SZEÁNSZ A MÚZEUMBAN
Birodalmi alkony
Szeánsz a múzeumban
Egy kézirat hőse
Teréziáról
Változások
Festett város
Holdas perspektíva

ROVARDIVAT
Ajánlólevél török időkből
Új középkor
Hajnali oroszlán
Arnold
(most ehhez van...)
Intermezzo
Varázsének
Egy motívum szépsége
Fogannak a szentek
Valentin Myra festő
Élmény

FAUSTUS TANÁRSEGÉD ÚR
Nyitány
Őszi babona
Merlin visszatér
Macskaének
Faustus tanársegéd úr
Kiből lehet baseball-sztár?
Metszet
Nászút
Christo-genezis
Gauguin nyomában
Dobozcivilizáció
Lázár
Ifjúkori képmás
Két költemény
Analitikus, hideg és mechanikus
M. úr szombat éjjel mulat
TV
Alexandria
Búcsúlevél

ZÓNAKÖZ
(Figyelő játékot játszik...)
(Alakváltozásai következtében...)
(az állatkert szomorú lakói...)

LÁTHATATLAN CSIGA
A galamb örökösei
Ragyog, ragyog
Láthatatlan csiga
Az utolsó római császár

Ápolt sírok ezek, száraz emlékművek.
Római számok vezetnek
a cél felé,
ahol mindenről más jut eszembe.

Geometriába hajlik a fény,
introvertált lapályon döbbenet:
a szépség
akár bizalmasan vonzó is lehet
anélkül, hogy tolakodón
magához szorítana.

törött asztaloknál temetjük magunkat
   Sir Arthur
        Sir Gawain
             Sir Lancelot
                      halottak
de ujjaikkal mégis
az asztal peremébe kapaszkodnak
míg ránk zuhan étel és ital
és törött lesz testünk is talán
ezen a képtelen utolsó vacsorán

expedíció egy füzet felszínére
   bizonytalan füst keleten
      a vonat is papírból készült
         sápadt nap cellulóz egeken

üdítőt kívánok (még hosszú az út
   Timaráig ahol a folyók
      kanyart írnak le és át-
         hullámzanak a negyedik földre
            mint tükör falán a lámpafény)

szerecsen kalauz kopogtat
jegyet kezel és marad a remény
hogy előbb érek haza
postabélyeg nélkül is
mint a történet tetőfokára ér

Minden  minden apró
elem romlandó volt
Teréziában

Hajnalban ébredt ha
csörgött az óra
lámpát gyújtott
a konyhában
kavart még cukrot a kakaóba

Aztán az első buszon
ásított hármat-négyet
Korán járt dolgozni
mint a pékek - - - - - -

egészen addig a napig

mikor talált a földön
egy alig használt nevet
s lett így Mária
s maradt Terézia

s boldog volt már
hisz királynők kezében
akad előbb-utóbb
más is  túl reményen

A szentpétervári szajha a gyárból újra utcára kerül
Sós hártyán keresztül nézi a napot
Kisétál a mólókhoz ám a tenger kiszolgáltatott már másokat is
Tatjana Ivanonva most a kórházak felé veszi az irányt
        gombolgatja blúzát hogy hatna vonzóbbnak a
        külföldiek előtt
de Szentpétervárott nincsenek túristák
Kijev is elnéptelenedett és az utolsó Lenin-szobrocskát egy
        költő asztaláról kobozták el aki hiába bizonygatta:
csak papírnehezék volt az öreg

mintha estefelé járna
már hajnalban
acélos az ég
esett! képtelen vagy
irányítani lépteidet
mintha valaki várna
úgy sietsz
az örökké zárvatartó
üzletek utcájába
és csalódottan fordulsz
hátra
mikor kilencet üt
egy közeli tornyon
az óra
világos van
és a lehúzott redőnyök
egyikén sincs
kukucskáló
hogy valaki nézne
és elmondhatnád
hogy kalandos út volt
megérte...

Íme a város! végig-
kalauzollak az éjszakán
és bátor ismeretlenekről
mesélek, akik közel férkőztek
hozzám, mert mosolyuk volt,
arcuknak körvonala a
házak kiugró sarkainál,
hajuk volt és kezük
lobogott talán, nem szóltak,
amikor szerettem volna
hangjukba temetkezni és
máskor léhán mulattak, itták
a bort és rúgták,
görgették a nyarat...

