Ismertető

Varga Rudolf 1996-ban indult el pályáján első verseskötetével (Az utolsó vers), ezt követte 1997-ben a Mégse című munkája. Lírája ritka kiforrott szemléletű, egységes versbeszédű alkotónak mutatta az írót. E mostani, novellákat tartalmazó prózakötetének írásaiban - melyek az Élet és Irodalomban, a Napjainkban, a Palócföldben, valamint a Mozgó Világban jórészt már olvashatók voltak - ugyanazt a "hangütést" fedezheti fel az olvasó. Ezek a prózai munkák az úgynevezett "mély-Magyarország" életéről készült "dokumentum- és szociófotók", a valóság pontos lenyomatai. Egyetlen folyamatos és hatalmas indulatkitöréssé sűrűsödik az elbeszélő mondandója; az olvasónak az az érzése, hogy a szerző zsigereibe ivódott ez az életérzés, amely a meghitt vallomásosság által átfényesülve, fájón villantja fel az író teljességre vágyó igényét és ennek hiányát. Az írások vezérmotívuma az otthontalanság (Koldusok bankettja; Madárijesztők, emelt fővel; Helyzetkép), a létért perlés (Magyarázkodások; Elmenni, ittmaradni) szavakba formálható nyomorúsága (Az élet egyszerű képlete; Menekülőben), az, hogy így és itt ez nem élet, mert elvész a tartás, a jellem, a becsület, és semmi sincs, ami elegendő lehetne, amivel beérhetnénk. Ezekben az írásokban az író önmagával is könyörtelenül, kemény hangon perlekedik, ennek ellenére a lírikus "lázáros" tekintetén át láttatja létezésünk töredékeit lágy képekben felvillantó karcolatok, tárcák és novellák formájában. És az olvasó megáll, elgondolkodik; a koldusok, a hajléktalanok és megalázottak, az örök esélytelenek embertelen, ám nagyon is emberközeli világáról. Gondosan formált, a költészet "hangjait" prózába "ojtó" szép kötet, mely széles körben ajánlható.

Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet
http://www.ki.oszk.hu/szervezeti-gyio.html#uk