Kérdések kérdése

 

"Egy kör az azúrba - fölöttünk
ölyvként az Idő lebeg át..."
(Şt. Augustin Doinaş)

Mit kezdhetsz
mit veszíthetsz velem
illeszd a kérdéseket
szárnyadra barátom
de ne lökj a homokzsák-sivatagba
mint tervszerűen elhagyhatót
ki nem szól mert néma súly
de még érzékeli a honnan-hová
zuhanás relatív izgalmát
lehet még egyszer beszédes emlékező
az ellebegő ölyvről
a kékség keretezte történésben
s különben is: nem tudhatjuk
hogy föntről vagy ama mélységekből
közelít-e az Isten derűs futára
s milyen hírrel lepi meg az életükkel
annyira elfoglalt porszemeket?



Zónaidő

 

Bevillan odakintről
nem tudod elmondani

kisajdul idebentről
nem lehet elmondani

ülsz
és nagyokat hallgatsz
visszahallgatod mindezt a kazettára vett csöndtől
már nyugodtan alhatsz
nem félsz
míg élsz

vége lesz
ennek a híg melónak
jönnek érted a szabadnapok

áthúzod
csöndben összes versedet
megérted miért szabadrabok



35 május

 

Ő majdnem belehalt
én majdnem megszülettem
nyílhattunk volna egyhalált
anyám mondhatták volna körülöttem
megöltelek kímélni akartalak akartál
nagyon haladékot kértél magadnak fiadnak
Erzsébet jajongott imát véres orgonás Mária
márványlitániát nem tudtad még csöndben kiadnak
kezükre adnak ott állsz majd rokkanttá szégyenülve
fiad szíve alatt a beállt sivatag homokjegében ecetfa
keresztalakban fehér hajad a fehér homokkal jaj keverülve
már semmit se értesz az egész történésből életem fekete májusa



Ballisztikus (élet)pálya

 

holnap
majd
kirepülünk anyánkból
és
becsapódunk
egy
nőbe(n)
onnan fúródunk
tovább
át a temetőbe



Még boldog és alszik

 

Egy kisfiú
kinyitja szobád ajtaját
álmában beszél
hadonász
pisilni megy
húz maga után
el ne tévedjen
hatalmas néki
még a ház
egy kisfiú
ágyához megy
álmába fordul
alszik
még boldog
de ő is felnőtt lesz
álomtalan
rosszkedvű felnőtt
ki azt is sajnálja
hogy itt élt
és közben
lassacskán felnőtt



Hiányos névmutató

 

Már nyugodtan gondolok rád.
Álmodom ugyan még néha veled.
Reggelre homályba tűnik a szád.
Tétován fénylesz egy szerelem falán.
Ahová ím: fölkarcolom a neved.

*

Olíva-kenőcs illatosította korláthoz
Láncolt egy különben is fegyencet, ki
Genezisében mutatta már
Annak jelét, hogy rabja lesz.

Olyan sötét, olyan világos nem
Lehet sohasem az ég, mint éppen ott.
Gondolj rám, ki egyszer még
Alázott időmben is magasztaltalak.

*

Azért e névre jobban dobog...
Ne tagadd, nem tagadhatod!
Nélkülük szíved egyhatod
Arktiszán csak a fagy lobog.

Játékom egyetlen jégkocka,
Ujjaim között sikló gyönyör.
Déli hajfonatodban delejtű.
Imádlak te zöldszemű
Tigris, ha tested meggyötör.

*

Énekelt hosszan a szíved.
Véred folyóim sápadtságán
Annyiszor könyörült.