íme a város! van még esély,
hogy elhordd magad!

egy XX. századi ifjú lehetne bég ha korábban
töröknek születik s netán tiszt lesz
apjáról mondta volt egy történelemtanár: fiam
maga épp olyan mint ők csak turbán és kecske-
szakáll hiányzik
               így nézett ki éppen így nézett ki
hősünk is azaz én
mikor törekvései kedvét nem szegte
rút kultúr-erőszak s tépett verseit
jónak vélte bent a lelkiismeret s a váteszi parány
segítségért a közhöz ekképp fohászkodott:
             ha engedik e költő óriás lehet talán
csak
adjanak némi juttatást
                        s a verseit
                                        tekintve zilált
lélekállapotát
            fogadják sokkal nagyobb szeretettel
mint ő nyújtja át

Látlak deformált őszi tájban
macska-ösvényen suhanni,
erőművek árnyékára vetített
filmekben látlak
asszonyod hajáról zuhanni
a hajlatokba gyűlt
tavak vizébe... A gépek titkos
kamráiból köd sziszeg.
Kegyetlen évszak tárnáiba hull
az utolsó félsziget.

            - kísértés -

lázálomra ébredsz Hajnal előtt oroszlán jön
érted a szeretkezés piramisai térdre
omlanak Titkos zenéje sötéten
gyűrődik párnád alatt az idő
belekékül a kegyetlen izgalomba Az
oroszlán lakkozott körmökkel véred
veszi Megszereted a várost - a lombikot
fény felé tartja - megszereted
mielőtt arany szigonyok és harsonák
és tükrök érkeznek hozzád ajándékba
Megérted az oázisok porlepte burnuszai
és a tengeren csattogó vitorlák honnan
és hová Megérted a vörösre rúzsozott ajkak
fintorát mielőtt a kertben felejtett
poharak szélén lecsapódik a harmat és
kedvesed testéből elszáll az éjjel
Mozdulatainak karjának lüktető ölelésével
nem vetekedhet sem tenger sem város
sem mágikus állat Csak az ismeretlen

            - sötét hullám -

már elcsitul pedig órákig ázott
a tükör vizében
míg érte jönnek kötélen szárad

vérzik Arnold keze Fűrészpor száll
a szőnyegről
a sarokban sápadt Jézuska
fénylik Engedjétek hozzám
ne engedjétek hozzám
Arnold keze vérzik Jeges ujjai
a karácsonyi plüssmackót
"itt és most" kivégzik

Megjegyzés:     "...az írás minőségét mégegyszer
                          lelkiismeretesen megvizsgáltuk..."
                          Minőségi igazolás egy írógép dobozából

most ehhez van kedvem
három ujjal fogom az ollót
hárommal ennyi maradhat
és gyengéden darabolni kezdem
az órás kezemről ujjaim
egy újságpapírral bélelt
szemetesbe nagy műgonddal
természetesen mert a közelben
macskám ólálkodik és igazán
nem szeretném ha alattomos pofával
nyalná a vért a padlóról
ezenkívül a csontok aggasztanak
mert az olló nem svédacél
és garanciát a minőségre
hogy vágja a csontot más
aligha adhat ezért igyekszem
halkan csinálni csukott ajakkal
feleségem alszik elég ha tompa
hangot adnak a papírral
találkozó ujjdarabok minek is
költeném fel csak zajolna itt nekem
és próbálná megakadályozni
hogy egyszer én tegyek valami
csudadolgot ahogy egy görög
templomot gyújtott az emlékezetnek
egy csehszlovák pedig önmagát

Monsieur Zola - lehetett más is
                csak egy a lényeg
                   neve másképpen csengjen mint a nyelv
                      amit beszélek -
kávéházban ült és pörölt a sorssal
   - a művészek! mind ilyenek -
nem rendelt újabb kávét
csak bámult az utcára és kenyeréhez
titokban fokhagymát evett

"Új hold, új király
Sybilla udvarába vár
a csonka tornyok
mocsarába táncoltatsz pohár

vert réz, ó-arany
átsejlik rajtam az átok
hegedűm hangját
hallgatják tépett hajú lányok

és részegen és boldogan
iromba lelkű dalnok
botorkál és énekel
és várja őt a csarnok

Kedvesem, Pszyché, Ön
szégyelli magát, mert ember!
a törött kancsókat
szégyelli a tenger fenekén:

Werthert szégyelli, s a tiszta
beszédet, ahogy apja szólt,
ha emlékszik még
a korra, midőn a szépség

több volt - s most remeg:
szentimentális leány, s ha szólna:

épp dadogna néhány zavart mondatot,
franciás ízzel ---
s talán haldokolna...

