TARTALOMM

Mestra

Mhstra, Erysichthon thessaliai fejedelemnek leánya, Triopas unokája (azért aztán Ovidiusnál Triopeis, met. 8, 873). Midőn M. atyját Demeter istenasszony azzal verte meg, hogy soha ki nem elégíthető étvágyat bocsátott rája, s a király már minden rendelkezésre álló vagyonát megette volt, utoljára leányát is áruba bocsátotta, csakhogy minél több ennivalót vehessen rajta. Ámde Posidon, a ki M.-t szerelmével ajándékozta meg, egyúttal felruházta a vízi istenségeknek abbeli tulajdonságával is, hogy képes volt alakját tetszés szerint megváltoztatni és így valahányszor eladták, megint csak visszakerült apjához. Utoljára azonban már ez sem segített Erysichthon baján, a ki olthatalan falánkságában lerágta saját tagjairól is a húst. Ov. met. 8, 739–879. Ovidius szerint (u. o.) Autolycusnak felesége volt, más hagyomány keretében viszont úgy tünik fel, mint a kivel Posidon Bellerophont nemzette. Schol. Il. 6, 191. Ujabb kutatók szerint a M.-mythus csak összetákolás útján került össze Erysichthonnal, a ki nem egyéb, mint Posidon egyik tulajdonságának különválasztott megszemélyesítése. Maga M. e szerint nem is Erysichthonnak, hanem Heliusnak leánya, kinek veleszületett tulajdona az átváltozásokra való képesség. L. Zielinski, Erysichthon (Philologus, új folyam, 4, 1891), továbbá Preller, Demeter und Persephone, 329 skk. U. a. Griechische Mythologie, 1, 638 skk.

L. M.