TARTALOMA

Apis

ApiV (ó-egyptomi Hapi, a görögöknél Epaphus, ’EpajoV is), annak a szent bikának a neve, melyet az ókori egyptomiak Ptahnak memphisi templomában tartottak és isteni tiszteletben részesítettek. Születését megelőzőleg egy égi sugár (Herodot. III. 28), némelyek szerint a holdnak fénye termékenyítette meg az anyatehenet. Plutarch. Isis et Osiris, 43. A külső jelek, melyeknek segítségével az A.-t a többi közönséges bikától meg lehetett különböztetni, a következők: egészen fekete szín, háromszögü vagy négyszögü fehér folt a homlokon, sasalakú folt a hátán, félholdalakú fehér folt a jobb oldalon (Plinius, VIII, 71,) bogáralakú, fekete húscsomó a nyelven; kétszinü szőr a farkon. Memphisben külön temploma volt, két kápolnával, melyek lakásaul szolgáltak és egy nagy udvarral; papok vették őt körül, a kik arany edényekből etették és itatták. Eközben viselkedése jóslatszerű volt, a mennyiben megfigyelték, vajjon melyik kápolnába megy és eszik-e a neki elkészített ételekből, vagy sem. Évenkint egyszer egy teljes hónapig ünnepelték, ez az ünnepség az A. születése napjával végződött, mely alkalommal az állatot szépen feldíszítve nyilvános körmenetben bemutatták. Hogyha 25. esztendejét már túlélte volt, egy olyan kútba fojtották, melynek hollétéről csak a papok tudtak; azután bebalzsamozták és aranyos koporsóba helyezték. Ha 25 évnél korábban talált meghalni, akkor mindaddig országos gyász volt, a mig egy uj A.-ra nem akadtak, a minek örömére viszont országos vigalmat rendeztek. Mert ez boldogságot jelentett, gadzag termést és sok minden más jót. Ammian XXII, 14, 6. Darius egy lázadás alkalmával 100 talentumot tűzött ki jutalmúl egy új A. megtalálójának, mert a közvéleményt önmaga iránt kedvezően akarta hangolni. Polyaen. VII. 11, 7. Mikor már megvolt az új Apis, Nicopolista vitték Felső Egyptomban, ott teljes 40 napig templomban tartották, utoljára pedig külön hajón vitték Memphisbe; olyan hajón, melynek az A.-t rejtő része gazdagon meg volt aranyozva. A. tisztelete annak a tiszteletnek kiegészítő része, melylyel az egyptomiak az állatok iránt viselkedtek; A.-ban hitök szerint Osirisnak lelke rejlik, ő maga is jelképe a nemzésnek és életnek. Herodot. II. 153; III. 27; Diod. Sic. I, 21, 85; Strabo, XVII, 803, 805, 807; Plinius, VIII, 46. A.-t bika alakjában ábrázolták, szarvai között a napot jelképező discusszal, pl. memphisi pénzeken. A 83. á. a Serapeum egyik stelejének vázlata után készült.

L. M.

83. Apis bika.

83. Apis bika.