"Mit hoz a múlt"? |
![]() |
![]() |
Szabad vers 10 év múltán
Bár a Múlt-at egy félországnyi lakosság
(legyünk nagyvonalúak, mint a közmegdolgozó és
vélekedés-kurkászó
jósok) végképp eltörölné, mert egyszerűen
kellemetlen s pszichológiailag is bizonyított,
hogy a felejtésre (és a feljelentésre!) való hajlam
alapvetően emberi tulajdonság, hisz általában a populációk
szeretnek inkább a csábos jelennel bensőséges viszonyba
kerülni,
ebből következik, hogy tegnapi és tegnapelőtti bűneikre,
vétkeikre mutogatni ormótlanság, s előbb-utóbb kigondolják
és megvalósítják - törvény, ergo hatalom által -, hogy ez
büntetendő és közszolgálatosan is elítélendő legyen - - -
Szóval nem szép barbár kézről beszélni, ha díszes
fogadáson
pezsgő pezseghet ugyanazon kézben, vagy ha bőrünk mentése
érdekében nyíltan vádoltuk, máskor titokban föladtuk
társainkat,
akikről mindig meghatottsággal beszélünk, esetleg segéljük
családtagjaikat is - - - (igaz nem voltunk könnyű helyzetben,
s így a napi tükörbe tekintés se lehet könnyű, még akkor
sem,
ha tettünk ezt-azt...)
Nem szép mohó szégyenvállalónak lenni, pláne úgy, hogy
mások
helyett és főleg túllihegve, és a magunkét, mint egy kis
nüansznyi tócsát elegánsan átlépve hirdetjük a nagy
kiengesztelődést, megbocsátást a rangosok és rangtalanok
körében,
akik nem ugyanazon penitenciát kaphatnák, ha lenne/lett volna
valami töredelmes bánat, akár egy fátyolos bocsánat szavacska
a mértékadó helyekről, nos így a Múlt, bár gondosan eltüntetve
(külön kimentve minden részletre ügyelően) marad, van és
szép
jövője lesz egyszóval nem nyugszik, nem fér el bőrében,
börtönében.
(1994)
És a jövő? |
![]() |
![]() |
Kényes madárként néhány rebbenést csak
de inkább kígyóként tekergő láng
utolsó lobbanásait mímelné hasztalan
mert a nyár: nyarak nyara
célkereszteden
beáll a sorba
képbe
: múlik és mállik
megfeketül az éles csattanásra
elfüstölög hogy helyét sem leled
belebukik az őszelőbe őszbe
a tél már könnyű lesz: ezüsthideg és hómeleg
Különös októberi kert |
![]() |
![]() |
Október van.
Mily különösre aszalt október!
Mintha bujkálnék menekülnék én is!
Telő Holdjával űzetem magam
ködök és felhők rongyain át
hogy ne lehessek a város foglya
midőn a ragály megcsiklandja
a paroláért kinyúló kezeket!
Maradjak csak itt.
Sőt veszteg is ha kell!
Kerítetlen kertemben legyek
a magam ügynöke: hallgassam le
az éjt hány riadt dobbanás még
az első lefutó csillagig?
A negyedik kakasszóig?
Október van.
És mintha dobpergés
mintha csizmazajok...
pedig csak száműzött cicák
és tüskés malacok
keresnek itt egy-éji menedéket
bár a fákon fáimon
sehol a levél sehol a lomb...
Így állnak már mióta...
mint ruháiktól megfosztott
szikár tábornokok
s nem tudják mikor is következik
és mi az mi elközelg
állnak végórájukhoz közel
a gyümölcsvetélő szörnyű
nyár után mikor aszályt
lehellő szél-dzsidások
hozták magukkal ráadásként
a férgek martalóchadát!
Most aztán félnek-e?
Szégyenük van-e? Ha elcsapott
részeg kódexmásolók vésik
törzsükbe a letipratás
obszcén jeleit? S úgy végzik-e
mint a Gyilkos-tó
büszke fenyőcsonkjai?
Vagy mégis csak bitó
lesz belőlük is - holnapi
árulást balzsamozó
tárgyilagos hír? Jóslat?
Talán a győzők suhintó
szekercéit megérintő száj?
Valahai "szabadság-heg"?
A többit még ne sejtsük!
Elhozza majd a bajt a hajnal...
de azt a jaj-t ki ne ejtsük!
Most még a kertben éj
s az éjben
október van.
Szemközt a halálraítéltek csapatával |
![]() |
![]() |
Csete Örsnek, aki az élet
továbbszolgálatosait felmutatta
A bíró A hóhér S a börtönudvar De még ott vagyunk |
(1996. október)
Magyar abszurd |
![]() |
![]() |
Rendezői példány
(1)
Nálunk
- két vállrándítás között -
történelmileg úgy alakult
hogy a hóhérok
a vérbírák
a sortűz-vezénylők
a szadista államvédelmisek
a legfőbb ügynökök
és a megzsarolt kis besúgók
sem tudnak (képtelenek)
megbocsátani
áldozataiknak (FÜGGÖNY)
(2)
Ezért aztán
csak
el-te-met-ni
az áldozatokat
már nagyon kevés
de
né-ven ne-vez-ni
a gyilkosokat
(etcetera)
még mindig túl sok
azoknak
akik... (FÜGGÖNY)
(3)
Csendes???
Újra csendes!!! (ÚJRA FÜGGÖNY)
Az Antigonét fordító Ratkó József |
![]() |
![]() |
újra magyarította Szophoklész tragédiáját, az Antigonét. S ki tudja, mért, színház nem akadt széles e hazában, amelyik bemutatására vállalkozott volna. A fordító - állítják egybehangzóan a szakemberek - kitűnő munkát végzett. De Kreón utódai mindegyre Antigoné ormótlan cipellőjét kárhoztatták, mely legalább 56-os nagyságú lehetett az első és utolsó próbán. Vagy csak az utódok képzeletében? De erőst ijedeztek, ki tudja, mért, a költő meg döbbenten állt a hitványság előtt. Aztán dühében és elkeseredésében maga írt drámát Kreónról, hogy megfejtse a zsarnok lelkének szörnyű titkait. De nem tudta meggyőzni a kései utódokat kreónságukról és kreténségükről sem! Vagy nagyon is sikerült volna? Így halt meg 1989. szeptember 13-án, békétlenséggel és keserűséggel szívében a reménykedés zsenije. Ugyanabban a fátumos életkorban, mint az általa többször is elsiratott Kormos István és Nagy László. Alig múlt egy hónappal 53 éves! Ennek is már 7 esztendeje! Polüneikészt azóta többször el- és újratemették. Pompával és cinikusan. A régi/új kreónok teszik a dolgukat: naponta bemutatják a kaméleoni trükköt. De Ratkó Antigonéja még mindig várakozik... |
(1996. szeptember)
Tompa időkben... |
![]() |
![]() |
Ovidiusnak
Ha fullánkos szavaimra méltóbb,
érdemesebb császár regnálna hazámban,
mindent elkövetnék, hogy e lomha
és tompa időkben véghezvigyem
a felségsértést -
s a látszólag független uralkodó
haragját kiérdemeljem,
valamint ennek folyományaként
azt a bizonyos "száműzetés-beutalót",
Tominál százszorta távolabbra szólót!,
mint valami reskontót elnyerjem,
amit úgy írnék alá
a titkos záradékkal együtt,
minek csak annyi lesz a titka,
hogy önként lemondok a későbbi, bármikori!
szoborállításról:
nem terhelem a provinciát efféle költségekkel -
amikor a limeseken általlöknek
ne tudják meg, hogy szerettem itt
csaknem mindent: folyót, hegyet -
csak éppen egy-két apróság zavart,
például a császár és a pannóniai
mocsarak bűze, ettől kifejezetten szenvedek,
ezért döntöttem így, ezért lesz
a távolság édes és az idő röpke...,
de ha lehet, még várok,
amint mondottam: egy méltóbb uralkodótól
várom a megmentő kiűzetést
Helyzetjelentés Vörösmartynak |
![]() |
![]() |
Ha majd elunja magát ez a hatalmas testű nem vér de hatalmas vízfolyamok támadnak mert a hamari diadal egyben nagy veszedelem is |
(1996)
A mai bátrak |
![]() |
![]() |
A 120 éve született Ady szellemének
Vonulgatnak
ezek a mai bátrak
szavalgatnak és kiabálnak.
Emlékszem rájuk
(tíz éve sincs még!)
többségük kussolt
de most mindent akarnak
a semmi-jussból!
Bíráim voltak
megítéltek
"hogy lehetek ilyen felelőtlen?!"
ha szemből jöttem
másfele néztek...
Ma "igazolt" szabadsághősök
mert már akkor bátran éltek
patyolatosan szónokolnak
pedig de nagyon féltek!
Most a legharsányabbak
képzelnek minket
tegnapi vaknak
amikor sehol sem mutatkoztak.
Életük nyugodtan élték
ragályként hordva
a hamis békét:
"ez van!"
Gyötrődések |
![]() |
![]() |
(1)
Valami végképp szétesett itt
a barátság a másikba vetett hit!
(2)
Kik voltak ők?
S mi lett belőlük?
Egykor barátaim voltak.
Most távolodom tőlük...
(3)
Múltjukon én nem rágódom
bár keserű hallani (tudni?)
hogy ama lánc tőlük is fénylett.
Csak két szót írhatok le végül:
(ha igaz!) árulás merénylet.
(4)
Mert a könnyűt
könnyű volt szeretni
de a nehezet nehéz.
És a súlytalant is könnyebb
ha a súlyosat annyira nehéz!...
Mintha szádra és szívedre
tekeredett volna
több tonna géz:
hogy ne fájjon annyira
és ne beszélj!
Jelek az égi ásatásból |
![]() |
![]() |
"A fejsze már
a fák gyökeréhez ért."
(Lukács, 3,7- 18)
Sírás szép monotóniája
sírás nappal és éjjel
decemberi szürke égen
fáradt vadlúd-lasszók suhognak
miközben őrjöngő szél
sosemlátott-színű felhőket
toboroz a boltozat sarkába.
Ki ütközik meg kivel?
A felhő a szél a fáradt madarak?
S ki marad az ütközők között?
A szorító égporában melyikünk vére?
Aki készült és mégis készületlen érte?
Mért a te szíved dobog még
mikor amazé hirtelen föladta?
Szent törvények véletlenében
a halál tervét miképp akarja
égre bámuló gyermekként félni
érteni vagy tenni csak ad acta?
De aki már látni tud az fölé hajol
és köpenyén felhők roncsa
szívét kerengi vadlúd-sírás
jeleket mégis e roncsok alól
nagy égrengés után újra kiás.
Csak az első havat |
![]() |
![]() |
"És hallgatom a híreket..."
(J. A.)
Egyedül sodródik a szó
mint valami nyomjelző lövedék
s látszólag még minden rendben
ha így-úgy összeáll a kép
bár alkalmasint vibrál szegény
elhagyná már fölöslegét
tapintható mégis így lesz
tapintható és alattomos
Valahogy a hallhatón túl
az álcázott világ letérdel
s kibomlik sóvár-egészen
csupán gyertyalángnyi éle
mint nyári lobogás szikéje
úgy hasít minden hazugság
fekélylő-sötét szövetébe
s hallhatón túli jó hír
Amit álcákkal takartak volna
és ágyad körül hajszolták
a szomorúság angyalait
hogy ne legyen álmod
ne legyen nyugovásod
hallgasd a hanyatló birodalom
rikácsoló-selypegő kakaduit
de te nem hallottál semmit
csak az első havat még hullása előtt
Egy végtelen ballada közepe |
![]() |
![]() |
Csak és kizárólag T. E.-nek
A legszentebb éjen
ő sem alhat mélyen,
boldog bégetését
angyalok karához:
Isten-orgonához
fölkínálja szépen.
Pedig farkas látta,
s
igen megkívánta,
vén
sasok is látták,
mégúgy
megkívánták;
a
legszebbik nyájból
hozza
már a bátor
s
legderekabb pásztor.
Hozza, óva hozza
pásztorok ösvényén,
mintha keskeny pallón,
nagyon ingón-hajlón,
szép csillagvilágnál
ama kicsi bárányt.
Remegő
gyapjával,
tűz-leheletével,
áll
a kicsi bárány
istálló
jászlánál:
fiúi
bölcsőnél,
s
jó Teremtőjének,
Pásztorának
látja.
