TARTALOMB

Brennus.

– 1. A gallusok vezére, a ki 391 körül Kr. e. Italiába tört. Liv. 5, 33–49. Polyb. 1, 6. 2, 14. 18. 22. Diod. Sic. 5, 28. 14, 113–117. Dion. Hal. 13, 7. Plut. Cam. 14–30. Elüzvén Felső Italia lakóit megtámadták alatta a gallusok Clusiumot Etruriában. Ennek lakói Rómához fordultak. A rómaiak követeket küldtek a gallusokhoz, de ezek mit sem akartak a békéről hallani és Clusiumot elfoglalták. Mivel Clusiummal három tagja a Fabius nemzetségnek együtt harczolt, a gallusok Rómába követeket küldtek elégtételt kérni. Ennek sértő megtagadása után csatára került a sor. A Fabiusoktól vezetett római hadsereget a gallusok az Allia vizénél (930-ben) megverték és bementek az elhagyott Rómába, a nehány lakót megölték, a várost felgyujtották és a capitoliumi várt ostromolták. Ismeretes a vár megmentése a lúdak segítségével, a száműzött Camillus megjelenése és győzelme. Emez események valódi voltát nagy mértékben elhomályosította a monda (l. Mommsen római történetét). Polybius szerint a gallusok haza mentek, hogy országukat megvédjék a venetusok betörése ellen. – 2. Vezetője egy nagy gallus seregnek, melyben 150 ezer gyalogos, 10 ezer lovas, kétezer szekér és számtalan csatlós volt. Justin. 24, 5. 6. Diod. Sic. 2. 2 9–11. Ezekkel ment B. a Dunáról Macedoniába és Sosthenes macedoni hadvezér legyőzése után (278. Kr. u.) Görögországba, pusztítva, a mi útjában állt. A görögök a Thermopylae szorosába rejtőztek, de az Ephialteséhez hasonló árulás a gallusokat az Oeta hegyén át a görögök mögé vezette, a mi az ellent állást meghiusította. Hasztalan volt a görögök újolagos egyesülése is, míg a természet maga nem segített rajutk. B. vagy 40 ezer emberrel Delphinek ment, s itt egy borzasztó zivatar, földrengés, hó és jégeső annyira hatott az idegenek tömegére, hogy ebben az istenek hatalmát látva megdöbbentek, s megverve az itt egybegyült görögöktől meghátráltak. B. öngyilkossá lett s a többi gallusok is elvesztek a hegyek és meredélyek közt. Paus. 10, 19–23. Diod. Sic. 22, 12. Justin. 24, 6–8. Ezekben az adatokban is sok a mesés elem.

V. I.