Önarckép (1903) |
ÉLETRAJZI ADATOK | |
|
A Képzőművészet Magyarországon c. kiállításból |
||
| Genthon István: Ferenczy Károly | ||
| Időrendi áttekintés | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
FERENCZY Károly
(1862, Bécs - 1917, Budapest)
Festő, az impresszionizmus legnagyobb magyar mestere, Ferenczy Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanára, de mint magyar tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta eszményképének. Ezt tükrözi Párizsban készült első műve, Kallós Ede arcképe és 1889-92 között Szentendrén készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak stb.).
1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal és szabadiskolának idegen és magyar tagjaival. Fejlődésére ez időben Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.). 1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896-97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.). 1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését, és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi ezt, Nyár, 1902; Festőnő, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délelőtt, 1905; Gyermekek ponnykon, 1905; Nyári nap, 1906 stb.). Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archeológia, Levétel a Keresztről stb.). 1906-ban a Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Budapestre költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát műtermi piktúrával cserélte fel.
Életműve több szakaszra tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották (Akt zöld háttérrel, 1911; Akt vörös háttérrel, 1913; Pieta, 1913; Alvó cigányleány, 1915 stb.). A 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására. Fő művei a Magyar Nemzeti Galériában kerültek.
Forrás: http://hungart.euroweb.hu
Bécsben született 1862. február 18-án. Aránylag későn ébredt hivatottságának tudatára, művészi pályája nehezen indult. A Nemzeti Galéria őrzi néhány rajzát és vízfestményét, 1879-1880 között készülteket, melyek nem egyebek szokásos, gyermekkori próbálkozásoknál. Gavosdián, Krassó-Szörény megyében készült első igényesebb műve 1885-ben, az "Önarckép"-pasztell. A szembenéző portré ügyetlenségében is előfutára a későbbi, Münchenben készült "Önarckép"-nek, a motívum és a beállítás, ha bizonytalanul is, már arra utal. Rómába utazott, gyenge egészsége helyreállítása kedvéért, s hazatérve elhatározta, hogy festő lesz belőle. Münchenbe ment, majd visszatért Olaszországba, Nápolyba, ahol beiratkozott a festőiskolába. Nápoly után ismét München következett, de rendszeresen tulajdonképpen sohasem tanult, sem Itáliában, sem a bajor fővárosban. Nem volt számottevő mestere, kinek nevét említeni érdemes volna.
El lehet búcsúzni életrajzának további felvázolásától. Napjai csendben, feltűnő epizódok, érdekességek nélkül múltak, egyénisége műveinek szép, változatos sora mögött rejtőzött. A munka adta lényegét és értelmét ennek az életsornak, melyben nincsenek romantikus epizódok, se sokszor idézhető anekdotikus érdekességek. Művészetének termékeny fejlődése négy nagyobb fejezetre osztható. Négy város jelöli meg egyes korszakait: Szentendre, München, Nagybánya és Budapest. Az utolsó kettő helyesebben így választható el: az első tíz nagybányai év után további munka, haláláig Nagybányán és Budapesten.
Eseménytelen az életsor, de vaskövetkezetességű a fejlődés, mely kibontakozik. Ferenczy pályája a legszebbek egyike, amelyen magyar művész végigvándorolt, hiányzanak belőle a vakító, sustorgó kirobbanások, a zseniális rögtönzések szikrái, viszont élete művét oly szilárdan, egyes részeiben annyira egymásra feszülően építette ki, mint ahogyan a boltozatokat szerkesztik. Nehéz nagyobb ellentétet elképzelni, egyéniséget és festői pályát illetően egyaránt, mint amilyen Hollósy és Ferenczy között volt.
Huszonöt éves korában, 1887-ben Párizsba ment, itt ismerkedett meg Bastien-Lepage és Dagnan-Bouveret művészetével, de megnézte Puvis de Chavannes dekoratíven összefoglaló, nyugodt ritmusú vásznait is. Két évre rá megfestette az "első képet", melyet ő is elismert, Kallós Ede arcképét. Nem nehéz benne felismerni Bastien-Lepage elveinek hatását. Modellt ülő szobrásztársa keményített mellű ingben, nyakkendő és kiskabát nélkül ül, mintha barátja megkérte volna, hogy öltözködés közben megpihenjen a festés kedvéért. Az alkalmi rendetlenséget, véletlen pózt szerény színezés festi alá. Finom tónus-fátyolon keresztül tekint a modell a nézőre: íme, Ferenczy későbbi művészetének sok jellegzetes tulajdonsága csillan meg már az első vásznon.
Párizs után a soktornyú Duna-menti városka, Szentendre következett, ahova 1889-1892 között négy évre letelepedett. Noha a művész 1903-ban írt rövid önéletrajzában e korszakát megtagadta, alkotásaival kapcsolatban a "semmi" szót használva, az utókor nem írhatja alá szigorú önkritikáját. El kell hinnünk, hogy a magányba vonulást elsiette, és kétéves párizsi tanulmányai után technikai felkészültsége még nem volt teljes, de néhány tucat kép, amely Szentendrén készült, szerves és elválaszthatatlan első fejezete művészetének. A "Leányok virágokat gondoznak", "id. Ferenczy Károly", "Kavicsot haji-gáló fiúk", "Kertészek", Valér fiának vagy feleségének arcképe a Bastien-Lepage-i naturalizmus halk szavú, gyengéd színezésű, finom emléke. Olykor a novellisztikus elem is megihlette, mint a "Vidéki hordár", a "Plakátok előtt", vagy a "Válás" című képében, melyek közül csak a két utóbbit ismerjük, de ezek alapján állítható, hogy a mesét mindig alárendelte az előadás gyengédségének és egyszerűségének. Ferenczy szentendrei korszaka, ha körvonalaiban ismeretes is már, alaposabb tanulmányozást igényel. Nejéről festett, említett arcképe (1892) akár következő korszakában, Münchenben is készülhetett volna.
