A Fiú naplójából

 

... és a csillagos estben ott susog immár harminc
évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg
susog a homály követeinek útján s kitünteti őket
lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn...
...és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság
a rémület hókuszpókusza? - akkor eljönnek ablakod
alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre
elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött
gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek
tócsafénye és fénytelen homálya...
...csupán el kéne hinned... de nem hiszed hogy éppen
ők jöttek-szöktek el a maszkabálból hogy éppen ők
azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon
tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást...
...nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent
hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket
és másképp vert a szívem másért pirultam el
másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam
ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek
alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén -
de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így
mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim!...

(1981- 1986)



Amíg

 

N. L.-nek a "legvidámabb üzenetekből"

Istenem,
hát ezt is megértem!
Plakátokon ázik az arcom
s patakzik értetek - ugye értetek?! -
a könnyem - :
                     de
falragaszkodom
éjjel és nappal
és pont ide
                     mert
letéphetetlen
lemoshatatlan
leverhetetlen
..................
a m í g
egy félelemtől
átlyuggatott
ország roskad
a versek betűire



Világolunk egy őszi kertben

 

"... egyedül maradok itt,
figyelem ahogy a pirkadat
s puskacső összekacsint."
(Nagy László)

Almák és álmok fehérsége
ikerként világolnak
egy őszi kertben
........................
mert a lámpákat leoltották
világolunk egy őszi kertben
most csak a természet
szelíd menetrendje lehet
selejtes s nem az ember
ki ott helyén
az éjszakai őszi kertben
figyel fülel vigyáz
a házra csillagokra
vigyáz minden zajokra neszekre
kertet röptető szelekre
..............................
almák és álmok fehérsége
velünk van pirkadatig
mikor az őrzőt cserélik vagy elvezetik
s a dörrenés a tompa puffanás
akár az almák megrázott fákról
akár az álmok a legtávolibb
tartományból hullanak ide
                ide a földre
                hallod Te is
                barátom?
és minden érthető lesz
egyszerre világol
(reggelbe ér e súlyos gravitáció)
ahogy nézed a képet
tűrhetően éles és világos



Nem néz ki a Főtérre, mert...

 

"Szemébe néz a sors
arra a helyre
ahol a feje volt"

(Zbigniew Herbert)

mindenféle fontolgatások
redőzött homlokok
hümmögések
szapora léptek és szívverések
nagyobbacska csöndek
társaságában itt grasszál
városunkban...
s amikor egy-egy gyermek
aki hivatásból kíváncsi-naiv
a redőny réseihez kúszik
hát csattan az atyai frász...
remeghet aztán a fölismeréstől
hogy most helyette fél valaki
félelmükben lehullanak a levelek
félelmében ráhull majd a hó
s félelmében elolvad ha melegség
önti el a föld markát
                benéz ekkor a Főtér
                a redőny tiltakozó résein
                és körbepásztázza maszatolja
                fényeivel félelmeivel
kérdés (lenyelve
                nyelvleharapva
                lehúzva WC-n
                kihúzva kéziratból):
miért pont itt
s nem másutt
az a város
a városban a Főtér
meg a Főtérre néző ablak(ok)?!



Előbb és aztán

 

Előbb a kétségbeesések
aztán a kétségbevonások
bizony barátaim
jönnek a megrovások

az indexbe nyarak kerülnek
remegő forróságok
fölött a vibráló levegőben
tüntető furcsaságok

és őszülnek őszök
hirtelen haraggal kékkel
jelesen húznak itt
valami vadlibaékkel
szaggató huzatban
földet ér vándorlásunk
szédülünk kicsit és temetünk:
diáksapkákat ásunk

Bizony barátaim
jönnek a megrovások
előbb a kétségbeesések
aztán a kétségbevonások



Öröknyár: elmúltam 9 éves

 

a sír
                NIncs sehol
a sír                                                 a gyilkosok
a test                                                                 se I T T
                NIncs sehol
a test                                                                 se O T T
a csont                                            a gyilkosok
                NIncs sehol
a csont

                            (p. s.)

              egyszer majd el kell temetNI
            és nekünk nem szabad feledNI
             a gyilkosokat néven nevezNI!

(1983)



Ők már kivárják...