Szerettem az őszi nőket

 

Szerettem az őszi nőket
gyümölcsillattal jövőket
érett szeptemberedőket
hajnali ködbe tűnőket
az októberi lobogókat
novemberben elhagyókat
mint elúszó gyors hajókat
amíg néztem láttam őket
a folyton télre készülőket
szemükben is didergőket
de fák példáján vetkezőket
igen - a velem vétkezőket
sóhajuk ívén az óh-kat
a velem együtt meghalókat
nagyon szerettem a jókat
vad álomba ringatókat
s az álomból ébredőket
homlokukon a redőket
Holddal Nappal felkelőket
nappal velem bolyongókat
haloványuló bolygókat
csillagokra szakadókat
csillag-gyereket termőket
szerettem az őszi nőket
nem nevezhetem meg ŐKET



Térdben elkaszabolt

 

Szerelemrokkant vagyok
meg szerelemfakír
aki lehúzott rostélya mögül
nagynéha kisír
ha látja gyönyörű
eszméletvesztésed
ami testem győzelme volt
és itt hever
ki majd ezt-azt ebből is megír
csak most éppen
térdben elkaszabolt



"A szövegek a tapéta mögött ficánkolnak"

 

LAKÓTELEPI SZINDBÁD

Mindkét térdemen sebek:
átkozott padlószőnyegek!


EGY NAGYSZÍVŰ HÖLGYNEK


          Most
az lesz az érdemem,
ha nem ér a nemem.


NADÁNYI-ÉREM


Csak nagy költő volt.
És csak a nőkre költött.


EGY JÉKELY-MINUTUM


A Frankel Leó utcára kigurul
- a zöldséges-kisasszonytól -
egy Nagyasszonynapi körte,
fölemeli, ámuldozik s két
női mellhez méri - mindörökre.



Kis utazás

 

Színésznők
befagyott helyiérdekű folyók
vörösesszőke jégzajlás a Himnusz alatt...
és fekete habokba menteni lelkem
betársulni a szerelem reménytelen
kisvállalkozásába - mondtam
időszerű szenvedély két vacogó embernek
ez is hathatott meg nem tudom még miféle
hamisan formált bélelt szövegek
könyveljük el és fojtsuk lírába - gondoltam
mikor végig az ébredő városon
sétálva és mégis sietősen kifelé a történetből
szemembe sütött Apollinaire-csodálta gyönyörű
sörényed s a resti koszos ablaküvegén szívet
karcolt a télreggeli Nap
másra akkor már nem vágytam
csak fekete kávéhabokba mártani szívem
nikotinba csomagolni a halvány tüdőrózsákat
az én lelépő pillanataimnak ez jutott
ha test voltam csak
de egy test veled a Himnusz és a hajnali indulók
között - motyogtam a vagon robajának
ne túlozzunk barátom súgod majd egyszer
a Himnusz és hajnali 3 között
legyen így az is rengeteg szívverés a gyönyörben
fuldoklónak csaknem két mérkőzésnyi cselvetés
tőrbecsalás veszélyes helyzet térfélcsere
de ne fokozzuk mert fokozhatatlan
mint a hajnalba kapaszkodó végmondatod
most már csak dadogás foszlánya
öklök törmeléke
bízzál mindent a test emlékezetére
akkor én a kihajolni veszélyesből is kihajolok



Vereségünket is tudd szabadnak

 

A világ nem tudja házad címét
és kerted szögletét
nem tudja indítékaim
nem sejti hogy én voltam a
tested gyújtózsinórja körül matató vak terrorista
órámon ott lüktetett a világ
összes rádtékozolható és veszendő ideje
akár fel is robbanhatunk szívem
súgtam szívemnek
amikor beleszimatoltam az egymásba nyíló szabadságba
ahol tüzet rakni minden évszakban -: tilos
közöttünk hatalmas nyári szédület
mint füstön át levegővibráció
áttetsző madársikolyokba fulladt az erdő
és szinte hörgött a szomjúságtól
csaknem a csúcson voltunk
de legalábbis az ország érzékenyebb mellbimbója alatt
bőrödnél barnább barnaságban
fák között fák néztek be a kitárulkozni vágyó
ablakokon és velük a cinkos Isten
mert jártunk megújult templomában
feloldozta hát az ég madarait
a hegység idetévedt szabad vadjait
megáldotta a gázpalackkal rohanó autódat
csak egy parányi szikra kellett volna
bőrödről hajadból a júliusi lángolásig
mert az éjszaka itt nyáron is hűvös
serkenő szakállal sebesre horzsoltam arcod és nyakad
csak ne fagyj meg most velem
légy inkább holnapra megjelölt stigmás bujdosó
hajnalban az irtás felől baglyok huhogtak
vészjóslón jött a reggel
s te vacogva aludtál még pengényi napfénnyel szemhéjadon
ott kellett volna maradnunk mindörökre
eltűntté nyilvánítottnak lenni
utolsó európai kannibálnak
egymást csontokig fölzabálni

de mi visszajöttünk legyávultunk közéjük
a síkság békés lázadóihoz
szelíd hazugságmezőbe tervezni némi összkomfortot
most már benyithatunk külön-külön is
régi ismerősként a jövőidő tapétás bunkereibe



