Királyi egyetemi könyvtár (1776-1787)

Mária Teréziának 1776. június 7-én kelt rendelete tudomására hozta az érdekelt hatóságoknak és feleknek, hogy az 1776/77. tanév elejétől piaristákat telepít Kolozsvárra, s rájuk bízza az egykori jezsuita egyetem és kollégium vezetését. A kegyes atyák ünnepélyes beiktatása 1776. október 15-én történt, ugyanakkor vették birtokukba a templomot, a kollégiumot, a konviktust és a szemináriumot. Sok kezdeti nehézség legyőzésével működésük reménykeltően indult s biztatóan bontakozott ki. A közvélemény, melynek részvéte az ismételt csapásoktól sújtott jezsuiták felé fordult, tartózkodóan nézett sikereik elé, de a hivatalos helyek minden támogatást megadtak a piaristáknak.

A berendezkedés és átszervezés körülményességének tulajdonítható, hogy a könyvtárt még egy fél év múlva is Biró István exjezsuita atya tartotta kezében. Az udvari kancelláriának csak 1777. január 30-án jut eszébe megkeresni gr. Kollonitz László erdélyi püspököt azzal a kéréssel hogy Biró István a kolozsvári könyvtárt, melynek eddig gondját viselte, a rend feloszlatásáig vezetett leltárral együtt adja át, s a nála levő könyveket is szolgáltassa vissza. A rendelet hiányossága miatt a dolog késlekedéssel jutott dűlőre. A püspök az 1777. március 1-jén kelt 187. sz. átiratában a kormányszék kir. bizottságától, mint a könyvtár ügyének gondviselőjétől kért felvilágosítást, hogy Biró István atya kinek adja át a bibliothékát, illetőleg a nála levő könyveket, s kik előtt teljesítse a rendelkezést. A bizottság március 15-én azt válaszolta, hogy Biró páter a könyvtárt, valamint a saját szükségleteire engedélyezett könyveket az egyetem rektorának adja át a szokásos módozatok mellett.

Ez történt, s így jutott a könyvtár is 1777. március végén a kegyes atyák kezelésébe. A kulcsokat egyelőre Pállya István rektor tartotta magánál, mert a könyvtár ügye még sok intézkedést kívánt, hogy tervszerűen illeszkedhessék az egyetemi szervezetbe. A rektor mindenekelőtt az intézmények átcsoportosításával teremtett új rendet. Előadásokra a mai gimnázium helyén állott épületet jelölte ki, s a kétemeletes egyetemi tömböt a konviktoroknak rendezte be. Földszintjére - a szeminárium épületébe átköltöztetett nyomda helyére - a könyvtárt szánta. Az új helyiséget azonban előbb tatarozni kellett, majd berendezéssel és felszereléssel ellátni. Bánffy György 1778. októberében, hogy a munkálatok hátrányt ne szenvedjenek, a költségeket az egyetem pénztárából előlegezte, míg a kir. kormányszék a szükséges összeget a tanulmányi alapból kiutalja. Új helyiségben, méltó külsőségek között a könyvtár megszépülve éledt újra. Ez sok időbe telt és sok munkába került. A 6000 kötetes könyvtár megmozdítása, az épület egyik szárnyából a másikba átszállítása, majd új felállítása a régi helyrajzi elhelyezéseknek megfelelően, hosszú ideig tartó rendetlenséget okozott, s a könyvtár használaton kívül állott. Ez lehet a magyarázata annak, hogy 1777-ben, sőt az egész 1778. esztendőben a könyvár működéséről semmi hír sem hallatszik.

Ez nem azt jelenti, mintha a kegyes atyák a páratlanul szép és gazdag jezsuita örökséget elhanyagolták volna. A tervek lassan értek s a kivitel felé haladtak. Pállya István 1778-ban személyesen tisztelgett Bécsben Mária Terézia királynőnél, ki nagy figyelemmel hallgatta meg a rektor helyzetjelentését és a jövőre vonatkozó előterjesztéseit, mivel a kolozsvári egyetem fejlesztésének gondolata erősen foglalkoztatta. Többek között szóba került a könyvtár is, s a rektor ígéretet kapott, hogy évenként könyveket küldenek, a könyvtárnak nyilvánossági jogot adnak s működését megfelelő intézkedésekkel támogatják. Itthon nagyon jó benyomást tett, hogy a professzorok által kívánt könyvek néhány ládában megérkeztek, s ezzel a könyvtár megint a fejlődés bíztató útjára tért.

