Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
17. oldal
I. Sodródás - Régebbi elbeszélések
És a következő pillanatban Asztalos Péter elveszti a fonalat, csak abban biztos, hogy Vadnai Lilla beszél, a hangja kellemes, és egyszerre arra lesz figyelmes, hogy átkarolja a lányt, s a lány nem löki el a kezét. Ettől magához tér. A lány az egyik törzshelyükről mesél éppen, ahol az egyetemistákon kívül megannyi furcsa figura tanyázik.
– Mi a Béke Tanszékre szoktunk járni leginkább – veszi át a szót Asztalos Péter. – Ott három típusú vendég a gyakori: az egyetemista és főiskolás, az egészségügyi dolgozó és a lepukkant alkoholista. Olykor a típusok kereszteződnek. Törzsvendég például Mari néni, az egykori táncosnő, aki mára egy aszott vénség, kegyelemadományokból él és büdös, mint a dög. Aki valamit is ad magára, mégis fizet neki valamit, bár ő nem igazán hálás ezért. Ordenáré ronda szája van.
– Ismerős a helyzet – mosolyog Vadnai Lilla, és Asztalos Péterhez bújik. Körülöttük hömpölyög a zene, Asztalos Péter odahajol, hogy megcsókolja a lányt. A lány lehunyja a szemét, engedi. A mennyezeten kigyúlnak a csillagok...
Éjjel kettőkor Asztalos Péter és Vadnai Lilla egymásba kapaszkodva botorkálnak Borsa Ferenc nyomában az esőtől csatakos miskolci utcákon. A cél Borsa Ferenc albérlete, a távlatokat nyitó kégli. Végre meg is érkeznek.
– Az a ti szobátok – int a fejével Borsa Ferenc egy ajtó felé.
Asztalos Péter és a lány elvonulnak, hamarosan megnyílnak a távlatok...
Hajnali négykor felpattan a szobájuk ajtaja, Botond áll a keretben. A kezében egy vadászkés csillog. Asztalos Péter és Vadnai Lilla álmosan emeli rá a tekintetét. Tekintetükben az álmosság egyszerre ijedtséggé tágul.
– Basszátok meg, magyarok! – kiáltja Botond, belép a szobába, és az íróasztalba vágja a kést. A penge átüti az asztal lapját, a markolat rezeg, mint a szitakötő szárnya. Botond a sarok felé fordul, ahol állványon egy ötven literes akvárium áll, odalép, megemeli az üvegkádat, nagyot kortyol belőle, aztán gondosan visszateszi a helyére.
– És most aludjunk! – mondja, azzal sarkon fordul, bevágja maga mögött az ajtót.
– Ez hülye! – jegyzi meg Vadnai Lilla.
– Székely – ellenkezik Asztalos Péter. – Van vér a pucájában.
– Te is hülye vagy – búgja a lány.
– Ez az egyetlen jó tulajdonságom – dörmögi Asztalos Péter. – És most aludjunk!
Másnap délután hárman állnak a Tiszai pályaudvar peronján: Vadnai Lilla, Borsa Ferenc és Asztalos Péter. A szerelvény már ott áll a vágányon, oldalán a tábla: Miskolc-Szeged.
– Egy hét múlva megyek – szorítja meg Asztalos Péter kezét Borsa Ferenc.
Vadnai Lilla megöleli és megcsókolja a fiút, az fellép a vonatra, és az ablakból integet.
– Én is megyek Ferivel! – mondja Vadnai Lilla, miközben megfogja Asztalos Péter vonatról lenyúló kezét.
– Várlak! – feleli Asztalos Péter, miközben megindul alatta a vonat. – Várlak! – ismétli, ezúttal kiáltva, de érzi, hogy ezt a lányt sem látja többé soha. A peron és rajta a két alak lassan a távolba vész, ahogyan távolba vész Miskolc is, és Asztalos Péter szíve megtelik keserűséggel. Leül a ragacsos műbőrre, cigarettát kotor elő, rágyújt. A füst kavarog, az acélkerekek döcögnek a sínek illesztékein. „Kikopik az ember / önmagából kikopik.” – idézi fel Asztalos Péter Szilágyi Domokos sorait. A láthatárról kikopik a város, és a városban ott van ugyan Borsa Ferenc és Vadnai Lilla, de mire a vonat Szegedre érkezik, kikopnak ők is. Borsa Ferenc, tudja, újra testet fog ölteni, de Vadnai Lilla... Asztalos Péter sóhajt, kifújja a füstöt. Túlélem ezt is, gondolja. Egyszer majd túlélem önmagam...
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió