Egyszer majd megírom Huszelin Rancsics igaz történetét - jelentette be pályafutását kezdő költő Zalán Tibor epikusi készülődését, s majd' húsz évvel később a regényíró Zalán meséli el a Papírváros döbbenetes epizódjaként az I. világháborús történetet. Mert a műfajokat egymásba játszatva mesél, valóban elbeszél a szerző. Több szálon, helyszínen és idősíkon futó történetsora annak a rettentő pokoljárásának drasztikus nyelven előadott látomása, melyet főhőse tudatosan választ: az önpusztításnak, az állandó "elveszni készülés"-nek, amelynek stációi az ötkötetesre tervezett regényfolyam ("lassúdad regény") beszédes alcímei: kimerülve, eltévedve, letarolva, szétszaggatva, betegen. A hatalmas írói vállalkozás első kötetének építész-narrátora e negatív úti cél eléréséhez lát hozzá, hogy a XX. század infernóját önmagán kívül megtapasztalja, önmagán belül pedig megvalósítsa. Byron és Tonio Kröger nyomán vállalva, hogy a megismerés útja egyben az önpusztításé is, folyamatosan menekül - alkoholba, nőkbe, verekedésekbe, az emberi kapcsolatokat felszámoló magányba - a megismerés/önismeret és következménye elől. Létszemléletének alapja: akár mi jutottunk a nagy sötét erdőbe, akár az erdő belénk, biztos csak az erdő... Hősünk - akinek még neve sincs, vagy már elhagyta - egyelőre, de előreláthatólag még sokáig, befelé sétál, rohan, mászik...