Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
24. oldal
II. Veszedelmes viszonyok - Új történetek
Az ártatlanság kora
A telep tizenöt év alatt legalább negyvenévnyi viszontagságon ment keresztül, míg lakói ezen esztendők folyamán vagy ötven évet öregedtek, ha keveset nem mondok. Tizenöt év telt el azóta, hogy utoljára szállt le ember a bányába, s ez a tizenöt esztendő gyökeresen megváltoztatta, teljes egészében átformálta, átszabta a telepet és a az ott élőket egyaránt. A hajdan szorgos, összetartó bányászcsaládok életunt, mélabús, reményvesztett emberek laza közösségévé alakultak. Az egykor élettel teli, virágzó telep szánalmas kísértettelepüléssé vált.
Tizenöt évvel ezelőtt harminchat család alkotta a telep lakosságát. Mind a harminchat család feje a bányában kereste a kenyerét, s nem egy asszony is ott dolgozott, az adminisztráción, vagy takarítóként. Akkoriban mintegy nyolcvan gyerek szaladgált a hegyoldalakon, a réteken, a nyáron poros, ősszel csatakos, télen hóval borított utcákon, az erdei tisztásokon, s iskolaidőben csapatba verődve, vidáman vonultak le a völgyben fekvő falu iskolájába. Ezzel szemben ma alig húsz család tengeti itt az életét, s mindössze egy férfiembernek ad munkahelyet a halott bánya: az itt felejtett gondnoknak, akit a hátrahagyott gépekre vigyázandó alkalmaztak, csakhogy évek óta nincs már mire vigyáznia, hiszen a rozsdaette gépeket réges-rég széthordták, akár verebek a lószart. Rajta kívül egyetlen egy ember büszkélkedhet munkahellyel: a kocsmáros. A többiek (emberek, asszonyok egyformán) egytől egyig az állam koncán vegetáló élőhalottak csupán. Gyerekből sincs több manapság negyvenöt-ötvennél. Taknyos orrú, koszos ruhájú, durva beszédű, maszatos arcú kölykök és gyilkos indulatú kamaszok ténferegnek a telepen napközben és sötétedés után, felügyelet és cél nélkül. Iskolába akkor mennek, ha kedvük tartja – azaz jóformán soha.
A tizenhárom éves Jóska és tizenegy éves húga, Petra sem sűrűn téved le a falu tanintézményébe. Helyette inkább az elhagyott bánya vidékein kóborolnak, vagy a folyvást változó összetételű, a szeszélyesen alakuló hatalmi viszonyok szerint összeverődő bandákban múlatják az időt. Jóska egyébiránt népszerű alakja a telep gyerektársadalmának, mert zsebében mindig lapul némi pénz. És a pénzen cigarettát, kólát és pálinkát lehet vásárolni, a pénzt be lehet dobálni a kocsma játékgépeibe. A pénzből el lehet menni a völgyben meghúzódó falu lerobbant, hulló vakolatú mozijába, ahol heti egy alkalommal vetítik a nagyvárosi mozikban már régen el is felejtett legújabb amerikai filmeket, amelyekben jóképű férfiak csábítanak el tökéletes nőket, miközben verekszenek és gyilkolnak, kártyáznak és isznak, csodaautókba vágják magukat, hajukat mindig fújja a szél, s harminchat ép foggal mosolyognak a szuvas fogú nézőkre...
Esteledik éppen. Gondoljuk el, hogy szürkül az ég alja. Egy gyerekbanda a bánya elhagyatott bejáratánál verődik össze. Heten vannak, pontosan heten, idézzük alakjukat magunk elé: Jóskát, Petrát és öt pelyhedző állú kamaszfiút kell elképzelnünk. Petra a fiúktól karnyújtásnyi távolságra ücsörög egy jókora kövön. Egykedvűen bámul maga elé. Bátyja eközben összedugja a fejét a többiekkel; sutyorognak, hadonásznak, végül egyikük pénzt számol Jóska markába, azzal kiválik a társaságból.
Hunyjuk le a szemünket, és vetítsük ki szemhéjunk vásznára, ahogy ez a kamasz Petrához lép. Kézen fogja a lányt, kicsit távolabb vezeti. Petra ott újra leül; megint egy nagydarab kőre telepszik, és kifejezéstelen arccal figyeli a porban sertepertélő hangyákat. A fiú elébe áll, letolja a nadrágját. Petra fölnéz, látja az arca előtt meredező testrészt, gyakorlott mozdulattal megmarkolja, lehunyja a szemét, és a szájába illeszti. A fiú felnyög. Egyre gyorsabban szedi a levegőt, zihál, szuszog, míg végül kurtán felkiált, testét összerántja a gyönyör. Petra arcát viszont az undor rántja össze, kiköp egy kiadósat, és az állát törölgeti. Ruhája mellrészén folt éktelenkedik, de ügyet sem vet rá. A legényke felhúzza a nadrágját, visszabaktat a többiekhez. Jóska kérdőn néz rá.
– Fasza volt! – kurjantja.
– Látjátok?! – vonja fel a szemöldökét jelentőségteljesen Jóska a másik négy ifjonc felé fordulva. Mi pedig képzeljük el, hogy egyikük izgalomtól remegő kézzel máris nyúl a zsebébe, előkotor néhány bankjegyet, és sietősen, nehogy meggondolja magát, Jóska kinyújtott tenyerébe helyezi.
– Anyám megöl! – dünnyögi közben fejcsóválva. – Csekket kellett volna befizetnem ebből a lóvéból. Ha nem lesz jó, visszaadod!
– Garantálom, hogy meg leszel elégedve! – vigyorog Jóska teli szájjal, ahogyan a moziban látta.
Látnunk kell, amint a másik elindul Petra felé. A kislány lesunyt fejjel várja. Azzal szórakozik éppen, hogy a lába előtt vonuló hangyákat tiporja halálra. Hirtelen észrevesz egy arra tévedő bodobácsot. Gyors mozdulattal elkapja, egyik kezével az arca elé emeli, a másik kezével letépi a szárnyait. Felnevet. Ridegen, kurtán. Utána ledobja a megcsonkított bodobácsot a hangyák közé, akik azonnal nekiesnek a magatehetetlenül kapálózó rovarnak. Petra kuncogva figyeli az élethalálharcot, míg oda nem érkezik elébe az újabb fiú, és le nem tolja a nadrágját. Láthatjuk, ahogyan a kölyök vágytól remegve várja, hogy a kislány kiragadja a halott bánya haldokló vidékeiről, és olyan messzire repítse egy önmagába hanyatló pillanat erejéig, amilyen messzire soha nem járt még...
Közben a hangyák a hátukra kapják a bodobács tetemét, és szaladnak vele a boly bejárata felé. Képzeljük el!
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió