egy meghajlás
egy mosoly
és arcom már újra komoly,
mert közelebb nem szabad
más világ ez,
más akarat
sőt több:
törvény mindenek felett
így élni az életet
kegyetlen lélekbe zárva,
ha jéggé válik is szívünk,
akkor se fázva
s ha tűz emészti el,
oltani gyorsan,
míg nem késő,
mert a törvény közel,
mert nem szabad,
hiába vágy,
hiába akarat...
így kell élni életünk,
nem álmodni arról,
hogy hová megyünk,
hogy boldogok vagyunk
vagy szenvedünk,
mert nem szabad...
s már nincs is semmi
nincs vágy,
nincs akarat
mi engedelmesek vagyunk,
szokásnak, életnek
mindent átadunk,
s akkor jó lesz
nem lesz, mi fájjon,
s nem lesz, ki várjon
a fogyó hold alatt
nem szövünk álmokat,
ha egy szem ránk tekint,
ha egy szív észrevesz,
s ha én is...
eressz, kedvesem...
hajolj meg te is,
és menj,
messzire tőlem,
s ne is üzenj,
mert hozzám nem ér
a hírvivő madár,
szárnya fel nem viszi oda,
hol valaki az üzenetre vár...
menj és felejts engemet,
felejts órát, perceket,
felejts minden szépet
minden kedveset,
de vidd el éjhajam
s utolsó mosolyom,
vidd el könnyeim,
vidd el bánatom...
csak ennyim van,
de ezt mind neked adom,
hogy tudd: nem volt semmi hiába!
a mosoly,
a csók,
az ölelés,
az élet, az álom, az ébredés
igaz volt minden e pár nap alatt,
míg magába nem zárt
a mosoly országa.