   - vendégjáték -

Tolmács nélkül is félreértettél.
Kihasználtad a nyelvet?
Vagy szerzetesnek állottál?
Bomlásod páholya árnyékba vár.
Ha felemeled a kezed, találsz egy gombot.
Fordíts gyengéden balra.
A készülék hangosabb.
Most ellenőrizd a különbségeket.
Amennyire eleven, annyira halott.
Amennyire halott, annyira él.
Nyelv és téboly.
Téboly és tettek.
Látod, így.
Tőled távol.

Valentin Myra festő szódáspoharak tartalmát örökítette meg, az
átlátszó alig-valamiben úszó buborékokat s a falon túl iszonyú
görbületben a szobát -

Valentin Myra évek óta nem hordott szakállt, de úgy sétált a főutcán,
mintha Szentpétervárott bolyongana, ahol salétrom-ízű árnyék csorog
az épületek homlokzatáról és boldogok a nem-boldogtalanok -

Valentin Myra csapdát állított a csendből magának, s hogy túlélje,
megmérgezte a vasárnap délelőtti készülődést - Óraütéskor úgy szaladt
el, mintha lenne egy hely, ahol a szökevény és őrült festők menedéket
találnak.

Ikonosztázián túl a piknik
legendás partját
vidámparkok és vesztőhelyek
övezik teraszos kávézókkal

tegnapi víz a sátrak tetején:
a kereszténység bűvöletétől
távol egy fegyenc-arcú
költő verseket lapátol

nem a kövér énekesnő
        remegő tokával
nem a templom az otromba
        öntött harangokkal
nem tehenek tiporta
        csapás a földeken
nem az átok sújtotta
        lidérc a földeken
nem a püspök, nem
        viaszos prédikációja
nem a színház-csarnok
        szétdobált jegyekkel
nem görnyedő tébolyát
        kapkodó görcs mester
nem vibráló kocsma
        lassan mért szeszekkel
nem a föld
        nem a szénbányák
nem a jég
        nem a jég hátán

egy dallam vonul elő a múltból
eleinte réveteg titokban
aztán zörögve mint az orkán
s végül mikor a kést az övről
szelíden lecsatolják

"Póklábakkal teli a város
A pupilláján repedés
mintha kővel hajították volna
vérben forog az egész

Rossz nedvek hajszolják előre
Napok óta nem látni holdat
A kuruzslók szerint három fej
vöröshagymától megtisztulhat

Fehér árnyak a fák közt,
s az ablak szabálytalan
repedésein át
halottnak látszik a föld.
Október vége van,
jegyezzék falra sérelmeiket.
Holnapra ígérték érkezését,

nyelvek és terek nélkül
zuhan alá az égből
és borsónyi arcán a derű
tisztán veri vissza a záport,
ami az Önök szeméből pereg.

Október vége van most,
előre kérem: integessenek.

Őrzöm az ösvényt. Autók gázolnak
halálra, de felszálló füstjükön túl
lerázom sebeimet és újra állok.

Alkonyatkor árnyam körbefut: lámpa-
gyújtás botos emberek nélkül.
Őrzöm hideglős múltját annak,
ami a horizonton készül.