Közben tapogatózások folytak, hogy miképpen lehetne a könyvtárt jelentősen fejleszteni s főképpen részére állandó alapot találni. Bánffy György, az egyetem igazgatója, az egyházi bizottsághoz intézett 141-1777. sz. jelentésében rámutatott arra, hogy megfelelő eszközök nélkül a fizikai és matematikai tudományok, jól felszerelt könyvtár nélkül pedig az egész egyetem hiányt szenved, a tanulmányokban sem lehet úgy, ahogy kellene, előmenetelt tenni: ezért azzal az előterjesztéssel élt, hogy a fizikai és matematikai eszközökre szükséges költségeket őfelsége, a sebészeti és bonctani felszerelések analógiájára, személyes pénztárából utalja ki, a kolozsvári könyvtár gyarapítására pedig az egyik bécsi jezsuita könyvtárt engedje át, s a kincstár tulajdonában levő 2000 frt-os Apor-alap kamatait rendelje továbbra is a könyvtár céljaira. Az elgondolás nagyszabású volt, de a szép remények nem teljesedtek, mert a bécsi jezsuita könyvtárt közelebbi érdekeltségek addig már szétszedték, az Apor-féle alapot pedig hiába keresték. Szegedi atya, volt kolozsvári rektor, ki a rend feloszlatása után marosvásárhelyi plébános lett, 1777. július 9-i kelettel erősen bizonygatta, hogy gr. Apor István a kolozsvári kollégiumnak 5000 rajnai frt-ot hagyott, amiből a rend elöljárói 2000 frt-ot a könyvtár részére rendeltek, hogy kamataiból évenként teológiai, fizikai, morális, történelmi stb. könyvek vásároltassanak. Biró István atya az egyházi bizottsághoz intézett levelében Szegedi György állítását megerősítette, azzal a hozzátétellel, hogy a rend feloszlatása után ennek az alapnak mind a tőkéje, mind a kamata a kincstárra szállott, megérné tehát a fáradságot utánajárni, hogy ez a hasznos alap meg ne szűnjék vagy el ne enyésszen. A kincstári számvevőség erre kiterjedt vizsgálatot indított, s 882/1091. sz. alatt 1777. augusztus 13-i kelettel jelentette: "Semmi olyan nyomot nem találhatni, hogy a feloszlatott jezsuita rendnek könyvek vásárlására bárhol Erdély nagyfejedelemségében valami külön alapja lett volna." Az Apor-féle könyvtári alap nem volt kimutatható, mendemondának bizonyult, éppúgy mint Miháltz István exjezsuita sinfalvi misszionáriusnak az a felelőtlen híresztelése, hogy a kolozsvári jezsuiták még a rend feloszlatása előtt, mikor sorsukat megsejtették, az úgynevezett aranyos kórusban rejtegetett titkos bibliotékájukat, könyvtáruknak legnagyobb értékeit elégették. Már akkor sem adtak hitelt ennek az értelmetlenségnek és valószínűtlenségnek.

Pállya István bécsi útjának eredményei azonban jelentkezni kezdtek. Az 1778. augusztus 13-án kelt 815. sz. udvari rendelet a kolozsvári könyvtár szervezetéről intézkedett, s az ugyanazon év december 2-án kelt 1199. sz. kormányszéki rendelet közölte, hogy a könyvtár személyzete egy könyvtárőrből és két kezelőből fog állani. A könyvtárőrnek évi 150 frt fizetése lesz, aminek ellenében az utasításban megszabott kötelességeit remélhetőleg annál serényebben fogja teljesíteni, minthogy a bécsi egyetemi könyvtár hasonló alkalmazottai, akik jóval drágább körülmények között élnek, csak 200 frt-ot kapnak. Kezelőkül (amanuenses) az egyetem igazgatója válasszon ki két szegényebb, de kitűnő erkölcsű joghallgatót, mégpedig olyanokat, kik különböző órákon látogatják a kollégiumokat, hogy felváltva jelen lehessenek a könyvtárban. Ezeknek április 1-jétől augusztus végéig, azután november 1-jétől a tanév folyamán át egyenként havi 3 frt fizetendő az egyetem szükségleteire szánt alapból.

