Na most van itt néhány
magzatnyi öröm
mi elvetélt, meg sem született
s csak annyira fáj már
mint egy beszakadt köröm
mint megbánt ajándék, csonka szeretet.

Hát már soha nem tanulsz meg
véglegesen adni?
Minden ajándékod ideiglenes!
S én úgy őrzöm meg neked,
mert félek elfogadni,
hogy bármelyik percben visszavehesd.

Ha hosszas megfontolás után
egy pillanatnyi szeretetet
mégis ajándékba hoznál,
látom, ahogy nyomban számolod
a túllépett költségkeretet,
szemeddel hátrálsz, már visszakoznál.

Mint most az áldott ünnep után,
az elégedettség jó, ha egy napos,
máris kúszik az arcodra a félelem.
Már bánod a bőkezűséget.
Ez a biztonság mindig viszonylagos,
a kétségbeesés a szükséges lételem.

Ezért őrzöm a lim-lomot,
amiket más már kidobott
volna,
hogyha a „kár volt” elég erejével
visszavennél tőlem minden percet,
s az ideiglenes semmi téglaházat épít,
és én maradok itt kifosztva,
az ócskaságok erdejében végre
a biztonságos véget kimondva.

De újra és újra beállok a sorba,
s hálát mutatok.
A csomagolást, blokkot gondosan elteszem.
A tőled függőség főműsor-idejében,
a kiszolgáltatottság hámjával testemen
könnyeim mögé rejtezem,
s hagyom, hogy Te játszd az életem.

De most beajánllak az Úrnál,
hogy amikor majd én vétkezek,
bocsássa meg, hogy lelkemnek
egy piciny darabjával
mindvégig fogtam a kezed
leéltem veled egy életet
szeretetben féltettelek
- az elszámoláskor derül ki csak -
neked adtam, hogy védd magad,
mikor társammá fogadtalak.

2004

Urbán Orsolya: Ajándék