"kezdettől a kísérletezők kíméletlen törekvése
a szánalmas akarat-küzdelem a törekvés
szabadossága erkölcstelenül és gyatrán olykor
áldozatul dobva szeretett lényeket szeretetlenségért
cserébe hogy a holdfény a bogarak páncéljának
szabad szemmel láthatatlan titkai őrizzenek
valamit a kísérletről a szenvedélyek szokássá
válásáról -"

Az angyal a lépcsőházban felbuktatott
szeretett volna legalább egyszer vétkezni
Lehetnék most én is angyal
de hány és hány szerencsétlen bukna fel
ízléstelen vágyaim miatt?
Az angyal a lépcsőházban tette a dolgát
Aligha véletlen ha engem választott

"megvalósítom magát uram csak néhány
apróság a szervezetéből szív
máj vese homloka felett halovány fejbőre uram

megvalósítom álmait uram
ahogy Holywood megvalósított már
néhány aberrált csodát ahogy ön képzeli

csak öleljen át mintha lélekkel bírnék
magam is és taszítson könnyű táncba
mint éretlen de léha nőcskét
közeli halálba rút szerelem

a panzió s az inasok s a könyvtár
s a garden party természetesen
csupa kézzel mintázott pohár
uram csak öleljen át bátran

szeretne kínai cirkuszt és rugalmas
kínai táncosnőt az ágyban
és vad csodát vadászatot
kandalló fűtötte tágas szobában?
uram csak öleljen bátran

s higgye önért dobog minden
olajos munkásszív a gyárban
mely fölött öles betűkkel büszke tábla hirdeti
tulajdonosi jussát higgye csak

és öleljen öleljen bátran
mert festéken fut már a hír és holnap
országnyi tömeg ujjong és eped
e roppant szerencsén

és tartsa meg nyugodtan máját és szívét
és maradjon helyén a két vese a haj

amit kérhetnék önként adja majd"

lelkem térképén
pontatlan és kusza vonalak
feszített csend
és metszett pohár

vetett ágy a zörgő éjszakában
bársony nélkül
és hideg pohár
hideg pucérság
egy holdas, szeles éjszakán

otthonra vágyom
másnak a kezére
ahogyan birtokba veszi életem

most imbolyognak a tükörvilágban
hajukon ragadós permet

Ajándékba ígérték nekik a pókhálós
termet s a mozaikról
az évszázados port felsöpörték

"Érezzétek meg a túlsó világ
múlhatatlan illatát"
és utánuk dobtak egy csokor
préselt orchideát

ez a sugárzás talán
felvilágosít a dolgok állásáról
színképelemzésnek
vetem alá az erdőt
ahol bármikor
utat véthet a vándor

követem a szivárvány vonalát
próbálok tanulságot találni az ívben
de lemondok a fizika törvényeiről
önként amikor a szó
egyenértékű lesz a tettel

A szüzesség nemtelen állapota
azonos a korai föld mára
érthetetlen éghajlatával:

viharos erdők és éhes hasadékok
fényben, fény alatt.

                ***

A fáknak egyszerű életük van:
könnyedén a sivatag felé nőnek
vagy idejében homokba fulladnak.

                ***

Nem seperhetem le a homokot
a betemetett makettek városáról,
a vetemedett székről,
ahol az első világ embere üldögélt
tenyerébe támasztva állát.

                ***

A labirintus őrzője volt
dokumentumaimnak: nem vezetett sehova
és nem is vezethetett volna.

                ***

A gyümölcsöt tartó nőalak
jelentése módosult:
nem bűnt hordoz
a levelekkel bélelt tálcán,
hanem szeretetet melle idomában.

                ***

Amit szeretettel adtak, azt
mi is szeretettel adjuk
vissza a földnek, a föld
tetején hunyászkodó élősdi,
népes seregnek.

                ***

ahogy elhagyjuk tahitit
távolodunk
a vizek közelségétől

a tengeren
az ég uralkodik

melyik szektorban nincsenek angyalok

ahol szabadon
káromolható a szellem

                ***

Egyes síkságokon még
látható a szeretet
az egyenlítő
szenvedélyes rohanása iránt,

a földkerekség azonban
kezdettől szükségtelen

és játékaink
csupán az idő gyorsítására szolgálnak -

mondjuk ki a diktátorok merészségével,
hogy az őrület fontos homokvihar

és minden égető homokszem,
amely látásunk központi szervét veszélyezteti
élvezetet okoz.

Tárgyak szolgálnak ki,
de horpadások sejtetik:
más vagy. Holnap talán
a bolygókra evakuálnak.

Részvényeket vásárolt a családnak.
Hétfőn fordulat a tőzsdén.
Kedden gazdag vagy halott.
Szerdán koldusoknak járó temetés.

