A humanista íráskorszak

A humanista írás eredete és elterjedése

A latin írás középkori történetében a gótikus korszak jelenti a döntő fordulatot. Ennek nagy eredményeként az írás társadalmi szerepe jelentős mértékben bővült, az íráshasználat fokozatosan gyakorlati célúvá vált. Mindezek egyaránt az íráshasználat laicizálódásához, elvilágiasodásához teremtették meg a lehetőséget. Az írástudók száma mindenfelé növekedett. Ezzel egyidejűleg azonban mindinkább kiderült, hogy a lényegét tekintve még mindig bonyolult gótikus írás nem tud teljesen megfelelni a társadalom egyre népesebb rétegei részéről jelentkező, növekvő igényeknek. Felmerült tehát a szüksége olyan egyszerű és áttekinthető új írásmódnak, melyet minél többen könnyűszerrel elsajátíthatnak, hogy az írástudás ne maradjon kevesek kiváltsága, hanem szélesebb, főként városi rétegek mindennapos, valóságos közlési eszköze legyen. A latin írás fejlődésének ez a hosszú korszaka a feltörekvő polgárság társadalmi és művelődési elképzeléseit összesítő humanizmussal egyszerre kezdődött, és lényegében napjainkig elnyúlik.

Az ókor iránt rajongó humanisták az írásban is antik szépségideálokért lelkesedtek. Ők azonban már nem ismerték közvetlenül az ókori latin írástípusokat, hanem az általuk legrégibbnek tartott változatáról, a Karoling-kori szép, kerekded minuszkuláról hitték, hogy ez az a római minta, amelyet követniök kell. Ismeretes, hogy a Karoling-korban nem a klasszikus Róma írását használták, bár kétségtelen, hogy a Karoling-minuszkula betűit az antik formák ihlették.

Ezt az egyszerű és világos, könnyen megtanulható, némileg módosított Karoling-írástípust nevezték el első propagálóiról humanista írásnak. Reneszánsz írásnak is hívják, elsősorban az olasz szakirodalomban. A kortársak saját koruk antik írásának (littera antiqua horum temporum) vagy itáliai új ókori betűknek (italica antiqua nova), illetve röviden antiquá-nak emlegették. A mai nyomdai antikvának is ez a betűtípus a közvetlen előzménye.

Általánosan elfogadott a vélemény, hogy a humanista írás a költő Francesco Petrarca (1304-1374) kezdeményezésére, a novellaíró Giovanni Boccaccio (1313-1375) és a város tudós kancellárja, Coluccio Salutati (1330-1406) közreműködésével, a kora középkori minuszkula utánzásából alakult ki Firenzében a XIV. század végén, és innen terjedt el a XV. század elején. Az ebben tevékenyen részt vevő humanisták közül kiemelkedik Nicolo Niccoli (1364-1437), az első firenzei szépíróiskola alapítója, Francesco Poggio Bracciolini (1380-1459), aki humanista irodalmi leveleivel egészen Angliáig egyengette az utat az új folyóírás számára, és Ambrosio Traversari (1386-1439), aki a firenzei Santa Maria degli Angioli-kolostor scriptoriumában dolgozó íródeákoknak adott utasításában elsőként rendszerezte a humanista könyvírás szabályait.

Bármily szép, olvasható, könnyen elsajátítható lett légyen is a humanisták új írása, a könyvírásokban még hosszú ideig együtt kellett élnie a gótikus változatokkal. Végleges győzelmét sem a kódexmásolók szorgoskodása, hanem a könyvnyomtatás hozta el. Itália első nyomdászai, Konrad Sweynheim és Arnold Pannartz 1465-ben Subiacóban létesített officinájukat a humanista könyvírás antikvájának a mintájára metszett betűkkel szereltették fel. Példájukat több velencei könyvnyomtató is követte; elsőnek Nicolaus Jenson, aki 1470 és 1481 között működött. Az antiqua nyomdai meghonosodása döntő következményekkel járt a humanista írás elterjedésében. Nyugat-Európában egyenesen a könyvnyomtatás segítette győzelemre az új írást a gótikus változatokkal szemben. Franciaországban a nyomtatott szövegekben a humanista formák már a XVI. század közepén általánossá váltak, de a kézzel másolt könyvekben a következő évszázad elejéig még gyakoriak maradtak a gótikus betűváltozatok. Hollandiában a XVI. század végére, Angliában a XVII. század közepére, Svédországban, Norvégiában és Dániában viszont csak a XIX. század folyamán terjedt el a humanista betűtípus. Németországban egészen az utóbbi évtizedekig, kézírásokban és nyomtatásban egyaránt, párhuzamosan használták a gótikus és a humanista betűformákat. Ez a párhuzamosság természetesen módosítólag hatott a késői gótikus írások külalakjára. Ennek során mind a könyv- és oklevélírásban, mind pedig a gyakorlati íráshasználatban még a XVI. század első felében új, gótikus változatok jöttek létre, de ezekről az újkori írásfejlődés keretében célszerűbb szólani.

