betelt (95)
...........................
........................... kitelt (96)
................................
................................ eltelt (96)
.....................................
..................................... letelt (97)
.........................................
......................................... ?!?!?! ( )
"Újszövetségi" kapitányok? |
![]() |
![]() |
- a kék-márvány köz-szolgálati ciklusból -
A királyi Hármak
talán már túl a síkos úton
és látszólag túl
a dölyfösen keresztben álló
vallató majd hízelkedő
Heródes királyon
de még nem csúsztak ki
végleg a markából
Mert a rá-
DIÓ hírolvasója
divatos hadarással
ellihegi:
megvannak ám
tegnap este
nagy szócsatában
kiválasztattak
az "újszövetségi" kapitányok
és sorolja - hibátlanul -
szakáganként
szép nevüket
Hát törhetem össze a rá-
DIÓT mint Mózes a kőtáblákat
mert én csak
a minap született
egyetlen
újszövetségi kapitányt
ismerem
a rá-
DIÓ sietősen-zagyva
hírolvasója szerint
meg többen is
vannak
akarná mondani
ha tudná
hogy mától
többen is kapitánykodnak
újoncként
Hiába Karácsony
betlehemi jászol
hiába a hó és márvány
hiába a Háromkirályok
ha még mindig
és háborítatlanul
alkalmi kis heródesek
útonállják
gyilkolásszák a nyelvet
meg a kisded reményt:
a megváltás bizonyosságát
Farsangi credo |
![]() |
![]() |
És szépséges Júliánk
engesztelhetetlenül kérdezé:
"... aztán mért habozott az
úr Hamvazószerdáig?!"
Elfarsangolódnék
ebben a nagy farsangban
elvásnék elkopnék
vígan zülldögélnék
társasági katlanban...
Kirúgnék a hámból
berúgnék vodkától
józanodnék paplanban
jobb esetben - paplakban.
Egész évben bálok...!
Lerogyásig tánczok...
Mulatságra száz ok!
Ha nem hagynak:
v á l o k !
Feleségéhez |
![]() |
![]() |
Amikor kérdezi a drága álnaivul:
"mér' csak a Júliák, Gitták, Melindák és
Zsuzsák a jó múzsák?"
Kedves kicsi feleségem |
Óda-bevallások idején |
![]() |
![]() |
Be kell avassalak titkaimba! Első titok: Második titok: Harmadik titok: Negyedik titok: Ötödik titok: Hatodik titok: Hetedik titok: Nyolcadik titok: Kilencedik titok: Tizedik titok: Tizenegyedik titok: Tizenkettedik titok: |
Kalap mellé jégvirág |
![]() |
![]() |
S. M. Mesternek
Arcanus bugyrokban |
Tamás-i-áda, Menyhért-i-óda |
![]() |
![]() |
Szívligeti prae/post modern/veder csujo/
gatók az esztendő legjelesebb napjára,
július 24-ére, anno 1995.
1./a (Csak a veresbort szereti ritmusára...)
Hadikfalva, Kisdorog
Tamás Menyus tántorog
de nem csángál
hanem mászik,
ennek oka,
több pint Ászok!
1/ b.
(a személyesség okán) nem
csángálok,
inkább
mászok,
ennek
oka:
öt
pint ászok,
de
soproni!!!
2. (Béismerő vallomás)
A mai nap
hanyatt lökött:
elütém az 55-öt!
(ihaj-la!)
(Pajzánabbul...)
Bétöltvén az 55-öt,
hétfőn mondok
csütörtököt... (sajnálom!)
3. (Ön-laudációk)
Nevem eddig nem sokat ért,
úgy híttak, hogy Tamás Menyhért,
de hónaptul fennen forog:
tömjénfüstbe fojt Kisdorog!
(Még ironikusabban!)
Hozzatok feszt mirhát, tömjént,
dicsérjétek Tamás Menyhért-et*
de leginkább tört aranyat,
abból mintázom magamat!
4. (A jelen- és utó-ufókor szerént)
Tamás Menyhért ötvenöt!!!
hajszállal a léc fölött...
de Nobel Alfréd megdógozva,
és hátu'ról besegít TOLNA...
díjat, szobrot szavatolna:
így leszünk mi hírbe hozva!
így legyen - fiat valuntas tibi...!)
(A jegyző jókévánságai és mentsége
még az agyonpaskoltatás előtt)
Háromkirál'ok középső harmada,
Tied minden dicséretek garmada,
most már cepelheti az szívligeti-edericsi-
badacsonyi armada - - -
mindezeket lejegyezte
ritka vígságában, Pax-pennájával:
Háromkirál'ok első harmada.
* ez itt nem elvtárs, hanem etalon!
Itt-ott versbe
ránduló levél
|
![]() |
![]() |
Hírelik, dobolják városszerte irigy borisszák, és suttogják fülbe, telefonba szép asszonyi szájak, hogy íme, lássunk csodát: félszázszor nyikorogtak el az ég derűjével megrakottan ama kordék, s Te, nemes arcélű barátunk, kedves Kornél csupán 2 x 25 éves vagy/lennél; bár itt-ott hullonganak megbabérolt büszke fejedről az elégiás hajszálak, akár így őszidőn, a Simonffys rozsdaőszben a pajzsbarnára csontosult diók - midőn vad szelek fújják a riadót! - s már készülődnek, harci alakzatba rendeződnek a jelesebb SKORPIÓK -!