 

(fohász a temetetlen holtakért
és a jeltelen sírokban várakozó vértanúkért)

Ők már kivárják
ott a föld alatt
hűségesen simul
homok agyag - és
nápolyiként a
megtört deszkaprés
nyelvük helyére hull
akár a kés
s fölvérzi utolsó szavuk
mihez alig volt joguk
itt hol végórán szólni is
rebellió: fényes tüntetés -
és kinő szájukból
rettenet virág
sírjukat ott keresd
VILÁG! - s ha vak rá?
süket és béna vagy nem meri?
Isten a Világ gyáváit akképp
bünteti hogy görnyedjenek
élve ítéletnapig -
de Ők már kivárják
ott a föld alatt
kivárja ott velük
homok agyag - és
csöndben kivájják fényük
a deszkaprés alól
mikor föltámadnak
halottaiból

(1987)



A valóság égető nyelve

 

"Századunk tragédiái nemegyszer afféle
tesztet jelentettek a költészet számára,
melyek lehetővé tették, hogy felmérhes-
sük, mennyi valóságot bír el a költészet."
(Czesław Miłosz)

I .

Már nem álmodsz,
csak elképzelsz egy temetőt,
fölmagzott, évek óta kaszálatlan,
kaszálhatatlan ős-fű hullámzó tengerét,
s azt mondod: barátaim, ha veszitek
a fáradságot és a bátorságot, most
az alant nyugvókat kiültetjük a sírok szélére,
és egy napig - mi is étlen szomjan,
félrehajtva ki-ki maga előtt a fűrengeteget -
s z e m b e n é z ü n k;
változó arcvonások lezúduló ráncain
az akkor és azóta történteket,
és történelemnek nevezzük,
tiszta valóságnak...
aki akar, helyet is cserélhet
a sír szélén ülőkkel,
de szabadon temetkezhet vissza a holt,
és szabad elvonulást kap az élő.


II.

A nyelv már nem ad világot,
a világ ad bábeli nyelvzsarnokokat, szóterroristákat;
teremtődnek a nyelvi Nagy Ponyva alatt
nyelvfilozófiák, fűrészporban lovagló kis bohócok,

pompás feminin nyafogások,
hercegi tapsalattvalói egy közepes kreatúrának;

és eljön maga Kreon is,
engedélyt ad a temetésre: temetik a világot;

a nyelv nem gyújt világot,
nem világosul meg általa a sötét konyhában
egyetlen mosatlan edény sem;

a politikusok nyelvi matricákat ragasztanak
az újságok címlapjaira, s egymás hátára is,
hogy a majom emberiség
és a megtermett biztonsági majmok
onnan is olvashassák a teendőket;
a mi teendőnk tehát a föntiekből következik.


III.

Éget az Ég: felső tenyér
forró a Föld: alsó tenyér
            - . -
ha most az isteni taps
júliust követel
ha most gondolja ő
hogy eljött és itt az idő
akkor a lisztté lapított
emberiség fehér "hamuja"
a tenyerek élet-halál-ráncaiban
mint tengerek árkaiban
besül: emberiség hamubasült
útravalója rejtezik
megfejthetetlen kódként
míg ki nem hűl a két tenyér
míg kottázható lesz a taps
míg a Föld elföldelhető
míg az Ég kiégő csillárjai
zörögve lengnek az isteni ásítás huzatában.



Kiszálló önkéntes

 

"A vérbeli író korunkban is szabadságos börtön-
töltelék, s épp e kockázatos léthelyzet vállalása
különbözteti meg a betűvetés kufáraitól, akik to-
vábbra is, ma is dédelgetett védencei az intézmé-
nyesített társadalmaknak"

(Danilo Kiš)

Lám ma is
kiolvasom szegényes harangszavát
a Délnek:
mert süket lettem a sok fecsegéstől,
elszenvedtem számtalan merényletet
viszonylagos jókedvvel, épen, köztetek -
éppen ez jogosít fel arra,
hogy ne szóljak vissza semmiért,
tehát: néma is lettem, játékból kiszálló önkéntes,
de jósolhatom: alkalmasint majd mások szólnak
                                                      [helyettem]
r á t o k,
elrejthetetlen,
bár ideig-óráig még rejthető
bűnökre rábökve mutatóujjal;
másokra pazarolhatjátok tehetetlen düheitek,
ha még maradt egy szikrányi önérzet,
vagy egy besúgó arctalan-arc, aki
helyettetek is éber, mert helyetekre pályázik,
tehát sietős a dolga, mint kinek has- és szómenése
                                                                 van...
én már ráérős vagyok:
a madarak alacsony röptéből kiolvasom a délutánt,
s a csilláros égből a ránkszakadó vallatást.



