Kivonat

A tanulmány a fogyasztói magatartás elméletének legújabb vonulatát az ún. óvatossági megtakarítás modelljét alkalmazza ahhoz, hogy következtetéseket vonjon le az egyes országok eladósodási politikájára vonatkozóan. A hagyományos modellek determinisztikus jövedelemvárakozások mellett elemezték a fogyasztók döntéseit. Ilyen feltevések mellett nem magyarázható meg kielégítően, hogy miért nem "bátrabbak" a gyorsan növekvő országok a külső hitelek felvételében. Ha figyelembe vesszük a jövedelem sztochasztikusságát és feltesszük, hogy a fogyasztó fél a szélsőséges ingadozásoktól, akkor "tartalékol" a bizonytalan jövőre, vagyis óvatosabb lesz, nem vesz fel annyi hitelt. Túl nagy többletet sem fog felhalmozni, mert a fogyasztó előnyben részesíti a jelenbeli fogyasztást a jövőbelivel szemben. Így kialakul egy optimális pénzügyi pozíció (kinnlévőség vagy adósság), amelyben egyensúlyban van a türelmetlenség (és/vagy gyors növekedés) követelte eladósodási indíték és az óvatosságból származó többlet-felhalmozási motívum. Az egyensúly feltételeit és tulajdonságait fogalmazza meg a tanulmány modell segítségével. A számszerű következtetések azt mutatják, hogy az eladósodás gyakorlatban is észlelt mértékeinek megfeleltethetők egy optimumszámítás olyan eredményei, amely a függvények paramétereire vonatkozó józan feltevések mellett születnek.

A tanulmány gazdaságpolitikai tanulsága az, hogy egy ország eladósodásának a korlátját nem(csak) a külföldi hitelezők hajlandósága határozza meg, hanem az ország saját érdeke: kalandorpolitika lenne, ellentétes az emberek óvatos természetével, ha bármilyen gyors várható ütemű, de mégiscsak bizonytalan jövedelemre túlságosan nagy hitelt vennénk fel.

Ez a tanulság a hagyományos, általában Obstfeld-Rogo [1995] nevéhez kapcsolt determinisztikus intertemporális optimalizációs modellből nem következik. Ott az optimális eladósodás a GDP több tízszeresét is elérheti, a tényleges hitelek korlátját az adja, hogy a nemzetközi jogérvényesítés lehetősége hiányzik, ezért a hitelezők nem tudják behajtani a tartozásokat.

Ez a tanulmány kiegészíti Darvas-Simon [1999] számításait, amennyiben elméleti megalapozását adja a számításokból adódó következtetéseknek. Alapjában két, csak verbálisan indokolt feltevésre épültek ezek a következtetések:

1. Az óvatos eladósodási politika nem a hitelezők által kikényszerített hátrányos politika, hanem az ország saját érdeke,

2. Egy ország eladósodása nemcsak az egyének megtakarítási hajlandóságától függ, hanem a gazdaságpolitikától is.

Az első feltevést a kockázati tényező pontos figyelembe vételével igazolja a modell, a második feltevést az államadósság semlegességi elméletének (ricardoi ekvivalencia) cáfolatával. Mindkét feltevés igazolása a világ sztochasztikus voltán alapul.