Utószó (részlet)

Jan Erik Vold norvég költő 1939-ben született Oslóban. A gimnázium elvégzése után néhány éven át egyetemi tanulmányokat folytatott Oslóban, ahol angolból és norvégból vizsgázott, majd egy évet töltött a kaliforniai egyetemen Santa Barbarában. Egyetemi oklevelet és címet azonban nem szerzett, 2000. szeptember 1-én azonban ennek ellenére és "mindenki" meglepetésére az oslói egyetem a doctor philosophiae honoris causa címmel tüntette ki, vagyis díszdoktorává választotta.

A norvég költők közül ő volt az első, aki ebben a megtiszteltetésben részesült, ámbár azt állítják, hogy igazából Vold se költői munkássága okán jutott ilyen magasra (költészetéről ugyanis továbbra is élénk viták dúlnak a médiákban), hanem sokkalta inkább irodalomkritikai, irodalomtörténészi tevékenységét méltányolta és ismerte el ezzel az egyetem. Ez a méltán egyedülállónak nevezhető megtisztelő kitüntetés ennek ellenére jelentős feltűnést keltett, és nem csupán Norvégiában, hanem az egész skandináv világban is, sőt részben még azon kívül is...

Első verseskötete 1965-ben jelent meg mellom speil og speil ('tükrök között') címmel. Vele az akkor 25 éves költő azonnal az irodalmi érdeklődés homlokterébe került. A visszhang azonban akkor még a szinte teljes elutasítás és megbotránkozás visszhangja volt, sőt az irodalomkritikusok részéről látványosan az is maradt, beleértve eddigi legutolsó, 2002-ben Tolv meditasjoner ('tizenkét elmélkedés') címmel megjelent verseskötetének kritikai fogadtatását is!

Az irodalmi közvélemény és az olvasók többsége viszont sem akkor, sem a legutóbbi kötet esetében nem értett egyet a kritikusoknak ezzel az úgyszólván egyöntetűnek mutatkozó elutasításával. Ellenkezőleg: a Vold költészetét kedvelők tábora évről évre tovább nő. Kötetei 5-8 ezres példányszámokban fogynak, bőven versenyre kelve a prózaíró kortársak által elért példányszámokkal - hogy a költők által elért példányszámokra ne is utaljunk. S természetesen felolvasó estjein is zsúfolt házak szokták várni. Mindez pedig történik abban a Norvégiában, ahol még a "befutott", "neves", kritikusok által is agyondícsért és magasra értékelt költők köteteiből is csupán párszáz példány szokott elfogyni a könyvpiacon. Mi lehet hát a "titka" ennek a szokatlan méretű népszerűségnek?

A tények azt mutatják, hogy Jan Erik Vold már jelentkezésének első pillanatától, első közzétett soraival félre nem érthetőleg szakított a késői szimbolizmusként ismert és elismert, a 60-as és 70-es években úgyszólván egyeduralkodó, a norvég parnasszuson egyedül üdvözítőnek hirdetett költői irányzattal. Helyébe a konkrét, valóságközeli poézis szükségességéért szállt síkra. Verseinek helyzet- és témavilága a mindennapokban gyökerezik s nyelvezete is ehhez igazítottan egyszerű, illetve hát korszerűnek elfogadott modernista, ami általában nyelvi és tipográfiai kísérletezések formájában jelentkezik, sőt olykor egyenesen nonszensz-versekben.