A humanista írástípusok és változataik

Az átmenet a gótikusból a humanista írásba közbeeső kerekded formák jelentkezésével kezdődött. A könyvmásolásban elterjedt egyik ilyen típust éppen átmeneti jellegének hangsúlyozása céljából nevezték gotico-antiquá-nak. Ehhez csatlakozik több más kurzív jellegű itáliai típus, melyeket az olasz paleográfusok fél- vagy előhumanista írásoknak (semiumanistica, preumanistica) is neveznek. A humanista írásra jellemző lekerekített formák azonban csak részben tekinthetők a Karoling-mintaképektől való kölcsönzésnek, mert ezek a megelőző itáliai írásokban szintén fellelhetők voltak. Az Itáliában használatos gótikus betűk maguk is kerekdedebbek, vagyis kevésbé gótikusak, azaz szálkásak, mint Európa más országaiban. A kerekded formákhoz való ragaszkodásban tehát erős itáliai helyi hagyomány ismerhető fel. Ez pedig valószínűleg arra vezethető vissza, hogy Itália földjén a klasszikus római formahagyományok a regionális írások korában is szívósan tovább éltek. Így a helyi hagyomány szintén közrejátszhatott a gótikus és humanista írás közötti, említett átmeneti változatok kialakulásában.

A humanista írásnak is két fő típusa különböztethető meg. Az egyik a könyvírás, a másik pedig a használati írás, melyet röviden csak kurzívának vagy italicá-nak neveztek. Ez utóbbinak az oklevelek kiállításához használt sajátosan mesterkélt változata a kancelláriai írás (cancellaresca), melyet egyes paleográfusok a humanista írás harmadik külön fő típusának tekintenek.

A humanista könyvírás (antiqua) valójában nem más, mint a X-XI. századi minuscula libraria, amelyet a humanizmus kori scriptorok páratlan pontossággal és hűséggel utánoztak. Annyira pontosan követték mintaképeiket, hogy a gondos írású XV. századi humanista kódexet csak nagyon alapos vizsgálattal lehet megkülönböztetni a valódi Karoling-kori kézirattól. A különbségtétel azon az alapon lehetséges, hogy a humanizmus korában az i-re már pontot tettek, az r és s betűt kerek alakban írták, a t szárát hosszan elnyújtották, a v pedig - különösen ha szókezdő - hegyes formájú. Ez az írástípus a XV. század közepére elért fejlődésének csúcsára, majd hetven-nyolcvan évi virágzás után érezhetően hanyatlani kezdett. Ekkorára azonban a kézzel írt könyv már háttérbe szorult a nyomtatottal szemben. A nyomdászat viszont még eredeti szépségében vette át az antiquá-t, a latin betűs könyvírásnak eme legszebb változatát, és ezáltal napjainkra is átörökítette.

A humanista kurzíva vagy használati írás a könyvírásból alakult a betűk jobb felé dűtésével, ami az írást könnyedebbé és egyszerűbbé tette. Összhatásában világos, elegáns, szép és folyamatos ez az írás. Sok ugyan benne a ligatúra, de ezeket nem sebtében írták, s ezért könnyen kiolvashatók. Ez az új folyóírás italica néven hamarosan bevonult a nyomdák betűrepertoárjába is. A világhírű velencei könyvnyomtató, Aldus Manutius (1450-1515) ugyanis 1501-ben megjelentetett Vergilius- és Petrarca-kiadványához a pápai brevé-k sajátos oklevélkurzívájának mintájára metszetett betűket használt. Miután e kiadványok a könyvbarátok körében nagy tetszést arattak, Aldus más műveket is nyomtatott ezzel a betűtípussal. Kezdeményezése nyomán a XVI. századi nyomdai gyakorlatban hamarosan általánosult a kurzív betűk használata. Később ugyan alábbhagyott az a szokás, hogy egész könyveket nyomtassanak kurzívval, de lapalji jegyzetekhez, szöveg közti idézetekhez vagy kiemelésekhez ma is gyakran használják a folyóírást. Kezdetben kurzívval csak latin szövegeket nyomtattak, de későbben nemzeti nyelvű kiadványokat is jelentettek meg így.