A szentendrei egyedüllét évei után, 1893-ban Münchenbe költözött át, már nem annyira tanulás, mint a serkentő környezet kedvéért, s ezzel megkezdődött művészetének igazi kibontakozása. A finom naturalizmusból kiinduló művek halk poézissel telnek meg, mint a "Madárdal" (1894) vagy a remek "Önarckép" (1893). A "Madárdal" tompavörös ruhás alakja például csaknem teljesen kitölti a képet, mellette csak a fatörzsnek s néhány lombnak jutott hely, a szembeforduló "Önarckép" hasonlóképpen minden figyelmet magára koncentrál. Az a leheletfinom gyengédség, mely a "Madárdal" jelenetét, az "önarckép" derengő, bontakozó formáit átlengi, nem a motívumból fakad, hanem kívülről árad rá, magából a festőből. Körvonalazza már alkotójuk egyik legsajátosabb értékét, az ünnepi elfogódottságot, a művészi alakítás magasrendűségébe, erkölcsi küldetésébe vetett hitét, amely Ferenczy legigénytelenebbnek látszó műveit is betölti.
Mindjobban leszámolt a finom naturalizmussal. Két egymással ellentétes festői mód titkait kutatta, s igyekezett azokat összhangba hozni: a foltfestést és a dekoratív hatást; más szóval a természethűséget és a képszerűséget. Az "Ádám" (1894) és az "Archaeologia" (1896), immár a teljesen maga útján járó Ferenczy terveiről árulkodik. Az előbbi, az erdő sűrűje elé állított hatalmas férfiakt, széles foltszerkesztésben elevenedik meg. A megvilágítás egyenletesen oszlik el robusztus formáin, a foltokban való megelevenítés azonban csak a körvonalakig ér, melyeknek biztos, éles megvonása a műbe dekoratív tendenciákat csempészett. Még határozottabb ez a dekoratív törekvés az "Archaeologiá"-ban, amelynek különös, kettős horizontális elosztása az antik templomromnál ásó munkásokkal s az alul, a föld mélyén szunnyadó márványszoborral szinte a plakátszerűség határáig viszi el a kompozíciót, s e hatást fokozza az alakok határozott sziluettje, a természet szecessziós díszítménnyé transzponált alakítása. Ez utóbbi kép emlékezetbe idézi párizsi éveit, melyekben Puvis de Chavannes művészete ragadta meg, maga a tompa színkezelés is a francia festő tanulmányozására vall. A müncheni korszak kisebb alkotásai között olyan remekművek akadnak, mint "A neuwittelsbachi kertben", a sajnos feldarabolt "A csavargó ébredése" vagy a "Tyúketetés", a kevés portré között pedig Csók István arcképe.
A müncheni fő művek egyben kísérletek is, az új útra lépő Ferenczy elszánt próbái, de olyfélék, melyek beleépülnek a továbbiak folyamatosságába. Az "Adám"-on és főként az "Archaeologiá"-n bebizonyult, hogy a két különféle festői módnak a síkban való összefogása nem vezethet eredményre. A természethűség és képszerűség viszonyának tanulmányozása továbbra is napirenden maradt, azt lehet mondani, egész művészete e kérdés vizsgálatának és megoldási változatosságának hosszú, nagyszerű láncolata.
A nagybányai mozgalom magával ragadta Ferenczyt, elhagyta Münchent, családostól letelepedett Nagybányán. Természetrajongása szerencsésen találkozott a nagybányaiak rajongásával. A táj nagy egysége, ünnepélyessége a természet fokozott ismeretének, poézisének meglesésére, tolmácsolására serkentette. Még az első évben egy sorozat erősen szecesszionisztikus jellegű képet és szénrajzot készített Kiss József verseinek illusztrálására, de ezzel feladta, legalábbis egy időre, dekoratív szándékait, melyeket a természet nem látszott igazolni. A képszerűséget a folthatás szervezettségében kereste. A "Hegyibeszéd"-et két változatban festette meg - a második feldarabolt töredékből ismeretes. A tárgyat Uhde módjára mutatta be, amennyiben Krisztus alakja köré modern ruhás hallgatókat gyűjtött. Az erdő sűrűje, mely a kis tisztás vegetációjába ágyazott csoportot körülveszi, egyenrangú a szereplőkkel. A képteret egyenletes, bágyadt megvilágítás járja át, a zöld szín sokféle harmóniája széles foltokban rezeg szét a térben.