Hajóablak

 

"... azt hiszem a költőnek nincs
felelőssége, csupán szabadsága..."
(Horváth Elemér)

Belefogyunk az éjszakába
szétszéledünk külön-külön
a Szent-hegy szerpentinjein
mielőtt barbárul itt a hajnal
meg a brutális évek...
mikor az ének és a diáklét megszakadt
az óvatos síkságnak kihívás volt
ekkora szabadság...
mikor a monostor kivilágított
hajóablakai kényes ábrándozásra
csábítják a vállalkozókat
hát nekivágnak imával verssel
lélekerősítő lélekvesztőn az óceánnak
fülükben még gregorián-foszlányok
de a fölcsapódó sós vizet kiköpő szájak
már elkezdik melegíteni a turbinák szívét -
hatalmas szabad vagy szabadnak hitt
lélegzetvételek üteme mit üzenhet
a parányira zsugorított Szabadság-szobroknak?
- - - - - - - - - - - - - - - - -
most újra itt
a felelős "örökké éretlenek találkozóján"
a gyalulatlan ebédlői asztaloknál
szabadon csapongunk
és simogatjuk emlékeinket
ahol Te is megfordulsz
Mahopac magyar költője
felelőtlenül eltanácsolt öregdiák



Ez volt a kor...

 

Már
semmi semmi nem segít
a pillanatnyi taktika főleg -
a tálcán vitt fej etc.
is hamis előleg!

És
mégis mégis azt hiszik
a bátor "jóvitézek"
hogy a pár ezernyire
limitált kiáltás elég lesz.

De
tűnünk tűnődünk tüntetünk
a legtöbbje és jobbja is
csak befelé
némán -

És hümmögünk:
ez volt a föld
ez volt a kor
ahol és amikor
élnünk adatott
kifosztva bénán.



az éG csőSZ,* (és fülembe súgja)

 

Gyanús vagyok,
gyanús nagyon,
hogy még nem
ütöttek agyon.

(1985)

* (Azóta átment a vizen egykori kolozsvári barátom, de majd visszajön, végleg vagy soha.)



Táncreakció

 

Megint itt a báli szezon
bizony áll a bál...
s beáll a jég
következik megint megint
ki a tükrös parkettára kér
aztán ki nyomába lép
táncoltatásom következik
utolsó megtáncoltatásom?
Megint a kéz megint
- a zenekar csak rálegyint -
de hogy milyen táncokat tudok?
Nem kérdik - álmomban megint
verejtékes tánciskolába járok.

(1985)



Érettségi- és halotti bizonyítvány

 

Egy táskaírógép most kapja meg
- a sors szeszélye folytán -
érettségi- és halotti bizonyítványát is.
Az elképzelhetetlen múzeumba
majd így kerül az írás:
        "1968-1986 között
                     - 18 évig -
ezen a masinán
vétkezett (kéjesen babrált)
egy különben lusta költő"



Kórlap-lépcső

 

Lágyulás
        gerincben
                agyban
                        kicsiben
                                nagyban



De van

 

(in memoriam Rózsa Béla)

de van  de van  de  van  de van
le-het    le-het    le-het     le-het
szonett    ++++++++    szonett
szünet    tü-net    tü-net   szünet

sö-rök  bo-rok  sör-ök  bor-ok
sí-rok   so-rok   sír-ok   sor-ok
tö-rök   to-rok   tör-ök   tor-ok
   & § &      & & §         § &

hi-bát-lan     szók    és   szó-tag
                                          ?ok
mi-kor  már  én  se  szó-t  adok
csak    lá-t   la-lát    dúdolgatok
mond-Ják  is   na-hát  de  vas-i
gyo-mor   no-hát   e-pét   ki-bír
bo-lond   ki-rály   bo-lond!    ki
                                            ?ír
or-rom-ban  fű  már  men-ta  fű
"fehér  az  élet,  nincs   betű"*
kí-nom-ban    ját-szó-térhomok
téridő   nyá-ri tél    [fon]-Dorog

or-rom-ban   nát-ha   kél   si-et
é-pül-nek   kis    takony-romok
mi-kor már nem-csak Ó-görög
de ró-MAI  lel-künk  há-borog