Osztatlan elismerést arat,
mikor este mégis jelen lesz
a koktélpartin és keresetlen
szavakkal közli: feltámadott.

"borult időben készült
mégis hunyorogtál
kerestél valamit
egy arcon, egy illaton

most mozdulatlan
és töredezett a táj
rendet teremtenél
de alig emlékszel már"

de én a Poklokat keringem
könnyű motorral, zajtalan
csendesen futó golyóstollal
írom a beszámolókat

és kérem, küldjön
kávét, bármit, ami
emlékeztet és amit felejtek

                ***

az utolsó évtizedet
csak felmázolták
próbálja kivenni
a tömegben kedvese arcát

oly foltos! oly ragyás!
e század
Bosch képein nyert
méltó ábrázolást

sorvadásaink történetét írják
az öntudatlan tettek
minden esemény érinti
figyelmünk tengelyét
amit hasznosíthat az én
kellően fokozott állapotban

hogyan is múlhatnánk? hogyan?
részben mások, részben önnön
vágyaink miatt hogyan?

az idő mérésére tett
kísérletek hiábavalósága
jel csupán a térképen
jelentés nélkül

ébredhet-e vonzalom koordináta-rendszer
objektivitása iránt?
beszélhetünk-e szerelemről
ponthalmazok relációi esetén?

s meghatározható centrum
ahonnan formális bizonyossággal
érzékelhető hogy sorvadunk
létezik?

egy színházat merítek az éjszakába
egy színháznyi holtat merítek az éjszaka
        leplezetlen vizeibe s szólítom
        a parton őrködőket távozásra
a halál siralmas és szégyenteli
        ceremónia
a színház halála kongó taps és
        fáradt széksorok és a szereplők
        halála a színház halála
        hogy ég a függöny és a színpad
        és a széksorok
ki otthon álmatlan forog váratlan lángra
        lobban: karjában két konok
        kapaszkodás az ágyba
színház! színház! színház! az éjszakába -

nincs tűz
nincs égő frakk se égő primadonnák
színház sincs
se díszlet se függöny se pezsgőspohár

parasztok vagytok
ezt mondom a pincéreknek és a táblát
        hívom tanúbizonyságul a táblát
        mely fennen hirdeti a szerkesztő úr
        a néhai néhanap így a szöveg
        itt fogyasztotta első sajtóját
        s persze kávét
hát hagyjatok vagy a várost reátok borítom
        szánalmas parasztok
így ordibálok s fizetek végül de
        utcára löknek és vérzek a veréstől

A részeg telefonhoz támolyog. Kotorászik zsebében, fény felé tartja a
papírt. Torz napocska igyekszik keleten, néhány órányira innen. Nincs
aprópénze. Akit hívna, az sincs. Harangoznak, dadogja, harangoznak a
zajos folyón, istenem, a Styxen.

A halogatás szünetjelei,
a gerincről képernyőre
vándorolt hangyák - - -
Hogy meddig bírod
e gigantikus süppedést,
mert holnap van, nézed az órát,
hogy meddig bírod?

egy kávéház teraszán
szobrok, torz bábuk messziről
időtlen asztalok
                elfojtott vágy
érezd meg bőrödön lélegzetüket
                férfiak
                lakkozott körömmel
az erekben
képzelt halotti maszkok
olvadt viasza kering
kráter a szemek üregében
szerelem
undor
és megsemmisülés
hajnalban lilára színeződik
arcuk
egy kávéház teraszán

Nem írt meg többet,
mint amit lehetett.
Az órák sürgették
vagy az időnek semmi
köze nem volt az írás
rondaságához: már
senki sem tudja meg.

Figyelő játékot játszik, ahogy nem tanulta ugyan,
de képességei szerint erre alkalmas,
ahogy más munkákra nem. Hajszálnyit
téved néha, mert képtelen összpontosítani
és száguldása végén
az erdők helyét öröklik a büdös, ázott ember-
telepek. Ne tévesszük istennel össze,
aki felülről néz a dolgokra, mintha
hegyről nézne ösvények labirintusában
bolyongó vándorokra, kik csak közvetlen
útkeresztekre emlékeznek
és iszonyodva próbálnak igazodni a hegyhez,
mely roppant méreteinél fogva beleolvad
a világ elmosódott akvarelljébe. A játék
önmagáért való. Ha őszintén beszél,
hinni kell őszinteségének anélkül, hogy
eszünkbe jutna, mennyire sebezhető.