Az erdő poézise, titokzatossága ihlette meg korai nagybányai korszakának fő művét, "A három királyok" című vásznát (1898). Az erdő csendjében három lovas vonul, kettő nyeregben, a harmadik lovát vezetve. Az erdő zöld reflexekkel borítja el a titokzatos vándorokat. "Valami ünnepélyesség ömlik el rajtuk - írja Bernáth Aurél -, önmagukban élnek, s ha kifejeznek is valami várakozásfélét, ezt Ferenczy nem a figurák jellemzésével éri el, inkább az egész kép ad sejtelmesen nyugtalanító érzést... tán nem a leghibátlanabb képe A három királyok, de a legemelkedettebb és a legtisztább zengésű. A modern magyar festészet ebben a képben fogalmazta meg először feladatát." Ugyanez a sejtelmes hangulat lengi át "Esthangulat lovakkal" című vásznát (1899), amely poézisét és ünnepi csendjét tekintve Ferenczy egyik legsajátosabb remeke.
Nagybánya szegényparaszt- és bányászélete több kép festésére ihlette meg, melyek között legigényesebb a "Hazatérő favágók" című, több példányban alkotott kompozíció (1899). Az egyik borús hangulatú, a másik napsütéses. Zöld tájban két fehér subájú favágó bandukol fáradtan, munkából hazatérve. Vállukon faágak, a karjukon fejszék. A mindennapi élettel való kemény küzdelem, a legegyszerűbb életfeltételek hiánya szinte lesír a modellekről. A városkában megismerkedett a szegénység sanyarú életével, rutén parasztokkal, bányászokkal; cigányokat figyelt meg és állított be modelljéül.
A századfordulón készült egyik legnagyobb méretű, sokalakos kompozíciója, a "Józsefet eladják testvérei" (1900). Itt a figurális kompozíció mindennél fontosabb, a természet kopár, mélyvonalú pusztasággá sorvad, jelentősége csak annyi, mint a díszleteknek. Ferenczy célja ezúttal a nagyszabású csoportosítás volt, erre vallanak a szélesen tagolt, nagyvonalúan megjelenített alakok, akiknek láncolata a fiatal Józsefben ér el legkiemelkedőbb pontjához. Arra kell gondolni, Munkácsy miképp oldotta volna meg ugyanezt a feladatot, hogy kitessék a változás, mely festészetünk szellemi hátterében végbement. Irodalmi ízű téma, s egyben drámai pillanat, amely Munkácsyt kétségtelenül a különböző vérmérsékletek hatásos jellemzésére ihlette volna. A monumentális kompozíció alig észrevehetően hajlik a dekorativitás felé, bár a festő a szereplőket térbe állította és levegősen fűzte egybe. Párizsi emlékei is eszébe juthattak, elsősorban Puvis de Chavannes freskói, azoknál azonban sokkal térbelibb, sokkal naturalisztikusabb ízű, dekoratív voltában sokkalta tartózkodóbb. Ennek a dekoratív hajlamnak Ferenczy késői művészetében nagy szerep jutott.
Mindig szeretettel foglalkozott csendéletek festésével is. A "Csendélet két kacsával" (1901) vagy a "Rózsák két babával" (1901) e műfaj első jellegzetes termékei. A csendéletek többnyire rálátásosak, virágokat, leölt baromfikat, vadakat, ananászokat ábrázoltak. Az igénytelen téma nagy festői koncentráltsággal, a kompozíció átgondolt elrendezésével jár együtt, e műfajon keresztül is megmutatkozik sajátossága, hogy legjelentéktelenebbnek látszó képeit is a nagy kompozícióhoz hasonló becsvággyal festette.
Az újabb "Önarckép" (1903), amely önmagát palettával kezében örökíti meg, színbelileg tartózkodó, de széles, merész ecsetvonásokkal festett. A két változatban ismert "Cigányok"-on (1901) felharsannak az új színek, a laza kompozíciót éles, erős effektusok tartják össze. Ez a kompozíció az erősen megszínesedett naturalizmus mezsgyéjén mutatja, közvetlenül az impresszionizmus felé vezető úton.
Már a múlt század legutolsó éveiben eljutott fejlődésében a plein-airig, mint kisebb igényű vásznai ("Gesztenyefák" stb.) mutatják. A természet szeretetteljes vizsgálata, amely a Bastien-Lepage-i finom formától és világos tónustól a nagyszabású előadáson keresztül vezetett és színeit felszabadította, megértette vele a korszerű törekvéseket. Az új század legelején festette első érett plein-air képeit, mit sem tudva Szinyei Merse Pálnak egy nemzedéknyi távolból átködlő tettéről. Vizsgálni kezdte a teljes megvilágítás természetbeni hatását. A napsütés problémáival való elmélyült foglalkozás azonban nem vitte a formafelbontó impresszionizmus karjaiba. Művészete zökkenő nélkül haladt, célként továbbra is változatlanul a "kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon" való elérését tűzte ki, mint 1903-ban írta, legfeljebb eszközeiben gazdagodott. Mily jellemző művészetére, hogy plein-air képeit semleges világítású, sőt sötétes képek váltogatják, jeléül annak, hogy a napsütés sem örökös a természetben, illetve, hogy a formából és színből szőtt világmindenség a fényen kívül is rendelkezik ihlető erővel.
