Méhedben hány tavasz rügyei élnek!
Hány letört gally és tépett virágok!
Mások, ha halálodról beszélnek,
Vidámak. Én veled gyászolok.

Tartottad koronád annyi éven át...
Otthonomat óvtad az esőtől, széltől.
Kibírtad a téli uzsorát,
Hisz magad mesélsz a letűnt időkről.

Hány reggel láttalak harmatos szemekkel,
Csodáltam langyos könnyeidet,
S hány reggel láttalak hervadt levelekkel,
Csodálnálak, de már nem lehet.

Hány délben adott enyhet hűs árnyékod,
ha megfáradva alattad jöttem el.
Hány délben játszottam új és új játékot
a félve hulló, sárguló, tarka levelekkel.

S hány este álltam itt meg!
Szeretni bátorságot sötét árnyad adott.
Elhervadt egy. Más jött helyébe.
Szeretek megint, de veled gyászolok.

1975