Mai zsoltár-kivonat |
![]() |
![]() |
Talán sosem találom meg
ha nem keresem.
*
Aki keresi minden
erejével és szorgalmával
az nem találja meg.
*
Aki nem keresi
az belebotlik.
*
De nem tudja hogy
megtalálta mert csak
járt-kelt a világban.
*
És akinek kezében vergődött?
Lehúnyt s vak szemekkel is
látta majd szabadon engedte.
*
Ha nem keresem
az eltévedés kockázata
egyre nől elém.
*
Titokban azért
várom hogy vár
lesben áll fölöttem
mint Ő a damaszkuszi Sugárúton.
*
Titokban csak a
te hangod szól befelé
de senki sem hiszi
visszatévedőnek.
*
Amíg van - lapátolni
kell a szabadságból
s gyönyörrel eltévedni
a súlya alatt.
*
Aki belebotlik az végül
hasra is esik előtte
imádja a Pokolba emelkedve.
*
Ha nem keresem
talán sosem talál rám.
*
Lehúnyt szemekkel
és szabad akarattal
bármikor elveszíthet.
Nyelv-tan |
![]() |
![]() |
Átdöcög Ázsián Európán
a szamaraskordé és tomboló
orrhangon i á z villanó küllők-
betört behódolt behúzott
nyakú és leginkább "modern"
vonalú írástudókra akik
a szárítókötélre aggatott
szavak színének puszta sor-
rendjében vélik föltalálni
majd föltálalni végül k-iá-
rusítani (nincs jobb szavunk)
a semmi tündöklő árnyalatait
és nyomukban már védhetetlen
igazságok szava mögötti őr-
mezeit tiporja iázva vivátozva
mígnem a nyelv harangnyelv
és a kötél harangkötél a hang
meg átkong Ázsián Európán
Hit-tan |
![]() |
![]() |
Kérdezem én: ha a fogságba vetett gondokat
az Isten se veszi észre, akkor az égi körök
hintáló mérlegein majd mennyit nyomnak a
földi pörök s mennyit a hallgatás aranyrögei
az árulás színezüstjeivel tetézve?
Föld-tan |
![]() |
![]() |
Úgy kikalapálták, edzették,
hogy úgyszólván szinte sík lett;
bemérték, átszabták, eladták:
nem maradt rajta hű hegy,
csak heg maradt, mélyedés
ágyában szunnyadó herma -
érte szót, hangot emelni,
költővitézek, ki mer ma?
(1980)
Fény-tan |
![]() |
![]() |
Pár perc csupán az életedből
míg átér a Hold határok ködgyilkolta sávján,
és pár fénycsomót, hazát, mint lerágott csontot
az őrök megvakult reflektorának átad -
akkor a lehámozott éjszakában várjál,
s dőlő reményeimnek legyen fal a hátad!
Hő-tan |
![]() |
![]() |
Hozzám simult fagyponton
túli állások mögött amikor
már a hőség könnyedén össze-
keverhető a hűséggel
úgy hozzám simult hogy
bőröm hét-rétegével elszállt
....................................
és szétpárologtak a hadi-jelentésekre
zuhant tábornoki
könnyek mert szívünk az üstben
forrponton is óraként ketyeg
nem jelölve már semmilyen időt
csak a hús fagy és fő meg
amit ez az éj készül lerobbantani
a csontok fehérlő alkonyáról
..............................
majd az éjszaka sötét zászlait
a normálisra tervezett langyos
szél reggellé fakítja - - -
Vegy-tan |
![]() |
![]() |
Az összes szín és bűz benne fortyog,
akárha tenger mormol s képzel maga
fölé sirályokat, kik fölvijjognak
hiányokat helyette is: az egyetlen
szürke zászló fehérült csattogása is,
halott bakák kapcái is, meg belül
gőzölgő dühök, földarabolható folyók
s egek, kitiltott tengerszemek, a
nagy közös sajt- és égbolt képtelen
blöffje is itt bugyborékol az asztal
közepére tett lombikban: ecce lombik!
csattan a sűrűszemöldökű tanár úr
szigorúan - ahogy miséző kehelyként
az osztály légterébe emeli...