Az impresszionizmus közelébe jutott, de nem vált hirdetőjévé. Napsütéses képei között remekművek akadnak. A "Nyári reggel" (1902) heves, forró napsütésével, amely a tárgyak formai tagoltságát reszkető, csillogó foltokká lazítja, a patakkal, amelyből az egyik ruhátlan fiú kimászik, s mely előtt a másik magát takarva áll, valóban rokon az impresszionista képekkel. Meg kell azonban figyelni, hogy a harsogó fénynek nem áldozott fel mindent, nem ötletszerűen vágta ki a természet egy részét, hanem alakította, szervezte, építette a kép tárgyait. Az impresszionizmus rögtönzött kívánságaival szemben kiegyensúlyozott és nyugodt kompozíciót ad. Degas képeire kell gondolni, hogy nyilvánvalóvá váljék az az óriási távolság, amely őt a korabeli francia festők törekvéseitől elválasztja. Az, amit szintetikus előadási módnak nevezett, jellemzi napsütéses vásznait is; a kép szilárdan szerkesztett részei a rejtett dekoratív hajlandóság értelmében vannak egymáshoz szervezve. A művészet több volt neki, semhogy világítási jelenségek egyszerű megörökítésévé süllyedjen, a napsütés se cél, csak eszköz. Bármennyire is közelében élt a plein-air új elveinek, sohasem vált belőle - éppen alakító, rendező hajlandósága miatt - impresszionista festő.
Ugyanebben az évben készült a "Márciusi est" (1902), a művész egyik legjellegzetesebb alkotása. Tárgy szerint nem igényes. A kerítés előtt két kocsi várakozik, hátrább a kép jobb szélén a nagybányai görögkeleti templom tornya sárgállik. Bágyadt tavaszi nap ferdén söprő, búcsúzó sugarai világítják meg a tájat. A gyér napsütés hangulati elemmé nemesedett, általában a líra csendes fuvolahangjai járják át a friss levegőt. A tárgy választásában tartózkodás, megjelenítésében férfias mélabú ütközik ki, olyan sajátosságok, amelyek Ferenczyt mindennél jobban jellemzik. Kompozíciója maga a szervezett rend, nincs négyzetcentimétere a képnek, mely formában, színben, valőrben, képelemek egymáshoz való viszonyában ne lenne a helyén. Ferenczy mindenkor a teljes megoldás híve volt, s bár előadása az impresszionizmus idejére vallóan gyakran vázlatszerűen hat, soha a szó eredeti értelmében nem vázlatos, a kép nem részletekben, hanem a maga egészében él, s minden ecsetvonásának pontosan körülhatárolt, szükséges szerepe van. A "Márciusi est" mély költészete szervezett renden világít át, nem pillanatnyi fellángolás, hanem tervszerű munka eredménye.
Egy évvel később festette "Október" című vásznát (1903), amely e korszak másik fő műve. A függélyesen állított vásznú, fehér kerti ernyő alatt újságot olvasó, szalmakalapos férfi eleven része környezetének. Az ember, a piros mintás terítőjű asztalon elszórt csendélet, a fák és a fehér kerítés mögött domborodó hegy egyenjogú tagjai a kompozíciónak. A nyári nap vad lángolása hűvösebbé csendesedett, ennek következtében a formák megszilárdultak, és helyi színekkel teltek meg.
Érdekes összevetni ezt a képet az ugyanebben az évben, de előbb, még nyáron készült "Festőnő"-vel (1903). A "Nyári reggel" egyenletes, teljes világítása után árnyékfoltok tünedeznek fel. A szabadban dolgozó művésznő alakján, széles kalapján csillog a napsugár, de körülötte sötétebb foltoknak a fénnyel való ritmikus változása teremti meg a kép szerkezetét. Ismét példa arra, hogy a plein-air kérlelhetetlen híveivel szemben szuverénen használja fel a fény effektusát, mint egyik képalkotó elemet a sok közül. Az "Október" bágyadt és őszies megvilágításával közelebb áll a plein-air festészet tipikus előadásmódjához, mint a tűző nyári napon, szabadban alkotott "Festőnő".
A természethűség és képszerűség küzdelmében ezúttal az elsőé a nagyobb szerep. A "Fürdés előtt" (1904) című vászna egy férfit ábrázol, ki napos parton vetkőzni kezd. Mellényét már kinyitotta, most veti le kabátját, vállainál megcsillan az ing fehérsége. A motívum friss és közvetlen, természete szerint egyáltalán nem ünnepélyes. A sietős, befejezetlen mozdulat került a kép előterébe, mögötte átló irányában csillogó folyó látszik. A férfialak sötét öltözékét még a napsütés sem lazíthatja fel, a plein-air tájban sziluett hatású, s e hatás érdekében körvonalai változatosan, de igen pontosan elhatárolva jelennek meg. Az impresszionista képszerkezettel rokon kompozícióban, íme, ismét dekoratív tendenciák kapnak szerepet, illuzórikussá téve az előbbi jelentőségét.
