A papírfecnik mind a földre hullnak
erőtlen kéz integet a múltnak
hívná vissza, könyörrel, szüntelen,
- hiszi, hogy erővel -,
de mind csak kínlódás, küzdelem
mert nincs már múlt
nincs jelen
nincs semmi sem
csak lehajtott fej
s távoli, halvány gondolat:
"Hol vagy, életem?..."
ez maradt
s lassan ez sem
lecsendesedik minden
s megáll
mert így jó
így kell
így lehet...
elmenni innen messzire
vissza se nézni
semmit sem kívánni,
semmit sem kérni
(a semmivel beérni)
sem embertől, s Istentől sem
mert már elhangzott minden kérés
minden teljesítés
minden válasz,
amik azt mondták:
"Menj!
Mert itt nincs senki és semmi!
Menj! Nem kellesz nekünk,
boldogabb nélküled életünk.
Takarodj!, el, a sötétbe!
Azonnal! Most!
Át a nemlétbe!
Rontsd ott a levegőt!
ne szívd el tőlünk
az Életet, az Erőt!
menj társaid közé..."

valami furcsa
valami kedves
valami éles
valami bántja a szemem
valami ébredés?
valami hol?
valami minek?
valami távoli
valami Te...
valami homály
valami fény
valami gyenge
valami kétely
valami valami
valami semmi
valami Te...
valami menni
valami felé
valami vége
valami Te...
valami ...

éles fény
éles gondolatok
éles élek
éles érintések
éles mozdulat
magamhoztérés, elindulás
éles úton
éles cél felé
éles porban
éles szemekkel
hogy messziről meglássalak
éles akarással
éles igyekezettel
éles erővel
Hozzád
a puha Fénybe
a puha gondolatokba
a puha élekbe
a puha érintésekbe
a puha mozdulatokba
tündérúton
tündércél felé
tündérporban
mosolyszemekkel
végtelen akarással
végtelen igyekezettel
végtelen erővel
Hozzád...

megérkezés...

minden...