Címlap | Tartalomjegyzék | Ajánlás | Előszó | Önéletrajz | Impresszum
Bene Zoltán - Két part között
41. oldal
II. Veszedelmes viszonyok - Új történetek
Bojana Petric halála
A városszéli orvos, akihez beállítottunk, szó nélkül begipszelte Evlia Bogdanovic lábát. Sorin Balcescu pénzt adott neki, én pedig közben a vadászkésemmel piszkáltam körmöm alól a koszt. Az orvos izzadt, és remegett a keze. Sorin Balcescu gúnyosan mosolygott ezen, és rám kacsintott. Örültem, hogy nem Bojana Petricre gondol.
Hazafuvaroztuk Evlia Bogdanovicot, aztán mindenki indult a dolgára. Én Bojana Petrichez mentem. A szívem nehéz volt, akár egy zsák cement, a nyelvem a szájpadlásomhoz tapadt.
Bojana Petric sugárzóan szép volt, ahogy ajtót nyitott nekem. Átölelte a nyakamat, nyelvével felfeszítette az ajkaimat, elállt tőle a lélegzetem.
– Úgy hiányoztál! – búgta, és mesélni kezdett arról, mit csinált, amióta nem látott, merre járt, mit vásárolt, kivel találkozott.
Nem, villant át az agyamon, mégsem ő az áruló. Fürkésztem az arcát, a mozdulatait, a szavait, hátha elárulja magát valamivel, de semmi. Mégis! Evlia Bogdanovic és Sorin Balcescu bizonyos a bűnösségében. Lehet, hogy az én szememet a szerelem fátyolozza el? Szerelem, gondoltam keserűen. Ne essünk túlzásokba. Mikor voltam én szerelmes? Csak arról van szó, hogy imádom Bojana Petric selymes bőrét az ujjaim hegyén érezni. Semmi többről. És akkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Sorin Balcescu tekintetével látok. És Sorin Balcescu tekintete előtt Bojana Petric lelke mezítelen volt. Mezítelen és fekete.
Magamhoz húztam Bojana Petricet, vadul megcsókoltam, majd vetkőztetni kezdtem. Éreztem a combjai erejét, a mellei bársonyát, tüzes ölét. Aztán, amikor a gyönyörtől hátravetette a fejét, én a nyakára kulcsoltam az ujjaimat, és szorítani kezdtem. Bojana Petric kéjes nyögdécselése hörgéssé fajult, teste vergődni kezdett alattam, míg végül egy utolsót rándult, és nem mozdult többé. Lihegtem. Szememből peregtek a könnyek. Aztán felálltam, felöltöztem. Utoljára simítottam végig Bojana Petricen, és mikor élettelen arcába néztem, Predrag Jovanovic halott arcát láttam. A testet becsavartam egy pokrócba. Tudtam, hogy Sorin Balcescu újra itt motoszkál a fejemben. Az ajtóhoz mentem, résnyire nyitottam.
– Megtetted? – kérdezte Sorin Balcescu.
Kitártam előtte az ajtót, ő az ágyhoz lépett, ujját Bojana Petric nyaki ütőerére tette.
– Halott – mondtam, és Sorin Balcescu bólintott.
– Lent áll a kocsi – közölte. – Vihetjük.
Felnyaláboltuk Bojana Petric élettelen testét, és a sötét lépcsőházon keresztül a sötét utcára vittük, bedugtuk az Opel csomagtartójába.
– A testvérem vagy – emelte rám a tekintetét Sorin Balcescu. – És Predrag is a testvéred volt. Érte is meg kellett tenned. Ez csak egy rossz kurva volt.
– A testvéred vagyok – mondtam. – És Predrag is az volt.
– Csak ez a nő lehetett, senki más nem tudott róla – szólalt meg Evlia Bogdanovic a hátsó ülésen, amikor Sorin Balcescu beindította a motort.
– Ő volt az – bólogattam. Már nem bántott, amit tettem. Fáradt voltam, hátradőltem, és lehunytam a szemem. Az Opel meglódult alattam, s miközben közeledtünk egyre a városszéli erdőhöz, kilométerről kilométerre távolodott tőlem Bojana Petric emléke, s elmúlt belőlem a halála.
*
Netkötet Program - Irodalmi Rádió