A humanista kurzíva sajátos kancelláriai változatának (cancellaresca) van egy korábbi és egy újabb formája. Az oklevélkurzíva kialakításához a humanisták nem találtak Karoling-kori mintákat, mert a Karoling-minuszkula lényegét tekintve könyvírás volt. Ezért maguk hozták azt létre a Karoling-minuszkula és a gótikus folyóírás bizonyos elemeinek felhasználásával. Finom formáit a XV. századi humanista kurzíva egészen egyszerű írástechnikai újításnak: a hegyes toll alkalmazásának köszönhette. Korábban a másolók ferdén vágott tollal írtak. Ezzel pedig vagy csak finom hajszálvonalakat, vagy csak vaskos betűtagokat lehetett róni, azaz csak szögletes, gótikus betűket tudtak írni. Az új tollal viszont egyenletes vastagságú vonalakból egészen kerek betűket formálhattak.

A humanista kancelláriai írás újabb változata már a XVI. század terméke. A franciák és olaszok egyaránt maguknak igénylik e szép írásváltozat kialakításának dicsőségét. A tárgyilagos szemlélő előtt azonban az a valószínűbb, hogy mindkét országban egyidejűleg végbemenő, párhuzamos fejlődést kell feltételezni. Bármi legyen is azonban e változat eredete, az vitathatatlan, hogy Európa-szerte a pápai kancellária terjesztette el. A pápai államtitkárságnak és a nunciusok jelentéseinek ugyanis a XVI. században ez lett az írása. Az élénk pápai diplomáciai tevékenység aztán a tetszetős, új formákat hamarosan mindenfelé ismertté tette.

A humanista kancelláriai írás legjellegzetesebb sajátságaiként felemlíthetők a lendületesen nyújtott, erősen jobbra dűlő, kitűnően olvasható, nagyméretű betűk, illetve ezek erősen hurkolt alsó és felső szárainak megvastagított végződései. Betűi egészen kiszámíthatatlanul hol szorosan egybefűzöttek, hol közülük egyesek egészen külön-külön állanak egymás mellett. Ebben az írásban is egész sor gótikus sajátság ismerhető fel. Például a zárt e vagy az r-nek szintén gótikus kerek és hosszú változata. A d betűnek is a merevebb, humanista formája mellett minduntalan feltűnik a sietős gótikus kurzíva kettős hurkú, kerek d-je stb.

A humanista íráskorszakról összefoglalóan megállapítható, hogy jelentős mértékben továbbfejlesztette az előremutató gótikus kezdeményezéseket. Ezáltal nemcsak kiindulópontjává, hanem meghatározójává is válhatott a latin írás napjainkig tartó egész fejlődésének. E korszak legfőbb eredményei között említhetjük a könnyen írható és világosan olvasható, egyszerű betűformák kialakítását és általános elterjesztését, a rövidítések használatának olyan mértékű csökkentését, hogy azok többé ne veszélyeztessék a szöveg gyors és egyértelmű olvasását. Az előbbiekkel összefüggő és azoknál semmivel sem kisebb jelentőségű vívmánya e kornak az írástudás erőteljes laicizálása, valamint az íráshasználat körének és méreteinek további tágítása. A reneszánsz felfokozott esztétikai és tudományos igényeivel magyarázható, hogy e korban a gyors mennyiségi növekedés nem vonta maga után az írás minőségének romlását. A humanizmus korának írástudói az egyszerűség, kezelhetőség követelményét szerencsésen párosították a szemnek tetsző, harmonikus formák megőrzésével. Egyszerűség, szépség és pontosság a kor latin írásfejlődését irányító ideálok. Mindezek gyors érvényesítését a XV. század végétől fogva forradalmasító erejű technikai újítás: a könyvnyomtatás segítette elő. A nyomtatás a latin írásgyakorlat irodalmi ágának XV. századi állapotát máig ható érvénnyel rögzítette azáltal, hogy a humanista antiquá-t avatta normává. Ettől fogva lényegében már csak a használati írások formái fejlődtek, bár az írásbeliség irodalmi és gyakorlati ága közötti kölcsönhatások - persze a korábbihoz viszonyítva csökkent mértékben - a könyvnyomtatás általánosulása ellenére alakító tényezők maradtak, amelyekkel a kutatásnak továbbra is számolnia kell. Végül e korszak megteremtette az alapokat az európai írásfejlődés teljes egységesüléséhez.

