Ismertető

Mi a költő dolga? A legegyszerűbben így fogalmazhatnánk meg: az, hogy hiteles szavakba öntse egyedüllátott képét a világról s az emberről, azt a képet, ami Isten kegyelméből néki megadatott. Hogy ezt megtehesse, meg kell tanulnia a nyelv kezelését, magához-hajlítását. S az igazi költőnek nemcsak a látásmódja egyéni s egyedülálló, a nyelve is az. Ebből következik, hogy a költő szükségszerűen - forradalmár. Elveti a régit, új utat tör, egyszerre pusztít és épít. Lehetséges, hogy a különcök csodálni fogják; a konzervatívokat pedig bizonyosan megdöbbenti s elidegeníti. Minden, ami nem ezt az alapvető feladatot szolgálja, mellékes. Ha egy más ügy szolgálata, bármily nemes vagy szent is legyen az, elhomályosítja vagy eltorzítja a költő látását, a költő visszaél Isten bizalmával. Lehet, hogy jobb keresztény lesz belőle, jobb állampolgár, vagy jobb kereskedő - de költőnek már nem az, aki volt.

Paszternáknak ebben a kis kötetben összegyűjtött versei élete utolsó időszakában íródtak, az ötvenes években, és lényegesen különböznek fiatalkori verseitől, amelyek harminc évvel korábban Borisz Paszternákot (1890-1960) korának egyik legizgalmasabb költőjévé avatták. Jóllehet 1912 óta írt és közölt verseket, a kritikusok és a nagyközönség csak 1922-ben fedezte fel Paszternákot, amikor a "Nővérem, élet" (Szesztra maja, zsizny) egyszerre jelent meg Berlinben - akkoriban az orosz emigráció központjában - és Moszkvában. Paszternák nemzedékének legnagyobb orosz költői: Marina Cvetájeva, Oszip Mandelstám, Vlagyimir Majakovszkij és Nyikolaj Aszejev forradalmi eseményként üdvözölték ezt a verseskötetet.

Azt mondottam, Paszternákot "felfedezték". Az ő esetében ennek a szónak valósággal földrajzi jelentése van. Felfedezték, ahogy egy új bolygót fedeznek fel, ahol az ég mélyebben kék, a csillagok fényesebben ragyognak, súlyosabban hull a zápor és vadabbul süt a nap, mint másutt, az orosz líra addig megszokott vidékein. Cvetájevának volt igaza: Paszternák világa olyan lélekzetelállítóan új, mint az a világ, amelybe Ádám és Éva elsőízben léptek ki a bűnbeesés után. Vagy, hogy egy bensőségesebb képet használjunk, Paszternák a világot egy gyerek szemével látja, aki nem próbálja meg ésszerűen felfogni és megmagyarázni mindazt, ami őt körülveszi - egyszerűen elfogadja. És mint a gyermeknek, Paszternáknak is a leghétköznapibb tárgyak rejtegetik a legnagyobb titkokat. Nincs még egy költő az orosz irodalomban, aki képes lenne egyhangú életünk szürke tárgyait így elvarázsolni. Semmisem elég kicsi, elég jelentéktelen átható pillantásának; mint egy gyermek, mint egy új bolygó első lakója szemléli a dolgokat: az eső nyomán visszamaradt tócsát, az ablakpárkányt, a lámpaernyőt, a tükörállványt, kötényeket, vasúti kocsik ajtaját, vagy egy nedves felöltőn felborzolódó bolyhokat - s örökkétartó örömmé alakítja át az élet sodrának tarka hordalékát.

Igy látta a világot a fiatal Paszternák. Nyelve pedig - szemantikájában, nyelvtani logikájában, mondatszerkesztésében és hiperbolikus metaforáiban - összhangban állt költői világával. Paszternák varázslatos látó-tehetségéhez, amelyről a "Nővérem, élet" után megjelent kötete, a "Témák és variációk" (1923) is bizonyságot tett, mágikus szóérzék járult. Mintha Paszternák szüntelenül nyelvi kliséket keresne, - minél kopottabbak, annál jobb - hogy aztán tiszta, eredeti lírát olvasszon belőlük. Néha, különösen az ebben a kötetben összegyűjtött kései versekben, már-már tudatos trükkre gyanakszunk. Minthacsak a költő azt mondaná: adjatok egy régi, simára koptatott, elmosódott rajzú pénzdarabot, s nézzétek, mit lehet belőle csinálni. S íme, az ócska, régi rézpénzből egyszerre ragyogó drágakő lesz! Az elcsépelt frázisok, köznapi fordulatok, amelyeket Paszternák oly gyakran használ, nem silányítják el költészetének nemes aranyát. Ellenkezőleg: a közhelyek felragyognak, belülről jövő fénnyel, amelyet Paszternák előtt senki sem sejtett. A szentnek minden ember egyformán fontos: minden ember, legyen bármilyen csúf, vagy közönséges - csoda, Isten hasonmása. A Paszternák-típusú költő nem ismer jelentéktelen, vagy csúf szavakat. Minden szó Isten értelmét és szépségét tükrözi. Ebben az értelemben Paszternák mindig is anima naturaliter Christiana volt...

Victor S. Frank