Besüt a nap a bokrok között,
Boldogan állnak a fák.
A szomorú tél elköltözött,
gyönyörű most a világ.

A reggeli nap bontott sugarai,
mint csodálatos fényeső
a levelek közt lágyan lehullnak.
Ébresztőt süt az őserő.

Csak állok ott a sugarak alatt.
Mi lenne, hogyha összefognám?
Levél, ha hajlasz harmatcsepp alatt,
hajolj le ide, a földre hozzám!

Titkot súgok a füledbe én:
elpirulsz, ha hallod, meglásd!
Hogy Ő meg én, sejtetted ugye?
Már régen szeretjük egymást.

Kezemre ejtetted könnyed, ne sírj!
Vagy csak harmatod esett le lágyan?
Vagy az én szememből hullt e vízcsepp?
Mert most nem jött, akire itt vártam.

1977