* az idézett sor Markó Béla Friss hó a könyvön című szonettjéből való



"Hogyan védekezzünk a
vízvezetékek befagyása ellen"

 

(in memoriam Örkény)

"A HIDEG IDŐ BEÁLLTA ELŐTT
A VÍZVEZETÉKI BERENDEZÉSEKET
A FAGY ELLEN ÓVNI KELL, MERT
HA A HŐMÉRSÉKLET 0 C° ALÁ SÜLLYED,
A SZABADBAN, VAGY KELLŐEN NEM HŐSZIGETELT
FALBAN LÉVŐ VEZETÉKBEN ÉS BERENDEZÉSBEN
A VÍZ MEGFAGYHAT.
A JÉGDUGÓ MEGAKADÁLYOZZA A VÍZ ÁRAMLÁSÁT
ÉS ÍGY A VÍZELLÁTÁST.
HA A HŐMÉRSÉKLET TOVÁBB CSÖKKEN,
A JÉGDUGÓ KITÁGUL, SZÉTFESZÍTI A VEZETÉKET
ÉS A BERENDEZÉSEKET."

                                        FŐVÁROSI VÍZMŰVEK
                                                        1986



Csúcsdugóban

 

   életképes fülhallomás egy fontos és veszélyes kereszteződésben

Egy közlekedési he-roi-kus átkiált a másik oldalon intézkedő he-roi-kusnak: "Komám, aki itt átjön az én tilosomon, lehet hősi halott is, de én megbüntetem." Visszakiált a másik he-roi-kus: "Értettem, a te tilosodon te szeded a pénzt, de nem az én hulláimtól!" És feltűnik, araszolva ugyan, de mégis szirénázva egy főbbrangú he-roi-ka, kihajolva egészen a kékfehérből, megnyerő keblekkel dudál-gat ide-oda a megmeredt posztosoknak: "Tizedes fiúkák, az őrsön számolunk majd! A pénzből vesztek nekem egy meglepetést, én meg cserébe ide villanyos kacsintgatót kunyerálok." Felcsattanó tapsunk csaknem elnyomta két autó könnyebb találkáját, de azért: csatt!, és utána néma csend meg kuss, állt ott tovább a két szegény legény he-roi-kus, még mindig leengedett karral vigyázzban, frászban; bambultunk kollektíve a szirénázó szirén után, aki már a Duna fölött kékfehérlett.



Az utolsó szó lován

 

Tijuanában persze
hogy egy Juan
névre hallgató úré
volt a bazár
ahol is mexicói
coltot ezüstnyelüt
vehettem volna de
mivel övemtől elüt
e szín: függni hagytam
az üzletet
s futni engedtem
magam sőt ügetni
de a drága úr
a jó Juan
az utolsó szó lován
utánam vágtatott
csaknem a jenki
határig futtatott!
miközben rendesen
aprította a szó-szó-abrakot
imígyen pengette
fülembe az igét:
"ez nem olyan bazár
amelyik egy percre is bezár
itt éjjel-nappal kapható
amire a vevő éppen kapható
s minden kívánsága parancs
ahogy a kaktuszléhez
kijár a narancs
meg a tánc
meg a dobzenére
kígyózó ezüstlánc
remélem uram üzletem jó-
hírén törli a foltot
s nálam veszi meg
a legbiztosabb
legszebb coltot!"
de már ég veled Tijuana
Mexico legezüstlőbb bazára
s ég veled jó Juan
itt ügetek az utolsó
szó lován

a határ túloldalán



Ültem egy indián kövön

 

Ültem egy indián kövön
a Nagy Medve Tó fölött
azaz a Big Bear Lake fölött
ültem egy indián kövön

De nem volt nyílhegyem
se tollam
hát szememmel véstem-írtam
ami szépség csak látható volt
- én azt mind-mind -
l á t t a m o z t a m

A Nagy Medve Tó fölött
azaz a Big Bear Lake fölött
ültem egy indián kövön
- s tán még most is ott ülök -
azon az indián kövön



Nyárvég

 

Azért oly gyönyörű az ég
azért oly ünnepélyes
fess kék
mert ma repülőznek
a fecskék