Már az első nagybányai korszakában foglalkozik az aktfestés problémáival. Egyik legjelentékenyebb korai alkotása ebben a tárgykörben a "Festő és modellje" (1904). A képet fővárosi műtermében festette. A kompozíciót nem tölti ki a ruhátlan női test, annak pusztán egy része. A festő sárgásbarna ruhában, baloldalt, a nézőnek háttal áll. A középütt látható zöld párnás karosszék jobb karfáján ül a modell, kinek bal karját a festő a fejhez igazítja. A modell felsőteste mögött gazdag profilú aranyozott képkeret látszik, mely a tervbe vett félakt képnek körös-körüli lezárására szolgál. A térbelien komponált vászon ismét rejtett - vagy nem is nagyon rejtett -, dekoratív tendenciákat mutat. Fókuszában az S alakú vonal áll, amely a festő vállánál kezdődik, és a modell hónaljáig tart. Az egyenletes műtermi világítás mutatja, hogy Ferenczy Károlyt más kérdések is érdekelték, mint a napsütésnek az emberre és a tájra való optikai hatása. Ugyanebben az időben festette meg "Malonyay Dezső arcképé"-t (1904), amelyben hasonlóan nyoma sincs a világítási problémáknak, sőt az egész mű egyetlen, töretlen helyi színen, a munkaköpeny kék ragyogásán épül fel. Átfogó egyszerűségében e portré egyik legkiválóbb alkotása, csak tüzetes vizsgálat mellett tűnik ki, hogy mily kevés eszközzel készült. Az első nagybányai korszak végén, 1905-ben Nagybányán ismét a világítási kérdések izgatták. A "Napos délelőtt" (1905) egy férfit és egy lila ruhás nőt ábrázol a lugasban. A méregzöld lombok, melyek föléjük hajolnak, egyenrangú szereplői a képnek, magukba isszák a napsugarat éppúgy, mint a szereplők ruhái. Ez a vászon különösen alkalmas Ferenczy kolorizmusának tanulmányozására. Meg kell figyelni, hogy a művész nemcsak formákkal, hanem azokkal egyenrangú színekkel komponál, képeit nem színezi ki, hanem azokat színekben gondolja el és hozza egyensúlyba. A kékeszöld lombsűrű értelmetlenné, fölöslegesen súlyossá válnék a férfi sárga szalmakalapja és a nőalak zománcszerű tüzességgel festett öltözete nélkül. Nincs szó ötletszerű természetkivágásról, a kép szigorúan komponált valőrjei pontosan megfelelnek egymásnak.
Ez év termése a lovagló gyermekeket ábrázoló kompozíció három különféle változatban. Az első, a "Gyermekek ponnykon", erős napsütésben, dús zöld lombok előtt jobb felé lovagló gyermekeket, egy fiút és leányt mutat. Elöl a fiú fehér lovon, fehér ruhában és puha kalapban. Hátrább a hátulról ábrázolt leány, szürke ruhában és sárga kalappal. A fák és a zöld fű csillogásában élesen és határozottan jelentkezik a két lovas alakja. "A három királyok" misztikus és titokzatos mély világítása polgáribbá, konkrétebbé változott. A "Lovagló gyermekek" elhagyja a napsütést, s az előteret betöltő két alakra nagyobb súlyt helyez, mint a környező tájra, melynek csak távoli szélén csillan meg a napsugár. A két világítási megoldás között áll az utoljára festett "Hazatérés" (1905), amely e kompozíciók között talán a legszerencsésebb. Az esti napsütésben ábrázolt tájban kétoldalt fenyvessel szegélyezett út látható, amely messzi házakhoz vezet, mögöttük megvilágított hegy. Elöl egy lány és egy fiú lovagol, hátrább fehér ruhás fiú, szürke lovon, mindhárman háttal a néző felé. A kompozíció a szemet erősen a mélység felé viszi, ennek ellenére az ügyeskedő barokk térszerkesztésnek nyoma sincs benne. A rövidülések önkéntelenek és természetesek, a kép akár freskóban való kivitelezésre is alkalmas lenne.
Második nagybányai korszaka, mely egyben életművében sajnálatosan az utolsó szakasz, az említett sajátos plein-air képekkel zárul. 1906-ban munkássága elismeréséül a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Ferenczy Károly kevés beszédű, zárkózott, nehezen felengedő egyéniség volt, ami nem akadályozta meg abban, hogy a Főiskola egyik legkiválóbb pedagógusává váljék. Legjobb tanítványai neki köszönhették az első és legbecsesebb útmutatásokat, amire példa lehet Szőnyi István vagy Bernáth Aurél indulása. Objektív gondolkodású tanár volt, tudta, hogy a keze alá kerülő művésznövendékek vérmérsékletén vagy sajátos látási módján úgysem változtathat, nem az egyéniséget akarta átalakítani, hanem a tanítványt a látványhoz, élményük kifejezéséhez közelebb hozni. Sajnos, ezt a hozzá méltó, értékes tevékenységet nem sokáig folytathatta, de a magyar művészet szerencséje, hogy halála után a Főiskolán ugyanezt az oktatási módot Réti István folytatta és fejlesztette tovább.