(1995)
Szegények karácsonya |
![]() |
![]() |
Majd hó esik
és angyalok röpködnek itt
egyiknek biztos megterít -
morzsányi étkek himnusza
jéghideg szobában kering.
Látható hogy
szemével fal csak angyalunk
mennyekben koplaló diák -
bírja-bírja az éhezést
mióta világ a világ.
Csak sejthető:
valami másért jött ide
lehelni a mínuszos szobát -
EZ ÉJJEL... az ő szívére is
fölpántolni egy glóriát.
Még napozik a hó |
![]() |
![]() |
Visky Andrásnak és a nyári táborozóknak,
amikor elképzelem Lesiben a téli völgykatlant
Ének az erdei oltárkőnél
Délben dél után
még napozik a hó
de el nem olvad
szikráit szórja
Karácsony van
aztán este lesz
diszkréten holdas
fölöttünk tüntet
millió csillag
aztán meg reggel
és megint dél
délután este
megy mendegél
a Csillag
s áll a Hold mögé
hajnalig les' be
csak rongyos istállók
kalyibák faházak
ajtaján les be
Január elején
valószínűtlenül ép
és márványlik még
a hó - be szép is
a néma télbeszéd
ez a fehéren fehér
ónozott domborulat
Szocio-elégiás jégkarc |
![]() |
![]() |
Egy télvíz idején kitört ablakra
betakarta a koszos utcákat a parlagon szégyenkező mezőket betakarta az ország elfekélyesedett sebeit betakart mindent a munkanélkülieket is a fagyoskodó kéregetőket is betakarta az egész Széll Kálmán teret ahol mindig mindent olcsó pénzen árultak csak kevés pénze se volt annak aki ezeket az olcsóságokat megvehette volna bár ki tudja... aztán az új esztendő első óráiban mintha csak a trombitákból folyt volna a hó esett mit esett: szakadt betakarta a tavalyi havat betakarta a tavalyi koldusokat és az országot is a tavalyit a tavalyelőttit is amikor nem esett ekkora hó s főleg ilyen minőségű ennyi porcukrot már rég látott az édességtől elszokott nép mondta a rádió az éjféli hírekben mondta a Kossuth a Petőfi és a többi de aztán jöttek a hóekék gyéren csordogáltak a rendkívüli és (meghatalmazott) hómunkáskövetek még minden követelés nélkül és fölnyalták reggelig a rengeteg hókristálycukrot de aztán fölemelték mindennek az árát hogy alig látszottunk ki a fájdalmas meglepetés alól akárha lavina alól bizony ez levantei tempó! dörmögtek a vásott hólapátok fulladjon meg zöldbarna kocsonyás jégpiszkában a város annyira rosszul esett ez az évkezdés azt gondoltuk nem is kezdjük el hanem téli álomra hajtjuk fejünket mint a tücskök és a medvék... aki már csaknem megfagyott (Szibéria stb.) az elmesélte hogy legszebb halál a fagyhalál ha ránk hull a friss hó éjjel kilopódzunk viszonylag még melegnek mondható odúnkból és nagy hirtelen leheveredünk egy félreeső helyen hogy ne találhasson ránk egy arra járó jámbor nehogy föllármázza a környéket szóval szépen elnyújtózunk és várunk és megjön a hó meg bizony szinte váratlanul érkezik a dunna-kiszakadást nem is lehet hallani az első félórában tátott szánkba hagyjuk hullani a keringő pihéket mintha csak ejtőernyősök célba ugrását figyelnénk szenvtelen ez oltja szomjunkat és testünket szépen betakarja már az orrunk hegye se látszik ki ez egy kicsit kellemetlen mert a fulladás megszokhatatlanul kellemetlen ezért letakarítjuk onnan a havat kezünk már alig mozdul a mínusz 13 fokban testünk viszont már zsibogva melegszik ez a fagyás legcsalhatatlanabb jele valami szépre gondolunk valami meleg érzésre valami olyasmire hogy itt hentergünk a téli nyárban a porhó fövenyén (lágy pornó) egy meztelen lánnyal aki élvezi hogy szépen csillog a hó a bőrén mintha kvarcoltatott volna oly szép egészséges barna bőrű a hóleány ennyi képzelődés