Előszó (részlet)

Orbán Viktor tündöklése és négy év utáni szoros veresége arra késztetett, hogy végiggondoljam az okokat.

Azzal kell kezdenem, hogy nem az késztetett az írásra, hogy Orbán Viktor a választáson megbukott, hanem hogy egy magyar történelmi jelenséggel találkozhattunk. Feltámadt és megbukott a század legtehetségesebb magyar néptribunja, közszóval politikai tehetsége. A baloldallal, a legkevésbé politikus típusú ellenjelöltjével szemben vesztett. Ezt talán a magyar társadalom életében, százötven év után, az első egészséges, szerves politikai fordulatnak lehet majd tekinteni. Ezt megelőzően ugyan számos esetben elbukott a konzervatív, keresztény, nacionalista jobboldal, de ahhoz mindig minden esetben politikai válságra volt szükség, és utána mindig bekövetkezett a bukott rendszer restaurációja. Most nyoma sem volt semmiféle válságos helyzetnek, a gazdaság és vele párhuzamosan az életszínvonal dinamikusan nőtt. Nyolc év alatt másodszor egyszerűen csak az történt, hogy a választók leszavazták a konzervatív kormányt. Ez ugyan már az Antall-kormánnyal is megtörtént, de abban az esetben nem annyira a jobboldalt, hanem sokkal inkább az archaikus rendszert utasították el. Az Antallé alkotmányos konzervativizmus volt, az Orbáné modern és erőszakos.

Számomra nem is az a rejtély, hogy végre nem számíthat osztatlan sikerre a jó százötven év után újra jelentkező Kossuth-jelenség, hanem az, hogy még mindig milyen sikerre számíthat egy ilyen, életveszélyes politikai kaland. Bebizonyosodott, hogy a nemesi Magyarország ezer éve még mindig nem halt ki, hogy az minden pusztítást túlélt, képes feltámadni...