A Főiskola tanárává való kinevezésével művészetének új fejezete kezdődött meg, az utolsó, mely haláláig tartott. Telenként új elfoglaltságának megfelelően Budapesten lakott, s a műtermi munka révén új problémákba mélyedt. Az ember és a természet harmonikus egybeolvadásának ábrázolása után, mely első nagybányai korszakát jellemezte, a zárt térbe állított alakos kompozíció kérdései egyre jobban érdekelték. Az eddig lappangó vagy alig jelentkező dekoratív tendenciák egyre nagyobb szerepet játszottak formaalakításában. Hangsúlyozni kell, hogy ez a változás külső hatás nélkül, egyedül a művész teremtő ereje révén történt meg. Az európai festészet az impresszionizmus kilobbanása után ismét a nyugalom, a megbontatlan formák és helyi színek iránt kezdett érdeklődni, s az a hatalmas erjedés, amely Cézanne művészetével kezdődött, az egész világon éreztette hatását. Bár Cézanne volt a posztimpresszionizmus legnagyobb kvalitású képviselője, művei a fürgébb és kisebb tehetségű festők alkotásainál jóval később kezdtek hatni. Gauguin dekoratív stílusa, tértelensége és stílszerűsége kezdetben elhomályosította az ő térben komponáló alkotásmódját. Ferenczy ismerte a francia impresszionista mestereket, és ismerte azokat is, akik utána következtek. Szóbelileg tett, ránk maradt megnyilatkozásaiból azonban az derül ki, hogy az utóbbiakat, Gauguint és követőit kétkedéssel fogadta. Hogy művészete idővel mégis dekoratív elemeket használt fel és alkalmazott, az saját fejlődésének logikáján kívül csak a korszellemmel magyarázható, nem azzal, hogy a posztimpresszionisták közvetlen hatása alá került volna.
Kisebbik fiáról, Béniről (1906) festett portréja, bár Nagybányán készült, tipikusan műtermi alkotás. A csaknem térdig ábrázolt tizenhat éves fiú szemben áll. Barna bársonyruhát visel, amely alól zárt, vörös pulóvere kilátszik. Bal kezét kabátja zsebébe dugja, jobb kezével támaszkodik. Semleges, sötétes háttér veszi körül a figurát. Az értelmesen tagolt, tiszta formák nagy egyszerűségbe olvadnak. A kép egyszerre élesen karakterizáló és monumentális. Íme, az ember és természet kettősségéből kivált ember, magányosan, magabízóan és öntudatosan. Annak az eléggé hosszú és változatos portrésorozatnak, mely az utolsó korszakban készült, ez a családi arckép egyik gyöngyszeme.
Késői korszaka takarította be a legszebb termést, jeléül a fejlődés következetességének. A "Kettős arckép" (1908), amelyet Béni fiáról és Noémi lányáról festett, már elszakadt a tipikus nagybányai formai repertoártól. A függönnyel elzárt vékony térrétegben két alak jelenik meg, a fiú, ki nyújtózó mozdulattal a középtérben ül, s mellette áll a fehér csipkeruhás leány. A kompozíció nem szimmetrikus, de változhatatlannak tűnik. Az alakok erőteljesek, plasztikusak, helyi színek révén kelnek életre. A kék háttér a két figura formáit bátran és tisztán veszi körül. A képszerűség túlsúlya itt kezdődik, a kompozíciós problémák előtérbe kerülésével.
Budapesti műtermében festett képein egy új tárgykör is megjelenik, a birkózók, artisták és atléták világa. Ez a téma Ferenczyt nem a tárgyköre, versenyek és bemutatások szempontjából érdekelte, hanem a szigorú kompozíciók kialakítása kedvéért. A birkózókat ábrázoló sorozat ezenkívül módot nyújtott neki a férfiakt mozgalmas helyzetekben való nagyvonalú és összegező ábrázolására is.
A nagyvonalúság, a képnek egyetlen hangsúlyra való építése az utolsó korszakban előtérbe nyomul. A "Borús táj" ("Izvora fenyvessel", 1909) az eddigi tájképekkel szemben hatalmas, a horizontig táguló részleteket vesz ecsetjére, egy rétet ábrázol, amelyet fenyves erdők keretelnek, elöl három legelésző lóval. Ha a kompozíciók világából visszatért a nagybányai szabad természetbe, már a külvilág változatosságának csak jeleit hintette el. Példa rá a "Vörös fal" (1910) is, melyben a vörös háttér, a csíkos asztalterítő rendkívüli erejű dekorativitása, a két álló alak folttá egyszerűsödése a szintézis felé vezető utat mutatja. A képszerűség új megfogalmazásában áldozatokat követelt, a színes foltok elnyelték a gazdag részletességet, redukálták egy-két erősebb akcentusra, de nem egyszerűsítették síkdíszítménnyé. A formák megtartották térbeliségüket, tömegüket, szemben a korabeli festészetnek azzal a szárnyával, amely Gauguin hatása alatt a szőnyegszerű dekoratív összegezés hívének csapott fel.
Utolsó művei nagyrészt női aktokat ábrázolnak, hol vörös, hol fekete háttér előtt. Ezeken a képeken a körvonal igen erős szerephez jut. A test és a színes háttér szükségképpen tisztán elhatárolódik egymástól, s az elhatárolódás ritmikája, az akt egységes rózsaszínesen fehér foltja a kép egyik legfontosabb éltetőeleme. A semleges háttér a figyelmet az alakra összpontosítja, amely nemcsak körvonalaiban, hanem tömegeiben is dekoratív rendeltetésű. A foltokban való festés, Ferenczy kedvelt eljárása, simább, összefoglaló ecsetkezelésnek adott helyet, mely azonban foltokból való eredetét mindenkor elárulja. Az első idetartozó mű, a "Női akt zöld háttérrel", még erősen ragaszkodik a modell esetlegességeihez. Az első vörös hátteres "Női akt" (1912) finom ritmusával és nagy egyszerűségével a sorozat legnagyobb remeke. A vörös bársonnyal borított pamlagon fekvő ruhátlan nő karjait feje alatt tartja, bal sarka jobb bokáján pihen. Hozzá képest az "Alvó nő" (1912) póza erőszakoltabb, de ritmusa ugyancsak hibátlan. Két fekete hátteres női akt zárja be a sort, az egyik korallal, a másik gyöngysorral. A sötét, baljóslatú háttérből, melyet talán a halál sejtelme ihletett, gyöngyházszürkén ragyognak elő a test formái.
