Az 1830-as években az egész Európát megrendítő forradalmi mozgalmak, valamint a politikai és kulturális események hatására az erdélyi városok politikai és társadalmi élete is megélénkült. Az abszolutizmus nem fojthatta el az elnyomott tömegek nyugtalanságát, és az 1831-i lengyelországi felkelés után a törvényességet és társadalmi egyenlőséget követelő értelmiség politikai vitatkozásai egyre zajosabbá tették a megyegyűléseket is. De míg a feloszlatással végződött 1834-35-i kolozsvári országgyűlés politikai eredményeket nem hozott, ugyanezen években a nemzeti műveltség fejlesztése, építése jelentős mértékben haladt előre. Az erdélyi élet szellemi, kulturális vezetői a nemzeti műveltség kifejlesztését jórészt a függetlenséghez és társadalmi egyenlőséghez vezető lépcsőnek tartották.

1832-33-ban magnyíltak az első városi olvasóegyesületek vagy kaszinók. 1830-ban megindult az Erdélyi Híradó melléklapja, a Nemzeti Társalkodó, és 1838-ban Brassóban George Bariţiu szerkesztésében a Gazeta de Transilvania és a Foaie pentru minte, inimă si literatură. Innen indultak ki a lassan fejlődő irodalmi, kulturális és politikai élet csírái. A politikai eszmék terjedésére nagy hatása volt Szász Károly 1831-ik esztendő történetei (Kolozsvár, 1832) és Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában (Kolozsvár, 1832) c. munkájának. Az erdélyi kollégiumok, főiskolák ifjúságának érdeklődése a nemzeti nyelv és irodalom, valamint az ezzel kapcsolatos társadalmi és politikai kérdések iránt is ekkor jelentkezett határozott formában. Ez tűnik ki a közvetlenül 1830 után megszervezett ifjúsági olvasótársaságok történetéből. Legismertebb ezek közül a kolozsvári református és unitárius, továbbá a marosvásárhelyi és az ernyedi református kollégium ifjúsági olvasótársaságának munkássága.

Tudjuk, hogy a kolozsvári református és unitárius és az enyedi református kollégium ifjúsága több zsebkönyvet adott ki (Aglája, 1829-32; Virágkosár, 1837; Remény 1839-41). Ezek közül a Kriza és Szentiváni verseivel feltűnő Remény c. zsebkönyv irodalmi elismeréshez jutott, és munkásságukat újabban is feldolgozták A fentieken kívül a székelykeresztúri unitárius ifjúsággal kapcsolatban lévő falusi ifjúsági egyesületekkel, a nagyváradi jogakadémia, a temesvári és a gyulafehérvári papnevelde ifjúsági olvasótársaságával is foglalkozott újabban a szakirodalom. Az utóbbi egyesületek tagjai azonban jelentősebb irodalmi tevékenységet nem fejtettek ki, és nem is volt hatásuk a korabeli társadalmi életre. Tudomásunk van még a marosvásárhelyi, enyedi, a székelyudvarhelyi református kollégium, a kézdivásárhelyi kadétiskola, a szilágysomlyói katolikus iskola és a kolozsvári Katolikus Lyceum magyar és román ifjúságának olvasóköreiről, s hasonló mozgalmakról adnak hírt egyes balázsfalvi és brassói feljegyzések is.

E szerteágazó tevékenységi formákból ezúttal csupán az ifjúsági egyesületekkel foglalkozunk, amelyeknek irodalmi és művelődési törekvései részben vagy egészen feldolgozatlanok.

Elöljáróban még meg kell jegyeznünk, hagy ezeknek az olvasótársaságoknak a tagjai többnyire tudtak egymás munkásságáról, ugyanegy időben egymással mintegy versengve szervezkedtek és alakították ki törekvéseiket. Így tehát a korabeli ifjúság színe-java szerepelt ezekben az egyesületekben és készült a jövő feladataira. Írók, tudósok, kiváló pedagógusok és szakemberek kerültek ki közülük, mint például Kasza János, Szentiváni Mihály, Jakab Elek, Czakó Zsigmond, ifj. Szász Károly, Gáspár János, Berde Áron, Torma Károly, Salamon Ferenc és mások. Voltak közülük, akik részt vettek a forradalmat előkészítő politikai mozgalmakban, mások pedig 1848-49-ben vérüket is hullatták a szabadságért, fegyveresen vagy fegyvert gyártva küzdöttek népük felszabadításáért. Publicisztikai és irodalmi munkásságuk is általában a népet szolgálta és demokratikus szellemű volt.

Hogy az első ifjúsági olvasótársaságok Kolozsvárt, az ébredő politikai és irodalmi élet központjában alakultak meg, azt természetesnek tartjuk. De az irodalmi, nyelvi és művelődési célkitűzésekben és az azokat követő munkában nem maradt el az enyedi és a marosvásárhelyi kollégium ifjúsága sem. Ez utóbbinak a munkásságát a Benkő Samu dolgozata után ismertnek vehetjük Ezekben a kollégiumokban az 1820-30-as években fokozatosan áttértek a magyar nyelvű előadásokra, foglalkoztak a hazai történelem kérdéseivel, és emellett a romantikus irodalmat is népszerűsítették. De az ifjúság rendszeres anyanyelvi és irodalmi oktatásban még nem részesült, ezért - helyenként tanárainak a támogatásával - neki magának kellett megszerveznie a nyelvi és irodalmi önképző munkát.

Ahol az anyanyelvű oktatásra való áttérés később történt meg s az iskola vezetősége lehetőleg elzárkózott a politikai küzdelmektől (a katolikus líceumokban vagy papnöveldékben), ott később alakultak olvasótársaságok, és jelentősebb társadalmi vagy irodalmi szerepük nem volt.

Adalékok a nagyenyedi Bethlen Kollégium ifjúsági olvasótársaságának tevékenységéről

Ismeretes, hogy a nagyenyedi Bethlen Kollégium ifjúságának olvasóköri és irodalmi szervezkedése szoros kapcsolatban állott a korabeli társadalmi és politikai küzdelmekkel. Mivel az enyedi ifjúsági olvasótársaság története és irodalmi tevékenysége is jórészt fel van dolgozva, ezúttal csak a még alig ismert kéziratok alapján egészítjük ki a róla eddig kialakult képet. Ezekben ugyanis a korabeli erdélyi ifjúság törekvéseire és munkáira vonatkozólag még elég jelentős és jellemző anyagot találunk.

