Utószó (részlet)

A Dusza István válogatott irodalmi tanulmányait és kritikáit tartalmazó kötetet a kegyelet - mint a tisztelet és a megbecsülés kései kimondása s a szavakon túl a kézzel fogható kifejezése - meg a törlesztés terhe hívta életre, a szerző hirtelen halálával szinte egy időben. Pozsonyi gyászszertartása napján, az író- és pályatársak utolsó búcsúját, az elhangzott megemlékezéseket és méltatásokat követően született meg az elhatározás, döbbentünk rá a felismerésre: tartozunk egy könyvvel az irodalmat szíve ügyének - kenyerének - tekintő Dusza Istvánnak. A szerző irodalmi munkásságának feltérképezése és az írások összegyűjtése során világossá vált, ami egyébként is sejthető volt, hogy a rendelkezésünkre álló anyag terjedelme jóval meghaladja egyetlen válogatáskötet terjedelmének kereteit. Dusza István száznál több olyan cikket, recenziót, könyvismertetést és -kritikát hagyott ránk, melyek irodalmi önismeretünk részei. Ennek a sok mozaikból összeálló színes élőképnek egyformán fontos részei az irodalmi interjúi, a napi- és a hetilapokban közölt híradásai, beszámolói, vitahozzászólásai, az irodalomról és az irodalmi életről való hangos gondolkodása mindenütt, ahol erre a sajtóban alkalma nyílt. Az irodalom és a könyvek iránti szüntelen érdeklődésének köszönhetően számtalan glosszával, jegyzettel, tárcával gyarapodott az irodalom és az időközben a múltba veszett irodalmi publicisztika; ezek a hosszabb-rövidebb Dusza-írások az írással, olvasással, olvasóval, könyvekkel, könyvtárakkal, könyvhetekkel és a szerzőkkel foglalkoztak: ezekről, ezekért íródtak. S akkor még nem szóltunk az irodalomhoz legközelebb álló, képzőművészeti tárgyú Dusza-szövegekről.

[...]

A tisztelgés, Dusza Istvánnak az irodalmi életben betöltött szerepét s az életműve gazdagságát tekintve is, ez már bizonyos, gesztus értékű marad. A könyvvel emlékezés igénye és a könyvet eredményező szándék kevésnek bizonyult a jelentős hagyaték feltárása után. A választék meghaladta a törlesztés, a kiegyenlítés tervét - a kínálat kisszerűnek, torznak, groteszknek állítja be a kegyeletet. A recenzens és irodalomkritikus Dusza Istvánnak nem egy könyvvel adósa az irodalom. Meglehet, ezt a mostanit majd további kötet is követi, s akkor láthatóbb lesz szerzőnk jelentősége, szerepe. Ebben bízva a jelen gyűjtemény az eredeti elképzeléstől némileg eltérően nem az irodalmár "legjava" munkáit gyűjtötte egybe, pontosabban: a válogatás - az ilyen, értékközpontú olvasat lehetőségét sem kizárva - jórészt csak a tanulmányjellegű, folyóiratokban közölt írásokat öleli fel, jelzésszerűen kiegészítve néhány heti- és egy napilapbeli publikációval; összesen huszonöt írást.

Végül, az említetteken túl: a kötet nem csak adósságtörlesztés és tiszteletadás, hanem és elsősorban irodalomkritikai önismeretünk szerves része. Kétség nem férhet hozzá, hogy a szerző és az általa vizsgált művek iránt érdeklődő kutatók (valamint az irodalmárok, irodalomtanárok és - történészek) hasznát vehetik. Dusza István irodalmi tanulmányainak és kritikáinak fontos helyük és szerepük lehet a hazai irodalomtörténet-írás és az irodalomelméleti gondolkodás paradigmáinak jövőbeni kijelölésében is.

Csanda Gábor