és a szorgalmas tanulók riadtan
fioláikba csöpögtetik s dülledt
szemekkel figyelik, találgatják:
milyen kémhatású lehet e megváltoztat-
hatatlan lötty, ha mégis-mégis vér?!
K(o)ór-tan |
![]() |
![]() |
Mielőtt beledöglünk megállapítják
leképezik és kimutatják. Kétszáz
szigorúan bizalmas dosszié vakító
lapjain zizeg. Betűt is eszik ha
nincs más reggelire. A lélek- és
lelkiismerettatarozó nagyvállalat
menetrendszerűen késik a helyre-
állítási munkálatokkal. De nem
annyira hogy ne készülne időnként
valami látványosság szinte a sem-
miből. Így aztán a szorgalmas dol-
gozók bezsebelik a csodálat + taps +
kitüntetés + jutalom négykarátos mor-
zsáit. Viszont a k(o)órokozót nem
teszik a kirakatba nem rajzolják
elejtendő bölényként a város kapu-
jára. SkálaÁgi nem ezt skálázza.
S a hétfői kabaréban is csak az
államférfiak kivasalt humorérzékén
tűnődhetünk. És azt szivárogtatják
a főcsaptelepek hogy pusztán kör-
nyezetvédelmi humanitárius stb. meg-
gondolásból nem küldjük a Marsra.
De a határállomáson égtájaktól füg-
getlenül lötyköljünk k(l)óros vizet
üres mancsainkra. Ez a k(o)ór már csak
ilyen. Tudunk róla. Van. Kicsit kö-
rülírva s a gyöngébbek kedvében járva:
korkór a neve és körkörösen terjed.
Aki végül megmenekül tőle az sem ok-
vetlenül a szerencse fia. Mint mondják
a jólinformált hettita bölcsek: minden
egérút viszonylagos ha semmi hír a
macskák végleges mennybemeneteléről.
Ha látnál |
![]() |
![]() |
Attila, ha látnál, ha onnan most idelátnál,
hol ülök halálraváltan, sínekre, kerekekre várva,
rettentő zavaros, de bölcs most is a folyó,
csak úszik a rengeteg hajó, ág, deszka...
sehol egy kijózanító dinnyehéj, ülök tehetetlen itt,
hullám nyaldos, hűvösen meglegyint, ahogy a fehér
lépcsőkön hanyatt könyöklök, vásik a szívem, fáj az
öklöm is; szépen ível a híd egymagában, mint egy zászló
olyan lobogásban virít egy kimosott nyloning;
odébb bőrre vetkezett testen, testek, alig mozdulók,
meztelenek, a keresztrejtvényben tán a versed fejtik,
de arra már nem gondolnak, hogy a víz ágakat hoz csak
és dinnye helyett citromhéjat: ami neked édes lett volna,
az itt savanyúan foroghat; bár zárkózhatnék a Dunába,
de riasztó csónak köröz, valami más nép naszádja
éppen kiköt itt előttem, ülök Attila a fehér kövön,
ülök
és tudom, hogy mégis ideláthatsz, arról szóltam, amit
láttál,
amit láttam, mesélj nekem, hogy hinni kell a Dunának,
s bármi úszik is versben vagy horgonyoz a semmi ágán,
taníts, segíts megvallani: "nem oly becses az
irhám..."
(1971)
V
|
![]() |
![]() |
Élni kilökhet élénkzöld vizek mögÉ Liános dobhártyánk míg lassan rád taláL Addig kopoltyúján mit sír a hal hazA (1945-1881) Bárhova jutsz is ne add alábB Akadályozzon százszor is süketek karA Reményt kolduljál éjszaka! s ha máR Tiéd lesznek a csillagok, mik tartják az egeT Órádra se nézz! aki nem ellobbanÓ Kiragyog hosszan és sokszorozzák tengereK |
(1979)
Majd júliusban |
![]() |
![]() |
Nagy László emlékének
Mert fagyban nem lehet mondani |
(1978)
Sírfelirat |
![]() |
![]() |
zokogó víz Balatonszemes fái görcsben a tóra hajolnak hatalmas nagy-fia holtán ki voltál L a t i n o v i t s Z o l t á n Pünkösdi Lángnyelv júniusi szélben lecsap a habokra hazányi vakokra boldog vagonokra Napfogyatkozás egy júniusi éjben |
(1976)
Sz. D. koporsójára |
![]() |
![]() |
"Aki alkot, visszafele nem tud lépni -
s ha már kinőtt minden ruhát
meztelenül borzong a végtelen partján,
míg fölzárkózik mögé a világ."
(Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)
|
(1976)
Merőleges álom |
![]() |
![]() |
"Az állomáson, mely meszelt, parányi,
Kuncz Aladár fogad és Kosztolányi."
(Dsida Jenő: A pántos kapukon túl)
Hatalmas állomás az éjfél
van még néhány perc
befuthat mindegyik vonat
éppen Dsidával társalogtunk
de nem hallottam már a hangomat
mert hordárok jöttek kiabáltak
salakhegyek nyomták a vállam
ő zihálva mondta de tisztán érthetőn
hol is vagyunk és melyik hegytetőn
ahonnan messzire látni
nemsokkal halálunk előtt
öreg aligmúlt harmincévesek
a karácsonyéji boldogságra
angyalkaszaboltan és merőlegesen
már túl a Psalmuson vonatzajon
a várakozó fiúknak vajon
mit rajzolunk az állomás falára?
(1980)
Kegyetlen álmot kaptam |
![]() |
![]() |
Jékely Zoltán halálakor
Az ember fölriad
hatalmas álomból kél
óramutatónk még hajnali mezőkön jár
szépen faragott botokkal napos hegyekből ő jön
vagy pisztrángos pataktól sietőn
mellette fújtat két szívbeli rokon:
Dsida Jenő meg Kuncz Aladár.
- És mondom neki rosszat sejtve
virrasztva fogvacogva -
k i a z á l m o k b a n i s b í z o t t
e l e i t ő l
f o g v a
ott
látlak én
álomból riadva
nagy
álmok
keresztjén
didergőn kisdiáknak ott
ott az e n y e d i őszben
a n a g y k o l l é g j o m kapujában
s ifjúi fővel Vasvári Pál nyomában
Marosszentimrén templomrom szállongó porában
és Párizsban a rue de Lanneau-i szállodában
Rezeda Kázmérral egy batárban
áthevült csokrokkal a Tabánban
Áronkával meg itt a Trombitásban
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
De nem folytatom.
Úgy látom őt mint aki életben
és sötéten izzó verssorokban
egymaga milliom halált hordozott.
Mint kit a rettenthetetlen égi körben
(A. B. F. R. A)
már átaljárnak a psalmusok.
(1982)
Szíve álmodik nekünk |
![]() |
![]() |
Harmadik vers H. Z. filmköltőhöz
Amazonas-hosszú filmszalag tekereg üresen
nem jöttek el kedvező fényviszonyaid
ha ráúszhatna talán egy Pessoa-vers
egy Machado-litánia mind hű fiaid
szíve álmodna nekünk az időből
tagolhatatlan emlékezetéből
bármi csodát eleven vért
örökké élünk testvér
jártál velünk a földön
láttunk általad szemeiddel
de ő már elfordul nem nézi tovább
lehunyja októbert véresre érett zuhogó
levelekkel s oly időnélküli a gyász mint
a kilőtt szemű házak világvégi bongásában
az egyenletesen halkuló lódobogás vízesés ámen
(1981)
Némaság |
![]() |
![]() |
Pilinszky János emlékének
Meddig tart ki a lélek váza
s a romló test: a porból vétetett
és a foglyok a lágerekből
miként ünneplik az életet?
Jöttek a hírek szakadatlan
hozták bekötött sebű emberek
féltem a kitikkadt hajnaloktól
mikor már sírni sem merek.
A hegy mögött már háborúztak
de Te legyőzted a halált
tudtam az első dörrenésből:
a villám csak Téged talált.
Megértem májust dördülő felhők
csavart rongyából és közül
lágy eső szakad villámok hátán:
aki meghalt is megüdvözül.