Az enyedi ifjúság politikai és művelődési mozgalmai az 1830-as évek elején indultak meg. Az ifjúság első politikai megnyilatkozásai 1831-ben a lengyel foglyok átvonulásához fűződnek. Az ifjúság ezután évről évre hol egyes tanárok ellen rendezett gyűléseket, hol pedig az olvasóegyesület engedélyezését kérte. 1834-től kezdve az elöljáróság előbb engedélyezte, majd bezáratta az egész ifjúság olvasólakját, amelyben politikai vitatkozások is folytak. Habár 1835-ben az ifjúsági olvasóegyesületet feloszlatták, kisebb csoportok külön engedély nélkül ezután is állandóan foglalkoztak irodalmi önképző munkával. Így indult meg az a kéziratos ifjúsági irodalom, amelynek sikerültebb darabjait azután 1835-37-ben Vízi István a Virágkosár c. zsebkönyvében adta ki. De tudomásunk van róla, hogy az ifjúság ebben az időszakban Odeum címmel indított folyóiratot, Gáspár János pedig 1837-39-ben Reg címmel szerkesztett lapot, és emellett megjelent egy Virradt, illetve egy Villám című gúnylap is. Ha ehhez hozzávesszük a Gáspár János hagyatékában hátramaradt Ébredők című kéziratos irodalmi dolgozatokat, akkor megállapíthatjuk, hogy az enyedi ifjúság 1836-41-ben elég változatvas és gazdag irodalmi munkásságot fejtett ki.

Az irodalmi szervezkedés kezdeményezője 1836-ban és a következő években főként az akkor húsz-huszonhárom éves Gáspár János volt. Verssel, elbeszéléssel, tudományos dolgozatokkal egyaránt kísérletezett, a korabeli zsebkönyvekbe és lapokba is dolgozott.

Az Ébredőkből egy bekötött kötet és kötetlen számok maradtak meg a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban. A bekötött kötet 34 számból áll, abból 28-ban csak költemények, 4-ben elbeszélések, 2-ben pedig értekezések vannak. Körülbelül egy év (1836) irodalmi munkája lehet benne, ennek egy része az 1837. évi Virágkosárban megjelent. Az álnevek alá rejtőző diák munkatársak is ugyanazok: Széphavi, Föllegi, Népfi, Und, Kund, Csongor, Sz. Ödön, Zoránd, Gerlefi, Virányi. Tudjuk, hogy maga Gáspár János is több álnévvel (pl. Csongor, Népfi stb.) szerepelt.

A kéziratban maradt munkák közül egypár prózai írás és vers jellemző a társadalmi kérdések felé forduló reformkori ifjúságra. Ezek közül az első egy bevezető elmélkedés Egy írnivágyó szorongásai címmel. A szerzője, Széphavi (Gáspár János), azon töpreng, hogy mit írjon. A fordításról hiányos nyelvtudása miatt lemond, a mitológia alakjait már elavultnak tartja. Tisztában van készületlenségével, ezért előbb tanulni akar. "Ha írok, készülten igaz dolgot írok", szögezi le végül, és ezzel már a valóság felé forduló új irodalmi korszak jelszavát fogalmazza meg. A jelszó egyszerű, de előmutató, a szobaköltészettől és a rémromantikától való elfordulást, a realizmus követelését jelzi.

Ez a törekvés tűnik ki Népfi és Csongor verseiből is. Az elbeszélések még távol állanak a valóságtól. Népfi Újévi bohózatából azonban a következő, még bátortalan, de mégis a társadalom kérdései felé mutató sorokat idézhetjük:

Ezért esengek is én,
Hogy honnan lenne szabad,
Soh'se dúlja önkény had.
Ne csak kutyabőr győzne,
S tisztességre érdem ülne.

Szabad lenne a sajtó,
Minden könyv olvasható.
Katonát sem tartanék én
A jobbágy verítékén.

És végül még egy helyi vonatkozású vágy: "Egy nemzeti iskola Kígyóktól megtisztula."

A jobbágykérdés, a társadalmi egyenlőség, a szabad sajtó, a nemzeti szabadság kérdése csírájában már jelentkezik ebben a versben, de a nyilvánosság elé ezek a kívánságok még nem juthattak.

De idézhetnők a Reggelt Csongortól, aki szerint "minden munka hevít", A bujdosó lengyelt (Föllegi), aki hazája felvirulását várja, vagy a szatirikus célzatú Fényvárat, amelyben tizenkét "rémalak" ítélkezik a közoktató felett, "aki az ifjakat az idővel elővinni iparkodik", és elítéli mindazokat, kik népiskolát, nemzeti játék, olvasó, kisdedóvó, drámai vagy természetbúvár egyesületet iparkodnak állítani". Mindez jellemző a nemzeti művelődésért és a haladásért küzdő ifjúság célkitűzéseire s a vele szemben álló konzervatív szellemre is. Iskola és egyesületek: egyelőre ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább az ifjúságot.

1837-38-ban, a Virágkosár megjelenése után, az enyedi diákok a Reg c. kéziratos lapot szerkesztik. Ennek csak egy számát ismerjük. Új téma benne egy erdélyi útirajz, Rándulás Hunyadmegyébe, Gáspártól.

Az időközben megszervezkedett "tudós" vagy "tudománykedvelő társaság" könyveket és folyóiratokat hozat. Gáspár János 1838. évi naplójából tudjuk, hogy olvasta a Jelenkort, a Századunkat, az Erdélyi Híradót, az Athenaeumot, a Figyelmezőt, a Tudományos Gyűjteményt, Székács Szerb népdalait, Vörösmartyt, a Humoristot és különböző német lapokat. Mindez - úgy látszik - megvolt az ifjúsági olvasólak könyvtárában. A társaságnak, Gáspár egyik megjegyzése szerint, 1839-ben mintegy kilencven könyve volt.

1839-ben újraszervezkedik a "tudós társaság", és ismét megindítja az Ébredőket, amely az 1836-inak folytatása és 35-60. dolgozatszámmal van ellátva, évszám, keltezés nélkül, csak az első dolgozatokból tűnik ki, hogy 1839-ben írták. A munkatársak most is nagyrészt a régiek lehetnek: Csongor, Népfi, Föllegi, Záb, Huba, Ugod, Virányi, Csák, Balogh. Az álnevek ezúttal is a romanticizmus hatását jelzik.

Az Ébredők új évfolyamában tartalmilag érdekes változást figyelhetünk meg. 1836 után a "tudós társaság" tagjai tényleg sokat tanultak, főként hazájuk alaposabb megismerésére törekedtek. Komolyan vették az "ön-, haza-, nemzet- és világismeret" célkitűzését; olvasással, tanulmányokkal, utazással, kirándulásokkal képezték magukat. Az első dolgozat egy értekezés a rabszolgákról. A szerző (Csongor) a néger rabszolgák lealázó, keserű sorsát mutatja be, és az emberiség szégyenének nevezi az amerikai rabszolgatartó rendszert. Szász Károly és Bölöni Farkas Sándor politikai munkái tehát kitágították az ifjúság látókörét, és felhívták figyelmét a világpolitika nagy kérdéseire. Az emberi szabadság problémái most már konkrét formában jelentkeznek. A rabszolgák szenvedéseit az elnyomott erdélyi jobbágyok helyzetével kapcsolhatták össze az írók és az olvasók. Az ilyen tanulmányok a demokrácia eszméit népszerűsítették. A rabszolgaság elleni észak-amerikai küzdelemről az Ébredők 45. számában is olvashatunk. A kérdést tehát fontosnak tartotta az ifjúság.

Még egy hosszú tanulmány szolgálta a hazai életben való tájékozódást: Brassó ismertetése Gáspár Jánostól. Gáspár leírta részletesen Brassó utcáit, épületeit, fontosabb intézményeit, külvárosait és a lakosság életével is foglalkozott. Tanulmányából megtudjuk, hogy Demjén magyar színtársulata a táncteremben a Párisi vízhordó c. víg, érzékeny játékot és egy másik darabot (Aranyjáték, elátkozott borbélyműhely vagy boszorkányok tánca a Cenktetőn) is játszott. Ez valószínűleg romantikus rémdráma lehetett.

De ez a tanulmány nemcsak Brassó látnivalóiról szól, hanem a külvárosok lakosságáról is. Megemlíti például a román kereskedőket, zsinórkötőket, csipkeverőnéket és pokrócszövőket is, kiterjed figyelme az élénk brassói kereskedelmi életre.

Ez a fiatalember nyitott szemmel járt az életben, és az erdélyi népek életét sovinizmustól mentesen mutatta be. Tudjuk, hogy román tanulótársaival barátságos viszonyt tartott fenn, levelezett Iosif Mánnyal, a későbbi balázsfalvi tanárral, és román lapokat olvasott.

A prózai írások között még értekezéseket, humoros és szatirikus írásokat, tanítómeséket és egy romantikus elbeszélést olvashatunk. Ezek a társadalmi egyenlőségért megindult csendes küzdelemről vallanak.

A nagy szenvedélyek nyelvét kereső versek és egy Botondról szóló elbeszélő költemény mellett említsük meg a gúnyos, társadalmi vonatkozású epigrammákat is. Vajon mit lát az enyedi diák Gyulafehérvárt, amely az ő számára még Bethlen Gábor emlékét és a gyulafehérvári kollégiumot jelenti? Csongor (Gáspár János) epigrammája így szól:

Gyula-fehérvár

Sírék ormaidon, s mit láttam büszke Fehérvár? -
Sok papot! Ágyút, és mind idegen katonát!

Gáspár János valamivel később (1840), az olvasótársaság feloszlatását kimondó ítélet után egész füzetnyi epigrammát írt. Azoknak az elnyomatás ellen lázongó, antiklerikális ízét már ezekben az írásokban is megérezzük. Az enyedi ifjúság irodalmi próbálkozásainak ez is egyik előremutató vonása.

A romantikus témákkal és a romantikus kifejezési formákkal küzdő verseknél és prózai munkáknál ma többre becsüljük azokat, amelyek egyszerűbb, népies hangon a való élet felé közelednek és a korabeli társadalmi kérdéseket is megvilágítják. A társadalom- és stílusváltozás leginkább ezekben nyilatkozik meg.

Az enyedi kéziratos lapok nagyrészt elpusztultak, a Gáspár János hagyatékában megmaradt írások azonban az ifjúsági olvasótársaságra vonatkozó értékes dokumentumok. 1840-ben megszűnt a társaság, tagjai elhagyták a kollégiumot, és a kéziratos lapok szerkesztése is félbemaradt egy időre. A társaság tagjai közül egyesek a Reménybe is dolgoztak, és azután is folytatták irodalmi vagy tudományos munkásságukat (Gáspár János, Mentovich Ferenc, Czakó Zsigmond, Finta Károly, Jánosi Ferenc stb.).

Az ifjúság egypár évvel későbbi munkáit a Munkatár c. kötet őrizte meg, amely azonban nem tekinthető lapnak, inkább ifjúsági érdemkönyvnek látszik. Egy iskolai év (1842-43) sikerültebb pályamunkái és irodalmi dolgozatai vannak benne egybegyűjtve. A munkatársak jórészt történelmi, növénytani tanulmányokat, elbeszéléseket írnak belé, csak Gyarmathi Samu szerepel versekkel. A kötet szépirodalmi munkáiban: Hegedüs Lajos, Horváth Samu és Gyarmathi Samu elbeszéléseiben, verseiben az eredeti tehetség jeleit alig vesszük észre, mégis érdekes megfigyelnünk azt, hogy a próza közelebb jutott a mindennapi élethez, kifejezésmódja egyszerűbb lett. Ezekre az ifjakra Jósika helyett inkább Kármán és Eötvös hatott, s írásaik a lélekfestés kérdéseivel is küzdenek.

A prózai dolgozatok nagyobb része történelmi vagy természetrajzi értekezés. Az önképző munkának egyik fontos faladata ugyanis az iskolai tanulmányok kiegészítése és főként a történelem megismerése volt. Három történelmi pályamunka Budavár visszavételéről, egy a dák birodalom bukásáról, egy pedig Lengyelország végnapjairól szól. Vajon ki tűzte ki ezeket a pályatételeket? A kollégiumi év végi jutalmakat ismerjük ebben az időszakban. Évente teológiai, jogi, politikai, görög nyelvi, rajz és szépírási pályatételekről olvashatunk, de a történelemből a kollégiumban nem tűztek ki pályatételt. A történelmi pályázatokat tehát maga az ifjúság, a felélesztett olvasótársaság tűzte ki. Az ifjúság érdeklődése a nemzeti szabadságmozgalmak és az akkor még kevésbé ismert erdélyi történelmi emlékek felé fordult. A dolgozatok szerzőinek nemcsak érdeklődését és alapos kutatómunkáját dicsérhetjük, hanem ítéleteit is; egyikük például keményen szól "a hiú és munkátlan életű" lengyel nemességről.

Még érdekesebb számunkra Eördögh Károly Kirándulások. Erdély nevezetesebb érc bányász helységei c. dolgozata, amelyet 1841 nyarán írt. "Utazás a műveltség egyik legfőbb kútfeje. - S művelődés az élet legszentebb célja", írja dolgozatának élére mottóul, s vele egy egész nemzedék egyik fő törekvését fejezi ki. Az útleírás a korban népszerű műfaj volt. A Nemzeti Társalkodó 1830 óta állandóan közölt erdélyi útirajzokat, sót még egy "utazóegylet" tervét is fölvetették, hogy annak tagjai ismerjék meg és írják le hazájuk földjét és népeit. A haza ismeretéhez nemcsak a természet, hanem az emberek megismerése is hozzátartozik, írják, ezért szükségesnek tartják az emberek életmódjának, a szokásoknak, daloknak és regéknek a lejegyzését. A társadalmi kérdések mellett tehát most már feltűnik a nép iránti érdeklődés.

Ezt vesszük észre Eördögh Károly útleírásaiban is. Torockón nemcsak a tájban gyönyörködött, hanem "kétrét görnyedve, néha hason vagy háton csúszva" lement a vasbánya 350 öl mély üregébe is. Így ismerte meg a torockói bányászok nehéz életét. Innen Verespatak, Abrudbánya, Zalatna, Nagyág felé folytatta útját, és nemcsak a vidék szépségeit látta meg, hanem adatokat gyűjtött a korabeli bányászatra vonatkozólag. Az enyedi olvasótársasági munkának egyik sajátos, máshol még alig jelentkező vonása ez a bátor és határozott szembenézés a kor társadalmi kérdéseivel és a népi élet megismerésére forduló érdeklődés.

Említsük meg végül a kötet utolsó munkáját, Hegedűs Lajos értekezését az Önállásról. Szerzője később lelkész, s a nagyenyedi református egyházmegye esperese lett; értekezésében az erkölcsi és szellemi önállóság útját kereste, és rámutatott arra, hogy milyen lealázó a nagyoktól "folytonos függésben lenni". Az elnyomatás elleni lázongás szólal meg itt is, habár a szerző a társadalmi és politikai következtetéseket elkerüli.

A kötet munkatársai közül még Gyarmathy Sámuel pályafutását ismerjük. Ő 1848-49-ben mint nemzetőr őrnagy szolgált, 1862-ben visszatért a Bethlen Kollégiumba jogtanárnak, és szaktudásáról elismeréssel írtak. Irodalmi munkásságot később a társaság egyik tagja sem folytatott.

Az olvasótársaságban szereplő ifjakat, legnagyobb részben megtaláljuk a kollégium ösztöndíjasai között. Gáspár János 1838-40-ben fejedelmi alumnus, Eördögh Károly 1841-42-ben rajzból kap jutalmat, Jánosi Ferenc, Sükei Károly, Hegedűs Lajos, Gyarmathi Samu is ösztöndíjas több éven át. Ezt a névsort természetesen folytathatnók, de csak jelezni akartuk, hogy az olvasótársaságokban a kollégium legkiválóbb, szegény sorsú tanítványai vitték a vezető szerepet, és tanulmányaikhoz megkapták a kollégium anyagi támogatását.

Az ifjúsági olvasótársaságoknak, illetve a Gáspár-féle társaságnak a könyveiből alig maradt meg valami a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban, ezek bejegyzéseiből azonban kitűnik, hogy a társaságnak 1838-ban Gáspár János volt a könyvtárosa. Az ő írását olvashatjuk a következő könyvekben: Aranka György: A magyar nyelv mívelő társaságról újabb elmélkedés. Kolozsvár, 1791 (Bejegyzés: "Barátinké 1836. Gáspártól."); Nagy Károly: Arithmetika. Számírás különös jegyekkel Bécs, 1835 (Bejegyzés: "A könyvhozató társaság ajándékából sajáta az iskolai olvasótársulatnak. Újraköttette 48 p. kron. Gáspár könyvtárnok. Nyárelő 7-én 1838."); Pogány Károly: A tett embere... Bethlen Gábor... Nagyenyed, 1838 (Bejegyzés: "Kiadók ajándékából sajáta az iskolai olvasótársulatnak. 1838. Tavasz-utó 4-én."); Villaume: Philokthee oder die ersten Lehren der Religion. Wien, 1789 (Bejegyzés: "Czakó Zsigmond barátunk ajándékából Ol. Barátinké. 1839."); Vogel Karl: Natur-bilder. 2. kiadás. Leipzig, 1846 (Bejegyzés: "A N. Enyedi Ev. Ref. iskolai olvasó társulaté. Demeter Samu, könyvtárnok, 1848.").

A "titkos" ifjúsági olvasótársaság ifj. Szász Károly vezetésével 1848-ig állott fenn. Könyveket vétel és ajándék útján kapott, de emellett 1838-ban egy külön könyvhozató társulat is gazdagította a könyvtárat. Az ifjúsági könyvtárban eszerint igen különböző irodalmi és szakmunkák lehettek, mégis feltűnő az, hogy a Gáspár János társasága - úgy látszik - az Aranka-féle hagyományokhoz is ragaszkodott; és bizonyára tanult is az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság tervezetéből. Aranka György, Döbrentei Gábor és Bölöni Farkas Sándor törekvései valóban egymásba kapcsolódtak, és az ifjúsági olvasótársaságok munkássága is egy-egy láncszemet képezett ezek között a tudományos és irodalmi megmozdulások között. Emellett a jövőt, egy felkészültebb, a hazai kérdéseket alaposabban ismerő nemzedék kialakulását szolgálták.

A kolozsváriak után és az enyediekkel körülbelül egyidőben a székelyudvarhelyi református kollégium ifjúsága is megalakította a maga olvasótársaságát. Az első ülését ez a társaság 1833. január 13-án tartotta. A társaság megalakulását az udvarhelyi iskolai tanács engedélyezte, de a tanári vezetést és ellenőrzést is biztosítani akarta. Ezért a Jegyzőkönyvben lefektetett harmadik törvényben ezt olvashatjuk: "A Társaság igazgatása az igazgatóval edgyütt, ki örökké a Társaság által avégre megkért professor lészen, az oskolai tanács tagjai közül csak azokra szoríttatik ezen társaság igazgatása, kik egyszersmind a Társaságnak is tagjai." Az 1833-35-ös időszakban, amíg a társaság fennállott, Sylvester Dienes tanár volt a társaság vezetője. A tanári kar ezzel politikai szempontból ellenőrizhette és megkötötte az ifjúság tevékenységét, de ugyanakkor támogatta és irányította is a konzisztórium utasításai szerint. Udvarhelyt ezért az államhatalomtól tiltott politikai megnyilatkozásokra nem is került sor, különben a társaság tagjai az önálló irodalmi alkotásig, úgy látszik, nem jutottak el.

A társaság az ifjúság önképzését, újabb ismereteinek szerzését szolgálta. Ehhez szükségesnek tartották, hogy újságokat és könyveket szerezzenek be a tagok önkéntes adományaiból. Ez így történhetett más iskolákban is, mivel a kollégiumi könyvtárakban nem voltak meg azok az újabb könyvek, amelyek az ifjúságot leginkább érdekelték, vagy pedig nehéz volt hozzájuk jutni. A társaságnak száznegyven tagja volt, ami az ifjúság általános érdeklődését mutatja, hiszen a kolozsvári református kollégiumi olvasótársaságnak az 1833-34-ik iskolai év első felében 29, a második felében 58, 1834-35-ben pedig 78, illetve 74 tagja volt. A száznegyven tag a jogi, bölcseleti, teológiai tanfolyamról került ki. Belépésükre bizonyára Sylvester Dienesnek lehetett hatása, aki a kollégiumban a jogot és politikát adta elő, ugyanazokat a tárgyakat, mint Enyeden Szász Károly. A jogi előadások eszerint bizonyos fokú politikai iskolát is jelentettek az ifjúság számára. Tudjuk, hogy Enyeden az ifjúság feljárt a megyegyűlésekre, és ez hozzájárult ahhoz, hogy a politikai élet ellentéteit, küzdelmeit alaposan megismerje.

A székelyudvarhelyi kollégiumi társaság jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy meghozatták például Széchenyi, Kisfaludy Sándor munkáit, a Századunkat, az Aurorát stb. Ezeket kiadták egynéhány napra olvasásra, és azután valószínűleg beszámolókat kívántak róluk. A társaság fennmaradt jegyzőkönyvei azonban csak az első három gyűlésről szólnak, és ezekből nem tűnik ki, hogy valamelyes irodalmi munka is megindult volna az ifjúság körében. Így tehát a társaságnak főként műveltségterjesztő szerepe lehetett, hiszen politikai témájú vitatkozásoktól a tanári ellenőrzés távol tartotta a tagokat.

Az 1835. január 18-i, utolsó jegyzőkönyv záradéka az olvasótársaság megszűnéséről és "a mostan létre induló Museumnak" megalapításáról tudósít. A Museum átvette az olvasótársaság könyveit és folyóiratait, ezenkívül ostábla és sakk is állott a tagok rendelkezésére, tehát egy ifjúsági kaszinó szerepét is betöltötte. Tagjai elsősorban a kollégiumhoz tartozók lehettek, ezeknek szavazójoguk volt, ezenkívül voltak a kollégiumon kívüli tagok is, akik csak tanácskozási joggal rendelkeztek. Ennek a Museum Egyesületnek működéséről sajnos nem maradtak fenn adataink.

Az olvasótársaság tagjai között első helyen Török János neve áll. Török akkor már végzett diák és osztálytanító volt, 1842-ben megválasztották a marosvásárhelyi református kollégium tanárának, történelemtanítása az ifjúságra mozgósító, forradalmasító hatással volt. 1848-ban részt vett a forradalmi mozgalmakban. A Makk-féle Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvétele miatt 1854. március 10-én kivégezték. Az olvasótársaságnak ugyan nem sokáig lehetett tagja, mert 1834-ben Németországba ment tanulmányait folytatni, de a megszervezésében bizonyára jelentős szerepe volt.

A székelykeresztúri unitárius ifjúsági olvasótársaság

Hasonló jellegű lehetett az 1837-ben megalakult székelykeresztúri unitárius ifjúsági olvasótársaság is, amelynek fő célja a művelődés volt. "Evégre a fő pontok ezek lettek: könyvek, folyóiratok szerzése, olvasása, fordításbeli gyakorlatok, versek, értekezések dolgozása."

Az olvasótársaság az ifjúsági senior, Péterfi Sándor kezdeményezésére létesült, és 1837. október 28-án tartotta első ülését. Ötvenen kötelezték magukat, hogy a társaság szabályait megtartják. Üléseiken felolvastak a Vasárnapi Újságból, az Athenaeumból vagy a saját munkáikból. Ifjúsági könyvtárat létesítettek, és Tavaszi Bimbók címmel 1838. március 11-én kéziratos lapot indítottak, amelynek első szerkesztője Péterfi Sándor volt. Az ő megnyitó beszédében a hazafias büszkeség és a megerősödő nemzeti öntudat szólalt meg.

A társaság tagjainak irodalmi munkái nem jutottak a nyilvánosság elé.

Olvasótársaság a csíkszeredai és kézdivásárhelyi katonai iskolában

Az olvasás, a nemzeti irodalom megismerésének a vágya, valamint a feudalizmus elleni lázongás, a felekezeti kollégiumok falain áttörve, az 1830-as évek vége felé más intézetekbe is behatolt. Az ifjúsági társaságok politikai jelentősége ezzel kétségkívül észrevétlenül megnőtt, mert a nemzeti műveltségben való megkapaszkodás ekkor már határozott tiltakozást jelentett a feudális rendszer minden önkényessége ellen. Egy új, polgári társadalom ébredezett a kisvárosok egymás után megalakuló olvasótársaságaiban, amelyek a hírlapok és folyóiratok olvasásával egyidejűleg a demokratikus eszméket is terjesztettek.