Még három nagy műve készült. A "Testvérek" (1911), mely a művész gyermekeit ábrázolja, a hibátlan jellemzés és az egészen leegyszerűsített, de mégsem absztraháló formák bámulatos szintézise. Az "Anya gyermekével", amely 1912-ből hat különféle változatban ismeretes, fiatal proletáranyát ábrázol, ölében tartott vagy ölébe állított apró gyermekével. A polgári származású Ferenczy annak idején a "Hazatérő favágók"-ról festett kompozícióiban megmutatta, hogy érdeklődik a szegényparasztság küzdelmes mindennapi életének jelenetei iránt. Itt újból ezt a társadalmi réteget veszi ecsetjére, s az anyai szeretet melegségét hibátlanul tükrözteti. Utolsó nagy kompozíciója "Krisztus siratásá"-t ábrázolja, mellyel a művész nem volt megelégedve, és feldarabolta. Ugyanaz a nagyvonalú és összegező előadás jelentkezik megfestésében, mint késői aktképein, azzal a különbséggel, hogy a kompozíció igényesebb, négy igen kifejező mozgású és mimikájú alakot szerepeltet. Dekoratív fantáziája ebben a műben jutott el a legkifejezőbb formanyelvhez. A kép szerkezete is az aktképek tanulságaiból adódott; semleges háttérből, tiszta körvonalak révén kiemelkedő plasztikus tömegek bontakoznak ki. A dekoratív hatás és foltszerkesztés közötti ellentét az előbbinek győzelmével végződött anélkül, hogy Ferenczy a teret és tömegszerűséget olcsó hatások kedvéért feladta volna.
Itt szakadt meg a gyönyörű pálya, mely a maga erejéből végigszántott az új művészet valamennyi addigi birtokállományán, együtt haladt a fejlődéssel anélkül, hogy annak vívmányaiból kölcsönzött volna. "Művészetével - írja Petrovics Elek, aki legtöbbet tett megismertetése és népszerűsítése érdekében - sokaknak mutatott utat, erkölcsi magatartásával példát mindenkinek. Sohasem kapkodott az új és legújabb után, sohasem félt az elmaradás veszélyétől; művészi pályája ritka szervességgel fejlődött ifjúkori fehér költészetétől kezdve utolsó éveinek szüreti bíboráig. Művészi sorsában szinte az évszakok törvényszerűsége jelentkezik. Az ifjúkornak érzéssel telt tavaszára a férfikor nyara következett, éltető hevével és gazdag aratásával. Aztán az ősz köszöntött be, halványuló lombjaival és hűlni kezdő levegőjével, de érett és nemes gyümölcseivel. Örök kár, hogy a végzet már az ősz elején elszólította, távol még a rideg, gyümölcstelen téltől."
Forrás: forrás: A magyarországi művészet története (főszerk.: Fülep Lajos, szerk.: Dercsényi Dezső, Zádor Anna), Corvina Kiadó, 1970, 455-462. oldal (fejezet: Genthon István: A magyar művészet a millenniumtól a Tanácsköztársaságig - Nagybánya - Ferenczy)
Fontosabb életrajzi adatok időrendi sorrendben
1862 február 8-án született Bécsben. Apja Freund Károly, anyja Gränzenstein Ida. 1884 Fialka Olga második látogatása Gavosdián. Ráébreszti unokatestvérét a hivatására. Rómába utaznak. 1885 Házasságot köt Fialka Olgával. Megszületik első gyermekük, Valér. Ferenczy beiratkozik a nápolyi művészeti akadémiára. 1887 Rövid müncheni utazás. 1887- 89 Párizsban a Julian akadémián tanul. Tanárai T. Robert-Fleury és A. W. Bouguereau. 1889 Szentendrére költözik. 1890 A Műcsarnok téli kiállításán újabb két festményével jelentkezik. 1891 A Műcsarnok téli kiállításán egy festménye látható. 1892 A Műcsarnok téli kiállításán öt festményét állítja ki. 1893 A család Münchenbe költözik. Neuwittelsbachban találnak lakást. 1894 A Műcsarnok téli kiállításán hét művével szerepel. 1895 A Műcsarnok tavaszi kiállításán három festménye látható, a téli kiállításán újabb három. 1896 Az Ezredéves Országos Kiállítás képzőművészeti osztályán öt művével szerepel. 1897 Harmincnégy művével szerepel a nagybányai festők első csoportos kiállításán az Andrássy úti régi Műcsarnokban. Ő tervezi a kiállítás plakátját. 1898 Részt vesz a nagybányai festők második csoportos kiállításán. Megjelenik Bródy Sándor Ezüst kecske című regénye, többek között az ő illusztrációival. 1899 A Műcsarnok tavaszi kiállításán két, a Nemzeti Szalon decemberi tárlatán egy képe, a Műcsarnok téli kiállításán hét műve szerepel. Az Esthangulat lovakkal című festményéért a 600 koronás Ráth György-díjban részesül. 