                ***

Alakváltozásai következtében áttetsző lett, mint
szakadék örvénylő levegője, könnyű
és mélyen sebezhető. Az albumában sorakozó
fotografiák segítenek felismerni,
de bármelyik elvonása  a halmazból
idegent mutat. Köszöntsük szíves szóval,
kalauzoljuk a szellőzetlen, zárt szobák felé.
Ez a szék, melyről igazgatható a világ,
az ágy, mely értelmet ad. Forr már
teavíz is, sűrűsödik az alkonyat.
Zavartan nézi óráját, alig látszik a mutatók
derengő sietségében, hogy távozik.
Hiába szórtuk fel homokkal
a padlót, gondosan, lábának nyomát
nem találjuk másnap.

                ***

az állatkert szomorú lakói
vagyunk. tisztességtelen
volna búcsút venni egy
földtörténeti korszaktól
mielőtt leáldozna utolsó
napja is. az állatkert
őre látni próbál ezért
folyton emlékezik. alagutakat
fúr ujjával a levegőbe
és ezzel rácsozza körbe
a napokat ahogy képzelete
szerint az emberek szokták.
olyan régen él velünk
hogy közénk tartozik.
fogalma sincs arról hogy
valaha istennek hitte
magát de nyitott szívén
át foltos nagy ködökben
elhagyta minden ami
addig számított. nélkülünk
most gyámoltalan lenne
és éhes. néha éji vackunk
elé áll és sóhajtozik.
ilyenkor nincs szél a közeli
erdőben de az állatkert
szomorú őre időjárási
frontot emleget.

Az ereszre emlékszem. Csöpögött
a víz. Mindig, ha esett.
Az utcán alvó árkok vizén
másnap papírhajót úsztattam,
letépett lábú szöcskével fedélzetén.

                Megjegyzés: "... a lepketábor."

Szombat ragyog. Lekéste a 8.20-kor
induló vonatot, de ne tulajdonítsátok
a véletlenek laza rendszerének,
hogy végleg a városban maradt,
mert nem lesz mindig így.

Illik hozzá nyugalma, akár színes
hal bordáiba a kés.
A centrum felé mélyút nyílik,
de onnan csak sodródni lehet:
használt rágógumiba is
hiába lép, pozíciója tarthatatlan.

Jól látja szublimáló arcotok,
barátaim, ahogy haladtok,
pillanattól pillanatig. Mert szombat
van. És még nem egészen diszkó -
de ragyog. Ragyogtok mind.

a kezdet istenei ragyognak
végtelen vonaladon
ó horizont
ó tágasság jelentősége

ismerem uralkodói hajlamod
hisz nagyúr vagy
(a koldusokból
papagájokat formált az idő)

bizonytalan parkok ösvényeire
teríti haját
napok óta fűcsomókon él
szerelmes asszonyom

szokás ez
szombatok és szombatok jönnek

a végzet láthatatlan csiga
és szöget zár sejtelmeimmel

ezek a madarak megérettek már az ember
röppenő nyilaira
éhes uram asztalánál
hanyagul formázott pohárban tengervíz

egyre vadabbul szorongatja
néhány boldogtalan
a napot tartó kötél
másik végét

szolgálataimért cserébe
szolgálok tovább

Uralkodom a tárgyakon. Darabokra
uralkodom a tárgyakat, ha
kedvem tartja. Péntek következik
szombatra és a telefonból
víz csöpög (mert kádba
mártottam, mert így tartotta
uralkodói kedvem.) És a levél!
El ne feledjem, ott lebeg
a szomszéd utca egén.
Minden megírtam, amit lehetett.

Egyedül vagyok a városban,
amióta felütötte fejét a törvény,
ellenetek. Magamon uralkodom
tehát, magamon sem, úgy
uralkodom. Akár ékezet
egy alárendelt szótagon, úgy
uralkodom. (Gépi szedetben.)

Számítok rá, hogy hatalmam
eldől, akár egy kézilabda-
meccs és lelátónyi üres
szívembe gyökeret ver
lázadásotok figyelő célkeresztje.