Át-tételek

 

A vers gyönyörű
és elmés áttételei
a gondolatmenet remek
szidolozása a burjánzó sejtek
már megsejtik amiről az áttétel
bevallottan tud és a halálraítélt
úgy él úgy szeret mintha neki találták
volna föl egyenesen az életet és a szerelmet
de minderről a tobzódásról csak áttételesen és
főleg halkan beszél sőt egy elfogott levélben ezt
írja: "ne hozzuk kellemetlen helyzetbe a Jóistent
továbbá főnökeinket meg a kreolra-égetett hölgyeket"



Halálraítélt évszak ez a nyár

 

Nyarak gyűrődnek
össze benned
mint átizzadt
lucskos lepedők
utolsót lobbannak még
a napfényt harácsoló
barna nők
ujjad horzsolásától
augusztusi kazaltüzek
és kilőtt repülők
lobognak hát porig
a föld poráig -
te már nem mentheted
a meg nem menthetőt
halálraítélt évszak ez a nyár
a búcsúzás zaja
nem tarthat sokáig



Sakk

 

Vérem azért
most is
szemérmesen
arcomba suhan

a szerelemben
vad egyetemeim
én egyetleneim
ti - sokan

vagy kevesen
védjétek meg
őt aki van
és őt is

aki - nincs
sokan vagytok
és édeskevesen
én egyetleneim



10 év

 

Ujjaidon végigszámolhatod
gyűrűk nélküli ujjaidon
kezed fején kéklő ereken
sötéten vádló szemeden
már én számolgatom
gyerekeinkben osztom s kivonom
mire kellett a szerelem
ez az elaknásított szerelem
mégis micsoda oltalom
nem kéne kimondanom



Érzékeny labirintus

 

Ilyés István szobraira

Mint az álomból
nem lehet kitalálni a fából
benne még az őserdei útkígyó
szívünkig marja kezdetét
hatalmas nyári szívverés
világ kezdete előtti délután
lombok lélegzetéből
ide szakadnak sejtjeink
mint ősi formák
a szétzilált világ emlékművei
tapintható és látható
gyönge szavakkal csak
körülgyalulható
ezért a szótalanságban hiszek
érzékeny labirintus a hazánk
és idegvégződéseit ráhurkolja az élet
minden beszéd helyett
itt van a szívünk helye
itt meg a hajnalig virrasztó
szemeké földrészeké
kéz szorít és láb karol
már minden velünk történik
múló jövőnkben
valahol



Örvényekkel

 

Szerelmeimet látom partra úszni
remélem kiért valahány
én már az örvényekkel kezdek randevúzni
meg ördögökkel - és így tovább...



Halálon túl

 

K. I. súgása nyomán*

"HALÁLON TÚL KICSIT
MONDJUK éppen hat évvel
hiszitek-e fiúk én is
betölthetném a 6van évet

ha akarnám persze
mivel az ügy kissé szokatlan
inkább hahot-áznátok velem
de alattatok még fűt a katlan

mi már ITT könnyedén vagyunk
lehűlve szent ügyekben
dúdolgassátok néha el csak
utolsó versemben mit üzentem

szidtatok érte hogy be-
intésem még túlontúl korai
de szívem ingyenben cipelték
Korniss úr magyar Pásztorai

s fizettetek dúsan utánam
- akárha kisorsolt égbeli intés -
óriás költők kopogtak nálam
Nagy Laci Jékely Illyés

a saját oeuvre sose izgatott
nos legyünk illően franciásak
csiklandoz némi angyalhaj hogy
az égi karzatról lekiáltsak

most újra kedvem lenne szólani
nehogy teljesen kihűljek
október vértanús lapjain veletek
vannak a megszakadt szívűek."

