Bevezetés (részlet)

Az 1989-es változások újra lehetőséget teremtettek a kisebbségi irodalom fogalmának "körüljárására", és az utóbbi években újabb eredményekkel gazdagodhatott a kisebbségi literatúra szakirodalma. Ugyanakkor újabb kételyek és tisztázatlan kérdések is felmerültek. Sokan kétségbe vonják vizsgálatunk tárgyának, azaz a kisebbségi irodalomnak a létezését, illetve a létezéshez való jogát is. Nem véletlenül, hiszen ebben a kérdésben nagyon sok az érzékeny és a támadható felület, hiányzik többek között a szabatos megfogalmazás. Hiába is keressük azt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban, a Világirodalmi Lexikonban vagy akár az Új Magyar Irodalmi Lexikonban. Meghatározás helyett utalásokra, körülírásokra hagyatkozik a szakirodalom. Ennek ellenére az irodalomkritika és az irodalomtörténet használja a kisebbségi (1989 előtti nemzetiségi) irodalom elnevezést, sőt ismerjük német (Minderheitenliteratur), román (literatura minorităţilor naţionale) és angol (literature of minority) megfelelőjét is.

[...]

Dolgozatomban megkísérlem kimutatni, hogyan kanonizálódnak eltérő körülmények között az egyes kisebbségi irodalmak, hogyan befolyásolja ezt a kanonizációt az anyaországi és a kisebbségi irodalom viszonya, és milyen kanonizációs tényezők értékelődnek fel a kisebbségi körülmények között. Az általam felvetett kérdésekre adott válaszokat szakmai szempontból csupán részeredményeknek tekintem, nem vitathatatlan végeredményeknek. Ezzel is azt szeretném sugallni, hogy a keleteurópai nemzeti kisebbségek irodalmának kanonizációja nem befejezett tény, hanem napjainkig tartó folyamat, valójában ezek az irodalmak nyolc évtized múltán is az intézményteremtéssel, az értelmezői közösségek formálásával és a folyamatos értékváltással vannak elfoglalva.