A korabeli viszonyok között rendkívül merész olvasótársasági szervezkedés indult meg 1841-ben a kézdivásárhelyi és csíkszeredai katonai iskolában, ahol az 1. és 2 székely határőrezred növendékei nevelkedtek. Az itt tanuló kadétok Horváth Ignác ezredkadét kezdeményezésére alapítottak társaságot, ahol magyar hírlapokat és könyveket olvastak, hazafias verseket szavaltak és - mint Jakab Elek írja - "politikai eseményekről beszélgettek". A katonai hatóságok a társulatot feloszlatták, tagjait elfogatták, és összeesküvés vádjával évekig tartó vizsgálat indult meg ellenük. 1843 októberében a császári leirat kemény börtönbüntetéssel sújtotta a társaság tagjait. A vádlottak vallomásait sajnos nem ismerjük, csak azt tudjuk róluk, szintén Jakab Elektől, hogy "semmit sem tagadtak, sőt magukat büszkéknek vallották", és bátran állottak a hadbíróság elé. Jakab Elek szerint "társulásuk célja önművelés, a hazaszeretet, nemzeti érzés és magasb kötelességérzet szíveikben s növendékeikben fölébresztése és öntudatossá tétele volt". A résztvevők közül legismertebb Gál Sándornak, Bem híres ezredesének, a Háromszék megyei önvédelmi harc megszervezőjének a neve. Gál Sándort vizsgálati fogsága kitöltése után fölmentették, és 1842-ben tiszt lett. Olvasótársasági munkáságának hatása abban is kitűnt, hogy ő fogalmazta meg 1848-ban először a magyar nemzetőrség és honvédség szolgálati és oktatási szabályzatait, a vezényleti nyelv kifejezéseit. Ezeket később is használták.

A reakció elfojthatta a katonai iskolákba behatoló, már-már összeesküvéssel fenyegető szervezkedéseket, de az osztrák önkényuralom gyűlölete ezzel még inkább megerősödött az ifjúságban.

Olvasó- és szavalóegyletek néhány erdélyi katolikus iskolában

Az 1840-es években több katolikus iskolában is megkezdődött az olvasó- vagy szavalóegyletek szervezése. Ezek között elsőnek említhetjük a gyulafehérvári (a korabeli elnevezés szerint: károlyfehérvári) papnevelde olvasóegyletét. Ez - úgy látszik - a pesti kispapok egyesületétől vette a példát, és az egyházi felettesek támogatásával alakult meg 1841-ben. A társaságot - amint az egy 1846-ban az Erdély Híradóban Rózsavölgyi név alatt megjelent védekező cikkből kiderül - Kovács Miklós püspök támogatta. A társaság két pályadíjat tűzött ki; a pályázatokat a Lyceum professzorai bírálták el. Az első pályadíjat Fitódi N. I., a másodikat S. J. (Sebezi Josephus?) nyerte el. Még ugyanabban az évben újabb pályázatokat írtak ki eredeti költeményre; fordításra, továbbá szónoklatra. A nyertesekről és a pályamunkákról ezúttal sem tudtunk meg semmi közelebbit. Az említett cikkből viszont úgy tűnik ki, hogy a társaságot egyházias szelleme miatt gúnyolták.

A fehérvári kispapok irodalmi műveltségét akkoriban két több ezer kötetes könyvtár szolgálta, ezenkívül az olvasóegyletnek külön könyvtára is volt. Gondoskodtak "a nevezetesebb hírlapok" megrendeléséről, így tehát az érdeklődők a tudomány és az irodalom újabb termékeihez is hozzájuthattak.

Ugyanezekben az években tanáraik kezdeményezésére a gimnáziumokban is alakultak olvasó- vagy szavalati egyletek. Így például a szilágysomlyói katolikus gimnáziumban "a költészet és szónoklat oktatója" (Nagy Lajos) "...egy a szavalásban gyakorolva tökéletesítő magyar társulatot" alakított. Ennek tagjai csütörtökönként gyűltek össze, és tanáruk irányításával kötött vagy kötetlen darabak szavalásában gyakorolták magukat. 1846. március 3-án, az osztályozás alkalmával nyilvános ünnepélyt rendeztek. Hét költészettani hallgató egymást fölváltva előadta a mohácsi vészről szóló elégiát, azután pedig három szónoklattani hallgató elbeszélte Nagy Lajos követségét Attilánál III. Valentinianus császár alatt. Az osztályozás után egy tanuló elszavalta Berzsenyinek A magyarokhoz c. ódáját, egy másik pedig Vörösmarty Szózatát. A tanulók műsorát eszerint szavalatok és párbeszédes jeleneték tették változatossá, s azt bizonyára a szülők és meghívottak is meghallgatták. Az iskola romantikus költészetünk legnagyobb alkotásaival eszerint nemcsak az ifjúságot ismertette meg, hanem a város közönségét is. A tanulók irodalmi nevelése most kapott nemzeti és hazafias színezetet, és most kapcsolódott össze közvetlenül a kor társadalmi és politikai eszméivel. Az iskolai szavaló- és olvasóegyletek munkája a rendszeres irodalmi oktatást pótolta. A kortárs magyar irodalom nagyjai: Vörösmarty, Bajza, Jósika, Széchenyi munkáival ismertette meg az ifjúságot, és hatással volt irodalmi műveltségének, valamint későbbi világnézetéhek kialakulására is.