Egy könnyem se lesz szinte látom
eső füröszti arcomat
állok vízözöni pózban: némán
fogom föl árvaságomat.
(1981)
Párhuzamos koporsók |
![]() |
![]() |
Indigósötét éjszaka volt.
Hallgatni vágyott a szél,
beszélni kezdett a holt
velem, midőn a szélső házak
körül ólálkodtak már rühes
farkasok. Vonításukra nem
ügyeltünk. Mondta, mondta
jajjait keserű mollban, ki
eljött ma párnám sarkába
tollnak elszállani, el a
köztársasági éjhomályból,
tüdő s szív szándékait
józan hülyékre hagyva -
vagy kikből lehetnek még azok!
- vigyék tovább a beintő
mozdulatot: a térdet-fejet,
meg hasznot sem hajtót. Mert
a sarokvasakig görbült templom-
ajtó megnyílik egyetlen rúgásra;
lenghet már madarak árnya
hitünk fényivel mennyekig
sikálva: ápoljuk, átkozzuk ím
a végsőkig kínzott egyenest,
mihez igazodik majd a test.
Bátyám, aki névtelenül is belefáradt... |
![]() |
![]() |
Még nem hiszem el, hogy meghalt,
csak puszta hírnek látszik,
táviratbetűnek, tévedésnek,
de nézem a távirat havát:
a rossz hírek sohasem késnek,
mindjárt az év küszöbén
tébolyult gongütések,
az elmúlt évtizedben is
csak koszorúk, temetések -
január lélegzik, orkános szelet
sóhajt a nyugat-dunántúlra,
aki teheti ne induljon útnak,
hófúvásban a temetők is...
figyelmeztet éjféli híreivel
egy hang - aki teheti, az nem hal meg!
örökké él, ha lehetséges, nem
rontja az országos életkorátlagot -
mormolom vissza a rádiónak
és megvárom még a forró radiátornak
dőlve a Himnuszt, ha egyszer most
e névtelen halottért zúg, kit úgy
pörgetett a múlt s jövő: az elszállt
negyven év, mint kint a farkastorkú
szél az éppen zuhanó havat,
míg volt ló s szekér ő maradt
szinte már utóvéd paraszt, aztán ló
nélkül kénytelen városlakó, idegen
segédmunkás, ki idegeiben aknázta föl
- sokadmagával - mobilizációnk
grafikonját - most egy távirat szól
róla, hogy nem lesz boldog nyugdíjas,
és hétfőn falujában temetik,
akik a csontkemény földbe vágnak,
névszerint is jól ismerik.
Kút |
![]() |
![]() |
bár én mindent megteszek
nehogy kísértés karmolásszon
mégis mégis
éjszaka többször
versre
ébredek
szép szavak
szavakba merülnek
csobbannak
az
álom-fúrta kútban
kimerni nincs mód
hiába csikordul
sűrűn
a lánc
a vers lent marad
fogolyként örökre
s nem érdekli már
kinek a
vödre
fordul ily gyakorta fölötte
és újra meg újra hiába
Az ún. nyelvkritikus költészet manifesztumának
|
![]() |
![]() |
(margináliák, vidám betérőkkel)
mindenekelőtt volt a tej
jóval a fű előtt
és legkisebb egysége
az 1 indiai szarvasmarha
miből a nyelvevolúció
egyenest anticipálja
a metadánsajtot
lukkal és luk nélkül
okkal és ok nélkül
"a szilva megkékül
a költő kibékül"
mutatóban így szól a
hagyományos dalnépformula
ellenben M I még a
mikrokontinuitás
gyanújába sem keveredhetünk
mert pl. a fül = (fala van
a fülnek) negligálja a szemet
fagypont alá hűti a szívet
és végre a nyelv a nyelvet
a nyelvre használja
a nyelv bátran csak nyelv
akar maradni ergo
a nyelv nyal
egy merőben más nyelv
nyelvemléknélküli nyelv
a mellényelvelés finanszírozott
nyelve... (K-K-Europ-rapidgyorsaságú
változat hozott anyagból
fölényre alakítva de örök
késésben a neoneoneosajthoz)
és ez szomorú fiúk...