1900 A párizsi világkiállításra kiküldendő anyag összeállítására alakult tíztagú bizottság elnöke. 1901 A Nemzeti Szalon őszi kiállításán egy, a télin két képét állítja ki. Mindkét esetben a zsűri tagja. Az Ábrahám áldozata festménye a 2000 koronás Ipolyi Arnold-díjban részesül. Kiállítja három festményét a Glaspalast nemzetközi kiállításán, és szerepel a berlini nemzetközi kiállításon. 1902 Réti Istvánnal, Thorma Jánossal és Iványi Grünwald Bélával megalapítja a Nagybányai Szabad Festőiskolát. 1903 Részt vesz az Erdélyrészi Szépművészeti Társaság kiállításán Kolozsvárott. 1904 A Műcsarnok téli kiállításán egy festménye szerepel. 1905 Kinevezik a Mintarajziskola tanárává. 1906 A Műcsarnok tavaszi kiállításán egy festményét állítja ki. 1907 A Nemzeti Szalon első csoportkiállításán tizenegy festményével van jelen. 1908 A MIÉNK első csoportkiállításának egyik szervezője. Tíz festménye látható a kiállításon. 1909 A MIÉNK második kiállításának egyik szervezője. Nyolc festményével szerepel a kiállításon. 1910 A Műcsarnok tavaszi kiállításán hat képpel van jelen. 1911 A Műcsarnok jubiláris kiállításán öt festménye kerül kiállításra. Hármas arckép című képéért aranyérmet kap. Megalakul a Nagybányai Festők Társasága, amelynek elnökévé választják. 1912 Megnyílik a nagybányai művésztelep jubiláris kiállítása, ahol több festményével szerepel, a plakátot is ő készíti. 1913 Az Ernst Múzeumban látható gyűjteményes kiállítása. Anya és gyermeke című festményét a Glaspalastban nagy aranyéremmel jutalmazzák. 1914 Vaszary-díjat kap. 1915 Pietà című festményéért a 4000 koronás Társulati díjban részesül. 1916 Gyermekeivel gyűjteményes kiállítást rendez az Ernst Múzeumban. 1917 februárban lemond a Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztéről.
A Műcsarnok téli kiállításán kiállítja két festményét.
Kiss József költeményeihez készít illusztrációkat.
Letelepszik Nagybányán.
A Műcsarnok téli kiállításán öt művével szerepel.
A Józsefet eladják testvérei című festményét megvásárolja a főváros.
Novemberben Iványi Grünwald Bélával rendez közös kiállítást Nagybányán.
Részt vesz a párizsi nemzetközi kiállításon, ahol III. osztályú érmet és elismerő oklevelet kap, majd szerepel a Berlinben és Drezdában rendezett magyar kiállításon, ahol a meghívót is ő rajzolja.
A velencei biennálén két festményével képviseli Magyarországot.
A Nemzeti Szalon tavaszi kiállításán három festményét állítja ki, a Műcsarnok téli kiállításán pedig hatot.
A Márciusi est című festménye elnyeri a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját. A festmény látható a müncheni Sezession nemzetközi kiállításán.
Első gyűjteményes kiállítását rendezi a Nemzeti Szalon termeiben, amelyen nyolcvanhat műve látható.
A Saint Louis-i világkiállításon bronzéremmel tüntetik ki.
A Nemzeti Szalon tavaszi kiállításán három festménye látható.
A Műcsarnok tavaszi kiállítására egy festményét küldi, téli kiállításán pedig öt festménye szerepel.
Münchenben a Glaspalast nemzetközi kiállításán két festményével van jelen és II. osztályú érmet kap.
A velencei biennálén három festménye látható, amelyek közül a Festő és modell művéért megkapja a két nagy aranyérem egyikét.
Megjelenik Malonyay Dezső A fiatalok című könyve, benne a Ferenczyről írott tanulmány.
A MIÉNK megalakulása. Az alapítók egyike.
Münchenben a Glaspalast nemzetközi kiállításán kis aranyérmet kap.
Elnyeri a 600 koronás Ráth György-dijat.
Megalakul a Művészház. Az egyesület vezetői közé választják.
A Glaspalast nemzetközi kiállításán három festménye szerepel.
A MIÉNK harmadik kiállításán hét festményét állítja ki.
A Művészház nemzetközi impresszionista kiállításán vesz részt.
A Művészház szervezésében Kolozsvárott és Nagyváradon láthatók művei.
A Műcsarnok téli kiállításán tíz képét állítja ki.
A berlini Sezession kiállításán huszonnégy festményével vesz részt.
A velencei biennálén négy festménye látható.
A római nemzetközi kiállításon vesz részt.
A velencei biennálén a magyar osztályt rendezi. Külön teremben állítja ki húsz festményét.
Március 18-án elhunyt.
Forrás: Ferenczy (A bevezető tanulmányt írta és a képeket válogatta: Majoros Valéria Vanília), Corvina, 2003, 14-15. oldal