S amint hangtalan
propellerezik az étert
begyükbe gyűrnek
pár ezer mérföldet
néhány száz
kilométert

Eszik falják
a messzeséget
kéknél kékebbre
festik a kéket

A tengertől földet
foglalnak vissza
a télből nyarat
forgatnak vissza
a nyártól tavaszt
áhítnak vissza

Amikor visszatérnek
az ég legtisztábban
tiszta



Sérüléseink idején

 

Episztola Hubának és a csapatnak

Nézed a csapatot s már aligcsapat... sérülten érkeznek a fiúk a zöldre... sérülten biceg az edző... SÉRÜLTEN ÉRKEZETT leveled... nylon tasakba vezérlik a gondosan borítékolt összeállítást... kétségtelenül tartanak az aligcsapattól Töhötömék ezért a buzgalom ezért a taktika kifürkészésére tett jámbor kísérlet... ezért a hosszú vágta... ezért a rövid labdavezetés - gondolom... előtted még rengeteg forduló... edzeni kell a sérülteket is hogy együtt maradjon a csapatnyi gyülekezet... ráhangolódni idegszálakkal is az őszi ökörnyálra a tavaszi szélre meg a nyári tarló csiklandozására... hogy aztán derűvel a pályán... még a fakóban se fogcsikorgatva tegyék a dolguk... szóval derűvel a pályán... ezen az izgő-mozgó repülő szőnyegen mindig halálos terüvel és konokul... és bízni még a kapufában is hogy kedvezően pattan a laszti... hogy a bíró is megunja egyszer a csalást... hogy a vonal őre lenyeli a fehérre fakult vásznat s a zöldnek nem lesz se vége se hossza... úgy terül el a zöld mint a szabadság mint a Nagyalföld mint egy ápolt-gondozott Szahara... no erre már nem lehet szava senkinek... de most még persze kavarják... mégis odakozmál amit kifőztek... már a lelátóról érzik az orrfacsaró illatokat... már kiabálnak a szelídebb drukkerek is... már fújnak és fujjolnak... és a pálya lazán fölemelkedik magasra... akkora mint egy szabvány de sérült boríték... bizony olyan apró föntről és lentről is... innen következik mindaz amit elveszíthetünk és meg is nyerhetünk ha az aligcsapat kifut a harmadik félidőre... s nincs többé hosszabbítás... nincs többé!!!

(1985)



Pályabér - kiégett legelőn

 

Fölmagzott füvek a pályán,
kilőtt tarack meg fonnyadt pipitér;
tűnődjünk el az idő "ár/apályán",
de itt tűnődni mit ér...
ha egyszer nyár van: július-totál,
csak rózsaszínben játszó szemüveg
mögül nem látható a kár,
bár erőlködik s zihál az öreg,
ki sípjával (régóta) árnyékot követ,
a csapat sorsához így ragaszkodik;
ráment bizony már néhány évtized,
de nem érti, ha netán panaszolkodik
akár egy zöld fűszál,
akár egy szürke tartalék...
mert eldöntve itt előre,
ki lesz örök-fakóban boldog kispados...
ha kell, hát bedobva egy sérült martalék,
fetrenghet ugyan, de jajgatni kínos,
mert cselnek vélhető: eltanulható
rebelliónak - amiért nem jár pályabér,
se dícséretes bólintás egy mindenható
Bíró-Sport-Rovatban...
elkelne már egy jó kis öntözés,
mert pályánk itt tikkadt "rühes legelő",
"pirosult gyásztér" és bunda-virágos:
a százszor átvert, a százszor megalázott
ezerfejű caesar rozzant tribünökről
csak tátog és alig kiáltoz...

(1987. július)



Szegény akusztikusok!