Minden intézkedés megtörtént, már csak a könyvtárőr kinevezése és a könyvtár megnyitása volt hátra. Ez az intéző köröket szinte jobban izgatta, mint a közvetlenül érdekelt feleket. A kir. kancelláriának 1779. március 4-én kelt 256. sz. rendelete megparancsolta a kir. főkormányszéknek, hogy a könyvtárőr személyének legfelsőbb kiválasztása végett tegyen előterjesztést, mivel a könyvtárnak 1779. április 1-jén meg kell nyílnia. Ezt a rendelkezést 1779. március 16-án 227. sz. alatt a kormányszék azzal továbbította gr. Bánffy Györgyhöz, hogy emlékeztette az egyházi bizottság január 15-i 1799. sz. jegyzőkönyvi határozatára, és kérte, hogy a kívánt személyi javaslatot minél előbb nyújtsa be. Az ügyek nehezen mentek, a kitűzött időpontban a megnyitás nem sikerült. 1779. augusztus 11-én Bécsben kelt 989. udv. sz. rendelet, hivatkozva a kormányszék egyházi bizottságának 1779. július 16-i 539. sz. jegyzőkönyvi pontjára, megállapítja, hogy a kolozsvári Akadémia könyvtárőri kinevezése még mindig késik, ezért az egyetem igazgatójának a véleménye meghallgatandó, vajon nem ez áll-e útjában annak, hogy a könyvtár a közhasználat céljára megnyíljék? Továbbá érdekelte a kancelláriát, hogy milyen átmeneti elővigyázatosság biztosítja a könyvtárban a rendet és a szükséges gondosságot a könyvek őrzésében és rongálásuk megakadályozásában? Vajon Kolozsvárt található-e olyan érettebb korú katolikus vallású, latinul és németül tudó s az ifjúság előtt is tekintéllyel bíró kellő képzettségű egyén, kire ez a tanév kezdetével ráruházható volna, esetleg a kiadott rendelkezéseket milyen más intézkedésekkel lehetne helyettesíteni, mivel a történelem professzorának megbízását keresztülvinni nem lehet, tekintettel arra, hogy Schreiner páter részint sok órája, részint tanulmányai miatt akadályozva van a könyvtári felügyelet, illetőleg a könyvtárőri tiszt további vállalásában. A vonatkozó jelentés megtételére a kancellária négy heti határidőt szabott, hogy a novemberi új tanév megnyitásáig a szükséges intézkedéseke megtörténhessenek. A kormányszék 1779. szeptember 3-án 690. sz. alatt Szebenből továbbította ezeket a kérdéseket Pállya István rektorhoz, aki szeptember 15-én azt a meglepő s egyszersmind megnyugtató választ küldte be, hogy a könyvtár nyilvános jelleggel már harmadik hónapja a közhasználat céljaira nyitva áll, s az 1778. október 10-i 1799. sz. udv. rendelet értelmében a könyvtárőri tisztet átmenetileg, míg a kinevezés megtörténik, Irmai István tölti be két íródeák segítségével. A kir. kormányszék 1779. október 1-jén 776. sz. alatt Pállya István jelentését az udv. kancelláriához azzal a kiegészítéssel közvetítette, hogy az időközben könyvtárőrré kinevezett Vankai Mihály éppen ezekben a napokban veszi át a hivatalát.

