Előszó

Kedves véletlen, hogy Adyval folytatott beszélgetéseim írását 1982-ben kezdem el, tíz év múlva fűztem időszerű kiegészítéseket az eredeti szöveghez és jelent meg a könyvem ilyen címen. Most, újabb tíz év után folytatom a beszélgetésünket. Az okot az adta rá, hogy Karácsonyra megkaptam a VÉR VÁROSA címmel a Nagyváradon megjelent Ady cikkek gyűjteményét. Húsz éve úgy éreztem, hogy Ady igazán nagy gondolkodóvá Pesten és Párizsban emelkedett, ezért szinte csak az 1903 után megjelent cikkeire koncentráltam. Most, a karácsonyi ajándék nyomán döbbentem rá, hogy a zseni már fiatalon is zseni, hogy több idő, tapasztalt, megérés kellett a nagy versekhez, mint a nem kisebb cikkekhez.

Remélem az olvasó is csodaként fogja megélni, hogy Ady fiatalon, vidéki újságíróként is jobban eligazodott a magyar társadalom viszonyai között, azt jobban be tudta illeszteni a világ nagy szellemi fejlődési folyamatába, mint száz évvel később a politikusok és történészek. Ezen túl abban is reménykedem, hogy sikerül meggyőznöm az Ady rajongókat, hogy szeretett költőjük nemcsak az elmúlt század legnagyobb kötője, hanem a magyar újságírás mindenki másnál nagyobb zsenije is volt. A legkevésbé abban reménykedem, hogy az irodalomtudósok, az esztéták is képesek megérteni Ady társadalomlátó zsenialitását. De Ady soha nem hozzájuk, hanem általában a magyar értelmiséghez, azoknak is a polgári, azaz kereskedő és iparos, vagyis gazdaságilag független rétegéhez akart szólni, és még verseiben sem annyira az irodalmi újat kereste, hanem sokkal inkább a társadalom számára akart iránytű lenni.

Sajnos ezt az igyekezetét máig nem értették meg. Elsősorban azért, mert nem akarták megérteni. Az igazságai száz éve, osztályhelyzetétől, ideológiájától függetlenül, minden hatalomban félelmet keltettek. Ezért jó megoldásnak tartották az, ha a magyar versszerető fiatalok és sokkal kevesebb felnőtt korban is versszerető lelkesedik költőzseninkért, és szinte minden településen van Ady utca.

Ha Adyt megkérdezték volna, mit vár el az utókortól, nem utcanevekre, nem szobrokra tartott volna igényt, hanem arra, hogy olvassák, és ne csak a verseit. Ezzel a könyvvel is ezt az igényét kívánom szolgálni.

2002. március