Jelentősebb irodalmi tevékenység indult meg az 1840-es években a kolozsvári Katolikus Lyceum ifjúsága körében. A Lyceum ekkoriban bölcseleti, jogi karral és részleges orvosi fakultással működött, hallgatóinak száma tehát évenként több százat tett ki. Ez a főiskolai hallgatóság az 1840-es években természetesen anyanyelvén akart tanulni. A tanítás még jórészt latinul folyt, habár az ifjúság érdeklődése a nemzeti irodalom és a nemzeti nyelv iránt már megindult. A nemzeti eszme ébresztő, öntudatosító hatása a román és a magyar ifjúság életében egyaránt kitűnt, és ezért az 1840-es években egymás után olvasótársaságokat szerveztek. A román olvasóegylet megalakulásáról és tevékenységéről érdekes képet adott Nicolae Popea karánsebesi görögkeleti püspök, Şaguna érsek emlékiratainak kiadója. Eszerint a kolozsvári román ifjak nemzeti szellemének erjedését az 1840-es évek elején egynéhány ifjú megindította. Így alakult ki a román tanulóifjúság fénykora Kolozsvárt. A román ifjúság elég számos volt ahhoz, hogy "talán az első olvasó társaságot az összes románság" megalakítsa. Ezenkívül Aurora vagy Zorile címmel Papiu Ilarian és N. Popea szerkesztésében kiadtak egy kéziratos lapot is, amely talán a legelső ilyenszerű folyóirat volt a románság körében. A társaság tagjainak száma legalább mintegy 35-40 lehetett, közöttük találjuk többek között Avram Iancut is, aki 1842-ben elsőéves bölcsészettani hallgató volt Kolozsvárt. "A társaság tagjai irodalmi üléseket tartottak, könyvtárt alapítottak, és nemzeti irányban egymást buzdították, azokat pedig, kik nem tudtak írni és olvasni románul, oktatták a román nyelvtanban és történelemben, sőt az Aurorát olvasás végett elküldötték a marosvásárhelyi kancellistáknak is... Egyszóval az érdeklődés a román nyelv és a román könyvek iránt s a nemzeti lelkesedés soraikban tetőpontra hágott."

Az irodalmi önképzés így indult meg a kolozsvári Lyceum román hallgatói között, hogy azután innen kisugározzék a román értelmiség egésze felé és a nemzeti öntudat felébresztésével a nemzeti műveltség és a nemzeti irodalom szeretetét is megerősítse.

Ugyanezekben az években indulhatott meg a Lyceum magyar ifjúságának irodalmi szervezkedése is. 1845 decemberében már a lyceumi "önképző társulat" alakulásáról olvashatunk az Erdélyi Híradóban. Már csak egy lépés választ el az önképzőkör szó és a vele járó fogalom kialakulásától. Az egyesület "célja: a magyar nyelv és szépirodalombani előhaladás". Az egyesület tehát egészen irodalmi jellegű volt.

Az egyesület jegyzőkönyvei nem maradtak reánk, az olvasókörre vonatkozó kéziratos anyag - úgy látszik - teljesen megsemmisült, ezért csak a hírlapi közlésekből értesülhetünk megalakulásáról és kiadványáról.

Az Erdélyi Híradó már egy év múlva jelentette, hogy a Királyi Lyceum ifjúsága aláírás útján toborzott előfizetőkre támaszkodva ki akarta adni a Bércvirágok c. kötetét, "de az alap, az előfizetés a közönség részéről nagymértékben elmaradt". A kolozsvári unitárius ifjúság Remény, valamint az enyediek Virágkosár és Korány c. zsebkönyvei után ez volt az utolsó romantikus ifjúsági kísérlet a 40-es években, amely azonban már nem ébresztett érdeklődést az olvasók körében. Az újság varázsa már elmúlt, az ifjúsági irodalmi kísérletek helyett inkább Vörösmartyt és Petőfit olvasta az utolsó években kialakult polgári olvasóközönség.

A Bérczvirágok csak egy év múlva jelenhetett meg: az Erdélyi Híradó 1847 októberében számol be róla. "Egyszerű, zsenge virágok, igaz, mik e füzetkékben a közönség kezébe jutnak, de épek és illatosak: hazafias érzés, világosságra törekvő szellem, jóért, szépért hevülés friss illatával fűszerezvék." Ezután megdicséri a közölt elbeszélések és versek egy részét, így például a Székely kaláka, a Farkas Sándor szobránál, a Honfidal c. verseket. Bizonyára Vörösmarty hatása és a hazafias hang tetszett meg ezekben a versekben. Érdekesebb azonban, hogy ez az ifjúság sokat adott a könyv külső szépségére, és a nürnbergi Friedr. Korn'schen és Carl Mayer cégnél négy metszetet csináltatott, amelyek a kor stílusában a szerelmet és a hazafias érzést illusztrálták. A közönség különböző igényeihez való alkalmazkodásra mutat az, hogy háromféle kötésben, 1, 2 és 3 forintért árusították. Így is valószínűleg inkább csak a jóindulatú pártfogók vették meg, és ma már könyvritkaságnak számít.

A kis zsebkönyvben az olvasótársaságnak a következő tagjai szerepeltek verssel vagy prózával: Gyerőfy Lenke Károly (gyerői), Váradi József, Kálmánfi, Sándorfi Vilmos, László Kálmán, Kethelyi József, Angyal János, Csíki Péter, Csíky Egyed, Donáth Pál, Kiss József, Kis Mihók, Gyöngyösi József, Dimény József, László József, Törcsváry, Torma Károly, Veres Ádám. Összesen tehát mintegy tizennyolc munkatársa lehetett a kötetnek, egyeseknek közülük több verse és elbeszélése jelent meg benne, mint például Torma Károlynak, a későbbi jeles archeológusnak, aki egyik legszorgalmasabb tagja volt az olvasótársaságnak.

A kötetben lévő irodalmi munkák csak szerény szárnypróbálgatásak. A munkatársak közül egyetlen írói tehetség sem emelkedett ki. A kötet törekvéseit az Előszó így fejezi ki: "Mint a virágok illata, legyen énekünk is egy hymnus a bérces hon szebb idejiért, legyen szerettünk áldozata, jelképe, melynek nevében fogadást tevénk, hogy mi hívei leendünk, hívei csendben, viharban..."

A hazaszeretet lelkesíti ezt az ifjúságot, és a korabeli romantikus költészet alakította ki ízlését és stílusát. Jósika és a romantikus költészet hatására vall a hazai történelmi témák kedvelése, középkori lovagtémák megelevenítése, továbbá a cselekményszövés bonyodalma, a szerelmi bosszú motívumának gyakori felhasználása. Lovagi harcok, bosszú és gyilkosság váltogatja egymást ezekben az elbeszélésekben, amelyek a környező valósággal nem állanak semmiféle kapcsolatban. A romanticizmus kellékeihez tartoznak a szereplők nevei is, így például: Tihamér, Csilladár, Izora, Hedvig, Camilla, Rachel stb.