Ezekből az iratokból kitűnik, hogy a könyvtár 1779. április 1-jei megnyitása, ahogy a március 4-i királyi rendelet szerette volna, a könyvtárőr személye körül támadt nehézségek miatt tolódott júliusra. Az is megállapítható, hogy még a könyvtár hivatalos megnyitása előtt, mihelyt az átköltözés és az új berendezkedés megtörtént, Schreier Norbert kegyes atya kapott megbízást a könyvtárőri tiszt vitelére. A piarista korszaknak ő volt az első könyvtárosa. A zenekedvelő és a keleti nyelvekben is jártas Schreier Norbert, ki az 1776/77. tanév elejétől az egyetemi tagozaton hat évig tanította a bölcseletet, vonakodva vállalta a könyvtárosságot, mert egyetemi előadásai sok idejét lefoglalták, s emellett készült a teológiai doktorátusra. Ezért meg akart szabadulni a könyvtár terhétől, s mivel a kegyes atyák közül vállalkozó nem akadt, a helyzeten úgy segítettek, hogy az 1778/79. tanév végéig Irmai Istvánt alkalmazták a könyvtárőr segítségére 120 frt fizetéssel a katalógus rendezése s a professzoroknak már kiadott és kiadandó könyvek számontartása céljából. A végleges megoldás az 1779/80. elejétől Vankai Mihály kinevezése volt - éppoly ismeretlen személy, mint Irmai István, egyik sem tartozott a tantestülethez -, aki 1786-ig szerepel a könyvtárőri állásban.

Pállya István jelentése szerint a könyvtár megnyitása 1779. júniusában történt. Már az 1778/79. tanévi rektori megnyitójában utalt az egyetem mellé tervezett nyilvános jellegű könyvtárra, amikor bécsi útjára célozva, ezt a kijelentést tette: "Quam Bibliothecam regina vult esse Publicam, vult ad eam omnibus honestissimo scientiarum desiderio incitatis, liberum semper aditum patere." A könyvtár megnyitása - úgy látszik - ünnepélyes keretek közt ment végbe. Az egyetem igazgatója a professzorokat és az ifjúságot a könyvtárba vezette, bemutatta a szemre is tetszetős, hatalmas gyűjteményt, a megkapó rendet, tisztaságot, a kényelmes olvasószobát, és tudomásukra hozta, hogy őfelsége felhatalmazásából mindenki szabadon látogathatja és használhatja, nemcsak az egyetemiek, hanem külső személyek is, kik olvasni és tanulmányozni akarnak. Mindenkit meglephetett, amit látott és hallott, mert ilyen jellegű könyvtári intézmény még nem volt Erdélyben, a kezdet szerény keretei között a modern egyetemi könyvtártípus első jelentkezése a tudományművelő Kolozsvár városában.

A látogatók azt is észrevehették, hogy a könyvtárban ki van függesztve a szabályzat, mely védi a könyveket, fegyelmezi a rendet és szemmel tartja az olvasók méltányos érdekeit. A kir. kormányszék egyházi bizottsága adta ki az udvari kancellária utasításai alapján, a bécsi rendelkezéseket a helyi viszonyokhoz alkalmazva és egyszerűsítve: Regulae cunctis Bibliothecam Publicam Universitatis Claudiopolitanae frequentaturis, Altissimo jussu ad observandum propositae. Ez az első könyvtári szabályzat kétleveles latin nyelvű nyomtatvány, 15 pontból álló kötelező erejű rendelkezés mindazokra, kik a könyvtárt látogatni és használni szándékoztak. Figyelmet érdemel, hogy ebben a korai időben milyen intézkedésekkel igyekeztek a könyvtár rendjét fenntartani, a könyvek épségét megőrizni, a könyvtár hivatását teljesíteni, egyszersmind a könyvtár akkori életéről is némi fogalmat lehet belőle alkotni.

