Messziről mindent jobban látunk... - mondják, és van is benne valami. Balogh Bertalan jelen könyve is bizonyíték erre.

A hatvanas években "pattant meg" Nyugatra, talán csupán egy kibírhatóbb élet után vágyva, hanem kint is a bomló, egyre inkább értékeit vesztő civilizáció vette őt körül. Egy nemcsak mélyen látó, hanem mélyen is érző embert ez akár kétségbe is ejthet, ám a Teremtő nem azért alkotta őt magyarnak és azon belül Balogh Bertalannak!

Azt mondják, eléggé gyenge a magyar a filozófiában, és ez talán így is áll, ha ezen csupán az "igazolványos" filozófusaink dolgait értjük. Viszont, ha filozófián nem csupán öncélú rendszerezéseket értünk, hanem olyan mély, derűt és biztonságot sugárzó bölcselmi műveket is, melyek életünk és létünk minden területét áttekintik, és érthetően, sőt élvezetesen tárgyalják, az is filozófia a javából: igazi életbölcselet. A maga nemében utolérhetetlen bölcselő volt például Kölcsey Ferenc, Mikszáth Kálmán, vagy Szabó Dezső, vagy hogy külhoni példát hozzunk: Tolsztoj Leo is.

Ide sorol be a maga módján Balogh Bertalan. Nem azért, mintha nagyon akarna bárhová is illeszkedni, vagy besorolni, - hiszen ő annál sokkal szuverénebb - hanem, mert ilyen alkat. Ő így tud tempózni. Ilyen önkifejezéssel tudja szolgálni a nagy, az ember számára a legmagasztosabb célt: fajtánk fennmaradását ezen az egyre veszélyeztetettebb Földön.

Magyar a nagyvilágban, önmagát keresvén így talál vissza nemzetéhez. S önmagához.

Vedd, olvasó, e kötetet, és derülj, épülj belőle.

Kunszabó Ferenc