A humanista írás Románia területén

A romániai latin írásfejlődést ebben a korszakban alakító tényezők közül legfontosabb az olasz hatások további erősödése és általánosulása. Az Itáliával, az olasz gazdasági, társadalmi és művelődési élettel való kapcsolatok ugyanis ebben a korszakban többé már nem csupán Erdélyre jellemzőek, hanem kimutathatók Moldvában és Havasalföldén is. Mindez végső soron azt eredményezte, hogy a latin írás külső formái - a közös olasz alapozás nyomán - nagymértékben egységesültek az ország mindhárom történeti tartományában.

A latin írás helyzete azonban - amint ezt már láttuk - kezdettől fogva különbözött az ország egyes tartományaiban aszerint, hogy a latin vagy pedig a szláv volt ott az egyház és az államhatalom hivatalos írásnyelve. Ennek következményeként a latin könyvírás sorsa más irányt vett a Kárpátokon innen és mást azon túl. Erdélyben - elsősorban a nyomtatott betű hatására - a humanista írásformák kerültek uralomra mind a kézzel írott, mind pedig a nyomtatott könyvekben. Moldvában és Havasalföldén azonban csupán a cirill betűs könyvnyomtatás honosodott meg, s így a nyomtatott humanista antiqua közvetlen alakító hatása ott nem érvényesülhetett. Ebben a két tartományban tehát a nyomtatás elterjedése után is kézzel írták a latin könyveket. Következésképpen ezekben az országrészekben a könyvírások vizsgálatának szüksége a humanista korszakkal sem szűnik meg. A latin írásfejlődés e moldvai és havasalföldi sajátosságának elmélyítéséhez hozzájárult az is, hogy az ottani latin könyvírás - mivel szinte teljes egészében egyházi célokat szolgált - továbbra is megmaradt a katolikus papok kezén. Ők viszont még a XVII. század végén is a régi gótikus írású szertartáskönyveik betűformáit utánzó írással másolgatták ünnepélyesnek szánt kéziratos könyveiket. A Kárpátokon túli latin írásgyakorlatnak tehát csak a használati-kancelláriai ága járta be - Erdéllyel együtt - a humanista fejlődést, az irodalmi azonban megrekedt a gótikus kéziratosság fokán.

A humanista írás Erdélyben

Azok a gazdasági és művelődési kapcsolatok, amelyek a nápolyi Anjouk uralma óta Erdély és a dalmáciai olasz városok, illetve Itália között kialakultak, a XV. század folyamán nagymértékben tovább erősödtek. Ezek révén azonban nem csupán tanulni vágyó erdélyi ifjak, Rómába zarándokló papok és hívők, zsoldos szolgálatot vállaló vitézek (köztük maga Hunyadi János is!) ismerkedtek meg az itáliai fejlett viszonyokkal, hanem nagy méretet öltött az olaszok Erdélybe való beáramlása is. A pápai kúria kegyencei lepték el a jól jövedelmező erdélyi püspöki, apáti, kanonoki javadalmakat, akik körül hamarosan kis olasz kolóniák alakultak. Az olasz művelődés hasonló kisugárzási gócaivá vált azoknak az itáliai gazdasági szakembereknek a környezete, akik a pénzügyi, de főként a bányaügyi vezetésben játszottak fontos szerepet a XV. század folyamán. Ezek a kisebb-nagyobb olasz kolóniák megannyi apró, helyi központjai lettek a humanista művelődésnek és írásdivatnak. Közülük az írásfejlődés szempontjából legjelentősebb a váradi és a gyulafehérvári püspöki udvar. Mindkét helyen, de főként Váradon, egymást követő olasz származású püspökök sora biztosította a reneszánsz hatások állandósulását. A klasszikus latin irodalom emlékeinek gyűjtése, az Itáliából drága pénzen vásárolt, humanista írású, gazdagon miniált kódexek utánzása Erdélyben szintén divatossá vált a XV. század második felében; egyelőre azonban csak a főpapság körében. A humanista írás terjedésének útját figyelve megállapítható, hogy azt legkorábban a főpapságnak az a többnyire Itáliában tanult, művelt rétege használta, amelynek igazi munkatere nem az egyházigazgatás, hanem az országos politika és a diplomácia intézése volt. Az új írásnak a főpapok körében való viszonylag korai meghonosodását azonban hosszú évtizedeken át nem követte annak általános elterjedése. A humanizmus térhódítása a városi lakosság soraiban, majd pedig az ezzel összefonódva jelentkező vallási reformáció csak a XVI. század második felében nyitotta meg az utat szélesebb társadalmi rétegek felé az egyszerűbb, új írásmód előtt. Az írástudás terjesztését szorgalmazó reformációs iskolapolitika éppen úgy, mint a nyomtatványok betűje egyaránt a humanista írást állította mindenki elé követendő, korszerű mintaképül.