fér bele még a tudott kontrollált létezésbe aztán itt a mély álom már minden megoldódottnak látszik gyönyörűen hull hull és még rendesen fagy is elmosolyodsz ebben a mélységesen lehűtött álomban valami olyasféle ábrázattal találnak majd meg néhány hét múlva amikor már olvadozik: mintha mondanád magadnak vagy (kérdenéd valakitől) mennyit is fagyoskodnak azok a konok és büszke szegények a rosszul fűtött lakásokban irodákban a rosszul fűtött vonatokon a még rosszabbul fűtött kórházakban menhelyeken aluljárókban egy rosszul fűtött nagy mínuszokra állított országban de te már ezt megoldottad szépen és végérvényesen betakaróztál a még nagyobb hidegek előtt/elől szépen átaludtál a hó takarója egyenletes és végérvényesen egyetemes jövőre már hullhatsz az első hóval magasról szépen keringve hullhatsz az utolsóval is még böjtök előtt mintha valami szalagavatón az első valcer szólna az égi csillárok alól |
Árulások évada |
![]() |
![]() |
Ha árulás: kimagyarázhatatlan |
Mérhető időtlenség |
![]() |
![]() |
Kalász Mártonnak barátsággal
Mert a világ kínban
és az idő élivel édesül
bizony akkorra minden beérik
szükség és rendelés szerint
akár gyümölcs
akár ha EMBER
bizony vizsgázó diák-álmomban
szigorú fullánkos darazsak sisteregnek
cipelvén parányi fokolókat...
és bizony híven
"téblábol a harangszó"
mondom utánad
mikor az első csöndítés már
szeptemberi harmatra téved
mikor nappal fecskéket gyűjt az ég
éjjel meg hullongó csillagokat
hát megyünk szegény apámmal
a hegyi kápolna iránt
mulaszthatatlan "búcsúzkodva"
mert Kisasszony napján
ki eleven s imát tudó
láthatja csak faragott parasztbarokkját
a belső kéket mérheti a pincelábazathoz
életét a teli hombárból kiömlő
marék búzához
mosolyát
az Anya és a fiú mosolyához
Holdfénygolf |
![]() |
![]() |
Egy utazás villanása
Marcitól jövünk
"német erdők felől"
mondaná s tán írta is
őrült rohanás tűlevelű
osztrák erdők között
még látszanak a rétek
a táj koponyájába
nullás géppel benyírt
zöld kockák
de rögtön este lesz
majd újból
látszanak a sárgán
izzó szeptemberi éjszakában.
Reflektor nélkül is
földöntúli vad fényben
hull át az erdők
fölött a Hold mint valami
pompásan megütött golflabda
s landol a rétek fókuszában
téveszthetetlenül
mert Istené a szándék
és az égi taps
majd a hirtelen ránk zuhanó
kéksötét is a sors-kanyarban.
"Holdfénygolf" - kiszólsz
a rohanó autóból s aztán
hátra is az éneklő L-eknek
hogy a copyright-ot adják át neked
talán átengedik talán
mert még boldogok szerelmesek
Árulás, ha nem voltatok ébren |
![]() |
![]() |
Virrasszatok, de nem úgy mint a balga szüzek, És ismét csak éberek legyetek, És nem tudjátok mikor jön el! És nem szólnak a kakasok, Pedig micsoda árulás történt, |
Lépcsők ürügyén |
![]() |
![]() |
Orosz Istvánnak
Az ember csupa belső fokozat
s így a gondolat és érzelem szép kárpitjából
okozat is: csupa
belső fém-fa-kő-grádics.
Szüntelen
Pokolba s Mennybe vezető botladozás.
És
eldönthetetlen múlt-jövő.
Meg
iránytűk nélküli biztos előre-hátra.
Kívülről
pedig határozott talán és hátha.
Érezted
már milyen a felhők hab-tortáit
szeletelő
leszállni (mintha zuhanni!) készülő
repülő
lépcsős-fűrészfogas döcögése?
De
a lépcsők - templom iskola börtön
kilátótorony
magasles - mégis bennünk
fényesednek
"bennünk vásnak"...
Amíg
érdekelnek a fokok lépcsők
grádicsok
közti porszemek.
Az állomásokon túl |
![]() |
![]() |
Péceli-torontói Fáy Ferenc emlékének,
aki az egyik legszebb magyar verssel
járta végig a maga KERESZTÚT-ját.