szavak csak más nyelven szavak
esetleg még a fölnégyelt-
nyolcadolt-tizenhatodolt
szavaknak lehet esélyük
az ilyen művelet = kritika
felboncolás eltörés szétszerelés
de ez még 0: 0 = 0 avantgarde
mert hol itt a "nyugtalanítás
a nyugtalanságban, hódítás az
újonnan felfedezett szellemben"
hol itt az "igazi szemantikai
földrengés" mosolyog kérdőn
bajusza mögül Végel L. a
legmérvadóbb teoretikus és
Tolnai O. a hitelesített új-vidéki
európacsúcsot dobó
végel-adás vég-elad-ás előadása
után lazánszép szakállába túr:
"a duna cepelje a sok koszt
és a kanizsai lajos úr többségi |
kisebbségi | könyvtárát békás erre"
megy
(és elcepelte félig
lefagyva a platón ült
görnyedve akár a görög bölcs)
de fő hogy M I nyelvkritikusan
önkritikusan elnyelvülten
közelgünk el-költőinkhez
ki mit esz... belőle az a végén
metanyel-v "hideg elv |
és elme | lúgozott hypózott |
anonim
kelme | szürke a drága | olcsó |
song
az ára | de majd lesz drága es" |
túlontúl gépies
mintsem népies
és főleg nem képi
képtelenül képzelettelen
nincs benne búslongo-bárd-kodás
ha leng a lobogó színezoteriája
mit nekünk színek
csak a szószedetből elsajátított
félvörös hát- és bélszínek
készülhet poezisinternacionalis
beefsteak és van hozzá hátszél
tehát "szél(es) a la manche-csatorna |
vékony a jég rajta |
song
ha elcsúszol kisangyalom |
m. f.
végigmegyünk rajta-d" |
marginális tényezőként még
mindig feltűnhet bármelyik
partperem így mondá
egykoron szerdán legalább
két lángelme a két dán
Hamlet = lenni vagy lehetetlen
vagy lehetséges ha igazán nem
tehetséges az illető és
Kierkegaard Søren ki szőrén
ülte meg a hullámzó múltszázadot
csupán és bölcsen csak a Vagy-
vagy- ra szorítkozott s mikor
kint volt a vízből szárítkozott
az immanenciát kínáló sajtpapíron
átértelmezhető végül
általunk a lét ha már
kisüt a sötét kigyúl
gyufánk kifut a tej
ki-be nő a fű neoavantgarde
ösvényeken kitaposott
cipőben már a neoneonovus
is kitaposott cipő lehet
de M I írjuk le a római
számot latin betűre fordítva
ezeregyedikként hogy fuimus
míg bezümmög a Moszkva térre
a kitömött 56-os busz
várakozásunk menetrendjéhez
tárgyilagosan is igazodva
Infinitivusok lányom olvasókönyvéből |
![]() |
![]() |
Domonkos Istvánnak, Újvidékre
Botot nyelvet veszteg ellent vízből jövőt hazát mindig anyánk engem melót pártot tessék mire lassan cipőt zsákban lehet sírva kezet mindent zászlót nyelvem cipőt tisztán vakon |
faragni kitűzni maradni kiűzni borozni tanulni orozni lapulni pofozni lövetni fokozni követni figyelni figyelni haladni levetni szaladni nevetni fakadni emelni tagadni fakulni harapni kifűzni hadarni betűzni |
Távirat Kányádi Sándornak Kolozsvárra, a Horea 48-ba |
![]() |
![]() |
...amikor a költészet a többféle megnemközelítés látványos eszközeivel kussol a lényegről akkor te európa lélegzetében és földünk felsíró sóhajaiban figyeled az egyetlen galambtollat hol remeg legjobban hova nem száll le milyen víz hajtja szamos zuhintóján miféle szél fújja bécsi utcák csöndjén és san franciscóban propeller örvényben külön már madártól külön a hazától ideg-s galambdúcba hogy visszatalál-e...