Mindezek következményeként a humanista írások a XVI. század közepén diadalmaskodtak a szívósan védekező gótikus formák felett. Győztek ugyan felettük, de nem szoríthatták ki teljesen őket az erdélyi gyakorlatból sem. Erdély német lakossága ugyanis anyanyelvű írásosságában továbbra is kitartott a gótikus formák mellett. Minthogy azonban a latin nyelv használata írásbeliségükben a XVI. század folyamán uralkodó jellegű maradt, a latin írásban használt humanista változatok a német szövegek gótikus írását szintén erősen befolyásolták. Éppen ezért maradt a "német írás"-nak elnevezett újabb gótikus kurzíva Erdélyben jóval egyszerűbb, fegyelmezettebb és könnyebben olvasható, mint a német birodalomban elterjedt változatok. Viszont az is tagadhatatlan, hogy a gótikus és a humanista írás párhuzamos használata a szász népességű területeken szögletesebb, "németesebb" jelleget kölcsönzött a humanista kurzívának.

A gótikus használati írások egyes sajátságainak átvétele azonban általában is jellemző az erdélyi humanista kurzívákra. Olyan felszínesebben képzett személyek írásán ismerhető fel ez a legvilágosabban, akiknek esetében szó sem lehet a német nyelven való írás említett hatásáról. Legelfogadhatóbbnak az a magyarázat látszik, hogy az erdélyi használati írások betűformáit a gótikus korszak alakította ki, s ezek a sajátos deák művelődéssel és a deákság konzervatív képzési módjával együtt átmentődtek a humanista korszakba. Valóban, e korszak erdélyi használati írásai között nem egy olyan változat akad, amelynek alapjául inkább valami gyors és hanyag gótikus kurzíva tekinthető, semmint a fegyelmezett humanista folyóírás. Ezek a "deák írások" alkotják a XVI. század utolsó negyedéig a korszak erdélyi kurzíváknak legáltalánosabban használt csoportját. Eleinte főként a feudális nagybirtok és általában a gazdasági élet, valamint a mindennapok gyors feljegyzéseire szánták ezeket az írásokat, de a XVI. században már szélesen elterjedtek a közigazgatásban, sőt az oklevelezésben is.

Összefoglalóan megállapítható tehát, hogy a humanista korszakban megszűnt a latin írásfejlődés korábbi egysége Erdélyben. A humanista írás itt nem válhatott az újkori fejlődés egyedüli alapjává, minthogy a német lakosság, a német nyelvterület általános gyakorlatát követve, kitartott a gótikus írásmód mellett. Mindez változatos kölcsönhatásokat tett lehetővé, és olyan írásváltozatokat eredményezett, amelyekben a humanista elemek gótikus sajátságokkal párosulnak.