 

- Véletlen kiegészítés Marek Nowakowski történeteihez -

Itt ülnek közöttünk, itt sétálnak városunkban, unalomból tán olvasgatnak néha, vagy távcsővel kirakatot néznek, unalomból megállnak a város jól sajgó pontjain és azt mondják: HŰHA!, aztán még erősebben kétszer, hogy hallható, szinte tapintható legyen az a HŰHA az akusztikai csomópontokon, és úgy lesz, ahogy írva vagyon a törvénykönyvben, mert felerősödik a felkiáltásból párlott egyetnemértés szokványos tónusa, s ahogy lenni muszáj már külön folyosón elindul arra felé a fizika törvényszerűségeit tisztelő HANG, és odaér, patakzik, folyik ahonnan a távcső, ahol fészkel, ül, áll a fájás, gyanakvás, félelem s miegyéb... bizony már ott pöfékel, mint önmagával elégedett, menetrendszerűen befutó lokomotív a végső állomáson, ahol is megvizsgálják az akusztikai lehetőségeket, bizalmas kérdőívekre bizalmas válaszokat kérnek olyasféle kérdések hálójába terelvén a halacskát, hogy például mit lehet kezdeni ezzel a ficánkolással, ha azt akarjuk mohón, hogy haszonnal is járjon, meg csillapíthatatlan legyen a legfelsőbb rezgés és a büntetés vágya, hogy a távcsöves, szegény akusztikusok érezzék: nem hiába vannak és látnak unalmas óráikban a városlakók mögé beszédes díszleteket, jó lesz szemmel és füllel rendben tartani a várost, csöndig némítani városunkat, aztán kezdődik elölről minden, de mi is ugyanabból a könyvből építjük a várost tapinthatatlanná, légneművé és leginkább zajtalanná.



Magánlevél (helyett) többeknek a kevesek közül

 

Kedves Krisztus utáni Kr kusom
szívem vérem lelkem és húsom
bizony sokszor nevetnem kell Magán
hogy milyen értékeket preferál
nem tudom nem tudhatom (nem is érdekel)
mennyi ebből a "magánszorgalom"
s mennyi a már beevett irály
esetleg a fönnmaradási/pillanat-haszon
csapódik pattog labdaként bizony
kockázatmentes vizeken siklik Ön
élvezi is talán: minő nagyszerű lavír
amit papiros s hangszalag fölöttébb kibír
mert könnyen letörölhető
                                        nyoma sem marad
fut hát köröket
eljött az idő
most kell ráhajtani
sokakat kinő
lehet hogy végképp leköröz
rugalmatlan fiúkat
akik nem értik
a helyzet adta futamokat
melyben nyüzsögnek derék önszervezők
semmi-horgoló poszt-osok
az Ön vályúinál is ők
a leg-leg-kosztosok
no ez nem riposzt:
mert nem lenne kiért miért
csak nézem - hisz már nagyon Ön se fiatal
a hang szalad
a hangszalag is surrog
aztán letörlik róla a port
gazdái hívják majd:
amolyan raport
akkor megint vissza vagy hova?
fogad-e újabb lovakra befutóra tétre?
sajnálom: mi mindent tesz meg érte...
sajnálom már most   e l ő r e



A Föld hangyaidejében bámult hőseim

 

A Föld a Föld valamely reggel
szépen opálosodik: kopár opálra vált
s hajóként kiköt a lakatlan semmiben
mint lejárt óra mutatja majd hangyaidőnket
ott ahol éppen elakadt megállt
gyönyörű lakat a semmin -
belecsobban némi rakomány:
műanyag bilincsbe vert fagylalt-tölcsér hegyek
s bennük pompás gyümölcsízek
és zéró szalmonellák -
A Föld a Föld azért nem oly egyszerű
okossá transzformált barátaim behódolási
kedve/terve már délelőtt arcomra terül
miért most miért? kérdezem bután
hogy székek ingása idején
meg tornyok rengése napján
e szorgalom mit kamatozik...
(de nem oly egyszerű megkérdezni sem)
csak hümmögni inkább révülten s hűlten
ha már itt tartunk a csodákban
bizony bámult hőseim üdvösségükért konspirálnak
szinte már tüntetően
mint ama szép amazonasi drága nők
fenyőtobozzal is szeretkezők
pikkelyenként gyűjtött élvezettel
(s még külön hála a spirálnak)
sirámaik boldog gördüléssel
évkönnyé pergőn összeállnak -
A Föld a Föld azért tovább forog
bár a nagy mesék savanyú tején
gyomor és lélek egyként háborog...