Automata-álom |
![]() |
![]() |
évek múlva Marin Sorescunak
Ha bedobom az első
kétforintost vagy más kerek fémet
kijön a meghűlt vérszínű málna
és nekem is bedagad a torkom
ha bedobom a második
kétforintost vagy más kerek fémet
kijön egy képernyősített halkszavú
arc: mindent tudunk önről előre-hátra
az első sírástól a sírásókig
ha bedobom a harmadik
kétforintost vagy más kerek fémet
kijön az egyik pofon-formájú variáció
és én megszámolom az ujjait melyek
egyenként is többször figyelmeztettek
ha bedobom az életemet
mint ráadást vagy utolsó dobást
lehet hogy pillanatra felforrósodik
a lehűtött vérszínű málna s üresen
borítanak be az elronthatatlan automatából
kiutazó - "szövetkezetünk hulladék
anyagából" - feliratú fehér poharak
Föléírás(ok) |
![]() |
![]() |
I .
A táj fölé
füstben remegő levegőre
akár cirkalmas betűkkel
is - hogy elhagyod, ez lesz
az utolsó tűzrakás, recsegés,
füstbementterv-idény mióta
jársz, visszatérsz, köszöntöd
- de most kegyetlenül kattogó
szívbillentyűkkel az estéli
homályra ráírod, fölkarcolod.
II.
Az éj fölé
és alámerülve már minden
szemeid zárná a párnák puha
börtönfalába: aludj, aludj,
álmod saruját levetve szökj
meg a tárgyilagos pihenésbe;
lábad ne húzd állad alá, ne
gömbölyödj amőba-testté, mert
álmod is nyugtalan-görbe lesz,
és földerítik szuperműszerek
hogy mitől - álmatlanul és
alvatlanul színleld ágydeszkától
ágydeszkáig a békés állampolgárt,
s virrassz az éj fölé száz Napot
keltő, ezer madárfüttyben, méteres
harmatban lüktető hajnalokat!
III.
A költők fölé
(litánia-részlet)
kiket képzelünk esetleges
válaszunkban a központi kérdőíven:
álomváltókat, képzeletszabályozókat,
szabadságfékezőket, reményszabotőröket,
kétségoszlatókat: bérpiros milliót;
és földet képzelünk, jó sokat, hogy
ne rázzanak - - -
Fehéregyháza földjét
Házsongárd földjét
Kerepes földjét
Farkasrét földjét
Magyarország
földjét
Európa
földjét
a FÖLD földjét
és verseket képzelünk föléjük
szemnyitogató szemfedőnek,
s bólintanak a fényes kézjegyűek:
megannyi földalatti lézerágyú,
semmivé-hamuvá lövik a gyáva papiríveket.
Arányos igazságtalanság |
![]() |
![]() |
És Ő? Hol állott?
Te emlékszel még?
Most senki sem áll ott.
Fénylőn üres a kép.
A vers belsejében
fénylik valami
biztosan elejthető
mi az?
Megfejtés:
a vers legbelsejében
balra a kerengő-folyosón
a 44. szónál lépj be!
Kengurukölyökként
kit cipel az anyja
aztán egy hűs napon
végleg kirakja...
ugrándozik hülyén
forog ő is a földdel
legel a többiekkel...
mint egy nemzedék.
Kivételezettjeivel
imbolygó csónakon
süllyed a tenger is.
Tombol a kegyosztó
és föltalálja az
arányos igazságtalanságot.
Fénylőn üres a kép.
Most senki sem áll ott.
És Ő? Hol állott?
Te emlékszel még?
Keserű mézek |
![]() |
![]() |
La Fontaine úr, kívánnék boldogabb évet,
de ahogy a költők, a mézbefúló méhek
utolsó szolgálati repülése sem édes történet,
akik nem dobtak ki fekete dobozt ugyan, valahogy
mégis feketén láttak, bár a Nagy-Irányítótorony
ontotta a jobbnál-jobb repülési előrejelzéseket:
látási viszony, szélerősség optimálisra csavarva -
s ők ott fent az örök Akácos fölött, az áhított
édes illatoktól, vakhittől már-már becsípve s
kijózanodva látták a teli torokból szálló ködöt,
melyen annyi rés se volt, hogy lelkük az Úristen
elé épségben elvillanhatott volna; maradtak ég és
föld között magukra, feketén zümmögve a keserű mézek
himnuszát utolsó szárnycsapásukig - mint a költők.