Humanista írástípusok és változataik Erdélyben

A humanista korszak Erdélyben használatos írásfajtáinak számbavételét a könyvírásokkal kezdhetjük, minthogy ezekben tűntek fel először az új betűformák. Vitéz János váradi püspök és más főpapi bibliofilek könyvtárából maradtak ránk már a XV. század közepétől fogva szép humanista könyvírással, antiquá-val írt díszes kódexek. Ezek azonban többségükben itáliai scriptoriumok termékei. Akadnak persze közöttük olyanok is, amelyek a Corvina könyvtár mellett működő budai másolóműhely készítményeinek bizonyultak. Annak a tisztázásával azonban a kutatás még adós, hogy a különböző országokba szétszóródott, erdélyi provenienciájú humanista kódexek közül melyek tekinthetők erdélyi műhelyben másoltaknak. Jóllehet a humanista antiquá-t Erdélyben csupán a könyvnyomtatás segítette végleges diadalra, a reneszánsz ízlés egészében véve már a XV-XVI. század fordulóján diadalmaskodott a könyvmásolás területén. Jól bizonyítható ez a díszes kiállítású liturgikus kéziratok esetében. Ezek szövegét ugyan, a megcsontosodott általános hagyományoknak megfelelően, még sokáig gótikus textualis, gotico-antiqua vagy rotunda betűkkel írták, díszítéseikben, miniatúráikban azonban már az olasz, délnémet és cseh reneszánsz műhelyek megoldásai után igazodtak.

A könyv azonban az erdélyi társadalomban ekkor már, még inkább, mint előzőleg, nem dísztárgy többé, hanem mindennapi segédeszköze az értelmiségi munkának. Éppen ezért e korszakban a könyveket Erdélyben még a korábbinál is fokozottabb mértékben folyóírással írták. A különleges könyvírás csupán a luxuskódexekben található meg. E kurzívák között a XV-XVI. század fordulójától fogva már akadhatott gondos humanistica cursiva textualis, a mások számára is olvashatóság követelményét még tiszteletben tartó humanistica cursiva currens, és hanyag humanistica cursiva notularis az egyedül személyes használatra szánt, gyors feljegyzésekre. E felsoroltak mellett azonban a XVI. század elejéig nem kevésbé gyakoriak a könyvekben a gótikus korszak tárgyalásakor megismert kurzívák sem.

Új helyzet a könyvmásolásban csak azután alakult ki, hogy a reformációs mozgalom érdekében, legkésőbb 1528-ban, Szebenben felállították az első erdélyi nyomdát. Ez, akárcsak az 1538-ban Brassóban és 1549-ben Kolozsvárott létesített sajtó - az általános gyakorlatnak megfelelően -, a latin (majd a magyar) szövegeket humanista antiquá-val, illetve kurzívával, a német nyelvű szövegeket viszont az ún. fraktur betűkkel nyomtatta. E nyomdák következetes gyakorlata tette általánossá a XVI. század közepére az antiqua, illetve a humanista kurzíva használatát a kézzel írt latin (illetve magyar) nyelvű könyvekben is. Ezzel aztán a latin írásgyakorlatnak az irodalmi ága el is jutott fejlődése végpontjához: az antikva és a humanista kurzíva kánonjaivá váltak a későbbi nyomtatott betűknek.

A használati írások zömét még a humanista korszakban is az okleveles gyakorlat termékei teszik ki, bár a XVI. század második felétől kezdődően a mindennapi íráshasználatnak az emlékei szintén nagy tömegben maradtak fenn. Az erdélyi írásfejlődésre ezen a területen is a humanista és gótikus írásformák feltűnően hosszú együttélése jellemző. Bár már Mátyás király egyes okleveleiben feltűnik a gondos humanista kurzíva és kancelláriai írás, mégis, az oklevelezés területén a XVI. század egész első felében kivételesek az új írás tiszta változatai. Inkább csak a szellemi vezető réteg tagjai hangsúlyozták írásukkal is műveltségük korszerűségét. Oláh Miklós vagy Gerendi Miklós, a két politikus főpap éppen úgy humanista betűkkel írták leveleiket, mint Wolphard Adorján a humanista költő-kanonok. Ilyen egyes kiemelkedő személyek mellett csupán az erdélyi fejedelmi kancellária élt meglehetős rendszeresen, talán a budai hagyományokat folytatva ezekkel a lendületes, gyors és mégis nagyon elegáns írásokkal, már az 1540-es évektől kezdődően. A század második felében aztán, nem kis mértékben a Báthoryak idején újból erőre kapott olasz hatások nyomán, a kancelláriai írás legkorszerűbb, újabb változata is elterjedt előbb a fejedelmi, majd pedig a városi és nagyúri kancelláriákban. Az írás XVI. század végi mozgalmassága a következő évtizedekben lehiggadt ugyan, a betűk mérete, a betűszárak elkanyarítása, a sorok közötti távolság csökkent, de a humanista kancelláriai írás e XVII. századi, szerényebb változata is méltó külsőt biztosított az ünnepélyesebb okleveleknek vagy missiliseknek.