Mert az ellen, az örök hannibálok, - s most nem összevissza kiabálok! - punok és vad tatárok már itt tekergőznek a város kapui előtt, de mégis győzni kell... a jó harcot legalább, legalább még 2046-ig!!! - reményünk most Benned, segéljen vitézi nagy csatákban, isteni erővel a Mindenható, de védjen zodiákus pajzsod is: dicső SKORPIÓ, Te zamai győző, aki vagy nekünk: DÖBRENTEI Publius Cornelius SCIPIO!
Kelt Budakeszin, Az Úr 1996. esztendejének, annak októberi hónapjában, éppen a 21. napon! |
Hogylétem felől |
![]() |
![]() |
Egy év végi kérdezőnek
Mint prérifarkasokban
a felgyűlt szenvedély
mikor átcsap hirtelen
valami másba.
Könnyedén mondják
s szenvtelen: ne félj!
És add föl magadat
az elmúlásnak.
Így termi meg sorsod
csökött tarackját
a kor szennyel és vérrel
behintett televénye.
Jöhetnek már az ipsos-ok
s prímán harapják
torkodat a hamis válaszok
vérző feketére.
(1996)
Szponzorok a zongoránál |
![]() |
![]() |
Kérdés: milyen a farsang-végi fals dal?
Hát jó lesz kikopni onnan is
hümmögni csak napestig
s nem küldeni semmit
ámuldozni a mesés vagyonon
mely elillan majd mint a tengerbe
bukó sajtó-cápa Maxwell
(szinte tapintani lehetett a csöndet
amikor már szépen a hátán
az Olajfák hegyén)
érik s eljön az idő
az ember finnyás lesz
és elkezd sehova se írni
elképzeli hogy a régi
redakcióban az új fiúk
is fagyoskodnak éppen
valaki begyújthatná/benyújthatná
már nekik (szponzorilag)
a Napocskát vagy a kályhát
fűtsetek inkább versekkel
pályázati sirámokkal
sirályocskáim
nehogy odafagyjatok
a számító hangszer
klaviatúrájához
la-lá la-lá la-la-la-lá
mi-szó mi: lasz-szó
nem venném a szívemre!
Epe(pe)kövek a Parnasszoszról |
![]() |
![]() |
Karinthy Cini halhatatlan író
és fradista emlékének
(A. nyári változata) Mivel mindenből
Persze már szégyellem is
Kimaradni persze mindig jó |
(1997. júniusvég)
Élezés |
![]() |
![]() |
A sikertelenek ne menjenek a sikeresek közé
a pénztelenek a pénzesek közé
a tehetségtelenek a tehetségesek közé
a kihagyhatók a kiválasztottak közé
a megszégyenüléstől félők a magabiztosak közé
a gyávák a bátrak közé
a visszahúzódók a csörtetők közé
a hallgatagok a fecsegők közé!
Ha viszont mégis? -:
Akkor összezavarodik minden.
És minden relatív lesz.
A szegény
gazdagnak hiszi magát
továbbá sikeresnek
kiválasztottnak
tehetségesnek
magabiztosnak
és bátor oroszlánnak
aki most utolérte élete
legelső menekülő nyusziját...
Amikor már csak egy lépésre
- vagy nyúlszökkenésnyire - vagyunk
a tragikomikus Taigetosztól.
Kialszik majd |
![]() |
![]() |
Nem
akkor sem voltam naiv
de hittem csaknem mindenben
és mindenkiben
mert olyan hihető volt
és olyan kerek a történet
mint az előttünk pattogó labda
ami persze mindig a bokrok
közé gurult...
de akkor is sütött
a márciusi Nap a Majorban
s akkor is én jöttem előbb
fölmérni a terepet
az erősen rongált pad hőfokát
s távol egymástól
mintha valami mozdulatlan
legyökerezett libikókán
a srácok kiáltozása
és labdapuffogások között
le-föl szálltak a kérdések és a válaszok
igazán csak te tudhatod
ha nem vagy felejtős formában
a "márcjúnokt"-ot hányszor álmodtuk
konspiráltuk végig
de most
különös évek múltán
amikor megint itt
és te beszéd helyett bekarcolod
a frissen festett padba:
A MEGBOCSÁTÁS SZÜNETEL!
akár az üvegvisszaváltás
írom lábammal válaszul
a gyöngykavics füzetbe
higgyek-e ezután a finom szóterápiában?
vagy holmi ligetes beszélő helyekben?
most sem vagyok naiv
csak talán szomorú
még a pad alatt átsüvöltő
labda se vidít föl
sem a mostani győztes fiúk diadalordítása
akik hihetővé teszik
mindez a Földön játszódik velünk
ebben a városban
az ámuló platánfa alatt
velünk ér véget ez a hosszú film
mikor kialszik a kanyargó út fehérje
mint ahogy majd
a nyári villanyfények
zárás után a szomszédos kertmoziban
Vancouver földjében... |
![]() |
![]() |
Tamási Miklós poéta, Tárogató-s
főszerkesztő, valamint "magyarság-
mindenes" emlékének
Te már tudtad, Testvér?
Gondolom, tudhattad!
Nem várod meg májust:
márciust akartad
ama végső pontnak,
hogy szép legyen álmod!
Vancouver földjében
- s nem szülőföldeden -
békésebb lesz hálnod!
.........................
........................
.........................
De üzenj nekünk, Testvér!
Óceánon is át,
a nagy éjszakában,
hazádnak bajában
szóljon TÁROGATÓD:
sinkai furulyád.
(1994. május 30.)
![]() |
![]() |