Nyelvem pallosával |
![]() |
![]() |
Uram, ha verset szólna szám,
két kezem elé tapasztom,
csak a tenyér kérgét égeti
talán: te, ne halld meg hangom!
A kínlódás éve ez,
a végképp árvaságé,
a repülni-miért szólamé,
az áthúzott madáré.
A száj börtönudvara,
fog-katonák sorfala,
nyál-vizesárok nyara,
készül szavaim sara.
Uram, te suhogod nekem:
jöjjenek ketreces szavak!
S nyelvem pallosával ölöm
el őket... hallgatni szabad.
Tanúvallomás |
![]() |
![]() |
Annyi, de annyi versről kiderült,
hogy csak a papírnak voltak bőviben.
Írtak a költők, kotlottak,
töprengtek kiemelt órabérben.
És a futószalagról a Főmeós
még éjfél előtt beszerzett egy
versrokkantsági bizonyítványt:
legyen nekik ez ihlető bátorítás.
Szürke kavicsok csikorogtak
a szürkeállomány agyonkínzott
fövenyén; mintha a Fiastyúk
éppen lábunk alá tojta volna
ezt a Föld nevezetű biliárdgolyót,
olyan egyszerűnek látszott most
a gyártási eljárás: csak betűk
és sorok egymás mellé és alá.
Hittek ebben az életveszélyesen
szorgalmas, sors-vézna alkalmazottak.
Csupa holtfáradtan alvó, lehűtött
vers zümmögött a jégveremben:
a korszak mammut-tetemét voltak
hivatva - bizalmilag - tartósítani.
Olvastak hát és felejtettek,
akiknek emlékezniök esküdt kötelesség;
még akkor is, ha a képzelet s álom
darazsai történelmi fullánkokkal
ott röpdöstek a szív és száj
hatalmas odvai körül; de mézreményű
illatok, friss lég helyett
a megromlott áru bűze kanyargott
az odvak minden járatában.
Aknákon sétálgató, vizen járó
vállalkozások izgalma alig
kísértette meg a verset.
Pedig lett volna miért koplalni,
hinni egyetlen sorban,
négysorosban, sírfeliratban,
házak falára fakult árnybetűkben.
Aki még meg nem vakult,
jöhetett unalmas expedícióra.
Papírtenger-észeti Akadémiák
langyos locsogása közepette
lélegzetvisszafojtva lestük
a kivonulás nyílt alkalmait.
De nem jött parancsszó, nem
lehetett sejteni merre is van
a bizonyosnak vagy bizonytalannak
egyként nevezhető hátraarc.
"Így volt, biztosan így volt
Biztos úr" - ám létezhet verstanú
számtalan: befelé robajló csöndek,
kopások, szívromok, vértanú-hallgatások.
Harminc felé |
![]() |
![]() |
Igen rohanón igen holtan
még szembenéznék s jó ha ott van
az életemből egy falás.
Igen gyanús meg igen boldog
ki szív helyett sziveket hordott -
most lesik bordakosarát.
Nem árulom el nem fedem fel
végre neki csak lényegem kell -
sötétben osztja lapjait.
Nem lihegtem de nem is késtem
elfáradtam a holdsütésben -
halálom csak rámtartozik.
Próza, hangolás közben |
![]() |
![]() |
Akik belülről piszkolnak a fényes üvegre,
azok a nyár fölényével fölpumpált legyek,
s remegek, amint harsányan-hamis zümmögéssel
átlövik az októbervégi szoba csöndjét.
De kívül cirpelek én - kufsteini vermek alján,
leoltott lámpájú városok főterén, sorompók
tövében; hangomba-szerelmes hangtompítókkal -
én a tücsök, és örvendek, ha enyhe időt meg
méteres havat egyszerre ígér, s cserébe csupán
lábujjlenyomatokat kér tőlem - egyelőre - a Tél.
![]() |
![]() |