Ennek az ifjúságnak még kevés volt a valóságismerete, és akkor már elavult mintákat másolt. Ezért örvendünk, ha egy-egy elbeszélésben mégis feltűnik a hazai táj és a hazai élet. Angyal János A Zsidóhegy c. elbeszélésében például Zalatna környékének rövid, de jellemző vonásokkal megrajzolt leírását olvashatjuk. Az író demokratikus törekvéseit a zsidó leány és a keresztény ifjú szerelmi történetével fejezi ki.

Érdekesebb számunkra Törcsváry Meglátogatom az atyák vétkét c. elbeszélése, amelynek hősét, Harinai Gusztávot a Bucsecs havasba, majd Bukarestbe viszi el a szerző. Közben alkalmat talál arra is, hogy bemutassa a magyar és román nép testvéri együttélését. Az elbeszélésben különben a magyar irodalomban elsőnek van szó Wladimiresco Todor (!) felkeléséről, megelevenítve a bojárok zsarnokságát is. A bujdosó mellett két erdélyi mesterlegény alakja is feltűnik, és így az írónak alkalma nyílik arra, hogy a társadalmi különbségeket, az elnyomottak iránti rokonszenvét és a feudalizmus gyűlöletét érzékeltesse. A szerelmi történet háttérbe szorítja az elbeszélés lappangó politikai mondanivalóját, de a nép és különösképpen a román nép szeretetét így is megérezzük. Törcsváry elbeszélése a korabeli ifjúság nacionalizmusmentes, demokratikus gondolkozására jellemző.

A Vörösmarty vagy Petőfi hatására valló versekből megismerhetjük az ifjúság nép- és hazaszeretetét, feudalizmusellenességét. Ezek az ifjak tudták, hogy "izzadás és munka közt" folyik a nép élete, sőt azt is, hogy a szabadságról való szónoklásnál fontosabb a hétköznapi tett: "Jobb tennéd... - figyelmezteti az egyik szerző meglepő józansággal a spanyolokkal, kínaiakkal törődő reformert -, szántóidra trágyát hintenél." Ez a költészet már nem zárkózik el a gazdasági élettől, nem a fellegekben, hanem a földön jár. Idézzük végül Torma Károlyt, aki most még csak népdallal, népregével és szatirikus epigrammával kísérletezett, de aki a Kényúr című epigrammájában így írt: "a zsarnoki kény ellen hősen vív, - alatta a nép hordja a súlyos igát". A társadalmi élet ellentéteit ebben a társaságban a legélesebben ő látta meg, és az adott keretek között megpróbált hangot adni demokratikus felfogásának. Bizonyára nem az ő hibája, hogy politikai felfogása csak így megszűrve, óvatos formában juthatott a nyilvánosság elé.

A zsebkönyv munkatársainak haladó törekvései az elavult nemesi élet, a zsarnokság és az önteltség ellen forduló szatírában és a néppel való együttérzésben nyilatkoznak meg. A verseik formailag sikerültebbek, mint a prózájuk, amely nagyrészt elavult mintákat követett.

A Bércvirágokat szinte két évtized választja el az Aglájától, a kolozsvári református kollégium ifjúságának első zsebkönyvétől. E két évtized (1829-48) alatt számos ifjúsági olvasótársaság jött létre Erdély-szerte, és az irodalmi önképző munka a jelentősebb erdélyi iskolákban mindenütt megindult.

Az 1820-as évek végén még csak a kolozsvári református és unitárius kollégium ifjúsága alakított olvasótársaságot, de tagjaik hamarosan nemcsak önálló kiadványokkal léptek elő, hanem egyesek közülük mint a népies irány jeles képviselői váltak közismertekké (Szentiváni Mihály). Ez serkentőleg hatott a többi kollégium és gimnázium ifjúságára is. A következő évtizedekben egyre újabb olvasótársaságok létesültek, és hatásuk az egész korabeli erdélyi értelmiségre kiterjedt. Kolozsvártól Kézdivásárhelyig és Brassóig mindenütt ébredezik az ifjúság, először csak nemzete nyelvét és irodalmát akarja alaposabban megismerni és művelni, azután egyre fokozódó érdeklődéssel fordul a társadalmi kérdések felé, és a társadalom változását, a polgári egyenlőség kivívását sürgeti nyugtalanul.

Az olvasótársaságok eredményeit és jelentőségét nem csupán azon az öt-hatféle ifjúsági zsebkönyvön mérhetjük le, amelyek ezekben az években Kolozsvárt és Enyeden megjelentek, hanem számolnunk kell művelődés- és társadalomfejlesztő hatásukkal is. Az ifjúságban az új, romantikus irodalom megismerésének vágya nyilatkozik meg, ezért nem elégszik meg azzal, amit a tananyag ebben a korszakban ad. Ezek az ifjak saját pénzükön és saját ízlésük szerint könyvtárakat hoznak létre, folyóiratokat rendelnek meg, azokat rendszeresen olvassák és megvitatják, verseket, elbeszéléseket, értekezéseket olvasnak fel, szavalnak, megismerkednek a romantikus irányzat nagyjaival, Vörösmartyval, Bajzával, Jósikával, majd Petőfivel is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy itt alakul ki a haladó polgári értelmiség műveltsége, itt készülődik a forradalmi idők ifjúsága.

Az Aglája első kötetében még nagyrészt Kisfaludy Sándort és a klasszikusokat követő verseket találunk. A költemények hangját a magyar nyelv művelésére való törekvés és a történelem, a múlt felé forduló hazaszeretet jellemzi. A 30-as években aztán a szentimentalizmust a lángolóbb, a jövőért küzdő, előrenéző és a környező valósággal is számoló romantika és a népiesség váltja fel. A dal mellett a szatirikus epigramma és a hazafias, lelkesítő óda válik jellemző műfajjá.

De ez az ifjúság nemcsak verseket írt, hanem céltudatosan igyekezett hazáját, népét megismerni. A korabeli társadalom kérdései, a szabadság és függetlenség eszméi foglalkoztatják, s tanári ellenőrzés nélkül több ízben robbanással fenyegetnek a politikai vitatkozások. Maga az olvasás és versek írása már nem elégítheti ki ezt az ifjúságot, tudta, hogy ennél sokkal többre, előbb önismeretre, azután a társadalom megváltoztatására, a demokrácia kivívására kell fölkészülnie. Ez vonz mind nagyobb tömegeket az ifjúsági olvasótársaságokba, és ez az öntudatosító munka adja meg igazi jelentőségüket, még akkor is, ha önálló kiadvánnyal nem jelentkeztek.