(1983)

* én csak lejegyeztem



Tizennégy áprilisi sor

 

Jékely Zoltán emlékének,
aki Szent György napján született

Odakint fújhat forró böjti szél
de már mindent zöldre satíroz a tavasz
és belül is súgja: remélj remélj
bár megropogtat az átmenetiség s ravasz
szólamokba szédült fényes árulás
kínhalál feltámadás: Jézus és Júdás
egyazon szívbe itt könnyen belefér

mert a szabadságot mindig megkísérti
a rabság s van aki ismét megkísérli
az áldozatot ha életével is játszik
példaként mindig ott feszül tavasszal
fecskék hatalmas hídja Afrikáig
hogy remélj remélj - szíved majd megérti
ha nyarak emléke is élni marasztal.



Zászlótartó

 

Korniss Dezsőnek
(¾ százados tricolorjáték)

Párizsban pápuák pihentek
pupillám párkányain
pipitér permetben pirultam
pokoli pázsiton
pénteken perecem pántlikája
pár pint pálinka
------------------------------
Fáklyás férfiak figuráztak
fenevad farkasokkal
fények fonalán figyelmünk
följebb futhatott
fehéren forrtak fülembe
félrevert faluk
------------------------------
Zárlatos zenegép zörgése
zárórát zabál
zúzdában zizeg Zójácska
zajos zendülése
zászlók zuhannak zenitről
zajtalan zárkába
------------------------------



70-kedés egy ifjú poétával

 

Vén és suhanc költészek,
Víznemisszák!
Azért nagyféltékenyen elsistereghetjük:
kegyes volt hozzánk a sors
és Vasvár megyében CSÖNGE,
(nekem is szülőmegyém különben)
hogy adta ŐT,
ki mindegyre azt figyelte:
a homorú hegyek szakálla
ködként lecsüng-e?
S szaporán fülelte:
a világ vekkere csöng-e?
Egy rózsadombi boltban szólítják
Weöres úrnak,
ha már Őt adta az ég (is)
ama húrnak,
min lészen a dalnak robaja, csöndje.

(1983)



Átutazol

 

70 Határon át egy
9 soros versvágányon

H    allom a hangod
A    lkalomadtán
T    ávoli éjben
Á    tutazol = = = = →
R    emegő lámpást
GY orsvonatodnak
Ő    rbódém villant
Z    ászlószünetes
Ő    rült napokon →

(1984)



A kereső

 

Babits Mihály emlékének

Kerestem ott, az ifjúkorban
legszebb reményeim közt - mindhiába,
kéksapkás diák-ködökből még itt remeg
a Psychoanalysis Christiana.

Kerestem pontos másolat mögött
az égtájak vad szívében,
s megértettem: - bár kényszerűn -
árván mennyi iránytű vész el.

Kerestem súlyos tények alján,
ahol már semmi se árnyszerű,
a megvilágosodás mezsgyéinél,
hol köveket szúr át a fű.

Kerestem Veled is, elbocsátott
vadként a végső rengetegben;
s halott apám szeméből dől a fény,
mitől a férfi kínban összeretten.

Most már egyedül, mint fájó
atomok a boncoló késben,
fölszentelt rejtelmek nyomán
nem fáradhatunk el a keresésben.



Három megjegyzés: egy válasz

 

Kodály és Illyés ünnepére - 1982

Én együtt látom őket
egy dalban és
egy mondatban
amíg csak itt magyar van
kiadhatatlan versben
megvágott filmszalagon
eldobott hangszalagon
s e század néz rájok
lesütött szemmel - vakon.

*

És ha valamit hiányolnak
a hirtelen-erősek
az olykor-bátrak?!...
majd figyelem őket
mikor az idő átrak vállukra is
- szívük fölé - száztonnákat!

*

Mégis ők bírtak a pusztai széllel
az egybeterelt nyájat
körülnyaldosó csikaszokkal
lezsugorított akolban sötét éjjel

is egymásnak kacsintva:
hogy éppen egy okkal több
ha a milliomnyi fásult bégetésből
- jópásztorokhoz illőn -
hajnalra pontos hangot
s dallamot gyúrnak.



...A parthomályban valahol itt lépcsők...

