Fülszöveg

Míg eddig kiadott köteteiben a csabai szlováksággal azonosuló íróként ismerhette meg az olvasó Sarusi Mihályt, új, eddigi pályájának eredményeit összegző munkájában - bizonyára sokak meglepetésére - az alföldi magyar falu egyszerre szűk, egyszerre tág világa tárul föl; hét nemzedék története, kínja-keserve, ritka öröme. A múlt század elején települő aradi kertészfalu zselléreinek sorsa úgy formálódott ki a regényben, mintha ők maguk mondanák el, ahogy egymás közt megbeszélik a dolgokat. Mert megbeszélnek mindent: a termés gondjaitól, a kis közösségen belüli konfliktusoktól és pletykáktól kezdve a világ ide szivárgó sok híréig, a háború vagy a forradalom tényezőitől kezdve az újságok kis-színes rovatába vagy a kalendáriumokba szoruló apró szenzációkig, de meséikbe, beszélgetéseikbe beleszövődnek legendák és balladákká nemesedő botrányok, hiedelmek, buta okoskodások és józan felismerések - a történelmi kavarodások közben a családját, földjét féltő és átmentő egyszerű ember eszejárása szerint. Sarusi a családregényben kegyetlenül őszinte rajzot ad - olyannak mutatja a világot, amilyen, illetve: amilyennek látja két évszázada az alföldi magyar parasztember. Nemzedékenként újra és újra keresztre feszíti őket valami újabb "történelmi" körülmény, a keresztre feszített: maga a nép. A magyarok éppúgy, mint a szomszédos román, cigány, német szegény emberek, akiknek élete hasonló a regénybeli Nagyfalu parasztjainak sorsához.