A könyvtár a tanév folyamán, vasár- és ünnepnapok meg szombat délután kivételével, nyitva állt mindennap, mégpedig november 1-jétől március végéig de. 5-12-ig és du. 2-4-ig, április 1-jétől pedig de. 8-12-ig és du. 2-5-ig. Szeptember és október hónapokban, azaz az őszi nagyszünidőben, mikor a látogatottság jelentékeny mértékben csökkent, hetenként négy ízben de. 9-11-ig tartották nyitva a könyvtárt. Az alsóbb fokú iskola tanulói, a humanisták, nem járhattak a könyvtárba. Ezeknek számára a konviktus és a szeminárium prefektusai térítvény ellenében a saját felelősségükre kikölcsönözhettek 6-8 latin és német poétát, ugyanannyi orátort, abból a célból, hogy szünnapokon, nevezetesen kedd délután és csütörtök délelőtt a múzeumokban összegyűlt tanulók között szétosszák, kik a professzorok által kijelölt szövegeket egymást váltogatva a könyvekből kiszemelgetni tartoztak. Az olvasó óra leteltével a prefektusok a könyveket nem hagyhatták a tanulóknál, hanem összeszedték, lakásukon őrizték, majd 4-6 hét múltán visszaadták a könyvtárnak, illetőleg újakkal cserélték ki. A filozófus és jogász konviktorok és szeminaristák csütörtök de. 9-12-ig és kedd du., mégpedig télen 2-4-ig, nyáron 5 óráig látogathatták a könyvtárt. Ebben az időben az olvasóterem teljesen az övék volt, a professzorokon kívül senki más oda bebocsáttatást nem nyert. Prefektusaik velük voltak, ügyeltek a rendre és a komoly magaviseletre, főképpen ellenőrizték, nehogy az ifjak könyvtári búvárkodás örve alatt a városban csavarogjanak. Hétfőn, szerdán, pénteken, nemkülönben kedd és csütörtök délelőtt a könyvtár mindenki számára nyitva állt, de szombat délután zárva maradt, mert akkor a hét folyamán kivett könyveket alapos átvizsgálás után, vajon valami kár nem esett-e bennük, helyükre rakták, s azonkívül a könyvtár helyiségeit a naponkénti takarításnál alaposabb tisztogatásnak vetették alá.

A könyvtári személyzet a kívánt könyvet bárkinek a legnagyobb előzékenységgel szolgáltatta ki, azonkívül tintát és porzót adott, hogy az illető, ki papirost és tollat hozott magával, jegyzeteket készíthessen. A szabályzat igen udvarias módon fejezi ki azt a reménységét, hogy az olvasók a jegyzetkészítésre szánt füzetüket nem rakják a könyvre, még kevésbé rútítják azt el firkálással, jelekkel, szamárfülekkel, s általában tartózkodnak minden rongálástól, belátva, hogy különben éppen azt a hasznot rövidítik meg, amit a könyvtár ígér és nyújt mindenkinek. Olvasás után a könyvet a könyvtárőrnek saját kezébe kellett visszaadni, aki rögtön átnézte, hogy a látogató nem cserélte-e ki mással s épségben valami kárt nem okozott-e. A professzorok bármikor beléphettek a könyvtárba, s a szaktudományuk körébe tartozó könyveket térítvény ellenében hazavihették és 14 napig maguknál tarthatták, de más körbe eső könyveket nekik is a könyvtárban kellett olvasniuk, ezekből egyszerre kettőnél többet nem, a nagyobb művekből csak egyet kölcsönözhettek. A könyvtáros napjában legalább egyszer megfordult a könyvtárban és ellenőrizte a katalógus szabályszerű vezetését, a könyvek kellő gondviselését, a professzorok és prefektusok elismervényeinek pontos számontartását s a kölcsönzött könyveknek határidőre való visszaszolgáltatását. A könyvtári személyzet részéről esetleg elkövetett tévedést tapintatosan fölülvizsgálta s a hiba helyrehozataláról gondoskodott. Az olvasók ellen emelt panaszokat, amennyiben sikeresen elintézni nem tudta, jelentette az egyetem igazgatójának, ki a rongálókat kártérítésre ítélte, a vétkeseket pedig a könyvár további látogatásától eltiltotta. A könyvtárőrnek a hivatalos órák alatt mindig jelen kellett lennie, hogy a katalógust a megszabott módon vezesse, a könyveket készségesen kikeresse s a könyvtáróra lejártával visszavegye. A tisztán és sértetlenül visszakapott könyveket vagy maga helyretette, vagy segédei által visszarakatta a szekrényekbe, de ha az olvasó ugyanazt a könyvet a hét folyamán tovább is akarta használni, az olvasóasztalnak erre a célra szolgáló helyén félretette. Szombat délután ezek a könyvek is helyükre kerültek, ugyanakkor a katalógus szerint pontosan számbavették, hogy a könyvek a szekrényekben helyükön vannak-e, esetleg nem tévedt-e el, vagy nem hiányzik-e valamelyik. A könyvtárőr ilyenkor a térítvényeket is átnézte s a késedelmezőknek értesítést küldött a határidő lejártáról. A szabályzat végül figyelmezteti a könyvtárőrt, hogy a könyvtárórák lejártával az ajtókat mindig gondosan zárja, a kulcsokat féltve őrizze, a könyvtárba égő gyertyával be ne lépjen s ezt másnak se engedje meg.