 

"Országom határa! - Túlnan
kis házak ülnek meglapultan..."
(Illyés Gyula: A Dunánál
Esztergomban - 1932)

Nagy őszi esők csontváza
ott a kupolák fölött köröz
találgatod: elfoglalt-e már
a város s benne mihez lesz közöd
esőként bujdosó fejedelmek
kialvatlan államminiszterek
vonulnak fénylőn ki a ködből
hogy már félni sem merek
csak sétálok a parthomályban
valahol itt
lépcsők foltjai
mint leoltott összeesküvők
hunynak bár nem lehet kioltani
sem ezt sem azt -:
                           távoli örökmécset
s a víz viszi a hangot
két part között a látó szempárt
esőkkel fényes őszi könnyek
a kupolák alatti kérdőíven
csak ennyi lesz: fájt nem fájt
s a váll a kéz meg a láb
sőt a fél agyad is amputálva
nézel e hazá(r)dnyi kis szigetről
a rádkulcsolódó Dunára



Februárius

 

(M. S. mestert is idézve)

Már nem ősz...
még nem tavasz...
most nem nyár...
    csak február:
    jégtáblák
    úsznak
    a Dunán...
    jégostyák
    jégszigetek
    kerítik be
    a Margit-
    szigetet
és hidak torkában
pár ezer sirályt
köszönt a jég ha
érette kiállt s
          kiált
...................
Herceg! Te mondd tovább!
    én még itt valék
    de hideg február
    és nagyon elég...!

(1986)



Talán így marad...

 

Rigói
lengő megfagyott betonon
tenyérnyi szalonnabőrön
landolhatnak
örömmel töltődik miattuk is -
egy főhivatású madáretető

az átlagosnál zordabb januárban
ablakkocogtatással
fintorokkal irányítja a reptéri forgalmat
a föl- és leszálló reményt
elgondolja csöpp pilótái helyett
a hóba zuhogó
férgesült
túlduzzadt cseresznyéket
üveghez nyomott orral
talán így marad júniusig
térdeinél egyre hűl
hűvösödik a konyhaidő



Készül a tavasz

 

A Pergőtűz című film alkotóinak

Télből kinőve
lehet-e más út?!
Készül a tavasz.
Valahol másutt.

Erdőn keresztül
harkály kopácsol,
gyógyító himnuszt
értünk is ácsol.

Tétova jövőnk
könnyen elejti,
"mit hoz a múlt
senki se sejti."

Maholnap izzón
fölszáll a légbe,
velünk felhősül
egy sóhajféle.

Bénuló szívek
tavalyi kérgen:
a kések útjait
valahogy értem.
- - - - - - - - -

Halott apám még
onnan hazatért,
sírja kizöldülhet
messzi holtakért.



Aratunk, 1959

 

Arat velem a nyár
hátamon Nap sikál
fejemből kinől a tarló

erdők karjai közt
irtásföld ringat
valószínűtlen rozsot

versenyt kaszál egy férfi
önmagával
a Hold soványan reflektoroz

egy asszony
az égi sarlóval ölelné
össze a végenincs rozsot

dongó és bogár háborúban
tehénkék véradó akciója
kezemben leveles ág suhog

boldogan alszom el
álmaim szénapadlása fölött
megváltó eső zuhog

arat bennem a nyár
apámnak küld kaszát
keresztekbe zár
Péter-Pál után



Nyárbafagyottan

 

Villámok alszanak még az égben
nyárbafagyottan csak odanézünk
dördül-e már a haragos Isten
üzenve átkait kései aratóknak

most sebesen futhat apám kaszája
- igazi csata ez: török és tatár kiűzése -
csillogó gyíkként óvatlan bokám mellett
elsziszeg ki-kivillan s egybeívesül
majd csattogó égi tűkkel

és sebesek a sereges felhők
egy fuvallat nélkül úsznak elénk
feltöretlen fehérségük jégtől roskadozik
távoli harangszónak mit segíthet
anyám imája és halovány szívverésünk...

