Utószó

1977-ben mutatott be az Élet és Irodalom kilenc verssel, ezt követően közöltek országos lapok, folyóiratok. Másfél évtized versterméséből válogattam egy kötetre valót, hogy megméressem végre. Mennyi kétely, kudarc, útvesztő, sikerekben szűk esztendő! - A föltámadás szomorúsága, megkönnyebbült sóhaja is az enyém.

Szülőhelyem a Balaton alatti Szabadhídvég, egy nagy család szeretetében nőhettem, tanulhattam. Az idegen nyelvek és a zene meghatározó élményeit gimnazista koromban kaptam útravalóul. Ilyen indíttatással végeztem tanulmányaimat az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-angol szakán, s maradtam Budapesten. Nyelvtanárként, a felsőoktatásban dolgozom azóta is.

A képes beszéd, a verselés kamaszkori vonzalom, sokáig titkolt szenvedélyem volt. Korán bűvkörükbe vontak az irodalom klasszikusai, a magyar líra gyöngyszemei. Az írás (ha tetszik, az olvasás) szabaddá tesz, miként bárminemű alkotói tevékenység. Öröm a szavakkal bánni. A költemény: szabályos szívverés, lélegzés. - Nehéz meglenni nélküle. Egy haszonelvű, csikorogva váltó korszakban, ezredfordulón mennyit ér a szépszavú jobbító szándék? - Megőrizni a mulandó szépséget, újrateremteni az élményt, gondolatátvitellel kapcsolatot létrehozni, hogy ne legyünk magányosak - ez is a vers-művészet föladata. Bízom benne, hogy van egyéni hangom, arcvonásaim kivehetők. A szó szerinti értelmen túl van mondanivalóm. Bár tudnám tömörebben, egyszerűbben versbe foglalni!

Szigeti Lajos