Ha igaz is, hogy más a szabályzat s más a valóság, fel kell tételeznünk, hogy ebben az esetben a kettő födte egymást, s a piarista egyetemi könyvtár jól szervezetten működött. Fejlesztését a főhatóság gondjai közt melengette. A kormányszék egyházi bizottsága 1779. február 13-án azzal a kéréssel fordult a számvevőséghez, vajon a volt jezsuita általános alapból fennmaradt 500 frt felhasználható volna-e a kolozsvári nyilvános jellegű könyvtár hiányzó könyveinek pótlására, következésképpen néhány nagyon hasznos, új műnek a beszerzésére. A számvevőség a volt jezsuita alap bevételeit és kiadásait visszamenőleg megvizsgálva azt a felvilágosítást nyújtotta, hogy van némi maradvány rendkívüli kiadásokra, mivel az 1779. évre kiszámított összeg elégséges alapnak látszik az 500 frt szükséglet fedezésére. Minthogy a bizottságtól függött az összeg kiszakítása az említett célra, valószínűnek látszik, hogy a könyvtár mindjárt a megnyitás évében tekintélyes összeget kapott és fordított gyarapodására.

A könyvtár kezdettől fogva nagy figyelemben részesük, s a hatóságok olyan ügyvitelt diktáltak, ami a hanyagságot és a rendetlenséget kiküszöbölte. A kir. kormányszék 1778. december 4-én 1757. sz. alatt felszólította gr. Csáky János egyetemi igazgatót, hogy tegyen jelentést a főiskola érdekében álló német és francia könyvekről, 1779. január 15-én pedig 1799. sz. alatt a könyvtár csonka és többes példányainak jegyzékét kérte be. A német és francia könyvekre vonatkozó rendelet nem volt világos, az igazgató nem értette meg, hogy tulajdonképpen mit kívánnak tőle. A főhatóság valószínűleg azt szerette volna tudni, hogy milyen német és francia nyelvű anyaga van a könyvtárnak s milyen tudományos készlettel kellene azt kiegészíteni. Az intéző körök előtt nyilván az a cél lebegett, hogy a könyvtárt az egyetemi színvonal magaslatára emeljék s korszerű szükségletekkel ellássák. A csonka és hiányos példányok jegyzékét késedelemmel, csak 1779. június 5-én küldte be gr. Csáky igazgató, arra hivatkozva, hogy a könyvtár eddig nagy rendetlenségben volt, de az új helyiségben a könyvek sokkal kényelmesebben és rendezettebben megkapták helyüket, ezért nagyobb gonddal csak most lehetett összeállítani a kívánt jegyzéket, melyet a kir. kormányszék 1779. június 25-én 459. sz. alatt terjesztett föl az udvari kancelláriához. A jegyzék azt a 13 művet is felsorolja, melyeket a fehérvári papnevelő szeminárium egyik tanára vett kölcsön.

Két dolgot vehetünk itt észre. Egyik az - ehhez a továbbiakban hozzá kell szoknunk -, hogy a kolozsvári könyvtár minden mozzanatáról tudnak Bécsben, s bár közvetlenül a kir. kormányszék egyházi bizottsága intézkedik, végső fokon az udvari kancellária jóváhagyásával történik minden. Ez hosszú ideig fog tartani, s majd látni fogjuk, hogy a könyvtárnak belőle kára nem származott. A másik fontos jelenség az, hogy abban az időben a piarista egyetemi könyvtár az egyedüli intézmény Erdélyben, mely tudományos segédeszközöket tudott nyújtani. Méltó volt hírnevére. "Kolozsváron pedig kiváltképpenvaló lészen az Áhítatos Oskolához tartozó könyv-ház: - írja róla a Magyar Hírmondó 1781-ben - minthogy az, a Felséges Császári Királyi kegyelmes és bő kéz adományból veszi naponként szaporodását azokkal a külömb-külömbféle tudományokra tartozó könyvekkel, melyekre való szükségét az ottani Király-Fejedelmi Universitás, az Erdélyi F. Felséges Gubernium által fel-jelenti."




Hátra Kezdőlap Előre