A már említett "deák írás" a kialakuló hivatalnokság írásaként azután is fenntartotta magát, hogy a XV. század második felében a humanista kurzíva és kancelláriai írás lett a további fejlődés meghatározója. Ettől kezdve fokozatosan elhalványultak benne a gótikus reminiszcenciák, s csupán a hanyag formák, illetve a zsúfoltság jelzik a notulá-val való egykori összeköttetését. Ez a "deák írás" általánosult a gazdasági-kereskedelmi ügyintézésben, és többnyire ez vált az egyre szélesedő világi írástudó réteg mindennapi eszközévé.

E korszak fontos eredménye még az anyanyelvű íráshasználat nagymértékű kiterjesztése. Ez viszont a latin nyelv és a latin betűs írás korábban szétválaszthatatlan egységének végleges felbomlását vonta maga után. Az Erdélyben beszélt nyelvek írásnyelvvé fejlődése a betűformák differenciálódását is előmozdította - amint ezt a német nyelvű szövegekkel kapcsolatban fentebb már érintettük. A humanista korszak Erdélyben kicsiben megismételte az európai írásfejlődés egészére jellemző kettősséget, azaz gótikus betűk a nemzeti nyelvű és antikva a latin nyelvű szövegek írására, s éppen ezáltal kölcsönzött annak sajátos színt.

A XVI. század közepétől kezdődően, jó százévi előkészítés után tehát győzedelmeskedtek a latin írás humanista formái az erdélyi írásfejlődésben. Néhány évtizedes virágzás után azonban, a társadalom újszerű íráshasználata következtében, máris megindult a fegyelmezett, ünnepélyes humanista kurzívák átalakulása a modern idők praktikus, de igénytelenebb írásaivá. A humanista írás felbomlásának és a modern írások kialakulásának párhuzamos folyamata Erdélyben a XVII. század második felében ment végbe.

A humanista írás Moldvában és Havasalföldén

Miután a reneszánsz hatása Moldvát és Havasalföldét is elérte, jelentős változásokat indított el az ottani írásbeliségben. Az Erdéllyel, Magyar- és Lengyelországgal, néhány itáliai városállammal és a pápasággal fenntartott kereskedelmi, diplomáciai összeköttetésekkel kapcsolatos levelezés, valamint ugyaninnen érkező írástudók révén a humanista írásmód a XV. század utolsó negyedétől kezdve megjelent, és elterjedt a Kárpátoktól keletre és délre eső tájakon is. Jó ideig a korábbi írásmóddal párhuzamosan használták, ami előbb a gótikus betűk kerekdedre változásához, majd a humanista formák túlsúlyra jutásához vezetett. Ez a folyamat nagyjából a XVI. század első felében zajlott le az okleveles írásosságon belül.

A humanista írásmódot Moldvában a XV. század nyolcvanas éveitől fogva kezdték használni Ştefan cel Mare vajdának (1457-1504) az erdélyi városokkal és a pápai udvarral folytatott levelezésében. Ez a humanista kurzíva (italica) gondos és harmonikus összhatású, apró betűi finoman kerekded ívelésűek, és hosszú, kiálló szárai vannak. A humanista írás hasonló változata terjedt el, de valamivel későbben, Havasalföldén. Ebben is sokáig felismerhetők maradtak a gótikus írásból származó szögletes elemek, és a kerekded, könnyedebb, humanista formák csak később váltak benne uralkodó jellegűvé. A korszerű, új vívmányok a XVI. század közepére diadalmaskodtak végérvényesen a két fejedelemség latin írásbeliségében. Ennek ebben az időszakban is jellegzetes epigrafikus emlékei a városok katolikus lakosai által emelt feliratos sírkövek.


Előző fejezet Tartalomjegyzék Következő fejezet