PRÓFÉTÁK A TÁLCÁN        Tartalom
Paradicsom - föld
Kertvárosi éj
Világ tetejére felvonó
Bordánk alatt
Megmérettem
Hitrege bulletin
A költő viszonyulása
Így vers a vers
Dolgukról megfeledkezett
Próféták a tálcán 

A címnél lévő -ra kattintva jut a vershez, vissza pedig klikkeljen a -re.
    

Paradicsom - föld

1.
város zajába olvadt kék kávéillat
körasztal presszó ketten egyedül légyott
márványlap alá söpört esti emlékkosz
félbemaradt rendhagyó foltos pillanat

egymásba kulcsolt ujjak mind máshol volna
érintőleges érintés átmenő viszony
törhetetlen pohár zacc kavargó gőzhegy
eredendő bűnjelek sorra sorolva

2.
tünetegyüttes muzsikál
várakozó egyhangúság
sejtosztó ódon sejtelem
csökkenő őstendencia
távlatba feszülő alak
tabletta old a nyelv alatt
tételes istentagadás
eróziónk folyamata
önbeteljesítő jóslat


Kertvárosi éj

magadban tűnődve szédülsz hazafelé
kerékpár gurul alattad csendben tapos
gumitömlő sóhajok percennek halkan

fényoltár az egyformán szurkos oszlopon
elfolyó nyomaidhoz kísértet tapad
tagjaidban álmos huzalok rezegnek

megadva magad a lomha pillanatnak
modellt állsz az éj meztelen műtermében
előcsalva békeéveket kalandot

hiába keresett utcák díszletarcát
önmagaddal beszélgetsz a teremtőről
majd a teremtővel beszélgetsz magadról

isten magához is szólít ám felébredsz
valóságodból rettegve álmaidba
az elsuhanó házak ablakszemein

más számtalan gyermek képében a redőny
levált retináján látod ismét magad
gubbasztva őskamaszon merengő kínban

hogy ott a lány hatodik bordája felett
mellein mily szépen futnak a lágy erek
de nem neked született tőle gyermeked


Világ tetejére felvonó

nem gumitalp hordta sárbérc
semmiképpen sem lehelet felhő
egyáltalán földevés levegőivás
inkább lakkládikába zárt elvakító
látóhatárában elriadt hegycsúcs
vagy némaságába olvadó hófal
mélységére kiáltó magaslat
világ tetejére felvonó
kávédarálás vízforralás
katatón monoton másnaposság
önmagáért őrzött lakkdoboz
párolgó hiábavaló illata
szegre akasztott tarisznya
gőzös gönc mellé fotelba
dobott aktatáskába rejtett papírok
tartalmuk roskadva ágyhoz kísér
regélő televíziós történet
tengerit morzsolsz álmodozva
meglazult sárga fogak hullanak
zabálva felhízva beabálva
magadra öltött szalonnakabátban
útnak eredve hegyünk ormára
világ tetejére felvonón látva
mindenségünk a lélek délibábja


Bordánk alatt
felfüggesztve a létező világ

Elhalt a hangunk, nekünk a jóknak,
földre lépve feledésbe fordult,
a táj túl sivár, ágaskodunk

eső ered láthatatlanul,
lehűlő estébe forduló nap,
sötét lett, behunytuk szemünk

bordánk alatt izombogok,
gondolat ütem,
eltépett öröklét köldök,

visszavert napsugár, márványkenyér falat,
félmeztelen testek köntöse,

eltévedt napsugarak,
márványkenyér ünnep,
maroknyi rángó izombogok.


Megmérettem

Megmérettem és nehéznek találtattam:
kővé meredtek bennem a lepke betűk.
Koponyám nyirkos katlanában sajogva
ég a csontot lassan olvasztó rőzsetűz.

Megmérettem és terhemtől földre rogyva,
hallgattam a szárny-susogást zavartan.
Hegyet tartó hátamon hernyók gubóznak;
rögös út válik az ösvényből alattam.

Megmérettem s léptem hosszú fonalával
körbekötve magam tűntem el velük.
Összefolyva a lét örök fátyolában.
Katlan, rőzsetűz és mázsás ólombetűk.


Hitrege bulletin

1.
Szabadesés – törvénypróba.
Völgybe dobtak, újraszültek.
Szárnyaimban olvadó viasz.
Rögök lent és csöndek csöndje.


2.
A fakó ezüstlemezbe
izzadt, fényes orca tekint.
Szakállas, mint az isten,
de Krisztusnak kövér.

Játszom komoly játékokat.
Tükör voltam, leszek ablak.
Arcomban őrzöm arcodat.
Kitárulva láthatatlan.


3.
A pillanat öl, a pillantás szeret.
Vadász, zsákmány és célkereszt.
Távolról követett léptek,
végül egészen közel.

Farkas bárányt nem szerethet,
karmaival nem ölelhet.
Csatakos pofája csókot
csak halottra csókolhat.


4.
(A betűk fogházába jutottam...)

Csalódás kurta c-je nyitja ajtaját.
oldalán az ablak a sóhaj ó-ja lett,
szerelemből a ‘z rácsán ornamens.
Hitem i-jén kukucskál a porkoláb.


5.
Én, részeg szolga – bölcsőm a kocsma.
Szörnyszülött lettem, utcák lelence.
Zord anyagyilkos, tömlöcök foglya.
Akasztott ember, örökké való.
Halandó ember, istenek fia.


A költő viszonyulása

Nem eresztel a házadba
– így udvari költő maradok.


Így vers a vers

Hatalmasodsz a lépcsők csigáin körbe,
s repesztik szíved kihullatlan könnyek.
Sejted katlanában keserű füvek főnek;
benned mégis a világmindenség csörged.
Így vers a vers, ordítja vagy súgja halkan:
a sötét éjszakából varázsolj tiszta hajnalt.


Dolgukról megfeledkezett...

Dolgukról megfeledkezett gyufaszálak
Villanykörték spiráljaiba csavarva
Terükben hamvadó szikra
Gondolatok általában


Próféták a tálcán

Fátyol borul eltáncolt kobakjainkra
Makulátlan praktikáknak sosem hiszünk
Mocskos köntösünk mossuk csak tiszta vízben
És indulunk büszkén a fejetlenségbe