Bevezetés

Azok között a fogalmak között, amelyeket a magyar történelem szentesített, és a közmegegyezés elfogadott, a nemzet és az irodalom fogalma mindig egymással szoros kapcsolatban állt. Teremtő kölcsönösség jött létre közöttük, egyfelől a nemzeti történelem s azok a törekvések, amelyek a történelem során érvényesülni kívántak, és igen gyakran vereséget szenvedtek, mindig meghatározták irodalmunk vállalt feladatait, küldetéstudatát, többnyire abban az értelemben, hogy magának az irodalomnak kellett helyreállítania a nemzet megromlott szellemi egyensúlyát, vagy megtört politikai és kulturális térségét, másfelől hagyományosan az irodalomba konstituálódtak azok a személyiségjegyek, amelyeknek összessége a magyarság nemzeti jellegét teszi.

Máshol a nemzet fogalmának ilyen vonzatai voltak: dicsőség ("gloire") vagy hatalom ("Macht"), a magyar történelem évszázada során Balassi Bálinttól Berzsenyi Dánielig, Vörösmarty Mihálytól Ady Endréig és Illyés Gyulától Nagy Lászlóig viszont a nemzet és az irodalom alkottak egymással lényegi kapcsolatban álló fogalmakat. E fogalompáros valóságos Janus-arccal néz ránk a múltból s bizonyára jelenből: ami az egyik oldalról szemlélve egy történelmi emberközösség küzdelme a megmaradásért, az a másik oldalról magasrendű művészi értékek történeti folytonossága és rendszere, s ami az egyik nézetben gondolat, költői kép és versforma, az a másik nézetben emésztő küzdelem és gyötrelem azért, hogy tizenöt millió ember otthont talál a népek közösségében, és képes legyen kibontakoztatni a maga szellemi és erkölcsi értékeit.

Innen ered a magyar irodalom mindmáig ható tudatos elkötelezettségvállalása a nemzeti történelem, a nemzeti élet "sorskérdéseinek" megoldása iránt, az a közösségi és közéleti éthosz, amely ennek az irodalomnak még a formateremtő erőfeszítéseit, merész kísérleteit, akár önfeledt játékait is áthatja.

[...]

A kötet anyagát négy nagyobb fejezetbe osztottuk, már csak azért is, hogy szemléletesebbé tegyük azt a sokoldalú gazdagságot, amelyet a nemzet és az irodalom szerves egysége jelent. Az első fejezet a "szellemi haza" gondolatával foglalkozik, ez ugyanis, különösen a trianoni döntés után, midőn a magyarok által lakott területek és az országterület nem volt egymással azonos, mindig visszatérő eszményként és követelményként jelentkezett. A második fejezet irodalmunknak az anyanyelv iránt érzett ragaszkodását és szeretetét mutatja be, hiszen a nemzeti lét a mi esetünkben mindenekelőtt a nyelvben és a kultúrában vált élő valósággá. A harmadik fejezet tárgya a magyar történelem, közelebbről a magyar nép sorsa ebben a történelemben, amely éppen a mi évszázadunkban többnyire tragikus eseményeket: elveszített háborúkat, levert forradalmakat, megbukott modernizációs kísérleteket hozott, ugyanakkor azzal a bizonysággal járt, hogy a magyarság, ha küzdelmek és áldozatok árán is, de úrrá tudott lenni mostoha történelmének csapdáin és kényszerein. Végül a negyedik fejezet a nemzet szétszóródásának, a kisebbségi létnek a keserves tapasztalatairól és mindig újra feltámadó reményeiről ad számot, abban a meggyőződésben, hogy a nemzet és az irodalom hagyományos összekapcsolódása és egymásra utaltsága ma is a közös reménységet és életerőt növelheti.

Ezzel a meggyőződéssel nyújtjuk át az olvasónak - éljen bár az anyaországban, kisebbségben vagy nyugati diaszpórában - antológiánkat: a magyar irodalom üzenetét.

Budapest, 1995. március 15.
Pomogáts Béla