Csak az elárultatásban bíztam
csak a jól végzett hóhérló munkában
és a két hegy között kígyóként
sziszegő útban
ahol az olajtól-ezüsttől-verítéktől
fénylő nagy éjszakában látom
a cipelni se restek néhányát
akiket alig ismerek
de tekintetemtől bátrak
és rommá alázható minden igazukkal
itt araszolnak velem
ha már a ti tagadástok percenként megesett
hát mi megyünk ebben a véres mesében
már minden állomásokon túl
és túl az élettelen kövek birodalmán
nyakig a dicstelen napokban
s mintha valami ének jődögélne szembe:
testvérem emlékezz
meg rólam
mert én is veled
vándoroltam
és a hajnali huzat
örvényébe
nagy irgalmadba
takaróztam
Patmoszi trombiták |
![]() |
![]() |
"Lélekben valék ott az Úrnak napján,
és hallék hátam megett nagy szót,
mint trombitáét..."
(János apostol: Jelenések Könyve)
Patmosz szikláin a szél
pörgeti, pörgeti egyre
a fehér vásznakat;
sodorja elém a hószín lapokat,
mint valami ajándékba kapott
h a t á r i d ő n a p l ó t ,
mely Tőle való, egyedül Tőle.
Ott bámultam Péterrel
és Jakab bátyámmal azt az irdatlan
halfogást, amidőn már nem lehetett
kitérni, cselezni, elkullogni -
én, Zebedeusnak és Szaloménak fia
ott maradtam aztán nyomában,
sőt: kitüntetett helyekre kerültem!
Az utolsó együtt-éteknél is
mellette, hogy először halljam
az áruló nevét, s aztán ott
a vérizzadásos éjszakán, míg lehetett -
láttam a szörnyűséget és jegyeztem
én, "a tanítvány, akit szeretett Jézus",
s legféltettebb kincsét, Anyját bízta rám.
Túléltem forró szurkokat...
nézek a fehér lapok szövetén,
sziklák elvékonyult lemezein át
Efezus felé, mikor vibráló lesz az ég,
kifehérül a csönd is, oly nagyra van
terhével: mintha üvegburában pattanó
hártyák - de nem dob és nem tüdő...
Hanem a lélek robajának jövendölt
lapjain ím itt a nap: öregségem nyarában
a partról érthetetlen is, miért s hogyan
látom oly félelmes élesen a Véget
elúszni Isten lábai előtt montírozatlanul;
remegnem kellene és félnem nagyon,
de ellenkezőleg: megnyugtatnak a trombitaszók
Más szomjúság |
![]() |
![]() |
Naponta jön aztán csak zöld mozdulatlan |
Pünkösd után |
![]() |
![]() |
Hiszem, Hiszem, Hiszem, |
Tudom, nagy nyári délután lesz |
![]() |
![]() |
Tudom,
nagy nyári délután lesz,
fülledt, meleg, esőutáni,
és hirtelen zuhanó, sosemhallott
redőny-mondatokra ébrednek
a versek a költők agyában,
de már hiába, hiába minden,
eljő akkor váratlanul... - -:
Mintha ezer fúrópajzs
dolgozna alant, kipúposodik a föld
s homorul az ég, akárha óriások
tartanák vissza a levegőt tüdejükben,
vibrálni kezd és fényesedni minden...
Aki álomból kél, álomnak hiszi,
aki ébren, riadalmán túl remegve
és lebegve könnyűnek érzi magát,
különös, de nincs nagyobb zörej,
a fák sem hajladoznak, a falak sem
dőlnek senkire, holott dőlhetnének éppen...
Akkor a szeretetben kíméletlenül pontos
f o r g a t ó k ö n y v szerint megszólalnak
mind a négy égtáj felől a h a r s o n á k...
a tücskök...
Tudom,
emlékezetes, nagy nyári délután lesz,
s nem lesz idő m e g í r n i, l e f o r g a t n i ,
de mindenki - - - holt és eleven - - -
f ő s z e r e p l ő k é n t találkozik
a RENDEZŐVEL...
Visszatérés |
![]() |
![]() |
Egyszer mindent az Ő szemével látunk |
![]() |
![]() |