*

így marad ez a kép kimerevítve a
gyerekkor nyarából meg aratók korsóiból
utolsó csöpp vizek a tarlószurkálta
lábra és szomjunk oltó halálos jégdarabok



Múlik a Jövőnk

 

Múlik a Jövőnk
egy erdőből jövök
végig ösvények nyílnak
most már a hátam mögött

(ezeken menni
lett volna jó
vagy örökre eltévedni
mint egy kalózhajó)

már nyüszít az erdő
nézi az Egyutat
ezen s így vérzik el
aki fügét mutat

tankpezsgő művér
és persze "testvéri
tankok"
is csorogtak -
ha J. A. ezt megéri

nincs nemzedéksiló
de jövőkonzervből élünk
homlokegyenest mások
homlokán zsibbad a bérünk



Történelem

 

    Most kényelmes
    elhúzódni
    az Isten-védte
    csillagokra
süketnek
vaknak lenni
szolgaságunkat
sokszorozva

    Mintsem
    egy betömött
    szájú nem!-nek
    cellamocsokban
társa lenni
a tapétás
dalnokoktól
fényévekre
elkerengni



Töredék erdélyi barátom leveléből

 

......
Megfogyva is és törve is
mi már itt alig élünk
percek vagy napok kellenek csupán
s fölmondják legrégibb vétkünk

nevünket ejtik s így vagyunk
titkos táblákra fölskribálva
nem sietős már senkinek
hogy ügyünkért kiállna
..........



Éjfél a zsiráftemetőben

 

Itt jár a kihunyó
sötét csontozatban

csigolyák között vers
banális huzat van

és halálmeredek
Isten fenyvesében

út vezet odáig
út tulajdonképpen

vagyis leágazás
új zsiráftemető

vízszintes némaság
el is hírelhető



Mágneses viszony

 

Közelítéseimben
közlekedek -
a ponthoz vonz
ami kötelezően taszításra ítélt
így élek addig
amíg a többi utakért is vannak
halandók
boldog vesztesek



Kés(lekedik) a szó

 

Torkodban kés(ekedik)
a szó
egy nyulánk hang vérzik
befelé hosszan

[talán még béke van
az októberi égen
felhők vonulnak
szürke oszlopokban]

csak gyűlik a nyál
meg a kibiztosított
beszéd s álmodik
fényes mondatokban



Tíz

 

Szünetjelek sorozatát hallgatom
a siralomházi éjszakában
magamban letisztázom
a sötétség egyenletét
- csillagaim felhőgyök alatt
   holdam kiemelve -
hajnalodik      mondom
jöhettek         mondom
jól célozzatok
ha velem hallgattok tovább



Panaszfal

 

Türelmem mint
évelő gyomnövény
kiirthatatlan
tollamba fulladt
fekete tintám
kiírhatatlan
----------: ezért
lehetőség szerint
a lehetetlent
és tüstént
a halhatatlant
végtére is
a nevezhetetlent
és szükségképpen
a mondhatatlant
----------: mert
vállak alatt
a bordaboltozatban
megénekelhető
huzat van
s az elfehérült papír
mire kínjában ír
legyen panaszfal



Az idők közepén

 

"Az undort... fordítsuk makacssággá"
(Albert Camus)

Érezni iránta valami rendkívüli belső keszont tűzpiros likacsos nyelvek felnégyeléséből számos okulásra alkalmas pünkösdi pillanat várakozik a beugrásra hogy betöltse szívünk kamráit jóféle dunai kaviccsal cementtel s megzabolázza a földindulásos statikát miszerint dőlni muszáj alájuk csakhát a gyomor... hiába kongat a harang és haragszik a kongásra érdemesítettek sorfala vala minden úgy ahogy az idők közepén égzengés villám hő és fagyok határán határoznunk adatott megőrizni minden hajszálat történések milliomod részét az égbolt akkori térképét szemeink sötét kamoráiban gondosan rejtve mindaddig... a többi már a titkokat előhívók kérlelhetetlenségén hűségén és a papírminőségen múlhat - Ámen.



Félelmen túli...

 

Hogy fényesednek az éjszakák!
amint élesednek a kések,
de a félelmes penge-arzenált
kicsorbíthatja az É N E K.

Aki a félelmen túli tartomány
dalokra elszánt kölyke,
jól tudja miért e földi ágy
s miért a csillagok - fölötte.