Karcolat ernyőselyemre (és rossz álomra)

 

A bukdácsoló repülőből
időben kidobott/kilebegtetett
veterán és ifjabb ejtőernyősök
még a levegőégben egy költségvetésből
kiutalt kvarclámpával próbálták
elvégezni azt a színváltást
amire normális körülmények között
a TISZTÍTÓTŰZ elnevezésű
- amúgy isteni rendeltetésű -
intézmény szolgálhatott volna.
Ezen kitervelt csalárd-csaláson kissé
fölháborodtak még az angyali természettel
igazoltan mennyekbe kerülők is
de méginkább a jogerősen pokollal sújtott
atyafiak - lett is nagy ribillió!
No nem akkora hogy a többségükben
simán földet érő kidobott/kilebegtetett
ejtőernyősök ne tudták volna
a hiánycikknek számító ernyőselymet
zsineget és főképp az átbarnító szerkentyűt
- távolabbi céljaikat is fedezendő -
jó valutára váltani.
És persze várakozván kivárván az időnek
derűjét=borúját el-elirányítgatták még
egynehány fontosnak látszó földi hely-
tartóságot (soroljuk-é csak a kultikus helyeket?)
abban a szent szolgálati sugalmazásban
és meggyőződésben hogy egyszer újra
leszáll értük az a nagyon nagy gépmadár
s akkor bizony már nem lesz bukdácsolás.
Bizony akkor az ég a földhöz szorul
a vizek kicsordulnak a tüzek porig égetik
az éghetetlent (üveget követ és fémet) s
lészen rendbetéve a röppálya és leg-
főképp a meggyöngült Irányító-torony.
Uram akkor félelmükben vibrálni fognak
a Te elhalványuló dadogó csillagaid
olyan lesz minden mint egy átélt de fölfoghatatlan
gonosz álom mely csak játszik vélünk
amíg figyeljük szorgalmas ejtőernyőseidet
mert ők is csak a Te rendelésed szerint töltik
be az Űrt félelmes ugrándozásaikkal.



A hely, ahol állok

 

Ahol állok
egyetlen nyári nap
keretezte képben
délután öt körül
kissé árnyékos szívvel
ez lehetne az a pont
mondjuk ahol
s éppen ott
történik meg
valami visszavonhatatlan
ott a gyárkapuban
mikor félfordulattal odébb
elvonja figyelmemet
a több tucatnyi
álláshirdetés
szabályosan megkomponált
szabadverse
s ha a hiányokat
betöltik szorgos dolgozók
mi szükség lesz
erre a versre
kérdezem egy árnyéktól
aki vagyok
és pont ott
ahol állok
megválaszolatlan életemmel



Hol tanítják?

 

Válasz egy körkérdésre

Hol tanítják a gyávaságot?
Hol és milyen iskolákban?
Hogy a félelem-higany naponta
kúszik föl a kisdiákban.

S ott van lehajtott fejében.
Kérdésre szaporán botló nyelvében.
A rémült szempár lobogó lázában.
Ott tanyáz nyugtalan álmában.

A gyávaságot ha számonkérik?
A hitet is naponta cserélik?
Az iskola sunyít és hallgat:
némán féli a birodalmat!



Egy vizsgálat szerény gyanúja

 

(a szociológus[nő] leveleiből)

Esendőek, gyöngék a drága fiúk.
Úgy áldozzák föl húgukat, öccsüket,
apjukat, anyjukat is, az édest,
mintha csak a sarki sorsjegyárusnál
hagytak volna néhány forintot.

Mint vastag bőrű mocsári állatocskák
fújtatnak és sütkéreznek a jelenben.
Űzik, hajtják a rögtön elejthető zsákmányt.
Szaporán kapkodnak dicsőség és levegő után.
S panaszosan bőgnek olykor, ha az imádott
és félt Isten langy fuvallata nem az ő
besározott, eltorzult arcukat cirógatja.

Sem emlékezetük, sem látásuk előre.
Tompán és vakon a hic et nunc cukrozott
lőréjét vedelik. A maguk élete épp elég
teher. Dehogyis akarják a múlt fájdalmas
dombjait kíváncsi régészként föltárni,
vagy kemény rajzasztaloknál a jövő
ábrándjait belekarcolni mások szívébe.

Ők a most napról napra élő szegénylegényei.
Isteni cuccokban is boldogtalanul lemaradtak.
Az "ez van" cinikus terjesztői.
A ragály köpenyébe bújt fiaink, testvéreink.
Egy ország kérdőívén a legjobb, legmegbízhatóbb
lakossági konstans-állományba sorolt egyedek.
Számuk a masinákon bemérhetetlenül forog.

(1984- 1986)