|
NÉMETH ILDIKÓ
Margit és a
madarak (részlet)
A mai nap is
csak úgy kezdődött, mint a többi. Sütött a nap és szellőcske fújdogált.
Bár keleten erősen borult volt az ég alja, ezzel senki sem törődött.
Már hat-hét
óra felé járt az idő, mígnem hangos csipogás, csivitelés és kopácsolás
verte fel az erdő csendjét. A kopogás a harkálytól származott, a
csivitelés egy fecskecsapattól hangzott. Folyt a munka a fákon és a
cserjés bokrain. Harkály doktor irányította a munkát:
– Csak ügyesen,
madárkáim! Figyeljetek a táblára, le ne ejtsétek! Épp a mulatságra
szóló meghívót emelte fel két erős sas, akik a Nagy-hegységből
érkeztek. Ők is hivatalosak voltak az ünnepségre. Igyekezett is
mindenki kiérdemelni a meghívást. Csuszka famászó műsorát
gyakorolta, Sárgarigó úrfi gyönyörűen kifényesítette bársonyos
tollait. A verébpár is készülődött. A kis Vili friss bogarakat gyűjtött
magának és szüleinek, a kis Csuri pedig fészkét és magát szépítgette,
csinosítgatta. A két cinege különösen kedves volt. Mivel Margit
beszélni is tudott valamicskét a nyelvükön, ezért, ha történt
valami, kényelmesen eltársaloghattak. Döme elegáns fekete frakkban
odaröppent Margithoz, aki a virágait öntözgette a kertben.
– Szia Margit!
– csiripelte. – Jöttem elköszönni tőled, ugyanis hivatalos vagyok a
Madárnapra.
– Igen? És mit
jelent az a Madárnap?
– Minden évben
tavasszal, amikorra az összes költöző madár hazatér, egy napon ezt
megünnepeljük. Mármint hogy az ő hazatérésüket.
– Igazi madárszokás.
Kár, hogy én... Döme! Nem lehetne, hogy engem is elvinnél magaddal?
Úgy szeretném! Eközben
megjelent Soványka is, csőrében egy százszorszéppel.
– Szervusz
Margit! Ezt neked hoztam, ugyanis ma nem leszek itthon. A Ma...
– Tudom! Az ünnepségre
mész! – vágott a szavába Margit. – Pont arról beszélgettünk, hogy
nem tudnátok-e engem is elvinni.
– Azt megtehetjük
– válaszolt Soványka, ő ugyanis gyorsabb gondolkodású volt.
– De a
többiek előtt rejtve kell maradnod, különben megijednek tőled, és
megszakad az egész rendezvény.
– Ezt meg tudom
érteni – így a kislány. – De hová bújjak, hogy mindent láthassak,
és a madárkákat se ijesszem meg?
– Szerintem az
lenne a leghelyesebb – kapcsolódott a társalgásba Döme –, ha egy fa
odvában rejtőznél el. Ismerek is ilyen fát.
– Igen, én is!
Pont az lenne neked való! Az öreg bükk, ahol Harkály doktor lakik. A
bozót takarja.
– Nagyszerű!
Akár indulhatunk is – szaladt be a házba Margit, hogy megmondja szüleinek,
még alkonyat előtt itthon lesz. El is indultak hármasban. A két cinege ágról-ágra röppenve
vezette a kislányt, mígnem elérték céljukat. Meg kell hagyni, tényleg
óriási volt a bükkfa, benne az emlegetett odú...
A tisztáson eközben
serényen folytak az utolsó simítások. Gólya néne a hófehér terítőkről
gondoskodott – direkt erre az alkalomra tartogatta őket. Egy csapat
vadkacsahölgy ízletes ebihal- és békasalátát hozott a vízimadarak
részére. Az ott ólálkodó gémnek hamar összefutott a nyál a szájában,
amint megpillantotta a finomságokat. Egyre-másra újabb madarak
jelentek meg a tisztáson az öreg bükk előtt. Köztük három gyöngytyúk,
sziporkázó kék-fehér pöttyös köntösben. Gólya néne férje is
előkerült. Az igazi meglepetést két kárókatona hölgy hozta.
Hatalmas tortákat cipeltek, szám szerint kettőt. El is dicsekedtek az
alkotásokkal:
– Tudjátok,
ezt a hatalmas heringpástétomos tortát pisztrángkarikákkal, díszítésnek
zöldmoszattal két teljes napig csináltam – dicsekszik az egyik káróhölgy.
– Legyen valami igazi különlegesség a vízi- madarak számára.
– Én azért készítettem
ezt a tortát erdei és mezei növényekből, különféle bogyókból,
díszítésnek EXTRA magkeverékkel, hogy a nem vízimadaraknak is
legyen ajándék. Fogadják szeretettel a visszaérkezett költöző
madarak – fejezte be beszédét a másik hölgyike. A tortákat hatalmas
tapssal köszönték meg, és ezzel kezdetét vette a vidám mulatság.
(1994) (13
éves) |
